Öttusa OB: töretlen a csepeliek fejlődése

Csepel.hu

Bár az elmúlt hétvégi időjárás cseppet sem idézett egy tipikus, idilli tavaszi napot, ahhoz azért nem volt elég ellenséges, hogy az öttusa utánpótlás színe-javát távol tartsa a versenyzéstől.

Ennek megfelelően a Csepeli Öttusa és Vízi- Sport Egyesület képviselői is szép számmal jelentek meg az Országos Bajnokság aktuális fordulóján, hogy ismét bizonyítsák rátermettségüket.

A továbbiakban a klub beszámolóját olvashatják:

„Az újabb verseny a legjobban a már a junior olimpiai részvétel reményében induló Zs.Tóth Annának sikerült, aki a „nagyok” között is kiválóan megállta a helyét és minden számban nagyszerűt teljesítve, első helyet érő kombi versenyzéssel meg is nyerte a négy tusázók versenyét. A kombinált számban, Annától szinte alig lemaradva a második helyen ért célba Simon Sarolta, akinek ez a produkciója szintén szép reményeket kelthet a csepeli színekért rajongókban. Két további induló lányunk, Ilosvay Bertina és Koricsánszky Kamilla tisztes helytállással teljesítette mind a négy számot. Számukra is nagyszerű tapasztalatszerzési lehetőség volt életük második négy tusa versenye, melynek tanulságait feldolgozva a következőn még jobb eredményben bízhatunk.

A fiúk hatan is neveztek az erőpróbára, és kivétel nélkül szívderítő teljesítményt nyújtottak. Minden versenyzőnek (Pataki Balázs, Mikó Domonkos, Koricsánszky Olivér, Brázda Gábor, Rajszki Péter, Kardos Bence) jutott olyan szám, amelyben egyértelmű fejlődésről tettek bizonyságot, s ez, valamint, hogy több, hasonlóan jó képességű ifjonc erősíti a csepeli istállót, óvatos derűlátásra ad okot az elkövetkező versenyszezon kezdetén.

A klub tehát eredményesen zárta ezt a fordulót is, amivel lassan, de biztosan halad kitúzött céljai felé. Fontos lépésnek nevezhető, hogy az eddig jórészt csak háromtusa versenyeken kamatoztatott munka és tehetség, mostanra stabil helyet biztosít a kék-piros klub versenyzőinek a négy tusázók között is.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !