Parádésan szerepeltek Ausztriában a csepeli focipalánták

Csepel.hu

A Csepel FC U11-es és U13-as korosztályú labdarúgói Ausztriában töltötték a Húsvét hétvégét, s ha már ott jártak, egy-egy tornagyőzelemmel tették emlékezetessé a kirándulást. Mindkét csepeli gárda megnyerte korcsoportjának megmérettetését.

Az U13-as korosztály Wolfsbergben a Lavanttal kupán állt rajthoz, ahol végül veretlenül végeztek az első helyen. Az U11-es korosztály a Wien-Schwechat nevű labdarúgó tornán vett részt, ahol 6 nemzet csapatai (olasz, cseh, lengyel, német, osztrák, magyar) küzdöttek meg a végső sikerért, s a magyar kék-pirosak bizonyultak a legjobbnak.

A klub internetes honlapján Ambruzs József utánpótlás-edző számolt be az U11-es sikerről:
„ A csapat mérkőzésről-mérkőzésre jobban teljesített, és mivel a tornán nem csak Csepelt, hanem Magyarországot is képviselték a játékosok, kettőzött erővel, rendkívül szervezetten és motiváltan futballoztak a fiúk.
A tréner igazi csapatmunkának nevezte a diadalt, majd így folytatta:
„Ez a korosztályunk is megtapasztalta, hogy milyen érzés más futballkultúrák ellen játszani, és szerencsés helyzetben voltunk, hiszen az összes mérkőzésünket a Schwechat, minden igényt kielégítő stadionjában játszhattuk.”

Forrás: Csepel.hu

2 hozzászólás “Parádésan szerepeltek Ausztriában a csepeli focipalánták” bejegyzésre

  1. helyi szerint:

    Gratula srácok!Szép volt!

  2. "?!" szerint:

    Gratulálok a csepeli focipalántáknak!

Itt lehet hozzászólni !