Soltész Miklós: A nemzeti adománygyűjtő vonalon gyűjtenek

Hirado.hu

Éjféltől megszűnik a karitatív szervezetek külön adománygyűjtő vonala, szombattól közös adományvonalon, a nemzeti összefogás 1357-es vonalán gyűjtik a felajánlásokat az árvízi rászorultak megsegítésére.

A csatlakozott humanitárius szervezetek támogatására, valamint a későbbi felújításokra hívásonként és SMS-enként 250 forintot lehet adományozni a 1357-es vonalon.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára ismertette: a munkáját szerdán kezdő Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács első döntései között szerepelt a nemzeti összefogás számlaszámának elindítása, amelyen péntek reggel 18 732 822 forint volt. A számlára továbbra is várják a támogatásokat, és amelyre már külföldről is lehet utalni.

Giró-Szász András kormányszóvivő az aktuális helyzetet ismertetve azt mondta: most már biztosan tudható, hogy a valaha volt legnagyobb árvízzel kell szembenézni Magyarországon, ezért a legrosszabb forgatókönyveket is figyelembe kell venni, ez alapján dolgozta ki a kormány, a kormányzati koordinációs bizottság az irányításhoz, a védekezéshez szükséges intézkedéseket. Ezek mellett minden eddiginél nagyobb összefogásra is szükség van – tette hozzá.

A fél tízkor tartott kormányszóvivői tájékoztatón az aktuális adatokat ismertetve a szóvivő elmondta: Nagybajcs térségében 887 centiméteres a vízállás, itt a tetőzést, 20 centiméterrel magasabb vízszintet szombat reggelre várják. Ez az érték 25 centiméterrel nagyobb, mint az eddig mért legnagyobb vízszint.

Komárom térségében 8 méter körüli a vízállás, 830 centiméterre várják a tetőzést, ami ugyancsak mintegy 25 centiméterrel magasabb az eddig mért legmagasabb értéknél.

Esztergomnál 736 centiméter a vízállás, a tetőzést 8 méter körülire várják. Nagymarosnál 655 centiméter, ami 740 centiméter lehet.

Budapesten jelenleg 785 centiméter a vízállás, ami plusz-mínusz 20 centiméter eltéréssel 885 centiméter lehet.

A kormányszóvivő ismertette azt is, hogy jelenleg 760 kilométeren folyik árvízvédelmi védekezés, ebből 390 kilométeren elsőfokú, 114 kilométeren másodfokú és 62 kilométeren harmadfokú a védekezés. Rendkívüli védekezés van 191 kilométer hosszan Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megyékben, valamint Budapest bizonyos területein.

Szintén ezekből a megyékből kellett kitelepíteni összesen 554 embert, Győr-Moson-Sopronból három településről 25 embert, Komárom-Esztergomból két településről 38-at, Pest megyében hét településről 331 embert, míg a főváros két kerületéből 160 embert.

Jelenleg a gátakon összesen 17 627 ember védekezik.

Giró-Szász András arra hívta fel a figyelmet, hogy a védekezésben részt vevők és az irányítók arra kérik a rémhírterjesztőket, tiszteljék meg őket azzal, hogy munkájukat nem nehezítik. Hangsúlyozta: minden eszköz, terv készen áll arra, hogy a Magyarországot ért árvízhelyzetet megfelelő módon kezeljék az illetékes szervek az érintett megyékben és összességében az egész országban.

Forrás: Hirado.hu

6 hozzászólás “Soltész Miklós: A nemzeti adománygyűjtő vonalon gyűjtenek” bejegyzésre

  1. Ejj... szerint:

    úgy eltűnik az összeg, mint a vörös iszap kárnál. Majd a rejtett erőforrásnak átutalják.

  2. nagyapó szerint:

    Az eetásak ne károgjanak, mert nem az ő pénzük, mivel úgysem adakoznak.
    Bajnaiék viszont utalhatnának az amerikától kapott dollárokból!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. ... Grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    A KÖZGÉP pedig a zországtól kapott forintokból!
    “Egyik szemét nem vájja ki a másik szemét szemét!” 😛

  4. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Nincs dél, lehet hazudni! Összetéveszti a a magyar Közgépet az offshore Wallis-szal! A Közgép a vállalt munkát jó minőségben elvégzi, a Wallis viszont lopott.
    Apropó Bajnaiék, meg a komcsik mennyit adakoztak?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. John Doe szerint:

    Ez is nyelőke lesz, remélem gyógyszerre fog elmenni, ami eltűnik?

  6. ... Grün szerint:

    Vén pöcs!
    “Félmilliárdot kapott az EMMI-től a felcsúti akadémia”
    .
    Egy gát még védhető, de ez már védhetetlen!
    .
    http://propeller.hu/itthon/2716644-felmilliardot-kapott-emmi-tol-felcsuti#v854898

Itt lehet hozzászólni !