Orbán: Nyolc évet kellett várnunk erre

MNO

A világ legmodernebb járműveiként mutatta be a Hősük terén Orbán Viktor az új Mercedes Citaro 2-eseket. Hozzátette: néhány éve még nokiás dobozokról beszéltünk, ma meg már új buszokról.

A kormányfő megjegyezte, a Mercedes a magyar kormány stratégiai partnere, és kiváló buszokat gyárt. „Ez a típus 2013-ban az év busza lett a szakmai zsűri döntése alapján, úgy gondolom, a fővárosiak megérdemlik, hogy a világ legmodernebb járműveivel közlekedjenek” – tette hozzá.

A BKK kalkulációi szerint a budapesti buszokon naponta 1,91 millió felszállást regisztrálnak, 15 percet töltünk rajtuk átlagosan, s a járművek egy nap alatt összesen hétszer kerülik meg a földet.

Orbán: A természetes állapot helyreáll

„Itt mi buszokat nézünk, de többet látunk, mint egyszerű közlekedési eszközöket. Más szelek fújnak, mint korábban, a város kezdi visszanyerni életkedvét és életerejét. Néhány éve még nokiás dobozokról beszéltünk, ma meg már új buszokról” – mondta a kormányfő, hozzátéve: Budapest és az ország vezetése akar és képes is együttműködni, korábban ez két évtizeden át nem így volt, „a főváros dackorszakba merevedett”, most „ugyanabba az irányba húznak a lovak”.

Emlékeztetett: lassan két éve írták alá a Budapest 21 szerződést, amellyel „a természetes állapot helyreáll”, az ország részt vállal Budapest nagy fejlesztéseiben. „Budapest akkor lesz büszke főváros, ha nagy dolgokra vállalkozik, a város is többre képes annál, amit korábban mutatott” – fogalmazott. Külön aláhúzta, hogy Tarlós István polgármesterként milyen heroikus munkát végez a múlt örökségének felszámolása terén, ráadásul az előrelépés feltételeinek megteremtésén is munkálkodik, amit ez az ötven busz is jelképez.

Figyelmeztetett: erős és sikeres főváros nélkül nincs erős és sikeres Magyarország, hisz a gazdasági teljesítmény 40 százalékát itt érik el. „Budapest pedig nem csak a budapestieké, hanem minden magyar emberé, amire büszkék akarunk lenni” – zárta szavait Orbán Viktor.

Hét év után jönnek új buszok Budapestre

Tarlós István a Hősök terén elmondta, a Budapest 21 megállapodás értelmében a 2014–20 közti nemzeti fejlesztési tervbe beépülnek a fővárosi fejlesztések, így a közösségi buszközlekedés is. „A budapestiek 55 százaléka használ közösségi közlekedési eszközt, 45 százalékuk busszal jár. A járművek egy év alatt 86 millió kilométert futnak. Sajnos elképesztő módon hagyták leromlani a buszok állapotát, hét év után viszont végre új buszok állnak forgalomba” – húzta alá a budapesti főpolgármester.

Összesen 150 jó minőségű járművel újítják meg Budapest közlekedését, ebből most ötven új busz áll forgalomba. A teljes buszpark 1500 járműből áll, ebből 785 darab húsz évnél idősebb.

A városvezető megjegyezte, az újonnan beállított buszokat a VT-Transman üzemelteti. „A Mercedes Citarók közül eddig mintegy 30 ezret gyártottak a világon, fokozottan környezetkímélő járművekről van szó. Az utastér világítását energiatakarékos ledlámpák biztosítják. Oxfordban, Manchesterben is ilyen buszok üzemelnek” – sorolta. A járműveket három ütemben, május, június és július 1-jével helyezik forgalomba. „Elmozdulunk végre a kilátástalan állapotból” – zárta szavait Tarlós.

A BKK kedd reggeli közlése szerint a Mercedes–Benz Citaro 2-es autóbuszok 12 és 19 óra között, tehát a felvonulás után várják az érdeklődőket a Hősök terére, ahol mindenki megtekintheti őket. Az autóbuszok felvonulása az Oktogon – Andrássy út – Deák Ferenc tér – Károly körút – Astoria – Erzsébet híd – Apród utca – Lánchíd utca – Clark Ádám tér – Alagút – Attila utca – Vérmező út – Margit körút – Margit híd – Szent István körút – Nyugati tér – Váci út útvonalon tekinthető meg. „A buszok által érintett útvonalon, kérjük, fokozott figyelemmel vezessenek, mivel a buszoszlop elhaladása idején torlódások várhatók” – közölte a BKK.

Mikor jár az új busz?

Május 1-jén, szerdától kezdenek fokozatosan forgalomba állni a 2012 őszén a Fővárosi Önkormányzat közlekedésszervezője, a BKK által lefolytatott buszüzemeltetési tender eredményeként Budapestre érkező Mercedes–Benz Citaro 2 típusú autóbuszok. A fővárosi utazóközönség hosszú évek után utazhat ismét új, teljesen alacsonypadlós, légkondicionált, az európai standardoknak megfelelő járműveken, ezáltal hosszú hanyatlás után új korszak kezdődhet a budapesti buszközlekedésben.

Forrás: MNO

26 hozzászólás “Orbán: Nyolc évet kellett várnunk erre” bejegyzésre

  1. belekotkot szerint:

    Miért nem lehetett magyar buszokat venni ? Amerikaiaknak jó nekünk nem jó ?
    A magyar munkás helyett támogatjuk a német munkaerőt ?

  2. VI. Grün szerint:

    “Néhány éve még nokiás dobozokról beszéltünk, ma meg már új buszokról”
    .
    Amiről azóta már kiderült, hogy vízió volt! Más a kampány és más a kormányzás! 😛
    .
    Kényszervallatás volt, nem nokiás doboz?
    http://www.168ora.hu/itthon/kenyszervallatas-volt-nem-nokias-doboz-103823.html

  3. hajós szerint:

    néhány éve még nokiás dobozokról beszéltünk, ma meg Közgépről, Simicskáról, földmutyiról, trafikmutyiról.

    Figyelitek, hogy kussolnak a fidesznyikek a trafikmutyiról? Nem kapták még meg a központi utasítást, hogy mit kell róla mondani.

  4. Schneider Ádám szerint:

    Orbánnak mi köze van ahhoz, hogy egy magáncég mit vásárol? semmi? akkor mit pofázik?

  5. Mari nénye szerint:

    Kb olyan joga van hozzá mint neked!

  6. felix szerint:

    Szerintem ennyi busz nem képes elszállítani a fidesz mocskát.

  7. Anyuka szerint:

    Gondolom Csepelre nem jut egy sem…ide jók a régi, hangos, büdös, lepusztult járművek is 🙁

  8. Rolee szerint:

    Anyuka !!
    Természetesen az első körből kimarad csepel. Talán majd a vége fele ide is érkezni fog.
    A legnagyobb gond ezekkel: Miért az a tetü Transman kapta?Persze tudom kiszervezés de a Transman-tól vissz kéne adni a vonalakat a bkv-nak.
    Ha lejár a garanciális időszak akkort ugye tudjátok hogy adBlue adalék sosem vagy legalábbis nem a megfelelő időbe fogják feltölteni ….. mint a volvo7700-asok is kezdtek lepusztulni a garis szervíz után.

  9. csapajev szerint:

    IKARUS ????
    Hol vagy Te réges-régi világmárka?

  10. Pákozdi József szerint:

    Ezeket a buszokat olyan útvonalon fogják üzemeltetni,ahol sok kilométert tudnak megtenni, mert az alapján van az elszámolás!
    Emlékezetem szerint csuklós busz esetén nettó 797Ft/km,
    a szóló buszok esetén 663Ft/km.
    A kedvezményezett személye meg mindenki előtt ismert.

    Míg a BKV 440Ft/km-be kerül

  11. VI. Grün szerint:

    “A miniszterelnök legidősebb gyermeke, Orbán Ráhel nyerte a Magyar Turizmus Zrt. szakdolgozat-pályázatának “újszerű témaválasztás” kategóriáját “Könnyűzenei fesztiválok szervezeti folyamatának és versenyképességének elemzése – A Sziget Kulturális és Menedzser Iroda példáján keresztül” című munkájával – közölte kedden a cég.”
    .
    Jól cseng ez a név?! 😛
    .
    http://hvg.hu/itthon/20130430_Orban_Viktor_lanya_is_nyert_a_MT_Zrt_paly

  12. csapajev szerint:

    …Gátlástalan FÉRGEK!!!!!!!!!!!

  13. Tóth Kati szerint:

    Demszkáj elvtárs hány új buszt vett húsz év uralkodása alatt?Ki tette tönkre az Ikaruszt?

  14. csp szerint:

    Kedves Tóth Kati!
    Olvasd végig mégegyszer a cikket. Nincs szó róla, hogy Tarlós vagy bárki más buszokat vett volna. A buszok egy magán cégé, akinek kilométer pénzt fizet bkk. Azért ez így más. Egyébként voltak új buszok korábban is például IKARUS 412 2001-ben.

  15. Etikus szerint:

    Miért vagytok ennyire közönségesek? Az angol királyi családnál és bárhol a világon évszázadok óta nem így működik az előremenetel?
    Vajon Ti a saját gyerekeiteket nem segítitek “minden lehetséges módon,” azért, hogy érvényesülhessen? Szálljatok magatokba!
    Aztán vesse mindenki, azt a bizonyos követ……….aki bűntelen!

  16. "?!" szerint:

    Mikor szoktok már le a hazudozásról tetves hazug naranccsal pótolt agyúak?
    Ne más tollával ékeskedjetek, hanem mutassatok már fel valami saját eredményt is!

    Buta Kata, Te ostoba gágogó háziszárnyas!
    Ezeket a buszokat sem Tarlós és Orbán, vagy a Fidesz vásárolta!

    Ezeket a járműveket a VT-Transman Kft. vásárolta, és a mindig más tollával ékeskedő fideszeseknek semmi közük ezeknek a buszoknak a beszerzéséhez!

    Olvassátok el tetves narancsos hazugládák a Napi Gazdaságnak a valóságot bemutató alábbi tudósítását és süljön le a bőr a hazug pofátokról!

    Idézet a Napi Gazdaság tudósításából:

    “Május 1-jétől állnak forgalomba Budapesten a Mercedes-Benz Citaro 2 típusú alacsony padlós autóbuszai.

    A közbeszerzési pályázat nyertese, a VT-Transman Kft. három ütemben: májusban, júniusban és júliusban helyezi üzembe a 150 járművet – mondta azon a mai eseményen, Tarlós István, főpolgármester, amelyen bemutatták az új járművek.

    A VT-Transman 75 szóló és 75 csuklós, teljesen alacsony padlós, klimatizált, Mercedes-Benz Citaro 2 típusú autóbuszt állít forgalomba, május 1-jétől 25-25 szóló és csuklós busz kerül az utakra.

    A járműveket a VT-Transman üzemelteti majd. Tarlós elmondta, hogy jelenleg mintegy száz busz, a járműpark 8 százalékát működteti magántulajdonban lévő cég, s ez idővel 21 százalék lesz.

    A főpolgármester szólt arról is, hogy a buszbeszerzés költségeit, a szükséges hiteleket a VT-Transman állja!

    A főváros nyolc évre szóló szerződést kötött a céggel, s a megállapodás két éves opciót is tartalmaz.

    A VT-Transaman a szóló buszok esetén kocsikilométerenként 663 forint, a csuklós buszoknál pedig 797 forintér vállalkozási díjért végzi a szolgáltatást.
    Az új járművek drágábban fognak üzemelni, mint az általuk kiváltott 23-27 éves Ikarus-buszok, hiszen azok működtetési költségeiben az amortizáció már nem jelenik meg, illetve az újabb járművek eleve drágában üzemeltethetőek.

    (Tehát máris megvan az indok a Fővárosi Közgyűlés narancsosai részére ahhoz, hogy legalább 20 %-kal megemeljék a fővárosi jegyek és bérletek árát, amely áremelés után, szavazatvásárlási céllal, képmutatóan megszavazhat fülkeforradalmár banda legalább 10 % díjcsökkentést a VT-Transman Kft. terhére azon a címen, hogy “Magyarország jobban teljesít!!!!!!!!!)

    A főváros szerint a szakértői vizsgálatok alátámasztották, hogy ez az üzemeltetési modell olcsóbb, mint a régi buszok hosszú távon történő továbbüzemeltetése és felújítása, vagy akár a BKV általi új buszok beszerzése, ami azért is ütközne nehézségekbe, mert a BKV eladósodottsága hatalmas.”

    Remélem, hogy a fentiek alapján minden naranccsal pótolt agyú hazug tetű belátja, hogy ismét csak más tollával való ékeskedésről és hazudozásról van szó?!

  17. Munkanélküli szerint:

    Lényeg a lényeg. Kormányunk kormányozzon úgy hogy a Magyar termékeket támogatja, nem elsöpri. Ikarus, Nabibus, vagy bármely másik Hazai terméknek kellene ott felvonulni! TMK és kész ami szintén munkahely a Magyarnak! Anyagmozgatógép-szerelőként munkanélkül vagyok és tudom, hogy ha valami karban van tartva akkor az nem megy tönkre, ha nincs lehet az bármi szeméttelepen végzi! Arrol nem is beszélve, hogy az alkatrészek amiket behozatunk, pedig itthon is elkészíthenénk a saját buszainkhoz Jelentősen drágábbak és ezek folyamatosan kellenek!…de ez itt már Amerika…a politika ünnepli “hőstettét”, pedig a gondolkodó ember sír…

  18. Bugi szerint:

    A Mercedes most épített gyárat Magyarországon, és messze ez volt a legjobb busz. Persze lehet baj az is ha van a kisnyuszin sapka, és az is, ha nincs.

  19. VI. Grün szerint:

    Bugi!
    Legfeljebb annyi a kormány érdeme, hogy a legjobb szolgáltatót választotta ki, aki hajlandó volt 150 buszt beszerezni és jutányosan a főváros közlekedését segíteni velük! 😛

  20. Munkanélküli szerint:

    Bugi
    Értem én , hogy itt a gyár, de sajnos azt is tudomásul kell venni, hogy ténylegesen mit is gyártunk, mert egy Busz sok mindenből áll. Taurus gumigyár, bauxit bányászat, komplett fémipar a vasöntöde, ízzógyár és még millio dolog a csavargyártól kezdve amit ha nálunk szereznénk be itthon maradna a pénz, de ez azért nem így van! A tejet a Mercedes fölözi le és nem nálunk költi el, mi csak maradunk az olcsó összeszerelő műhelye a külföldinek! Ha így megy tovább olyanok leszünk mint a kínaiak…

  21. hajós szerint:

    Tényleg van itt Mercedes gyár. Csakhogy a buszokat nem itt gyártják, hanem Németországban.

  22. Bugi szerint:

    Itt kocsikat gyártanak. Ja, és ilyen színvonalú buszokat meg nem gyárt senki Magyarországon.

  23. Munkanélküli szerint:

    Bugi
    Tévedsz!!!Nabi buszokat gyártunk Amerikába kompozit anyagokból és viszik mint a cukrot!
    http://fw.nabi.hu/images/60brt.jpg

  24. nagyapó szerint:

    Sajnos Los Angeles nem rendel több NABI buszt, így kaposvári karosszériagyár májusban bezár.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  25. Munkanélküli szerint:

    Ez van ha nem támogatják a Magyar Ipart. Kell nekünk a másé…Saját gyermekét eldobja az állam és zabigyereket fogad helyette! Mélyponton az ipar, egy ilyen beruházás segített volna nekik és már megint csak azt hallom hogy bezár a gyár…Médiában máshogy hangzik az egész!

  26. VI. Grün szerint:

    Öreg farok!
    Leáll a karosszéria gyártás?!
    Jó, jó! De mi lesz a maradékkal?!
    Úgymint motor, váltó, alváz, futómű stb?!
    Vegyünk kasztlit valahonnan és hadd eriggyen! Tovább a zOrbáni úton! 😛

Itt lehet hozzászólni !