Köszönetnyilvánítás – a csepeli Fidesz közleménye

Csepeli Fidesz

Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazon csepeli polgároknak, akik a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Lendvay utcai székháza elleni csütörtöki agresszió alkalmával békés jelenlétükkel adtak erőt központi hivatalunk épületben rekedt és fenyegetett munkatársainak.

Valljuk: a vélemény szabadsága nem egyenlő az erőszak szabadságával. Az agresszió nem elfogadható a viták rendezésére. A magyar emberek elsöprő többsége és a Fidesz sem kér a gyűlöletkampányból.

Fidesz Csepeli Szervezete

32 hozzászólás “Köszönetnyilvánítás – a csepeli Fidesz közleménye” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Bajnai hisztérikus ifjúsági segélycsapata tüntetett a kendermagosokért és a buzikért.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. hajós szerint:

    “Az agresszió nem elfogadható a viták rendezésére.”

    Akkor hogyan kellene rendezni ezt a vitát? Mit javasol a Fidesz?
    Semmit. Ők erőből átnyomják az alkotmánymódosítást, nem adva semmilyen lehetőséget a társadalmi párbeszédre.

  3. bélabá szerint:

    A “keresztény-polgári” értékrendű fidesz szavazók, Vitya király nyugger-gárdája 🙂
    http://index.hu/video/2013/03/07/fidesz_szekhaz_tuntetes/

  4. Gordon szerint:

    Miután a cilinderesek erőszakosan behatoltak az udvarra és az épületbe a legkevesebb az lett volna ha kipofozzák őket onnan.

    Látható, hogy a legnagyobb magyarországi párt nem ült fel a direkt provokációnak.
    Végül is okosan tették, hogy megvárták míg a kocsmák elszívják a söpredéket az épület környékéről.

  5. Cs.pepe szerint:

    szegény gordon álmatlan éjszakád volt az aggodalomtól, izgultál mi lesz a kis állásoddal? Ezek a csúnyák bántani merészelték a fideszt, felháborító! Micsoda emberek vannak, ellenvéleményt mernek kifejteni, ilyet, még hogy ellenvélemény, mit képzelnek ezek a taknyosok, jól felpofozni őket fideszes keresztény módra! Megmondtuk mit kell gondolni, ezek a kis pimaszok meg mást mernek gondolni, nahát, nem látok a felháborodástól!!!

  6. Gordon szerint:

    Cs.pipe!

    “szegény gordon álmatlan éjszakád volt”

    Addig örülj, míg alszom.

    “Micsoda emberek vannak, ellenvéleményt mernek kifejteni”

    Ki lehet fejteni, de betörni magánterületre és törni-zúzni és embereket (bent lévő dolgozók) rettegésben tartani azt nem lehet. Az bűncselekmény.

    “ilyet, még hogy ellenvélemény”

    Azóta lehet nyugodtan, mióta nem az MSZP és Görényi kapitány van hatalmon, így nincs szemkilövetés, végtagtördelés, fejbeverés, lovasroham se.

    “mit képzelnek ezek a taknyosok”

    Butaságokat, mert libás bajnai és az MSZP megvezette őket, hisz libás Bajnai és az MSZP hazudik reggel délben este (az emberek már rájöttek erre, ezért zuhan a támogatottságuk meredeken).

    “jól felpofozni őket fideszes keresztény módra!”

    A Fidesz módi épp az ellenkezője volt, erről szólt a fenti hsz-em.

    Viszont a piros sálas vegye már le a cilinderét, mert úgy néz ki, mint egy cirkuszi mutatványos. Külvárosi melós származású gyerekként irritálnak az ilyen kis nyálgépek.

  7. Cs.pepe szerint:

    Már megint fenyegetsz gordon, légyszi fejtsd már ki mit akarsz tőlem, állok rendelkezésedre!

  8. Gordon szerint:

    Írtam már máshol, hogy ne tojj be, nem bántalak.

    Csak az a cilindered ne lenne… 🙂

  9. ebihal szerint:

    A Fidesz módi más!
    Ők ilyen alattomos patkányokkal erőből nyomják át amit akarnak. Szarnak ezek
    mindenkire.

  10. felix szerint:

    Már az agresszió emlegetése is hazugság.
    De hát a fidesz csak a fidesz.

  11. “békés jelenlétükkel adtak erőt központi hivatalunk épületben rekedt és fenyegetett munkatársainak.”
    A felvételen nem a békés csepeliek láthatók!
    Bárki, bármilyen hasonlóságot vél felfedezni az csak a véletlen műve lehet! ))) 😛 (((
    http://www.noltv.hu/video/4878.html#.UTmNg7Eh1OE.facebook

  12. ebihal szerint:

    Milyen alapon hivatkoznak ezek a magyar emberek elsöprő többségére?

  13. lucifer szerint:

    Csak halkan kérdezem: Kik gyújtották fel a TV székházat? Kik szarták – hugyozták össze a Kossuth teret? ????????

  14. Vátesz szerint:

    Nem csodálkoznék, ha a Hahás bohócok mögött a Millát is pénzelő Richard Field állna! Bajnait is két évig képezték Amerikában, azután meg bevetették itt a hatalom megszerzésére! Mi a fenének tart az állam hírszerzőket, ha nem teszik a dolgukat, vagy már azokat is lefizették?

  15. John Doe szerint:

    Gordon : Mi az, hogy valakinek addig jó, amíg alszol? Nem vagy te senki. Nem vagy politikus. A békemenet beléd is belédrugott és továbbra is a szekértolók közt vagy? Gerinctelen ember vagy. Hozzáteszem, hogy a gránit szilárdságú alaptörvényt mindennel telefirkálja a fidesz, így már vastagabb lesz nemsokára, mint Tolsztoj klasszikusa. A 30%-os párttámogatottság nem elsöprő többség.

    Kósa: Most az izé… Nem tud… A javítások folynak… 🙂

  16. Narancsvírus szerint:

    Gyilkosok védték a Fidesz székházát!

  17. Narancsvírus szerint:

    Szemét banda vagytok!

  18. Gordon szerint:

    A gyilkosok Csepelen voltak – ezt azért ne felejtsük el.
    Ugye Mszp!?

  19. John Doe szerint:

    Gordon érvei.

  20. felix szerint:

    Gordon!
    “Gyilkosok Csepelen vannak.”
    Szép vélemény a csepeliekről.
    ráadásul a többségük a fidesszre szavazott.
    Most már világos, hogy nem véletlenül éppen egy csepeli fenyegetőzött sósavval.

  21. robi szerint:

    Érdekelne Gordon részletes okfejtése arról, hogy kik bérelték fel a 2006-os provokátorokat?

  22. ebihal szerint:

    Törvény szerint megengedett sósavval fenyegetni???

  23. felix szerint:

    Magyarországon törvény?
    Csak rang és hovatartozás van.

  24. Bencsik András, a békemenet egyik kezdeményezője Facebook oldalán arra kérte a menet szimpatizánsait, hogy ha tehetik, menjenek a Fidesz székházához, amelyet “nehezen definiálható alakok” törvénytelenül blokád alá vettek.
    “Nem kell velük szemben erőszakot alkalmazni” – írta a Demokrata főszerkesztője. Szerinte arra van szükség, hogy minél többen kifejezzék rokonszenvüket a Fidesszel, ott legyenek és bátorítást adjanak azoknak, akik bent vannak az épületben, és talán beszéljenek “az udvaron gubbasztókkal, hátha akad közöttük normálisan gondolkodó”

    Papa! Menjen oda az első tüntetőhöz és erőszakmentesen tépje le a nyakából a táblát, majd a közelgő húsvét alkalmából ígérjen be egy locsolást! 😛

    http://atv.hu/cikk/20130307_gyorshir_tuntetok_hatoltak_be_a_fidesz_szekhazaba

  25. Jeniszej szerint:

    A nép kisebbséghez tartozó fiai milyen aktívak. )))) 😀 ((((
    A Fater foglalkozásköri ártalma, hogy messziről megérzi a büdös disznók szagát. 😉

  26. Etikus szerint:

    Vátesz szerint:
    2013. március 08., péntek – 21:15
    ” Mi a fenének tart az állam hírszerzőket, ha nem teszik a dolgukat, vagy már azokat is lefizették?”
    A sztárügyvédeknek szolgáltatott információk, gazdaságosabbak.

  27. Éva szerint:

    Az erőszak nem lenne jó megoldás.
    Majd a választáson megint alulmaradnak, az megfelelő elégtétel lesz.

  28. Tóth Kati szerint:

    A gyilkos mszp-sek tényleg csepeliek/pl.deme et./.A gumi lövedék kijárna ezeknek a székház foglalóknak,hadd tudják meg mi a demokrácia komcsi módra.

  29. Éva szerint:

    Deme nem véletlenül kapott életfogytiglanit.
    Gordon felvetése jogos.

  30. ebihal szerint:

    Erkölcsileg azon a szinten vagytok, mint a sósavas békamenetes, meg a 10 évet
    ült gyilkos verőlegény.

Itt lehet hozzászólni !