Újabb pályázatot írtak ki a vesztes trafikosok számára

Hirado.hu

Illusztráció

Új pályázatot írt ki a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. a korábbi koncessziós pályázaton vesztes, de régóta trafikot üzemeltetők számára.

Az új pályázatra május 21-ig lehet jelentkezni. A pályázati kiírás szerdán két országos napilapban is megjelenik.

Kovács Nándor 1991-ben nyitotta meg a trafikját Csornán. A bolt a négytagú család egyetlen megélhetési forrása. Az év eleji pályázaton ő is részt vett, de nem nyert. Most újra próbálkozik.

“Nagyon örültünk ennek a lehetőségnek, mivel úgy tűnt, hogy elveszítettük a pályázatot. Az életünk 22 évéről szól ez a történet. Kapaszkodunk ebbe a lehetőségbe, és természetesen megpróbáljuk megpályázni újra”- mondta Kovács Nándor.

Orbán Viktor miniszterelnök másfél hete a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában jelentette be: azoknak, akik főállásban, dohányeladásból éltek, de nem nyertek a trafikpályázaton, biztosítani fogják, hogy ne veszítsék el a megélhetésüket. “Utasítottam is az államtitkár urat, hogy ezeknek az embereknek a nevét gyűjtse össze, és az ő számukra a megélhetést majd biztosítani kell, ennek a jogi lehetőségét meg is fogjuk találni”- fogalmazott a miniszterelnök.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára kedden a jobbikos Szilágyi György napirend előtti felszólalására reagálva azt mondta a Parlamentben, hogy a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. honlapján megjelent az új pályázati kiírás. Azok jelentkezhetnek, akik legalább 20 éve működtetnek döntően dohánytermékek értékesítésével foglalkozó üzletet, jelenleg egyetlen trafikjuk van, és az éves árbevételük minimum 80 százaléka dohánytermékek eladásából származik.

“Az a kifogás tehát, hogy korábban élethivatásszerűen ebből élő embereket elzártunk ettől a lehetőségtől, ezzel az újabb pályázati kiírással megszűnik. Lehetőséget kapnak az életszerűen ezzel foglalkozó családok, hogy tevékenységüket folytassák”- mondta Fónagy János.

Forrás: Hirado.hu

27 hozzászólás “Újabb pályázatot írtak ki a vesztes trafikosok számára” bejegyzésre

  1. ... Grün szerint:

    Ha mégsem jön be a trafik kárpótlás még lehet jelentkezni Hajdú- BÉT károsultnak?! 😀

  2. felix szerint:

    Százat ígért a fő hazug.

  3. J szerint:

    Új pályázat, amelynek kb 10-en felelnek meg!:)
    Ha a fidesz elbukja a választást jövőre, legalább tudni fogják az okát. Mert ez tutira kiverte a biztosítékot pár fideszes embernél is.

  4. "?!" szerint:

    Baromi fónagy pofátlanság kell az alább idézett szövegek elmondásához és leközléséhez:
    —————————
    “Az új pályázatra május 21-ig lehet jelentkezni. A pályázati kiírás szerdán két országos napilapban is megjelenik.”

    “Azok jelentkezhetnek, akik legalább 20 éve működtetnek döntően dohánytermékek értékesítésével foglalkozó üzletet, jelenleg egyetlen trafikjuk van, és az éves árbevételük minimum 80 százaléka dohánytermékek eladásából származik.”

    “Az a kifogás tehát, hogy korábban élethivatásszerűen ebből élő embereket elzártunk ettől a lehetőségtől, ezzel az újabb pályázati kiírással megszűnik.
    Lehetőséget kapnak az életszerűen ezzel foglalkozó családok, hogy tevékenységüket folytassák”
    ——————

    Annak ellenére volt pofájuk a pályázatra május 21-i beadási határidőt előírni, és a pályázati kiírást két napilapban ma megjelentetni. hogy ma már május 15.-e van.
    Kérdezem, hogy hogyan lehet ennyi idő alatt az előírt bonyolult pályázatot, és annak részeként azt az üzleti tervet elkészíteni, amelyet például az 5 koncessziót elnyert közgazdász végzettségű “csókos” Palcsó Tomi is több hét alatt készített el?

    A pofátlanság csimborasszója az is, hogy a pályázaton “csak azok jelentkezhetnek, akik legalább 20 éve működtetnek döntően dohánytermékek értékesítésével foglalkozó üzletet, jelenleg egyetlen trafikjuk van, és az éves árbevételük minimum 80 százaléka dohánytermékek eladásából származik”!
    Kérdezem, hogy mi lesz a 19, 18, 17, 16, 15, 14, 13, vagy akárhány évvel ezelőtt erre a tevékenységre ráállt (vagy rákényszerült) családokkal, különösen azokkal akik dohánytermékből származó árbevétele nem érte el a 80 %-ot, mert a talponmaradás érdekében másfajta termékek forgalmazására is rákényszerültek?
    Kérdezem tovább azt is, hogy ezen a pót-pályázaton miért csak az egyetlen trafikkal rendelkező trafikosok pályázhatnak, ha a botrányos mutyi-pályázaton nagyon sokan (például a “csókos” Palcsó Tomi) 5 trafik működtetési jogát is elnyerhették?

    A választók kevesebb mint 1/3-ának a szavazatával 2/3-os parlamenti többséget szerzett és most mindenkit hülyének néző fülkeforradalmárok arroganciáját és pofátlanságát demonstrálja az a kijelentés, hogy: “Az a kifogás tehát, hogy korábban élethivatásszerűen ebből élő embereket elzártunk ettől a lehetőségtől, ezzel az újabb pályázati kiírással megszűnik. Lehetőséget kapnak az életszerűen ezzel foglalkozó családok, hogy tevékenységüket folytassák”.
    Mint a fentebb feltett kérdéseimben leírtam. továbbra is megoldatlan a kevesebb mint 20 éve dohánytermék kereskedelemből élő többezer családnak és a dohánytermékből 80 %-nál alacsonyabb árbevételre képes további többezer családnak a problémája, ezért fónagy pofátlanság azt állítani, hogy ezzel a pót-pályázattal “Lehetőséget kapnak az életszerűen ezzel foglalkozó családok arra, hogy tevékenységüket folytassák”!!!

    Tehát a most meghirdetett pót-pályázat arra szolgáló pótcselekvés és szépségtapasz, hogy ezzel fedjék el a korábban lefolytatott fideszmutyi-pályázat során elkövetett disznóságokat, ezért ezt a pótcselekvést tisztességes emberek nem tekinthetik az ügy korrekt lezárásának!

  5. J szerint:

    Nem akarom ezeket védeni, de azért 1 hét alatt csak sikerül mindenkinek ezt a nyomtatványt kitölteni és feladni postán: http://nemzetidohany.hu/assets/Jelentkezesi_felhivas_regi_trafikosok_2013.05.13.V3.pdf
    De ha régi dohány boltos lennék és “csak” 15 éve lennék dohány boltos és “csak” 50%-ban forgalmaznék dohányt, tuti behazudnám a 20 évet és a 80%-kot. Úgy se fogják, tudják leellenőrizni.

  6. belekotkot szerint:

    És ez vajon minek kell ?

    A jelentkezéshez mellékelni kell(egyszerű másolatban):
    1)az elmúlt öt lezárt üzleti év teljes, aláírt beszámolóját (egyéni vállalkozó jövedelmére irányadó benyújtott éves bevallásait);
    2) az elmúlt öt lezárt üzleti év ún. „áfa-kódonkénti” napi bevétel összesítőt(„pénztárgép éves zárás”).

    Mert Tominak elég volt egy olyan üzleti terv amiben nem volt benne az hogy hol lesz a boltja, és kitől fogja venni a dohányterméket, és ki fog dolgozni a boltban.

  7. hajós szerint:

    Már megjelent itt a környéken egy tábla “Itt hamarosan Nemzeti Dohánybolt nyílik” felirattal. A szomszéd boltos mesélte, hogy bement egy nő, mondta, hogy ő fog trafikot nyitni a szomszédban, és érdeklődött, honnét lehet cigarettát beszerezni.

  8. hajós szerint:

    Már nyilatkozott a trafik-károsultak vezetője. Azt mondta, az új pályázati kiírás csak olaj volt a tűzre. Nagy a felháborodás, ma este 6-kor tüntetnek a márc. 15. téren.

  9. ebihal szerint:

    Jó vastag bőr van ennek a Fónagynak a képén!

  10. felix szerint:

    Az nem új lehetőség, hanem újabb ok a kizárásra.
    Ennél pofátlanabb dolgot is csak a fidesz tudna kitalálni.

  11. J szerint:

    Na na, azért Feri és Kóka haverja is nagy profi ebben! És ugye libajnaiék is jó pá embert tönkretettek, biztos ezt irigyelték meg most.

  12. felix szerint:

    J!
    Mondjátok, de bizonyíték sehol.
    Az ellenkezője viszont, több birói ítélettel lett alátámasztva.
    Nem unjátok még?

  13. J szerint:

    Birói ítélet jogszolgáltatás és nem igazságszolgáltatás.
    Nem, én még nem unom, ahogy a trafik ügyet is ugyan úgy fel fogom emlegetni 4-5 év múlva és azt sem fogom unni. És ugyan úgy meg lennék lepődve ha ennek is bármilyen jogi következménye lenne.
    Ezeknek az embereknek egy bizonyos helyen lenne a helyük.
    Mert azok az emberek akik ezek miatt a gazemberek miatt rokkantak, rokkannak meg azoknak sovány vigasz, ha a másik ugyan olyan banda kerül kormányra. Kíváncsi lennék, hogy neked és a Gordon féléknek mennyi csurrant cseppent eddig, hogy ennyire köröm-szakadtából véditek a mundért.

  14. felix szerint:

    Nekem a fele annak ami neked.
    Abban igazad van, hogy valahol egy banda az egész, de konkrét személyeknél szerintem nem árt betartani az ártatlanság vélelmét.
    A Hajdu bét is egy szemét ügy volt, de Bajnai negatív szerepét eddig még senkinek sem sikerült bizonyítania. Az igazi vétkesek meg megússzák, mert a felelősségre vonásuk nem politikai érdek.

  15. Mari nénye szerint:

    Jé! Az elmúlt húsz évben ennyi trafikos volt? Ki adott ki vajon erre engedélyt?

  16. nagyapó szerint:

    “Bajnai Gordon kikosarazta Gyurcsányt!
    Nem vesz részt az Együtt 2014 azon a kormányellenes demonstráción, amelyet a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció szervez.
    Vitriolos hangnemben utasította el Gyurcsány Ferencnek a trafikpályázatok elleni demonstrációra való meghívását az Együtt 2014 egyik alapító szervezete.”
    Most mi vaaan?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  17. felix szerint:

    Szemétláda!
    Az van, hogy még négy évig élhet a maffiátok.

  18. Kamilla szerint:

    Köszönöm az egyenes válaszát, “kedves” hajós!

    Úgy tűnik, kissé felbosszantottam. Pedig csak érdeklődtem valamiről, amit én nem tudtam, és úgy tűnt a hozzászólásaiból, hogy Ön viszont tudja a választ. Most azonban kiderült: fogalma sincs róla! Akkor viszont mi a fenéért vagdalkozik, fenyegetőzik, ócsáról és vádol?
    Azt írta, 35 ezer trafik van az országban, akik most csődbe mennek. Viszont nem tudja, ebből mennyi van Csepelen. Ez hogy lehet? Nem itt él? Jöttében-keltében kellene őket látnia, ekkora nagy számból bőven kellene Csepelen is lennie. Ha viszont nem tudja, valószínűleg nagyon kis számban vannak jelen. És gyanítom, hogy akkor az a 35 ezres szám sem stimmel!

    Ja, és Önnek tényleg nincs stílusa. Illetve van, egy szóval le is tudnám írni, de, ha megtenném, lesüllyednék az ön szintjére, ezt pedig nem szeretném.

  19. John Doe szerint:

    Kamilla, Ön leragadt egy “trafik” nevű elnevezésnél és ennél tovább nem lát. A “trafik” pedig nem ige… 😉

  20. Vátesz szerint:

    A dohányzás káros az egészségre! Aki nem hiszi, menjen el egy onkológiára, ott mindig telt ház van.

  21. John Doe szerint:

    Ön már csak tudja.

  22. Vátesz szerint:

    Így van, ahányszor bemegyek a László Kórház onkológiájára, mindig dugig van! Én nem dohányzom, s nem is elsődleges tüdőrákkal kezeltek. Kétszer is végigcsináltam egy-egy féléves kemokezelést, aki azon átesik, megbánja hogy valaha is cigarettát vett a szájába. Az viszont igaz, hogy általában későn fordulnak az emberek orvoshoz, így aztán felük nem éli túl az első évet.

  23. hajós szerint:

    kamilla, te ostoba tyúk!

    Sehol nem írtam olyat, hogy “35 ezer trafik van az országban, akik most csődbe mennek”.
    Tanulj meg olvasni, kisanyám, aztán gyere vissza!

  24. csillag szerint:

    Mekkora bunkó ez a hajós!
    Ostoba tyúkozza Kamillát, pedig csak vissza kell olvasni, mit is írt korábban a Palcsós cikknél, és kiderül, hogy tényleg nem neki (hajósnak) van igaza, mégis a másikat hülyézi le maga helyett.

    Ekkora parasztot még nem látott a föld! (Bocsánatot kérek a parasztoktól!)

Itt lehet hozzászólni !