NB II: Fradi Újpest Csepelen

Újpestfc.hu, Ftc.hu, Csepel.info

Szombaton a Csepeli Stadionban (1210, Béke tér 1.). kerül sor az NB II-es derbire, azaz Dél-Pesten csap össze egymással az Újpest FC B és a Ferencváros második csapata – tájékoztatott az Újpestfc.hu. Alábbiakban a lila-fehér klub honlapjának bejegyzését olvashatják.

A 18:00 órakor kezdődő találkozóra a házigazdák tájékoztatása alapján 500 forintba kerülnek majd a jegyek, amelyeket kizárólag a helyszínen lehet majd megvásárolni.

Második csapatunk sérülés miatt Tóth Bálintra és Kálmán Zsoltra, eltiltás miatt pedig Toricska Rajmondra nem számíthat. Rajtuk kívül hiányzik majd Dombai Viktor is, akit péntek délelőtt porcsérülés miatt megműtöttek. Fiatal játékosunknak gyors visszatérést kívánunk!

Az Újpest FC B edzője, Víg Péter a hiányzók ellenére is jó teljesítményt vár csapatától.

„Egy kicsit levon az NB II-es derbi értékéből, hogy nem tudunk az FTC stadionjában játszani, de ettől függetlenül parázs hangulatú meccsre számítok, hisz itt is óriási a rivalizálás a csapatok között. Kíváncsian várom, hogy kiből mit hoz ki ez a mérkőzés. Tavasszal nagyon jó teljesítményt nyújtanak a fiatalok, ennek a folytatást várom, valamint azt, hogy elhozzuk Csepelről a három pontot.”

ujpestfc.hu

Az Ftc.hu az alábbi hírt tette közzé a mérkőzéssel kapcsolatban:

NB II: Derbire készülnek Lipcseiék

ftc.hu

Itt lehet hozzászólni !