Az MSZP bocsánatot kért a Tárkival kapcsolatos tévedése miatt

MTI, Népszava

Az ügy előzménye, hogy Lukács Zoltán szocialista parlamenti képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva beszélt a Tárki legfrissebb felmérésének eredményéről, amely szerint az MSZP támogatottsága évtizedes mélyponton áll, a teljes népesség körében 9 százalékot tesz ki.

Azt mondta: a Tárki a Századvég-csoport tagja, amelynek 3 milliárd forintot adott a kormány anélkül, hogy nyilvánosságra hozta volna, mit teljesít ezért a csoport. “Most már világossá vált, hogy mit teljesít” – fogalmazott.

A Tárki vezérigazgatója, Tóth István György pénteken nyilvános bocsánatkérésre szólította fel az MSZP-t. A Tárki Társadalomkutatási Zrt. független kutatóintézet, magyar magánszemélyek tulajdonában áll, és semmi köze a Századvéghez – írta a Mesterházy Attilának, az MSZP elnökének címzett levelében a vezérigazgató.

A szocialista párt országos központja erre reagálva szombaton közleményt juttatott el az MTI-hez, emlékeztetve: a párt pénteki kommünikéjében nyilvánosan elismerte, hogy az említett sajtótájékoztatón téves információk hangzottak el, és azokat Lukács Zoltán nyilvánosan visszavonta.

“A tévedésünkkel okozott kellemetlenségért az érintettektől ezúton bocsánatot kérünk” – írták.

Korábban a Századvég is jelezte, hogy a Tárki semmilyen kapcsolatban nem áll a Századvég-csoporttal.

Forrás: nepszava.hu

13 hozzászólás “Az MSZP bocsánatot kért a Tárkival kapcsolatos tévedése miatt” bejegyzésre

  1. John Doe szerint:

    Húvét alkalmából… “gyűlöletkampány”

  2. Tóth Kati szerint:

    Na,most akkor,igaz a kilenc százalék?Így már elhiszik?Remélem akkor most elhitték,és remélem remegnek!Most akkor ki lesz a hibás ,a macska?

  3. admin szerint:

    Kedves Doe!

    1. A Népszava cikkét használtuk fel (forrásmegjelöléssel és linkkel).
    2. Nem Húsvét alkalmából, hanem mert aktuális belpolitikai téma.
    3. A gyűlöletkampányt ne nálunk keresd.

    Admin

  4. John Doe szerint:

    Admin számol nekem…
    Akkor én is neki.
    1. nem érdekel, hogy melyik oldal lapja liheg húsvétkor
    2. Aktuálpolitika, keresztéyi szeretetből? Saját házuk tályán is megy a buli
    3. Nem, dehogy is. Önök angyalok, írjam a nickeket?

  5. John Doe szerint:

    Kati, írás!

  6. großmutter szerint:

    Kedves John Doe!

    Szoktam olvasni a hozzászólásait, az esetek 99%-ban helyesen ír. De most épp egy olyan bejegyzése után követeli “Kati”-tól a helyes írásmódot, ahol két hibát is vétett. Ebből az egyik feltételezhetően elírás. De sajnos csak az egyik.

  7. John Doe szerint:

    24 óra után nem lehetek a helyzet magaslatán, tévedhetetlen sem vagyok és ráadásul földi halandó. Katinkánál – mint másnál sem a – nem a helyesírást nézem, lényegtelen, hanem azt, hogy egyedül ő az aki nem tud írni, mert diszgráfias, emellett ráadásul még kényszeres, egyhangú, ebből eredően zavaró.

  8. spectator szerint:

    A hozzászólásokat írók nem helyesírásbajnokok. Ezért nem kellene sajnálkozni !
    Mindenkinek boldog Húsvéti Ünnepeket kívánok !

  9. spectator!
    A hejesírás miatt a kár még álamelnökök is lehetnek!
    Nekik még a dr.-el sem kell kénlódni! ))) 😛 (((
    Kellemes húsvétot Neked is!
    http://kep.cdn.index.hu/1/0/406/4067/40679/4067974_3c7db34b4dfdb0d192eb6e959a8e371f_wm.jpg

  10. felix szerint:

    Tóth Kati!
    Nem érteni megérteni, hogy a kilenc százalékot ismerte el az MSZP.

  11. felix szerint:

    Na még egyszer
    Tóth Kati.
    Az MSZP nem a 9%-kot, ismerte el, hanem azt, hogy a két cég független egymástól.

  12. bonifác szerint:

    Egy szónak is száz a vége: MARADJANAK IS A 9% nál. Soha ne támogassák őket többen.
    Ez kb. annyi, amennyit meg is érdemelnek…A helyesírási vita elmekórtani eset.
    Pszichiátert keressetek!

  13. Tóth Kati szerint:

    Drága félix!Az mszp-nek a kilenc százalék nem tetszik,azt hiszik,ha bírálják a céget,akkor hiteltelen lesz a cég által közzétett felmérés.Nem a tényekkel vitatkoznak,hanem az eredményt próbálják hitelteleníteni.arról pedig nem tehetek,hogy szöveg értési problémái vannak.

Itt lehet hozzászólni !