Prokop Péter emlékkiállítás a Szent István Bazilikában

Csepel.hu

Illusztráció

Április 4-én a Szent István Bazilika Lovagtermében méltó körülmények között emlékezhettünk meg Prokop Péterről, az egyetemes képzőművészet kiemelkedő alakjáról.

A Hit Évében, a magyar-olasz kulturális évad keretében létrehozott kiállítás a „Teremtő szeretet világossága” címet kapta, utalva a festő papi hivatására és hitvallására.

A szép számmal megjelent vendégeket Snell György a Szent István Bazilika plébánosa, protonotárius kanonok, címzetes apát, a Szent Jobb őre röviden köszöntötte, majd átadta a szót Bukta Norbert festőművésznek, a kiállítás kurátorának. A Szent Isván Bazilika művészeti előadója az est háziasszonyát, Dr. Prokopp Mária művészettörténész professzort  mutatta be. Az ő tolmácsolásában hallhattuk Dr. Gina Gianotti a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatónője által megfogalmazott szép gondolatokat, aki meghatottan elmondta, hogy Róma nem csak Prokop Péter, hanem az ő városa is.  Ide vágnak a művész gondolatai: „Rómában legfőképpen felfedeztem a Fényt, és föllobbant színeim átalakultak, megérlelődtek. Lángoló színeim azonban a szülőföldemé!”

Dr. Varga Lajos püspök a Katolikus Gyűjteményi Központ igazgatója. a Prokop Péter díj fővédnöke méltatta a papfestő életútját és kitért a vallásosság és a művészet kapcsolatára. Szerinte egy műalkotással kapcsolatot teremtünk Istennel, mert a művészet szakrális tevékenység. A mű legyőzi az idő korlátait, mert az utókor találkozhat vele.

Kozma Imre irgalmas rendi szerzetes,  a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke jó barátságot ápolt Prokop Péterrel. Többek között ő segített neki hazaköltözni és egy megtörtént esettel támasztotta alá a püspök atya méltató szavait. A papfestő kiállítását két asszony nézegette. A fiatalabbnak annyira tetszettek a képei, hogy hazament és elhozta az édesanyját. .Akinek elmondta:  a képeket nem azért festették hogy szép legyen, hanem azokon azt látjuk ami volt. Prokop Péter képei megszólítanak bennünket, mert azt festette ami volt.

Dr. Prokopp Mária művészettörténész professzor asszony a megnyitó végén még a képek tartalmát ismertette, majd megköszönte azok segítségét – igy  Vollnhofer Mária főszervezőét is- akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a pazar tárlat. A megnyitó elején és a végén  Bodza Klárától és a Villő énekegyüttestől, Vedres Csaba orgona kísérete mellett egyházi énekeket hallhattunk. A szép dallamokkal és a képekkel is egy olyan kiváló festőre. íróra és katolikus papra emlékeztünk, aki 42 évig Rómában élt és hazajövetele után négy éven keresztül egészen a haláláig Csepelen alkotott.

A kiállítás június végéig látogatható, de májusban cserélik a festményeket, így érdemes többször is megnézni.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !