Támadásba lendült a volt SZDSZ-es képviselő honlapja

Csepel.info

Támadó weboldalnak minősítették és megszüntették Gócza Dániel volt csepeli SZDSZ-es képviselő honlapjának közvetlen elérhetőségét – értesült a Csepel.info.

A honlapra kattintva ma már csak egy figyelmeztető üzenet olvasható, amely szerint “a támadó webhelyek megpróbálnak olyan programokat telepíteni, amelyek személyes adatokat lopnak el, a számítógépet mások megtámadására használják, vagy károsítják a rendszert.”

Az önkormányzati politikus 2008 áprilisában, összeférhetetlenségre hivatkozva mondott le mandátumáról. Képviselő maradt ugyanakkor Kál Károly csepeli SZDSZ-elnök, akit az ellenzék évek óta élesen bírál önkormányzati megbízatásai miatt, melynek köszönhetően a politikus cége éves szinten legkevesebb 36 millió forint közpénzt kap különféle feladatokra.

Lapunk úgy tudja, hogy az ilyen, “támadó webhelyek” létrehozása a legtöbbször a honlap működtetőjének és tulajdonosának tudta nélkül történik, azaz a volt SZDSZ-es képviselő nagy valószínűséggel inkább egyik áldozata a vírustámadásnak. Az is lehetséges, hogy Gócza – mivel távozott a kerület közéletéből – már huzamosabb ideje nem foglalkozott vele és ezért nem javította ki vagy szüntette meg a fertőzött honlapját.

Csepel.info

12 hozzászólás “Támadásba lendült a volt SZDSZ-es képviselő honlapja” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    csepelgate?

  2. Lexon szerint:

    adminék: Egy kis informatikai tudásanyag rátok férne… én csak röhögtem ezen a cikken… 😀

  3. Antifan szerint:

    Kál az évi 36 millájából már csináltathatott volna egy jó honlapot a Daninak. 🙂

  4. infósferi szerint:

    Ez a hír nem hír, az emberek 99 %-a azt sem tudja, kiről írnak benne.

  5. miska72 szerint:

    HOPPÁ? Az Szadesz MAFFIA is beindult! Ezt a gazember társaságot! MAFFIA AZ ÁLLAM!

  6. Gócza Dániel szerint:

    Tisztel CSEPEL.INFO szerkesztők és olvasók!

    SZDSZ-ből történt kilépésem után pár nappal a saját bérelt tárhelyemről töröltem az addig általam szerkesztett SZERETEMCSEPELT.HU weboldalt, annak üzemeltetési jogát írásos megállapodás keretében átadtam a csepeli SZDSZ-nek. Azóta a weblap tőlem független tárhelyen és formában működik. Ez ha jól emlékszem még 2008. március végén, április elején történt.

    Azóta a csepeli SZDSZ weboldalához nincs közöm, mint ahogy magához a párthoz sem. Megerősítem a cikk szerzőjét, az ilyen jellegű tárhely feltörések valóban általában kívülről, sőt, sokszor külföldről érkeznek, privát véleményem szerint jelen esetben is hasonló történhetett, ilyesmi előfordul néha (a jelenleg általam üzemeltetett, teljesen más témájú weboldalakkal is). A megoldás ilyenkor a sérült anyagok újra-feltöltése a tárhelyre. NEM gondolom, hogy az eset mögött a csepeli ellenzék, vagy más helyi vonatkozású csoport vagy személy állna.

    Üdvözlettel,

    Gócza Dániel

  7. Csepeli szerint:

    T. admin!
    Ez azért buli, hogy figyelitek, a volt és ezek szerint jelenlegi szadeszosok honlapját. Ez nem véletlenül egy Csepel gét kezdete. Ez izgi. Erről jó lenne többet tudni. Kit, vagy kiket figyeltek még?

  8. Csepeli szerint:

    Miska szerintem Te egy seggfej vagy.

  9. admin szerint:

    Kedves Csepeli, az MDF honlapját kerestük, és kíváncsiságból megnyitottuk a volt SZDSZ-es képviselő honlapját is. Fontosnak tartottuk azt is kiemelni, hogy az ilyen esetekben a legtöbb alkalommal nem a honlap tulajdonosa vagy fenntartója a hibás. Ennyi a történet.

  10. Lexon szerint:

    admin:
    “Támadó weboldalnak minősítették és megszüntették ” – ez azt sugallja, hogy mindezt emberek követték el. Pedig dehogy. Az adminok böngészôje van így beállítva… tehát vele beszéljetek, és nem ismeretlen “valakikkel”… 🙂

  11. miska72 szerint:

    Csepeli a magad nevében nyilatkozz! Köszönöm! Egyébként mindenki magából indul ki! Én nem sértettelek meg téged! Szerintem! Vagy az Önkormányzatnál dolgozol?

  12. miska72 szerint:

    Csepeli én csak az IGAZSÁGOT írom! Szerinted miért nem perel be senki?
    Se CSI Cserteg Imre se a jegyző,Dr szeles Gáébor. se a polgármester Tóth mihály? Tudod a választ?
    Már töbször megirtam!
    MERT, GAZEMBEREK VEZETIK A KERÜLETET! Nem kicsit! NAGYON!

Itt lehet hozzászólni !