A hegymászó felesége nem bánná, ha a gyerekei is hegymászók lennének
Magyar Hírlap
Csíkszereda polgármestere Erőss Zsoltról nevezné el a városi sportarénát. Az RMDSZ politikusa ezt a párt XI. konresszusának megnyitóján mondta el. Sterczer Hilda emléktúrával emlékezne a hegymászóra, a sportember felesége maga is hegymászó, elmondása szerint nem akadályozná meg, hogy gyerekei is ezt a sportágat, szenvedélyt válasszák.
Ráduly Róbert, a házigazda Csíkszereda polgármestere azzal a javaslattal nyitotta meg szombaton a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 11. kongresszusát, hogy a rendezvény helyszínéül szolgáló sportcsarnokot a Himalájában eltűnt Erőss Zsolt hegymászóról, a város szülöttéről nevezzék el. Természetesen nem csak ő tisztelegne Erőssék emléke előtt.
Sterczer Hilda, a Kancsendzöngán eltűnt hegymászó özvegye azt mondta a Blikknek, hogy emléktúrát szeretnének szervezni Erőssék tiszteletére. Az eltűnt sportember felesége maga is hegymászó, s nem tiltaná meg gyerekeinek, hogy édesapjuk szenvedélyét válasszák.
Az Erőss házaspárnak két gyermeke született: „Gerda egy kicsit félősebb volt, amikor magunkkal vittük túrázni. Csoma még fiatal, de több vakmerőséget látok benne” – mondta a lapnak az asszony, majd hozzátette: „Akkor már inkább másszon hegyet, mint motorozzon”.
Sterczer Hilda arról is beszélt, hogyan ismerkedett meg a most az egész ország által gyászolt férjével. A már akkor is hegymászólegendának számító Erőss Zsoltra egy társkereső oldalon talált rá, a sportember meghívta egy túrára, a románc pedig az ötödik napra kiteljesedett.
Hilda, aki két nyolcezres csúcsot mászott meg Zsolttal, hasonlóképp szeretne megemlékezni férjéről, mint ahogy a tavaly az Annapurnán elhunyt Horváth Tibor esetében tették: egy emléktúrát szervezne a barátoknak.
A protézissel mászó Erőss Zsoltnak és fiatal társának, Kiss Péternek a 8586 méteres Kancsendzönga hétfő esti meghódítása után veszett nyoma. A 24 órás mászás után nem tudták elérni a menedéket nyújtó IV-es tábort. A –30 Celsius-fokos hidegben töltött éjszaka és az oxigénhiány mindkettejüket megviselte. Péter még visszament a lemaradt Zsoltért, ám később mindkettejüknek nyoma veszett. A keresésüket abbahagyták.
A közelgő monszun miatt az összes expedíció elhagyta Kancsendzöngát. A magyar csapat ezekben a napokban visszatér Katmanduba, ott Kollár Lajos expedícióvezető bejelenti Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnését. Ezután a nepáli hatóságok halottá nyilvánítják az eltűnt hegymászókat.
Forrás: Magyar Hírlap
Megtisztelő gesztus, de ettől neki már nem lesz jobb. Nagyon jól tudta, hogy egyszer nem csak a lábát, de az életét is ott fogja hagyni egy ilyen “küldetésben”.
Ezeket az embereket nem a bizonyítási vágy, hanem az izgalom vonzza, hogy penge élen táncolnak. Ők már régen elhatározták, hogy nem a halál természetes módját választják. Most jött el az ő idejük…
Őket nem, a családjukat annál inkább sajnálom. Részvétem!
großmutter: hegyet jobban szerették, mint a családjukat. Nyugodjanak békében.
J.!
Ahhoz felesleges családot alapítani!
1. A hegym�sz� megcs�szik. Siker�l megkapaszkodnia a sziklaperemben. Amikor fogyt�n van az ereje, k�ts�gbeesetten feln�z az �gre, �s �gy ki�lt:
– Van ott fenn valaki?
– Igen – hangzik a v�lasz.
– Mit tehetn�k?
– B�nd meg a b�n�det, im�dkozz �s engedd el a szikl�t!
A hegym�sz� kicsit v�r, azut�n �jra az �g fel� ki�lt:
– Nincs ott m�g valaki?
Két hegymászó kalandozik a Himaláján, mikor egyikük egy szakadékba esik. A társa utána kiált:
– Nem ütötted meg magad?
– Nem.
– Kezed, lábad nem tört el?
– Nem.
– Akkor gyere, mássz ki, menjünk tovább!
– Nem tudok, még nem értem az aljára.
🙂
Szerintem meg ez a méltó búcsú:
Láttam Uram, a hegyeidet
Láttam Uram, a hegyeidet
S olyan kicsike vagyok én.
Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,
Hogy küszöbödre ülhessek, Uram.
Odatenném a szívemet,
De apró szívem hogy tetszene néked?
Roppant hegyeid dobogásában
Elvész ő gyönge dadogása
S ágyam alatt hál meg a bánat:
Mért nem tudom hát sokkal szebben?
Mint a hegyek és mint a füvek
Szívükben szép zöld tüzek égnek
Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik
S te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
Ott állsz az útjuk végén –
Meg nem zavarlak, én Uram,
Elnézel kis virágaink fölött.
(József Attila: Isten, 1925 ősze)