Üzenetet kaptunk

A Fidesz Csepeli Szervezetének közleménye

A legaljasabb hazug szexuális vádakkal fogják támadni a csepeli önkormányzat fideszes vezetőit – kaptuk meg az üzenetet. Most újra indul az MSZP gyűlölet- és jellemgyilkos kampánya. Nem ez lesz az első ilyen eset, ha valóban megtörténik. Közvetlenül a 2010-es önkormányzati választások előtt egy hazugságokkal és rágalmakkal teli újságot kezdtek el szórni Csepelen.

Akkor feljelentést tettünk ismeretlen tettes ellen: a rendőrség ma már nem ismeretlen személyt, hanem Szenteczky János csepeli MSZP-elnököt és frakcióvezetőt gyanúsítja a bűncselekmények elkövetésével.

2010-hez képest évi 2 milliárd forinttal tudtuk csökkenteni a csepeli önkormányzat működési költségeit, méghozzá úgy, hogy az önkormányzati szolgáltatásokat még bővítettük is. Ez azt jelenti, hogy évente 2 milliárd forintba került a csepelieknek az, hogy MSZP-s vezetése volt a kerületnek. Azok, akikhez ez a hatalmas pénz minden évben lecsúszott, ma nagyon idegesek. A gazdasági válság ellenére ugyanis az elmúlt két és fél évben Csepel fejlődésnek indult, évtizedekig ígérgetett fejlesztések valósultak meg. Nincs nap, hogy ne kapnánk valamilyen fenyegetést, névtelen levelet vagy internetes üzenetet azoktól, akik szeretnének újra hozzáférni a kerület több milliárdos költségvetéséhez.

Mindeddig némán tűrtünk, hiszen nem a családunkat támadták. Bár nagyon nehéz, de igyekszünk most felkészíteni őket is arra, hogy ellenfeleink újra készek a legmocskosabb, legaljasabb hazug vádakkal támadni bennünket. De ahogy azonban korábban, úgy most sem félünk. Folytatjuk a munkát, Csepel fejlesztését, és nem feledkezünk meg a 2010-ben megígért számonkérésről sem.

Ezt üzenjük mi Ron Werbernek és a csepeli MSZP gyűlölet-kommandójának.

Budapest, 2013. február 4.

Ábel Attila
elnök
Fidesz Csepeli Szervezete

53 hozzászólás “Üzenetet kaptunk” bejegyzésre

  1. Üzenet!
    “MSZP: Németh Szilárd ne mondjon le!
    Az MSZP követeli, hogy a kormányzati rezsikommandóért felelős Németh Szilárd a csepeli rendelőintézetről ne mondjon le! – olvasható Szenteczky János közleményében.”
    .))) 😛 (((
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=619481

  2. Bugi szerint:

    Alja népség az MSZP.

  3. Gordon szerint:

    Az mszp-nek semmi mondanivalója nincsen?
    Csak a gyűlölet?
    Csak a hazudozás?

    A csepeliek ebből nem kérnek!

  4. ebihal szerint:

    Azt írja, üzenetet kaptak. Hogy kitől, mitől, az nem számít. Meg az, hogy egyszer fognak
    majd valakik, valamit csinálni. Utána jön az önfényezés. Mint hogyha Szentecky lándzsá-
    jával ti foglalkoztatok eddig!

  5. Tarjányi László szerint:

    Elég visszamenni a csepelinfón 2010 előttre, undorító hogy miket írtak a csepeli fideszesek szexuális irányultságáról. Ennyire kell az mszp-seknek a hatalom?

  6. Gordon szerint:

    Bármit megtennének a hatalomért. Alaptulajdonságuk a hatalomvágy.

  7. Királyerdei szerint:

    Ron Wéreb és bandája mindenre képes.
    Tessék figyelni!

  8. joságos szerint:

    Azért a FIDESZ sem panaszkodhat!

  9. Gordon szerint:

    Na, mesélj jóságos! (14:32)
    Mesélj!
    Vagy csak a levegőbe beszélsz!???

    Ne feledd: aki s.arral dobálódzik, az maga is olyan lesz.
    Ez a baj az mszp-vel. Nincs valós mondanivalójuk, nincs programuk, stratégiájuk. Semmi. Csak a handabandázás, a hangulatkeltés, és hazudozás.
    Miközben volt elvtársaik közül nem egy a sitten van, sitten volt, vagy épp oda tart.

  10. “Szerdán vitatja meg a Kúria büntetőkollégiuma azt a tanulmányt, amelyet a legfőbb bírói fórum joggyakorlat-elemző csoportja készített a bíróságok hatályon kívül helyezési gyakorlatáról – írta a Magyar Nemzet. A napilapnak Kónya István elnökhelyettes azt mondta: ha a grémium elfogadja a jelentést, várhatóan törvénymódosítást kezdeményeznek, hogy gyorsabbá és hatékonyabbá váljék az ítélkezés.”
    http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/gyorsitanak-a-bunpereket-2172501
    .
    Vörösiszap per: elölről kezdik a tárgyalást
    “Szabó Györgyi tanácselnök hétfőn közölte: a tavaly szeptembertől megtartott 26 tárgyalási nap 10 000 oldalnyi iratanyagát kell újratárgyalni, a lényeges eljárási cselekmények megismétlésével együtt.”
    .
    http://www.alternativenergia.hu/vorosiszapper-elolrol-kezdik-a-targyalast/57466
    Jó munkának idő kell, a szarnak még több! ))) 😛 (((

  11. ebihal szerint:

    Gordon!
    Egyenlőre ti dobáltok

  12. CsepeliNo1 szerint:

    “2010-hez képest évi 2 milliárd forinttal tudtuk csökkenteni a csepeli önkormányzat működési költségeit, méghozzá úgy, hogy az önkormányzati szolgáltatásokat még bővítettük is. Ez azt jelenti, hogy évente 2 milliárd forintba került a csepelieknek az, hogy MSZP-s vezetése volt a kerületnek.”
    Ehhez csak annyit, hogy nincsenek is Csepeli kézben mondjuk az iskolák, okmány iroda, stb…

    Gordon!
    Akkor nézd csak meg Deme Gábort (hányszor példálóztok vele, és hányszor mossátok egybe Deme Gábort a Csepeli Mszp-vel), nézd meg Szenteczky általatok vélt mutyiügyeit!

    Tovább…
    “A gazdasági válság ellenére ugyanis az elmúlt két és fél évben Csepel fejlődésnek indult, évtizedekig ígérgetett fejlesztések valósultak meg.”
    De ez a mondat úgy lesz igaz, hogy: A gazdasági válság ellenére ugyanis az elmúlt két és fél évben Csepel fejlődésnek indult, évtizedekig ígérgetett fejlesztések valósultak meg, de nem a Fideszes önkormányzat erejéből, mert azokat a fejlesztéseket, amik most fejeződnek be a kerületben, azt mind az előző ciklus indította el, állapodott meg a kivitelezővel, és írta alá a szerződést.

    A csepeli Fidesz nem emlékszik a 2010-es kampányára? Ez mi? :-))))) VICCES.
    “Mindeddig némán tűrtünk, hiszen nem a családunkat támadták. Bár nagyon nehéz, de igyekszünk most felkészíteni őket is arra, hogy ellenfeleink újra készek a legmocskosabb, legaljasabb hazug vádakkal támadni bennünket. De ahogy azonban korábban, úgy most sem félünk. Folytatjuk a munkát, Csepel fejlesztését, és nem feledkezünk meg a 2010-ben megígért számonkérésről sem.”

  13. Borka-Szász Tamás szerint:

    Jé… a csepeli Fidesznek elnöke is van?
    Szerintem fel sem tűnt eddig senkinek, annyira jelentéktelen és formális poszt…

    Úgy látom, szegény Fidesznek beakadt a lemez: Werber, Werber, Werber…. nagyon ütős! :-):-)

  14. forgalmista szerint:

    Hova tünt Ábel Attila önkritikája?

  15. admin szerint:

    A kérésére töröltük, mert nem ő írta.

  16. Borka-Szász Tamás szerint:

    “2010-hez képest évi 2 milliárd forinttal tudtuk csökkenteni a csepeli önkormányzat működési költségeit, méghozzá úgy, hogy az önkormányzati szolgáltatásokat még bővítettük is. ”

    Egyetlen mondatban ennyi hazugságot!
    ÉVI 2 milliárd Ft-tal soha nem csökkentek Csepel kiadásai. A FOLYÓ költségvetés hiánya közel egyensúlyban van, inkább kicsit mínuszos.

    Ami csökkent, az az évről-évre görgetett, ún. áthúzódó kiadási csomag, melynek jó részét EGYSZERI vágással sikerült lejjebb vinni.
    Ez pénzügyileg lehet helyeselni, de ennek súlyos társadalmi árai voltak a kerületben, egy sor szolgáltatások szűkítése, intézmények bezárása, fejlesztések befagyasztása stb. Ezek döntő részénél még a feltételezés is mosolyogtató, hogy szoci pénzszivattyúk voltak….

    Magyarul: egyszeri 2 milliárdos lefaragást akarnak itt eladni a leninfiúk ÉVI 2 milliárdos megtakarításnak.
    Kár azt a látszatot kelteni (illetve lehet, ha ezt valaki hajlamos beszopni), hogy ÉVI 2 milliárdot nyertünk az ügyön, mert akkor úsznánk a pénzben és azt sem tudnánk, mire költsük…. de tudtommal nem ez a helyzet.

  17. forgalmista szerint:

    Akkor az a munkája, hogy egész nap a Csepel.infot cenzúrázza? A mi pénzünkön?

  18. admin szerint:

    A moderálási feladatokat az admin látja el.
    Mi töröltük.

  19. admin szerint:

    Mivel forgalmista IP címe megegyezik egy másik jól ismert kommentelő IP címével kénytelenek voltunk törölni az utolsó hozzászólását.

    Kérjük minden kedves olvasónkat, hogy a jövőben csak egy nicknéven kommenteljék bejegyzéseinket.

    Köszönettel:
    az Admin

  20. Bugi szerint:

    Borka-Szász Tamás már ott tart, hogy elismer 2 milliárdos lefaragást, de szerinte az nem éves, hanem egyszeri.

    Szerintem az is sok, ha a kommancsok “csak” 2 ezer millió forintot loptak.

  21. nagyapó szerint:

    CsepeliNo1, az első számú, bár sosem volt az, idéz:”A gazdasági válság ellenére ugyanis az elmúlt két és fél évben Csepel fejlődésnek indult, évtizedekig ígérgetett fejlesztések valósultak meg, de nem a Fideszes önkormányzat erejéből, mert azokat a fejlesztéseket, amik most fejeződnek be a kerületben, azt mind az előző ciklus indította el, állapodott meg a kivitelezővel, és írta alá a szerződést.”
    Igen. A szocik terveztek, terveztek, terveztek, csak semmit nem tudtak befejezni. A kommunizmust kezdték el építeni, majd a szocializmus alapjait rakták le, aztán azt is felszedték, a maradékot pedig ellopták. “Nem erkölcsös, de jogos” mondták.
    Csepelen is tervezgették a csatornát, majd a Fidesz befejezte.
    Uszodát is tervezgettek – hány millióért CsepeliNo1? Még mindig terveznék.
    Hosszasan tervezgették a kerékpárutat (igaz a forgalmas utak mentén kerekezőknek akár ötször több szennyező részecske kerül a tüdejükbe, mint az autóban utazókéba), majd a Fidesz megcsinálta.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  22. Bugi szerint:

    Egyetlen most megvalósult fejlesztést sem fizették ki a szocik előre. 16 évig ők csak ígérgettek!

  23. Doki szerint:

    A hazai balliberális ellenzék Darth Werber (Ron Wéber) szekértolói.

  24. Doki szerint:

    Ron Wéber helyett Ron Wéreb

  25. joságos szerint:

    Gordon. Nem mesélek. Közlök.
    1, Azt tegezze akivel pertut ivott. Én viszont nem is ismerem magát.
    2, Nem dobálóztam semmivel, főleg nem sárral!
    3, Mindenkinek lehet véleménye és ehhez nem kell sem a maga sem a gazdáinak az engedélye! Ezt nem árt ha meg jegyzi.
    4, Az viszont tény, hogy maguk mindenkit csak sértegetni tudnak!
    5, Az MSZP a DK és a többi világ megváltásra készülő társaság pedig pontosan annyit ér mint maguk: SEMMIT! Éppen ezért becsülöm őket i csak annyira mint magukat. Az pedig a nullával egyenlő!
    6, A magáról alkotott véleményem pedig még ennél is rosszabb.

  26. Kiss Csilla szerint:

    Kedves admin (vagy Ábel Attila?)!

    Mostantól a saját nevemet használom a forgalmista helyett, mert én vállalom!

    Ma bebizonyították, hogy amivel itt sok embert vádolnak – történetesen, hogy hazudnak -, az az Önök kenyere.
    Soha nem kommenteltem két név alatt, az viszont igaz, hogy 2 IP címem van. Amiről ma törölték az egyik hozzászólásomat, az a munkahelyi, amiről most írok, az az itthoni.
    Azzal, hogy törölték a kérdésemet, ami így hangzott: “jó-e az a következtetésem, hogy Ábel Attila = admin?”, bizonyosságot nyertem az igazamról. Egyszerűbb lett volna egy nemmel vagy igennel válaszolni.
    Ön azt is bebizonyította, hogyha belegabalyodnak a hazugságokba, ha kellemetlen a kérdés vagy ha elfogy az észérv, akkor marad a cenzúra. Azt elfelejtettem megnézni, hogy le is tiltottak-e? Mondjuk meg lennék lepve, ha nem.
    És ami ebben az egészben a legszomorúbb, mindezt a mi pénzünkön teszik.
    Sajnos Önök semmivel sem jobbak, mint az elődeik.

    Üdvözlettel
    Kiss Csilla

  27. admin szerint:

    Kedves Kiss Csilla!

    Nem, nem Ábel Attila az admin. Amikor pedig nyilvánvaló provokációt vagy vállalhatatlan írásokat észlelünk, akkor is beavatkozunk, ha nem róla van szó, hanem a korábbi, MSZP-s polgármesterről vagy alpolgármesterekről.

    Ez van. A régen itt fórumozók nem egyszer tapasztalták.

    Mi csak azonos IP címeket látunk, azt nem tudjuk kiszűrni, hogy egy munkahelyi vagy egy otthoni internetkapcsolatról jön-e a hozzászólás. Ha kollégáiddal az a szokásotok a munkahelyeteken a munkahelyi gépeken, hogy oldalunkon kommenteltek munkaidőben, akkor azt a főnököddel vagy a helyi rendszergazdával beszéld meg.

    Ha letiltásra kerültél volna, akkor a fenti hozzászólásod nem lenne kint.

  28. Tündér Ilona szerint:

    Mondjuk a Fidesz meletti kommentelőket is lehetne figyelmeztetni, hogy munkaidőben a munkájukkal foglalkozzanak.
    Kivéve természetesen akkor, ha a kommentelés a munkájuk, mert akkor dicséretet érdemelnek, hiszen jól dolgoznak.

  29. "?!" szerint:

    Ullrich Ágoston esperes írta:
    “…. a feltétel nélküli jóakarat kézzel tapinthatóan növekszik a különböző közösségekhez tartozó keresztények között.
    A mi vallási csoportjainknak az Atya azt adta feladatul, hogy az apró, szeretettől átjárt gesztusokat tegyünk egymás felé. Hogy tiszteljük egymást és bizalommal forduljunk testvéreink felé, felajánlva azokat az értékeket, amelyekkel egymást gazdagítani tudjuk.
    Ha ezt a feladatot teljesíteni tudjuk, méltó fiai leszünk mennyei Atyánknak és hiteles tanítványai Jézus Krisztusnak.”

    Ullrich atya írásával nagyjából egyidejűleg, az alpolgármesteri fizetésén felül, egy kizárólagos használatba kapott önkormányzati tulajdonú autó üzemeltetési költségeinek közpénzből történő teljes finanszírozásával, továbbá havonként 30.000 km futásig (kb. 700 ezer Ft/hó) benzinköltséggel díjazott “kommunikációért felelős” (a Vörös Csepel című könyv szerkesztőjeként az észak-csepeli területért kapott 9,1 milliárd Ft bevétel eltűnéséről szóló hazugságával hazugságrekordot felállító) fideszes alpolgármester – Ullrich Ágoston atya fenti gondolataitól áthatva – munkaidőben írta meg a fenti vitaindító bejegyzést, amely bejegyzés az agyátültetésen átesett falka csaholásával kiegészítve, tökéletesen ábrázolja azt a feltétel nélküli jóakaratot és tiszteletet, amellyel a magukat “keresztény jobboldalinak” nevező csepeli fideszesek gazdagítani akarják, a más politikai nézetet való csepeli közösségek tagjait.

  30. Tóth Kati szerint:

    Ezt a Ron Verbert nem lehet kitoloncolni innen?Mégiscsak más ország állampolgára,ne avatkozzon bele az én hazám sorsába.Húzzon el innen a jó büdös francba!

  31. ebihal szerint:

    Tóth Kati!
    Verber többek között magyar állampolgár is!

  32. Vargabi szerint:

    “?!”Szégyenletes ahogy Ulrich Ágoston esperes urat ebbe a vitába, ily módon próbálja belekeverni!!!

  33. "?!" szerint:

    Buta Kata!

    Ron Werber a holokauszt után Izraelbe kivándorolt magyar zsidók leszármazottja, és ugyanolyan kettős állampolgár, mint a fideszesek által toborzott kettős állampolgárok.

    Tehát ne erőlködj annak a közmondásnak bebizonyításán, hogy “engedd be a tótot, kitúr a házadból”, mert neked csak arra van lehetőséged, hogy nem tetszik helyzet akkor elhúzol “tót”-országba!

    Világos Te sötét agyú buta liba?!

  34. "?!" szerint:

    Kedves “Vargabi”

    Ullrich Ágoston urat nem nem kevertem bele a vitába, hanem csak követendő példaként idéztem az írását, és bemutattam azt, hogy egyes magukat kereszténynek való személyek mennyire keresztényhez méltatlanul viselkednek. Arcátlanul hazudoznak és gyűlölködnek!

  35. "?!" szerint:

    A 19:26-kor elküldött írásomban leírt adatok segítségül szolgálhatnak annak az előző napokban itt folytatott vitának az eldöntéséhez is, hogy az előző önkormányzati vezetőket bruttó 100 millió Ft alapbéren felüli jutalom 8 év alatt történt felvételével vádoló jelenlegi vezetők mennyi közpénzt kaptak a nem egészen 2,5 éves regnálásuk alatt az alapfizetésükön felül!

    Ennek meghatározásához tudni kell, hogy a fideszes főhazugok szerint a szocialisták által eltüntetett 9,1 milliárd Ft-ból megörökölt 3,6 milliárd Ft terhére, 2011-ben a jelenlegi vezetők kizárólagos használatára szolgáló személyautókat vásároltak 43 millió Ft-ért!

    Ezeknek a közpénzből beszerzett és a jelenlegi vezetőknek korlátlan használatra átadott autóknak a biztosítási díját, súlyadóját, szerviz költségét (olajcserét, gumicserét, stb.-t), az autókat használó vezetőink helyett, teljes egészében a csepeli önkormányzat finanszírozza.
    Ezen felül a benzinköltséget is az Önkormányzat fizeti, a polgármester részére korlátlan futásteljesítményig, a 3 alpolgármesternek és a jegyzőnek pedig 30.000 km futásig.

    Ha valaki veszi a fáradtságot és az autókért kifizetett 43 millió Ft vételárhoz hozzáadja az önkormányzati közpénzből finanszírozott üzemeltetési költségeket és üzemanyag költségeket, akkor könnyen beláthatja, hogy a jelenlegi vezetők már a nem egészen 2,5 éves regnálásuk alatt is közel annyi közpénzt kaptak az alapfizetésükön felül a csepeli önkormányzattól, mint az előző mszp-s vezetők 8 év alatt!

    Arra mindenkinek felhívom a figyelmét, hogy az előző önkormányzati vezetők egyike sem kapott autót személyi használatra a korábbi időszakban!

  36. Tarjányi László szerint:

    ?! és Ebihal! Talán kérdezzétek meg Ron Werbert, hogy kérte-e a magyar állampolgárságot és vajon megkapta-e! Attól hogy Izraelbe kivándorolt magyar zsidók leszármazója még nem magyar állampolgár, mintahogy nem magyar állampolgárok az erdélyi, délvidéki, felvidéki, stb. magyarok sem, ha nem folyamodnak a magyar állampolgárságért! Továbbá, tud-e Ron Werber magyarul, s letette-e az állampolgári esküt, mert hiába tartozik a választott néphez, a magyar állampolgárság elnyerésének feltételei azonosak, lakóhelytől, vallástól függetlenül.

  37. nagyapó szerint:

    törött gerincű felkiáltójel! Honnan tudja, hogy “Ron Werber a holokauszt után Izraelbe kivándorolt magyar zsidók leszármazottja, és ugyanolyan kettős állampolgár, mint a fideszesek által toborzott kettős állampolgárok.”
    Bizonyítékot kérek! Bizonyítsa a kettős állampolgárságot, vagy ne hazudjon.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  38. nagyapó szerint:

    Csökkent Ságvári et. “tömegének” száma. Kiss Csilla “átváltozott”.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  39. John Doe szerint:

    “Tóth Kati szerint:
    2013. február 04., hétfő – 20:27
    Ezt a Ron Verbert nem lehet kitoloncolni innen?Mégiscsak más ország állampolgára,ne avatkozzon bele az én hazám sorsába.”
    A házelnök úrra nem gondolhadtak ugyanígy a románok?! 😉 Továbbá ez rajtad kívül még kb. 9.999.999 magyar hazája.

  40. "?!" szerint:

    Kedves Tarjányi László!

    Egy szavahihető olyan ismerősömtől hallottam, hogy Ron Werber anyanyelvi szinten beszéli a magyar nyelvet, továbbá, hogy magyar állampolgár is, aki több alkalommal személyesen is beszélt Ron Werberrel!

    Azt nem tudom, hogy a magyar állampolgárságot pontosan mikor és milyen feltételek teljesítése után kapta meg, de azt Te is tudod, hogy ez többféle módon megkaphatta.

  41. "?!" szerint:

    Noé s “nagyapó”, hogy van az, hogy délben a képviselő-testületi ülésen betegség miatt nem tudtál részt venni, de most mégis itt pofátlankodsz?

    Ron Werberrel kapcsolatban neked is ugyanazt válaszolom, mint Tarjányi Lászlónak.

    Ami pedig azt a felszólításodat illeti, hogy ne hazudjak, felhívom a figyelmed arra, hogy engem ne tévessz össze azzal a gerinctelen véglénnyel aki a tükörből visszaszokott nézni rád, továbbá arra is, hogy ne velem foglalkozz, hanem a bárkáddal az Ararát-hegységben!

    Ceterum censeo… A gerinctelen volt kommunista “nagyapó”, ha kinyitja a száját és veri a billentyűzetet akkor hazudik, ha kinyújtja kezét, akkor lop.

  42. hajós szerint:

    Én úgy látom, itt a fideszesek azok, akik gyűlölködnek és hazudoznak, Ábel Attilával és Németh Szilárddal az élükön, az itteni fideszes seggnyaló bérkommentelők hathatós közreműködésével. Igaz, Bugi, nagyapó, Manitu, Gordon?

    S méghogy szexuális vádak? Hát nem a fidesz foglalkozik folyamatosan Szenteczky lándzsájával?

  43. robi szerint:

    Ahányszor elolvasom Dusán szövegét, mindig az jut eszembe, hogy jövőbe látó volt.

    Miénk ez a cirkusz

    Lehetsz fent, és lehetsz lent,
    fentről lent van baj, és lentről pedig fent.
    Ó, az óriás vállán törpe áll, és büszkén trombitál:
    “De nagyra nőttem már!”
    Tudod jól, számíthatsz rám,
    nálam mindig van egy újabb mutatvány.
    Ó, s ha ketrec nélkül morgok kicsit, ne izgasd magad;
    tudod, itt senki nem harap.
    Míg a törpe ordibál,
    míg az óriás félreáll,
    míg az őrült körbejár,
    miénk ez a cirkusz,
    itt mindenkire szerep vár.
    Szól a fej: “Hajtani kell!”
    De a jó bringákra mások szálltak fel.
    És én a görkorcsolyás álmok mögött gyalog maradtam,
    de nincs egy rossz szavam.
    Állj mögém, szurkolj nekem,
    és ha együtt nyerünk, hajolj meg velem.
    Ó, a páholyból majd éljenzés és virág száll felénk;
    nekem ez épp elég.
    Míg a törpe ordibál,
    mert az óriás vállán áll,
    míg az óriás félreáll,
    mert a törpe ordibál,
    míg az őrült körbejár,
    miénk ez a cirkusz,
    itt mindenkire szerep vár.
    Mindenkire szerep vár.
    Ha én vagyok én, és te vagy te,
    ki a bohóc, én vagy te?
    Ha én vagyok én, és te vagy te,
    ki megy ki, és ki jön be?
    Ha én vagyok én, és te vagy te,
    ki megy fel, és ki jön le?
    Ha én vagyok én, és te vagy te,
    ki a bohóc? Én meg te.
    Míg a törpe ordibál,
    mert az óriás vállán áll,
    míg az óriás félreáll,
    mert a törpe ordibál,
    míg az őrült körbejár,
    miénk ez a cirkusz,
    itt mindenkire szerep vár.
    Kússzunk fel, a lépcső vár,
    kár, hogy néhány csúszda megfordítva áll.
    És lenn a háló kissé elszakadt, de így izgalmasabb,
    s van, aki nézi csak.
    Tudnod kell, fontos szabály:
    ha a legkisebb a legtetőre áll,
    õ mindenkinél ügyesebb, és fentről mindent lát;
    figyeld az ő szavát.
    Míg a törpe ordibál,
    mert az óriás vállán áll,
    míg az óriás félreáll,
    mert a törpe ordibál,
    míg az őrült körbejár,
    miénk ez a cirkusz,
    itt mindenkire szerep vár.
    Miénk ez a cirkusz.
    Mindenkire szerep vár.
    Miénk ez a cirkusz.
    Min-den-ki-re szerep vár.
    Min-den-ki-re szerep vár.

  44. felix szerint:

    Vajon mi fog kiderülni?
    Ekkora előremosakodás csak jelent valamit.
    Jó fidesz szokás szerint gyűlölj gyűlölet ellene kampánnyal és vádold meg ellefeledet azzal amit te fogsz elkövetni vagy követtél el.
    Aljas dolog, de a fidesznek eddig bevált.

  45. lucifer szerint:

    Fosik a Fidesz. Jaj, mi lesz, ha nem jön be a kétharmad? (pedig nagy a valószínűsége) Jaj, mi lesz, ha nem nyerik meg a választást? (ez nem valószínű) A népszerűsége csökkenni fog, ez viszont biztos. A gyűlöletkampány már nem hatásos.
    A gond az, hogy jelenleg nincs Magyarországon olyan kormányképes erő, amelyikre rá lehetne bízni az ország vezetését.

  46. Bugi szerint:

    Csenteczky megint réseket lát. Erről az a vicc jut eszembe, amikor a pszichiáter tintapacákat mutogat a betegnek, amikben ő mindig női nemi szervet lát.

    Pszichiáter: látja uram, ön mindig csak arra gondol.
    Mire a beteg: doktor úr, dehát maga mutogat nekem puncikat!

  47. admin szerint:

    A mi üzenetünk:

    Reméljük, hogy a cikkünk legalább akkora örömöt okozott, mint a 2010. október 1-jén több bűncselekmény egyidejű elkövetése mellett visszaélni a nevünkkel. Mi csak igazat írtunk, és még csak nem is részleteztük a munkahelyi zaklatást és a per körülményeit.

    Így lehet az igazsággal legyőzni a hazugságot, képmutatást és az aljasságot. És még mértékletesek is voltunk ahhoz képest, amilyen bűncselekmények célpontjaivá és eszközeivé tettek bennünket a nevünk ellopásával.

  48. hajós szerint:

    admin, a doménnév nem védjegy, semmilyen védettséget nem élvez, bárki használhatja a csepel.info nevet akármilyen nyomtatott anyagban a saját céljaira, ez nem ütközik semmiféle jogszabályba.

  49. admin szerint:

    Hajós, visszaélni a nevünkkel csak olyan szocis dolog, szimplán erkölcstelen és aljas. Szállítólevelet hamisítani és rágalmazni viszont már bűncselekmény.

  50. hajós szerint:

    admin, a te szádból elég furán hangzik, hogy valakit erkölcstelennek meg aljasnak nevezel. Akkor rólad vajon mit mondhatunk?

  51. admin szerint:

    Mondd az igazat: indulásunk, azaz 2007 óta a leghitelesebb, legtöbb oknyomozó cikket megjelentető és leglátogatottabb csepeli hírblog vagyunk.

    Ehhez egy kulisszatitkot is elárulunk. Amikor még az MSZP-s cenzor állt a Csepel.hu élén, több mint tízszer nagyobb volt a látogatottságunk az önkormányzati honlaphoz képest. A cenzor nem védte jelszóval a látogatottsági statisztikát, így az egy rejtett, de nyilvános linken volt. Mindig onnan ugrott át az infóra, naponta tucatnyiszor is, tálcán kínálva a statisztika linkjét. Még azt is láttuk, hogy mikor trükközött vele 🙂

    Mi voltunk azok, akik az országban először fedtük fel a galvániszap-botrány hátterét, a csepeli kettős gyilkosság hátterét, hamarabb leírtuk hol járt Deme a gyilkosság előtt, mint azt a rendőrség nyomozni kezdte. Mi írtuk le, hogy a gyilkossági ügynek volt egy párton belüli zsarolási szála is. Kibogoztuk a csepeli lakásmutyi ügyek egy jelentős részét, még a Vörös Csepel című tényfeltáró könyv is tele van a cikkeinkkel.

    Nincs okunk panaszkodni, de azért engedtessék meg, hogy ne örüljünk, és erkölcstelennek nevezzük, ha valaki bűncselekmények elkövetésére próbálja ellopni a nevünket.

  52. hajós szerint:

    Jópofa, hogy még büszke is vagy arra, hogy a kerület leggyűlölködőbb, leggennyesebb, legmocskolódóbb “hírblogját” szerkeszted.
    A Vörös Csepel tényfeltáró könyv? Lófasz, barátocskám. Sejtetések, utalgatások, bizonyíték nélküli célozgatások, mocskolódások gyűjteménye. Jobb ha tudod, ennek az oknyomozáshoz semmi köze. Politikai röpirat, szennyirodalom, semmi más.

  53. Jeniszej szerint:

    Miért trágárkodnak egyes emberek? – mert buták? )))) 😀 ((((

Itt lehet hozzászólni !