“A család minden életképes társadalom elsőszámú erőforrása”

Fidesz.hu

Demográfiai programot indít a kormány az év második felében, ha a gazdasági növekedés ezt lehetővé teszi – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége győri szervezetének keddi kerekasztal-beszélgetésén.

Ezzel szeretnék elősegíteni “a fiatal szülőknek azt a döntését, hogy az egyébként kívánt eggyel több gyermeket Magyarországon bátran vállalhassák” – fogalmazott a kormányfő a Győri Nemzeti Színházat zsúfolásig megtöltő közönség előtt.

A miniszterelnök arról beszélt, hogy Európában Magyarország sikereinek elismerése helyett “egyfajta feketebárány-szerepet akarnak ránk erőltetni”. “Európa, bár pénzügyi-gazdasági mutatóinkat nem tudja nem elismerni, mégis fúj ránk, és arra kell készülnünk, hogy a következő időszakban is szálkának számítunk majd az európai elit, nem az európai emberek, az európai elit jelentős részének szemében.”

Szavai szerint a vita középpontjában a család áll, hiszen az új alaptörvényben rögzítették a házasság és a család védelmét, amiért “talán nem várt, de mindenképpen megdöbbentő támadásokat kaptunk Nyugatról”. Ezek a más együttélési formákat választók jogainak sérelmét vélelmezték.

“Négyezer éves hagyományt védünk”

“A mi álláspontunk sziklaszilárd, kibillenthetetlenek vagyunk ebben az ügyben, a mi megoldásunk és alkotmányos szabályunk nem irányul senki ellen, mi egy négyezer éves hagyományt védünk” – mondta az ó- és az újtestamentumi tradícióra utalva, amely szerint a házasság férfi és nő közössége.

Hozzátette, Európában már régebben kialakult “egy nagyon erős lobbi, amely igyekszik a kontinensünket a saját, szekuláris és családellenes látomásának hálójába keríteni”, nem is sikertelenül, hiszen a 20. század utolsó harmadára először alakult ki Európában olyan rendszer, amely a “rokonsági kapcsolatok fontosságát és a családot alá tudta volna aknázni”, népességcsökkenést érve el.

Holott “a család minden életképes társadalom elsőszámú erőforrása”, és “akármilyen is lesz az európai világ a válság után, az csak a családra épülhet” – mondta. Orbán Viktor 25 pontban összegezte a kormányzat eredményeit, elsőként a rezsicsökkentést, közvetlenül utána a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését, a minimálbér-emelést említve.

“Úgy akarunk erős és sikeres Magyarországot felépíteni, hogy annak gerince egy erős és sikeres középosztály legyen” – fogalmazott a kormányfő, ezzel magyarázva, hogy a kabinet intézkedéseinek jelentős hányada e réteg megerősítését szolgálta.

Példátlan teljesítmény az elmúlt három év alatt

Mint mondta, “Magyarország jobban teljesít, de még nem elég jól”; ez utóbbinak akkor felel meg, ha “mindenki képes arra, hogy a családját biztonságosan eltarthassa a munkájából”.

Az ország eközben példátlan teljesítményt nyújtott három év alatt: a saját lábára állt, míg egyre több uniós tagállam megy be segélyprogramokba, Magyarország ezeket, egyetlenként, épp maga mögött hagyta, a piacról sikerül ellátnia magát pénzzel, jól alakul a külkereskedelmi mérleg, az export szárnyal, az államadósság csökken – sorolta.

Idén “lesz gazdasági növekedés minden nemzetközi és hazai előrejelzés szerint, a vita csak az, hogy mekkora, szerintem el fogja érni az egyszázalékos szintet”, jövőre pedig tovább emelkedik, és talán “még a választás előtt előállhat az a helyzet, hogy az egész közép-európai régióban a magyar gazdaság fog a leggyorsabban növekedni” – vélekedett Orbán Viktor.

“A baloldal 2010-ben vétóerejét is elveszítette”

Előzőleg Harrach Péter, a KDNP parlamenti képviselőcsoportjának vezetője az eseményen arról beszélt, amíg kitart a Fidesz kereszténydemokrata iránya mellett, a pártnak helye van ebben a szövetségben, amelynek tagjait a közös nemzeti célok kapcsolják össze a “zavaros és ellenséges világban”.

A Magyarországot ért támadásoknak van politikai, gazdasági, de főleg eszmei okuk; “mások vagyunk, mint ők, és ez az, amit nem szeretnek bennünk. Európa társadalmait megfertőzte egy dekadens eszmeiség, a szélsőséges liberalizmus, elmozdultak a helyükről a dolgok” – jegyezte meg.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője arról beszélve, hogy a baloldal, amely 2010-ben nem csupán a hatalmat, de vétóerejét is elveszítette, jövőre a visszatérésre készül, megjegyezte: az elmúlt hetven esztendőben 14 évig kormányzott a jobboldal, de ez idő alatt egyszer sem fordult elő, hogy két egymást követő ciklusra ellenzékbe sikerült volna szorítania a baloldalt.

Forrás: Fidesz.hu

13 hozzászólás ““A család minden életképes társadalom elsőszámú erőforrása”” bejegyzésre

  1. Ejj... szerint:

    meg a cigányok.

  2. felix szerint:

    Mennyivel kell csökkennie az államadósságnak ahhoz, hogy több legyen mint korábban?
    Konkrét összeget kérek.

  3. nagyapó szerint:

    1/2eszü1/2x. Megint olyanhoz ír amihez nem ért, de jó szociként elővesz egy marhaságot.
    Államadósság:
    2004 59,6%
    2010 81,8%
    2013 80,5%
    Érthető? Milyen következtetést von le?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. hajós szerint:

    nagyapó!

    2009 végén, Bajnai idején 79,8% volt.
    Most 80,7%.
    Érthető? Milyen következtetést von le?

    Húzzatok bele, mert Matolcsy azt ígérte 2010-ben, hogy 2014-re 65-70%-ra megy le az államadósság.
    Orbán einstandolt 3000 milliárd magánnyugdíjat, és ehhez képest lényegében stagnál az államadósság 2010 óta.

  5. Gordon szerint:

    A szocik ne dumáljanak a zállam adósságáról. Kétszer vitték eddig a csőd szélére Magyarországot az elmúlt 30 évben. (1984, 2009)

  6. Katkaa szerint:

    Gordon szerint: Az 1984-et kérd számon a fideszes mszmp-s elvtársaidon. Jó, hogy nem az őskorba mész vissza!

  7. Kókusz szerint:

    Persze Katkaa! Az elvtársaknak mindent meg kell bocsájtani…

  8. Gordon szerint:

    1984 nem az őskorban volt. A hülye kommancsok a nagy “szakértelmükkel” akkor is taccsra tették az országot.

  9. rántott krokodiltojás szerint:

    OV nagymestere annak hogy minden közönség előtt azt mondja amit a közönség hallani akar.
    hogy mit tesznek közben sutyiban az meg nem érdekel senkit.

  10. Kikerics szerint:

    Kár, hogy nem rántott krokodiltojást esznek reggelire. Egy okoskával kevesebb lenne, és még csak nem is hiányozna!

  11. John Doe szerint:

    Munkahelyek is lesznek mindehhez?

  12. felix szerint:

    Szemétláda!
    Bármiben lefogadtam volna, hogy nem az értéket, hanem a viszonyszámot adod meg.
    Az adósság soha nem volt ennyi.
    Hülyíteni csak a sajátjaidat tudod. Teszed is a dolgod lelkiismeret nélkül.

  13. Kikerics szerint:

    hajós tényleg nagy szemétláda! És hülyíteni is tud.

Itt lehet hozzászólni !