Bajnai a középosztállyal fizettetné ki a bankadót

Békülhet a megszokott páros

Origo, Mno.hu

Bajnai szerint a bizalom megteremtése a legfontosabb

Az Együtt 2014 kétkulcsos adót tervez, és csökkenti a bankadót – derült ki a párt hétfőn ismertetett gazdasági programjából. Ugyanakkor “tisztázó beszélgetésre” asztalhoz ül a napokban Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon – ezt a Demokratikus Koalíció elnöke jelentette be, de a hírt a másik fél környezetéből is megerősítették.

Havi 400 ezer forint felett 30 százalék körülire emelné a személyi jövedelemadót az a gazdaságpolitikai program, amelyet a Bajnai Gordon volt kormányfő által alapított Haza és Haladás Egyesület dolgozott ki. Ezzel a legjobban kereső alkalmazottak tíz százalékától várnak plusztehervállalást – vagy ahogyan az akcióterv ismertetésekor sokszor elhangzott, szolidaritást.

Bajnaiék nemcsak a kétkulcsos adórendszert állítanák vissza, hanem az adójóváírást is, amely a legalacsonyabb keresetű dolgozóknak segítene. Pontos számot itt sem mondott az elképzeléseket ismertető Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere, de szavaiból az körvonalazódott ki, hogy havonta 8-10 ezer forinttal kevesebb adót kellene fizetniük a minimálbéreseknek és a valamivel többet keresőknek, azaz ennyivel több pénzt vihetnének haza. Bajnaiék a különadókat (bank-, telefon-, energetikai, közmű-) nem szüntetnék meg, csak az európai átlagra csökkentenék. De ezt ahhoz kötnék, hogy a bankok kezdjenek hitelezni, a különadóval sújtott szektorok vállalják, hogy beruházásokat indítanak.

A fél éve készülő, harminc szakértő keze nyomát magán viselő programból ezenkívül egyelőre kevés számot árultak el Bajnaiék. Ezt azzal indokolta a dokumentum kidolgozóinak egyike – Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank és a bankszövetség egykori elnöke -, hogy inkább vitaanyagnak szánják, nem kész programmal akartak színre lépni. Az akciótervről ezért társadalmi párbeszédet kezdeményeznek.

Békülhet Bajnai és Gyurcsány

A napokban tisztázó beszélgetésre készül Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon – ezt a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke közölte vasárnap este az ATV Szabad szemmel című műsorában. A találkozó tényét később Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület ügyvezető alelnöke is megerősítette a Magyar Nemzetnek. Gyurcsányt az ATV-ben szembesítették Bajnai kritikájával, aki amellett, hogy nem állt ki vitázni Gyurcsánnyal, a DK-val kapcsolatban ezt mondta: „nem érzékelem, hogy lenne akkora szavazótábor vagy olyan elfogadottság, amely őket a parlamentben szeretné látni tömegesen.”

Erre Gyurcsány Ferenc úgy reagált, hogy ha valaki tud hozni kétszázezer támogatót – és legalább ennyi támogatója lehet a Demokratikus Koalíciónak –, akkor az nagyon nagy érték. A pártelnök szerint egyébként a közvélemény-kutatások alapján az MSZP-ből kivált DK a második legkevésbé elutasított párt, bár azt hozzátette, hogy „ahol nincs demokrácia, ott nincsen hiteles közvélemény-kutatás”.

Gyurcsány Ferenc leszögezte, hogy három miniszterelnök-jelölt lehet az ellenzéki oldalon: Bajnai Gordon, Mesterházy Attila, vagy az, akiben ők ketten megállapodnak. Szerinte bármelyik politikust lehet támogatni, hogy ha van megállapodás közöttük. Gyurcsány Ferenc ismét leszögezte: nem készül kormányzati szerepre.

Forrás: Origo, Mno.hu

10 hozzászólás “Bajnai a középosztállyal fizettetné ki a bankadót” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Mondjunk NEM-et a szocialista adóemelésre!

  2. ebihal szerint:

    Gordon!
    Nem akarod, hogy a minimálbéresek jobban járjanak?

  3. Gordon szerint:

    Miért járna attól jobban a minimálbéres, hogy ha a minimálbéren felül keresők adója arányosan ismét az egekbe emelkedne!?

    Ismét 40%-os adókulcs kell!?

    Aki egy kicsivel a minimálbér felett keres az majd ismét 40%-os büntetőadót fizet!?

    Szerintem igazságos az arányos közteherviselés (aki többet keres az így is többet fizet nominálisan, viszont arányosan nem érzi úgy, hogy kizsákmányolják). Ezért is volt pozitív az orbáni adócsökkentés. Arra ösztönzi a dolgozókat, hogy többet próbáljanak elérni, hisz az állam arányosan nem vesz el tőlük többet attól, hogy kedvezőbb státuszt értek el az életben.

    Semmire se megoldás, hogy az ország fele minimálbérre hazudtatja be magát, hogy ne kelljen adót fizetni (a közterheket viselni), a másik fele meg eltartja őket.

    Bár Magyarországon az adókerülés nemzeti sport… tudjuk, hogy így van ez az elvtársaknál is. Ők se munkával akartak előrejutni.

  4. hajós szerint:

    Gordon ismét megmutatta, milyen remek elme és milyen kiválóan tud írott szöveget értelmezni.

    Cikk: “Havi 400 ezer forint felett 30 százalék körülire emelné a személyi jövedelemadót”

    Gordon: “Aki egy kicsivel a minimálbér felett keres az majd ismét 40%-os büntetőadót fizet!?”

  5. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Minden közgazdászt, meg magát okosnak tartó embertől kérdezem: elsősorban a mindent látó Matolcsytól:

    Miért nem lehet bevezetni a 3-4napos munkahetet, jóval kevesebb fizu 3-5 évig és együtt kijövünk a szarból. Nagyon ajánlom a Baltikum országok gazdasági politikáját példának. Minden elismerésem az övéké. Ők tényleg megcsinálták, együtt és most mindenki részesedik a jóból.
    Lengyeleknél még kb 10 év és egyenlő lesz a 20 évvel ezelőtti német gazdasági szinttel.
    Csehek folyamatosan jönnek felfelé, jóval jobban élnek, mint mi. Most voltam Prágában nemrég. Gyerekek….az a csillogás? Az a luxusérzet a Citybe? Ja… mindenki nyomja a német nyelvet, angolról már nem is beszélek. Van jövőképük, turista-áradat! Ennyi nincs Budapesten mint ott.
    Szlovákiáról csak egy jut az eszembe, 2004-be jöttek velünk együtt, 2007 v 2008 óta eurójuk van, ennyi.
    Romániában olyan invesztálások mennek a konstancai tengerparton, meg abban a sávban. Nekem két unokatestvérem már 3 éve Romániában él, jobban keresnek építőiparban melóznak, full színvonalas minden, csak képről láttam, de azt hittem egy modern nyugati országot látok, nem nem nem…Románia volt.

    Lehet az a bajuk, hogy nem az ő fejükből pattant ki és akkor az csak szar lehet alapon gondolkoznak, de akkor megkérdezem, amit eddig a magyar kitalált az bejött?
    Egy oktatás színvonalából is lemérhető az adott társadalom állapota, és nálunk kellőképp zűrzavar van oktatás terén.

    Bár az európai gyakorlat azt mondja a börtönről lehet lemérni egy társadalom intelligánciáját (ezért van az, hogy a statisztikát ne rontsuk Európában alapon a gyilkosokat meg pszichóbetegeket inkább el sem ítélik, csak a csalókat, meg a sikkasztókat) mert ezzel olyan kép tárul az ember elé az adott országról, hogy jééé nézzed mán Janikám hát ebben a Hungaryban nagy ám a biztonság, ki is a belügyes? Hát a Pintér…jajjj télleg….gyere menjünk nézzük meg azt a Kálvária teret a nyócba….

  6. Kósa: új bankösztönző rendszert vezetne be a kormány
    “A bankokkal megkötendő új megállapodás az ösztönzésről szólna, vagyis, ha egy bank erősíti a hitelkihelyezést, akkor jelentős kedvezményeket kapna a bankadóból” – erről Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke beszélt kedden a TV2 Mokka című műsorában.
    Ezt a pofátlanságot! 😛
    http://hvg.hu/gazdasag/20130219_Kosa_uj_bankosztonzo_rendszert_vezetne_be

  7. felix szerint:

    GORDON A BÁNKÁROK PÁRTJÁN ÁLL.

  8. ebihal szerint:

    Gordon!
    Hogy szoktad írni, olvasás, szövegértés? Na, próbálkozz!

  9. ebihal szerint:

    Kósa ezzel nyíltan elismerte, hogy agyon b….ták a bankokat.

  10. felix szerint:

    Most ülnek le velük, hogy legyenek szívesek hitelezni, még pénzt is hajlandóak adni nekik.
    Amikor a szocik adtak nekik kölcsön a válság legmélyén akkor /az óta/ ment a hörgés.

Itt lehet hozzászólni !