Támadják Palcsót a trafiknyitás miatt

Bors

Több internetes oldalon lehet hozzászólni ahhoz, hogy az énekes öt dohányboltot nyithat. A Bors munkatársa egyetlen fórumozót sem talált, aki a védelmébe venné Tomit. Rámehet a karrierje a trafikügyre.

Céltábla lett Palcsó Tamás, aki öt nemzeti dohányboltot is nyithat, hiszen sikeresen pályázott. Többen azt vetik a szemére: elvette mások kenyerét. Az énekes állítja, megdolgozott a trafikokért.

„Ez vicc, csak nem tudok rajta nevetni”, „Írtam egy jó dalt, egy trafikért neked adom”, „Tomi helyében a kialakult botrány miatt én 3–4-ről lemondanék”, „Úgy látszik, a nyalás jobban megy, mint az éneklés”, „Undorító egy alak lettél! Nagy csalódást okoztál!” „Mások kenyerét veszed el!” –ilyen, és ennél durvább üzeneteket kap a világhálón Palcsó Tamás, amióta kiderült: öt trafikot nyert az állami pályázaton.

A Megasztár felfedezettje nem foglalkozik az emberek véleményével. Hogy miért nem, arra a Borsnak nagyjából ugyanazokat a válaszait ismételte el, amelyeket április végén, az ügy kipattanása idején hangoztatott:

– Két diplomám van, közgazdaság-üzleti menedzsment és kommunikáció-médiatudomány, angolul felsőfokon beszélek, jelenleg is tanulok nyelveket. Tudatosan készültem erre – magyarázta a Borsnak Palcsó, aki állítja, az Eurovíziós Dalverseny után azért mondott le megkereséseket, mert pályázatokat írt: trafikosokat.

– Sokat foglalkoztam ezzel, nehéz időszak volt, és sok munka volt vele. De ez alapvetően egy családi vállalkozás, számításaim szerint tíz embernek adok majd munkát, és jelentős összeget be is kell fektetnem, hogy kinyithassak. Csepeli vagyok, a trafikok is Csepelen vannak, egy pedig Zuglóban. Mindig tudtam, kell egy másik láb. Most ezt választottam. Széles rétegek nem tudják, hogy mi mindent csináltam az elmúlt nyolc évben. Kifejezetten erre a területre készültem, ezért tanultam – magyarázta Tamás.

A trafikok jogait húsz évre osztották ki, így, amennyiben beindul az üzlet és valóban jól jövedelmez, jó ideig nem kell Palcsónak tartania a megélhetése miatt.

A Bors három olyan fórumot talált a világhálón, ahol Palcsó trafikjához szólhattak az olvasók. Volt, ahol már ötvenen fejtették ki véleményüket, de lapzártánkig egyetlen egyet sem találtunk, aki védelmébe vette volna az énekest. Ellenben értetlenkedve kérdezik: hogyan nyerhetett trafikot, ha nyilatkoza­taiból az derül ki, hogy azt sem tudja, kitől rendel majd dohányárut?

Az énekest azonban ez nem keseríti el: – Egy pillanatig sem adtam fel az énekesi pályát, és nem is tervezem – magyarázta a Megasztár nyolc évvel ezelőtti felfedezettje – a hangján azért érezhető, bántja, hogy az ő nevét is rendre felhozzák a botrány kapcsán.

Forrás: Bors

76 hozzászólás “Támadják Palcsót a trafiknyitás miatt” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Palcsó Tamás miért nem nyithat trafikot?
    Miért nem nyithat egy csepeli fiatal srác trafikot Csepelen?
    (Vannak akik Tárnokról járnak ide politizálni – pláne, hogy mszp-sek…)

    Palcsó nem veszi el senkinek a kenyerét se – a trafik (vagy bármilyen bolt) megnyitása ugyanis nem szociális alapon megy, komoly beruház (tehát tőke) kell hozzá. Mivel a csöveseknek nincs tőkéje ők nem nyitnak trafikot, látványpékséget, falatozót, de még egy kürtöskalácsost se. Kocsmát szeretnének, de arra se telik – mert már megitták életük során azt amit más hasznos dologba fektet be és ezzel sok embernek ad munkát.

    Bezzeg Farkasházyék lapja kaphatott milliókat a BKV-tól… aztán nem csináltak semmit.

    Én védelmembe veszem Tamást – így máris lehet szólni a Bors munkatársának, hogy amit leírt az már nem igaz (vagyis, hogy senki sem vette védelmébe).

  2. Bugi szerint:

    Mert nem rokona Puch Lacinak, azé’ nem nyithat trafikot. Meg nem rokona másnak sem, ezért meg gyanús, mert mint tudjuk, minden gyanús, ami nem gyanús. Bezzeg, ha rokona lenne valakinek vagy párttag lenne valakije, akkor mennyire gyanús lenne! 😉

  3. ... Grün szerint:

    “Délután egy órakor kezdődik az Országgyűlés mai ülése, ahol a Fidesz kétharmados többsége várhatóan tovább „tökéletesíti” a saját klientúrájára szabott trafikrendszert. Döntenek majd a fideszes Daher Pierre mentelmi ügyében is, akit egy kazincbarcikai asszony könnyű testi sértés miatt jelentett fel.”
    .
    http://www.168ora.hu/itthon/fidesz-tovabb-tokeletesiti-trafikrendszert-113846.html

  4. nagyapó szerint:

    Már megint egy nagy pofon. Már megint nem sikerült. Már megint a Fidesz-KDNP nyert. Már megint egy volt szoci városban bukott a maffiabaloldal. Nem voltak vevők a szavazók a lejárt szavatosságú Mesterházy szövegre (meg a tésztára).
    Eetásak! Vigyázó szemetek Komlóra vessétek!
    Öröm a polgároknak, hogy a maffiabaloldalnak csak Palcsó, meg a trafikok maradtak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. felix szerint:

    Szemétláda és a többiek.
    Most Palcsó mellett, vagy a helyiszinten hozott maffia döntésetek mellett álltok ki?
    Meséljetek, kinek itéltetek még meg trafikot, fideszhez való hűség alapján?
    Nem hiszem, hogy pont a csepeli frakció marad volna ki az országos akcióból.
    Tul nagy a szátok pedig a vélt erkölcsi fölényeteknek immáron vége.l

  6. Mr. Gabee szerint:

    Azt gondolom meg is érdemli! Annyira futtatják / futtatták, hogy már gusztustalannak tartom személy szerint!

  7. hajós szerint:

    Palcsó: “számításaim szerint tíz embernek adok majd munkát”

    Persze. 10 olyan embernek, akiknek eddig volt saját trafikjuk és abból éltek. Ezután nem lesz, hanem Palcsó beül föléjük főnöknek és lefölözi a hasznot.

    Gratulálok ehhez.

  8. nagyapó szerint:

    Nem tudom mi a probléma? A trafikokból 17% ot kapott a zMSZP, (ennyi sem jár a maffiabaloldalnak), 11% a jobbikosoknak. Teljesen demokratikus.
    Az igaz, hogy a “nem futtatott” Zámbó család sok trafikot érdemelne?!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. hajós szerint:

    Nem tudod, mi a probléma, nagyapó?
    Majd a börtönben elgondolkodhatsz rajta!

  10. nagyapó szerint:

    hajós! Ismét a werberi szoci hazudozás.
    hajós! Hány trafik van Csepelen? Ezekből mennyi szűnik meg? Talán hajós is ki tudja számolni.
    Arról van szó, hogy nem a Tescoban, a Liedlben, a benzinkutakon veszik a füstölni valót, hanem az új munkahelyet adó trafikokban.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. Gordon szerint:

    Mikor a nácik és komcsik tömegesen vették el a kisemberek (részben magyar zsidók) boltjait, vagyontárgyait (és néha az életüket), akkor az mi volt?

    Akkor nem voltak se antiszemiták, se rasszisták – akkor az “rendben volt.” Grün még vissza is sírja… A nyugat se tiltakozott sokat és a média se. Még a végén a diplomáciai kapcsolatokat is megszakították Izraellel (liftes Vonáék is támogatták volna annak idején). Így fonódik össze a szélsőjobb és a szélsőbal.

    Együtt tették tönkre az országot!

    A politika szemétdombján a helyük!

  12. hajós szerint:

    nagyapó, az ostoba hazugságaidat tartsd meg magadnak, te idióta állat!

  13. Gordon szerint:

    “Arról van szó, hogy nem a Tescoban, a Liedlben, a benzinkutakon veszik a füstölni valót, hanem az új munkahelyet adó trafikokban.”

    Nagyon helyes, hogy a multinacionális tőkétől elvették ezt az iparágat és magyar családi vállalkozások kezébe került. Nagyot léptünk előre.

    A jobbik-maszop téved, ugyanis:
    Jobbikos is nyithat trafikot, maszopos is nyithat trafikot, fideszes is nyithat trafikot- csak pályázni kell és a feltételeket teljesíteni. Több ezer jelentkezőben természetes, hogy vannak ismert fideszes, maszopos, és jobbikos arcok is.

    Vagy aki például fellép egy fideszes vagy jobbikos vagy maszopos rendezvényen, akkor az nem nyithat vállalkozást, az nem pályázhat semmire, az nem csinálhat semmit!? (Tényleg: mi van a Padödövel, mi van Farkasházy millióival???)

    A liftes Vona miért kacsintott össze a csepeli maszopos önkormányzati céggel?

  14. hajós szerint:

    35 ezer magyar vállalkozó bukik a trafikmutyin!
    10-15 ezer munkahely szűnik meg, 3000 kisbolt bezár!
    De Palcsó jól jár, mert jó segget nyalt!
    http://index.hu/gazdasag/2013/05/08/most_is_csaladi_vallalkozasok_uraljak_a_trafikpiacot/

  15. Gordon szerint:

    Senkinek sem szűnik meg a megélhetése.
    A Tescot meg nem tudom sajnálni amiért mostantól nem ő kereskedik a dohánnyal.

    Mondtam már: ez a zIndex olyan mintha a Ludas Matyit olvasnám.

  16. Bugi szerint:

    Muszáj hazudni Hajós Pista?

  17. hajós szerint:

    Ne hazudozz, Gordon bazmeg, te szemét gennyláda!
    Számtalan trafikos megy tönkre, ott zokogtak még a Hír TV riportjaiban is, azt se nézed bazmeg, te mocsok fideszes seggnyaló?

  18. nagyapó szerint:

    hajós (13:20)! Igaza van, nem kívánkozok börtönbe, mert itt kinn csak 17% komcsi van, de a kaptárban egyre nő százalékos arányuk.
    De hajós! Ez a bunkóságot a családjában tanulta, avagy sokáig képezte magát? Lassan eléri 1/2eszű1/2x, meg trágár Katka szintjét

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  19. hajós szerint:

    nagyapó, ha részt vettél a helyi trafikengedélyek elosztásában, akkor erősen számíts a börtönre! Bűncselekményt követtél el!

  20. Bugi szerint:

    Bezár a Tesco Palcsó miatt 😀 😀

  21. Bugi szerint:

    Meg soha ekkora nem volt az infláció. Féleszű Dobák.

  22. Gordon szerint:

    Viselkedjél normálisan matróz… nem illik ez a stílus ide, legfeljebb a kedvenc kocsmádban adhatod elő…

    Világosan meg lett mondva: akinek korábban trafikja volt és a pályázaton nem nyert, annak is lesz megélhetése.

    Egyébként a pályáztatás még le sem zárult, nem kelt még el az összes leendő trafikhely.

    Mikor elvettétek az emberek boltjait, akkor nem tiltakoztál!???
    Ja, hogy akkor te még csak kis kantárosban szaladgáltál a pettyes labda után… ez a te tragédiád!

  23. Gordon szerint:

    hajós beszél bűncselekményről, miközben a volt etánsait nemrég szállították át a Csillagba – vélhetően örökre ott is maradnak.

  24. hajós szerint:

    Büdösbogár Bugi, ne Dobákozz, te idióta paraszt!
    Szegény Dobáknak semmi köze ehhez!

  25. Gordon szerint:

    “Szegény” dobák… 😛

  26. hajós szerint:

    Gordon, te seggfej, az Orbán ígéretére gondolsz?
    Kurva jó! Azt ígérte, még 100 trafikengedélyt kiosztanak? Ja, csak éppen 3000 megy tönkre!
    Ez a trafikmutyi rátok fog égni, emiatt fogtok bukni jövőre a választásokon!

  27. Gordon szerint:

    3000 “trafikhely” = Csepeli Tesco1.,2.,3., 4……17. kassza + xy. Tesco 1.,2.,3.,4. …. 17. kassza + xy. Auchan 1.,2.,3.,4. ….. 22. kassza….. így ok a 3000, de szerintem ne lódítsál….

  28. hajós szerint:

    Szerdán 18 órakor a Trafik-Károsultak egyesülete fog demonstrációt tartani a Március 15. téren!
    Menj el Gordon, beszélgess el azokkal az emberekkel, akik szerinted nincsenek is!

  29. felix szerint:

    Szemétláda!
    Pontosan az a baj amit leírtál.
    Tudod azt te antidemokrata, hogy a pályázat nem pártokra lett kiírva.
    Az a baj, hogy ugatod a demokráciát.Az még nagyobb baj, hogy ilyen erkölccsel képviselő lehet valaki Csepelen.
    Ez sajnos pártoktól függetlenül így van a kerületben.

  30. Bugi szerint:

    Szegény hajós, sötét mint a hajófüst.

  31. hajós szerint:

    Gordon, itt a trafik-károsultak facebook-oldala:
    https://www.facebook.com/trafikkarosultak

    Beszélgess el velük, magyarázd el nekik, hogy ők teszkósok meg osanosok!

  32. Gordon szerint:

    Olvasd már el te szerencsétlen hajós!

    Nem lesz cigi:

    kocsmából, étteremből, szórakozóhelyről, benzinkútról

    Ezek neked trafikok???
    Pisti, te nagyonhülye!

    Legalább olvasni tudnál – de ez se megy!!!

    Ülj le fiam!
    Elégtelen!

  33. hajós szerint:

    Gordon, te idióta fasz, menj el szerdán a tüntetésre, és magyarázd el ott, hogy ők nem is trafikosok!

  34. felix szerint:

    Gordon!
    Nézz már utána, hogy a dohánytermék forgalom hány százaléka esett a multikra.
    Amikor ezt megtetted, akkor kérj elnézést azoktól akiket hülyíteni akarsz.

  35. felix szerint:

    Hajós!
    Gordon egy perc alatt összepiszkítaná az alsóját köztük.
    Megszólalni se merne.

  36. hajós szerint:

    A főügyész bekérte a szekszárdi hangfelvételt – szorul a hurok a hazug, korrupt fideszesek körül!
    http://hvg.hu/itthon/20130513_trafik_nyomozo_fougyeszseg_feljelentes

  37. Gordon szerint:

    Felix!

    Fogd már fel, hogy egy étterem, egy bár, egy szórakozóhely, vagy egy benzinkút nem trafik. Ezek eddig se a cigiből éltek, azt meg már hónapok óta lehetett tudni, hogy az egyik fő cél éppen az, hogy kevesebb helyen lehessen cigit venni, hogy kevesebben rontsák az egészségüket az undorító bagóval.

    Tehát:
    – a benzinkút a disco, a vegyes nem a cigiből élt meg.
    Az semmit se hozott neki eddig.

    Vili!???

    Ülj le te is, fiam!
    Elégtelen!

  38. felix szerint:

    Gordon!
    Fogd már fel, hogy fogalmad sincs a kereskedelemről.
    Fogalmad sincs arról, hogy mit jelent egy csökkenő vásárló erő mellett, egy keresett árucikk elvétele.
    Fogd már fel, hogy a szerinted nem trafikosok darabokra szednének, ha beakarnád nekik bizonyítani, hogy a cél a dohányzás visszaszorítása és nem a haveri körön keresztüli párt finanszírozás volt.
    Lassan bebizonyítod, hogy semmiről sem tudsz semmit, csak másolod a brossurát.

  39. Gordon szerint:

    Szocimaffia. Ez az igazi maffia.

    http://mno.hu/belfold/prisztas-gyilkossag-p-tamasnak-felelnie-kell-1160481

    Ha Portik nem segít, akkor mi lesz az mszp-vel???

  40. hajós szerint:

    Akiket fél éven belül kétszer küldött padlóra a kormány

    “Az egri Molnár-család látszólag minden polgári erénnyel rendelkezik, melyet az első Orbán-kormány kijelölt: megvan a három szoba, három gyerek, négy kerék. A második Orbán-kormány ennek ellenére fél éven belül először a megélhetésüket, majd az újrakezdés esélyét vette el.”

    “A szerencsejáték szervezéséről szóló törvény módosítása tavaly ősszel egyik napról a másikra küldte padlóra a játékgépek szervizelésével és hiteleztetésével foglalkozó családi vállalkozásukat. Majd amikor kikecmeregtek a cégük romjai alól, és kitalálták, hogy trafikot nyitnak, szakértő bevonásával készített profi pályázataikat is elutasította az állami pályázatkezelő.”

    http://hvg.hu/gazdasag/20130511_ketszer_kuldott_padlora

  41. Gordon szerint:

    felix mondandója:

    “fogalmadsincs”, “fogalmadsincs”, “fogalmadsincs”

    Vagyis: egy fogalmatlan ember beszél “fogalmadsincs”-ről.

    Miközben még azt se tudja, hogy egy disco nem trafik…

  42. Gordon szerint:

    Játékgépszervíz – ez igen.
    Hány családot tett tönkre a játékgépezés???
    Hány uzsorás keresett ezen???

  43. felix szerint:

    Gordon!
    Levezetnéd ezt a szerinted logikai sort.
    Akár a te szinteden is.

  44. ebihal szerint:

    Gordon, te tényleg egy görény vagy!

  45. felix szerint:

    Gordon!
    Te demagóg………
    Amit a kiskocsmákban a játékgépekbe dobtak, azt most elisszák.
    Mennyivel jobb?

  46. felix szerint:

    ebihal!
    Nem görény.
    Egy szerencsétlen jelentéktelen senki, aki azt hiszi, hogy a sok értelmetlen, egy állításos következtetéseivel, itt valaki lehet.
    Most éppen arra akar utalni, hogy nyerőgépeket szervizelek, de megint mellé talált a vaksija.

  47. kamilla szerint:

    Tisztelt Hajós úr!

    Én újnak számítok ezen a fórumon, nemrég költöztem a kerületbe, és keresgéltem helyi oldalakat, így akadtam rá a csepel.infora.

    Megdöbbenve olvastam a hozzászólásait. Persze, tudom, ide anonim módon bárki beírhat, de azért így név nélkül is borzasztónak tartom azt és ahogyan Ön ír. Nem tudom, mi a foglalkozása, hány éves lehet, vagy, hogy van -e családja, de az irományai alapján nem egy kellemes ember benyomását kelti, azt elhiheti nekem!
    Ki vagy mi bántotta meg, hogy ennyire gyűlölködő lett? Bántja azt a szegény énekes fiút, pedig szerintem nincs oka rá. Tudjuk nagyon jól, hogy az éneklésből nem lehet olyan jól megélni, még az olyan nagyok, mint Nagy Feró, vagy a Tankcsapda is panaszkodnak. Ő úgy gondolta, belevág egy vállalkozásba. Miért kell ezért bántani?

    Azt írja: 35 000 trafikos megy tönkre Magyarországon. Nem túlzás ez? Majdnem olyan, mintha csak trafikos vállalkozások működnének az országban, semmi más!

    Segítene nekem, új csepelinek, és leírná a jelenlegi csepeli trafikok címét? Amik ezek szerint tönkre fognak menni. Köszönöm!

  48. Norbi szerint:

    Gordon te egy hülye vagy! Fogalmatlan idiota…

  49. Kovács Rézy szerint:

    Palcsó Tomika jól tudott a Fidesznek nyalni ezért trafik a jutalma ! Sőt 2014-es választásokon Fidesz dalokat fog énekelni!!! Aki jól tud felfele nyalni az tud érvényesülni !!!

  50. kékség szerint:

    Kovács Rézyből meg majd harangot öntenek. HÜLYE!

  51. tiki szerint:

    Hhajós Dobák elvtárs! A börtönről írsz!? Pont te? Hamarosan oda jársz majd látogatni.

    Te.3. Osztály beli politikus tanonc.

  52. ebihal szerint:

    tiki!
    És téged fog látogatni?

  53. ebihal szerint:

    kamilla!
    Itt nem Palcsóról van szó, ő csak egy eklatáns példa! A kezdetekkor azt mondták,
    5400 családnak lesz megélhetése.Na már most, ha egyesek 4-5 trafikot nyertek,
    /volt olyan társaság akik 18-at/ akkor valószínű már nem igaz az 5400! Ezek az
    emberek megszerezték a lehetőséget arra, hogy mások munkáját lefölözzék!

  54. lolka szerint:

    Gordon szerint:
    2013. május 13., hétfő – 14:02
    ….” Ezek eddig se a cigiből éltek, azt meg már hónapok óta lehetett tudni, hogy az egyik fő cél éppen az, hogy kevesebb helyen lehessen cigit venni, hogy kevesebben rontsák az egészségüket az undorító bagóval.”….(mondja “Gordon”)…pedig a valóság ez:”Az államtitkár szerint különböző mértékben, de mindenki kap most fizetésemelést az egészségügyben. Miközben a tanárok, úgy tűnik, lemaradnak a közel 3 éve beharangozott bérfejlesztési programról, az egészségügyi dolgozók fizetésemelésére 30 milliárd forint áll rendelkezésre, ennek alapja a dohány- és alkoholtermékek jövedéki adójából származik.”….(privátbankár)…

  55. lolka szerint:

    kamilla szerint:
    2013. május 13., hétfő – 17:22
    -Csak néha látogatok az “infóra”, de most hirtelen azt hittem, hogy egy párkereső oldalra tévedtem…mondom miért:” Nem tudom, mi a foglalkozása, hány éves lehet, vagy, hogy van -e családja, de az irományai alapján nem egy kellemes ember benyomását kelti, azt elhiheti nekem!”…Amúgy mi itt egymás között tegeződni szoktunk, kivéve ha valaki ki nem kéri magának ezt a formát, (mert van ilyen is)…
    -A másik itt áll egy idézet:” Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.”…tehát hozzá lehet szólni az aktuális hírhez amit a szerkesztő(k) feltesznek nevezetesen “Admin” (köszönjük a munkáját ez úton is)…Aztán, hogy ezt ki milyen szintvonalon követi el az már az ő egyéni stílusa amivel saját magát minősíti…elnézést, hogy “Hajos” úrnak tetted fel a kérdést és én belekotyogtam…(lolka)

  56. Gordon szerint:

    ebihal szerint:
    2013. május 13., hétfő – 18:39

    “tiki!
    És téged fog látogatni?”

    Pontosan tudod te hogy kiket fog látogatni…

  57. John Doe szerint:

    Gordon megint terel? 😉
    Neked nem volt és nem is lesz trafikod, ahogy látom, csak új “főnököd”. 😉

  58. hajós szerint:

    kamilla! Minek teszel fel hülye kérdéseket? Ahol a 35 ezer vállalkozóról írtam, ott belinkeltem a cikket, ahol részletesen le van vezetve! Rákattint, elolvas, megért!

  59. hajós szerint:

    Palcsó meg kurvára nem azért kapott 5 trafikot, mert olyan kiváló üzleti tervet írt. Mások is írtak nagyszerű üzleti terveket, mégsem kaptak trafikengedélyt.
    Palcsó egyedül azért kapott trafikokat, mert énekelt a Fidesz kampánygyűlésein.
    Az üzleti tervét meg se nézték, az teljesen lényegtelen volt.

    A Fidesznél aszonták: “Palcsó jó fiú, énekelt nekünk. Ő kapjon.”. Hát kapott.
    Úgyhogy ha Palcsó azt hiszi, hogy azért kapott, mert közgáz diplomája van és milyen sokat dolgozott a pályázaton, hát igen nagyot téved.
    Ha elfogadja az elnyert koncessziókat, a saját lelkiismeretével kell elszámolnia ezek után.

  60. Narancsvírus szerint:

    Németh Szilárd megbukott! Takarodnia kell az énekesével! Álláshalmozó aki milliókat keres, és talál!

  61. nagyapó szerint:

    kamilla! Ne csodálkozzon! A csepeli eetásak mindig idéznek, de mindig a maffiabaloldalt támogató lapokból, Népszava, HVG, 168 óra, Index. Ezek az újságok a szakértőkre hivatkoznak, akiket már nem neveznek meg (Lengyel, Petsching, stb.).
    Olvassa a hajós által idézett cikket. Semmit nem tudnak, nincs adatuk, ezért feltételeznek. Ezt veszi alapul hajós, amikor 35000-ről vállalkozóról ír.
    Néhány dolgot nagyvonalúan “elhanyagolnak”, pl. azt, hogy az üzletek bevételének hány %-a származik dohányárúból. Kérdezzen meg egy kisboltost. Aztán azon is átsiklanak, hogy eddig a dohányárún előírt 5% haszon volt. Ki tud ebből megélni? Senki. Ezért emeli a kormány a dohányárú hasznát, engedélyezi egyéb árucikkek árusítását.
    De nincs probléma. Az eetásak mindig riogatnak. Tavaly megjósolták az oktatás összeomlását jan.1-én. Nemrég a betétdíjakkal riogattak. Azóta hallgatnak, mint a sír a fűben. Most a trafikokkal próbálnak motorozni.
    A cél, elterelni a figyelmet a Portik-Labanc féle szoci maffiáról.
    Komlón is kapcsoltak az emberek.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  62. Gordon szerint:

    Víruska!

    Visszafizetted már a szolgáltatóknak, amit a rezsicsökkentésen megspóroltál?
    Vagy azért azt zsebre tetted!?

    Akkor meg ne szidd Németh Szilárdot!

  63. John Doe szerint:

    nagyapó, Ön beszél maffiáról?! 😀

  64. hajós szerint:

    nagyapó, ezt beszélje meg Tóth Zoltán szekszárdi kisboltossal, aki itt nyilatkozik 3:55-kor:
    http://atv.hu/videotar/20130513_lehetnek_e_jogi_kovetkezmenyei_a_trafikbotranynak

    Az ő boltja forgalmának a felét adta a dohányáru, havonta kb. 130 ezer Ft bevétele volt ebből. Ezt most a magukfajták elvették tőle.

    Persze, biztos beépített komcsi hazudozó, stb. Tudjuk.

  65. John Doe szerint:

    Gordon, miért csökkent a gázszámlád? Úgy köbméterre átszámolva gondoltam. 😉

  66. ... Grün szerint:

    Politikai karrierről sző álmokat Som
    Budapest — Som Lajos (65) nem adja fel: független képviselőként indulni akar a választásokon.
    .
    Belőle is lehet trafikos, ha már az éneklés nem megy! 😀
    .
    http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/politikai-karrierrol-szo-almokat-som-2189753

  67. Mari nénye szerint:

    Aki elad napi két három csík cigarettát az már trafikos?Én ismertem olyan “trafikost” amint elfogyott valami cigaretta átszaladt a közeli nagykerbe,mert nem invesztált tőkét az egészbe! Szerintem az engedélyek kiadásával volt a baj régen,mert a sok kényszervállalkozó mind trafikot és ajándékboltot nyitott vagyis bazárral volt tele az ország!Ez lett a megélhetésük,de kérdem én hol árulnak buszjegyet? Na majd a Tamásnál!

  68. kamilla szerint:

    Tisztelt hajós Úr!

    Igyekeztem úgy fogalmazni, hogy Ön is megértse, én hogyan gondolkodom erről az ügyről. Tettem fel kérdést is a csepeli trafikokról, de csak ez a suta, arrogáns “válasz” érkezett:

    “hajós szerint:

    2013. május 13., hétfő – 22:03

    kamilla! Minek teszel fel hülye kérdéseket? Ahol a 35 ezer vállalkozóról írtam, ott belinkeltem a cikket, ahol részletesen le van vezetve! Rákattint, elolvas, megért!”

    Ez ismét arrogáns, durva, mondhatni “bunkó” bejegyzés volt az Ön részéről, pedig én tisztelettel fordultam Ön felé. Úgy látom hiába. Ön nem érdemel tiszteletet, mert senkit nem tisztel. Még saját magát sem. Mert, ha nem így lenne, akkor képes lenne megkülönböztetni a jót a rossztól, a feleslegest a fontostól, a durvát a kedvestől, és még sorolhatnám hosszasan!

    Ön azt érdemelné, hogy egy lakatlan szigeten egyedül éljen remeteként. Akkor talán megbékélne önmagával és a világgal!

    Mindenesetre, ha felvilágosítana, hány trafik működik Csepelen, azt megköszönném.

  69. Mari nénye szerint:

    Kamilla! Ki itt belépsz hagyj fel minden reménnyel… :-*

  70. minden fideszes egy köcsög szerint:

    és még mindig van pár köcög fideszes takony, aki úgy védi a kiosztott trafikosok mutyiját, mintha a sajátját védené. szánalmas.
    ugyanolyan férgek vagytok, mint pár éve a gyurcsanyisták…

  71. hajós szerint:

    kamilla!

    Honnan a faszból tudjam, hány trafik van csepelen? Ha annyira kíváncsi, számolja meg!
    Duguljon már el a hülyeségeivel!

  72. ... Grün szerint:

    hajós!
    Ki a pöcstől tanulod ezt a mosdatlan beszédet?
    Nem méltó egy finom úriemberhez ez a stílus!
    Drága Hölgyem! Kérdésével megtisztel, de nyissa ki a trafikoknál a Csepeli Aranyoldalakat vagy érdeklődjön a zönkori ügyfélszolgálatánál! ))) 😀 (((

  73. Mari nénye szerint:

    minden fideszes egy köcsög szerint:
    2013. május 15., szerda – 13:06
    és még mindig van pár köcög fideszes takony, aki úgy védi a kiosztott trafikosok mutyiját, mintha a sajátját védené. szánalmas.
    ugyanolyan férgek vagytok, mint pár éve a gyurcsanyisták…

    Anyád jól van?

  74. Kamilla szerint:

    Köszönöm az egyenes válaszát, “kedves” hajós!

    Úgy tűnik, kissé felbosszantottam. Pedig csak érdeklődtem valamiről, amit én nem tudtam, és úgy tűnt a hozzászólásaiból, hogy Ön viszont tudja a választ. Most azonban kiderült: fogalma sincs róla! Akkor viszont mi a fenéért vagdalkozik, fenyegetőzik, ócsáról és vádol?
    Azt írta, 35 ezer trafik van az országban, akik most csődbe mennek. Viszont nem tudja, ebből mennyi van Csepelen. Ez hogy lehet? Nem itt él? Jöttében-keltében kellene őket látnia, ekkora nagy számból bőven kellene Csepelen is lennie. Ha viszont nem tudja, valószínűleg nagyon kis számban vannak jelen. És gyanítom, hogy akkor az a 35 ezres szám sem stimmel!

    Ja, és Önnek tényleg nincs stílusa. Illetve van, egy szóval le is tudnám írni, de, ha megtenném, lesüllyednék az ön szintjére, ezt pedig nem szeretném.

Itt lehet hozzászólni !