“Minden épeszű ember örül a rezsicsökkentésnek”

Fidesz.hu

Az MSZP a rezsicsökkentés kapcsán is a gyűlöletkampány eszközeihez nyúlt – jelentette ki Németh Szilárd, a rezsicsökkentést ellenőrző fideszes munkacsoport vezetője, pénteki sajtótájékoztatóján a szocialisták kritikájára reagálva. Csepel polgármestere ugyanitt szólt arról is, még az év első felében kidolgozzák a víz-, a csatorna- és a szemétszállítási díjak csökkentésére vonatkozó javaslatot.

Nem találja a szerepét az MSZP a rezsicsökkentésben, és most megint a gyűlöletkampány eszközeihez nyúlt – jelentette ki Németh Szilárd Bangóné Borbély Ildikó sajtótájékoztatójára reagálva. A rezsicsökkentést ellenőrző fideszes munkacsoport vezetője felhívta a figyelmet, hogy a közvélemény-kutatások és a lakossági visszajelzések is azt mutatják; helyes, hogy a Fidesz és a kormány kitart amellett, hogy a gáz, a villany és a távhőárak esetében is „meglegyen a tíz százalékos csökkentés”.

A már kibocsátott számlák is azt mutatják, hogy a szolgáltatók végrehajtották a rezsicsökkenést; egyértelműen sikertörténetről van szó – fogalmazott. Hozzátette: számos köszönőlevelet is kaptak a lakosságtól, szavai szerint „minden épeszű ember örül a rezsicsökkentésnek”.

Többen jelezték, hogy nehezen érthetőek a számlák, ennek érdekében kormányrendelet szabályozza majd a számlaképet. Ennek átláthatóbbnak, az átlagember számára egy perc alatt érthetőnek kell tűnnie a jövőben – emelte ki.
Ha az alapdíjemelés nem felel meg a jogszabályban foglaltaknak,  akkor az semmisnek minősül – reagált arra a felvetésre, hogy van néhány olyan szolgáltató, amelyek decemberben alapdíjat emeltek. Hangsúlyozta, a Magyar Energia Hivatalnak tudnia kell erről a döntésről.

Szólt arról is, a Fónagy János államtitkár által vezetett bizottságnak még az év első felében ki kell dolgoznia a víz-, a csatorna- és a szemétszállítási díjak csökkentésére vonatkozó javaslatát. Mint mondta, szeretné, ha ez kiegészülne a kéményseprési díjakkal.

Forrás: Fidesz.hu

39 hozzászólás ““Minden épeszű ember örül a rezsicsökkentésnek”” bejegyzésre

  1. Mari nénye szerint:

    Az én tisztességes szüleim azt tanították nekem,hogy mindent köszönjek meg amit kapok!
    És én köszönöm tiszta szívemből,és további jó munkát kívánok!

  2. vitéz bihari Grün szerint:

    A nem ép eszűek még jobban, hisz ők nem tudják, hogy:
    “Nincs ingyen ebéd!” 😛

  3. nagyapó szerint:

    Hát igen. Ezt mondták a Gyurcsány(i)-Bajnai féle szocik. Szerencsére vannak máltaiak, baptisták, ökumenikusok, Katolikus Karitász, és még sokan.
    Apropó! Melyik a szoci segélyszervezet? A lopott pénzből nem telik?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. vitéz bihari Grün szerint:

    “A jövőben tárgyal majd Magyarország Oroszországgal arról, mennyi gázt hoz be, és mennyiért. Magas István közgazdász úgy véli: az E.ON földgázipari érdekeltségeinek megvétele előnyt jelenthet az egyeztetéseken”
    .
    Kb. olyan ez az alkupozíció mint egy balfácánnak, akinek már megvan az autója és ha már megvette járni is akar vele, ezért annyiért veszi meg a benzint a monopol-helyzetben lévő szállítótól amennyit az nem szégyell kérni érte! ))) 😛 (((
    .
    http://www.hirado.hu/Hirek/2013/02/01/19/Magas_Az_orszag_alkupoziciojat_is_erositheti_az_E_ON_uzlet.aspx

  5. "?!" szerint:

    Valóban minden épeszű ember örül a rezsicsökkentésnek, de a rezsicsökkentés körül folyó nagy cirkuszi-mutatvány megítélésénél, az alábbi tények nem hagyhatók figgyelmen kívül:
    ———————————–
    A villamos energia egyetemes szolgáltatásban a villamosenergia ára rendeletben szabályozott hatósági ár!!!

    Az árakat a Magyar Energia Hivatal évente állapítja meg, és a Nemzeti Fejlesztési Miniszter hagyja jóvá, „a villamos energia egyetemes szolgáltatás árképzéséről szóló 4/2011. (I.31.) NFM rendelet”, valamint „a villamosenergia rendszerhasználati díjak megállapításának és alkalmazásának szabályairól szóló 64/2011. (XI. 30.) NFM rendelet” figyelembevételével.

    Az engedélyezett hatósági árak alkalmazását a Magyar Ennergia Hivatal, valamint a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ellenőrzi.

    (Tehát a villamos energia ára nem a „gaz” szolgáltatók kénye-kedve szerint kitalált ár, hanem a szabadságharcos „Nemzeti” Kormány „Nemzeti” Energia Hivatala által megállapított, és a „Nemzeti” Fejlesztési Minisztériuma által jóváhagyott hatósági ár!)

    A számlákban feltüntetett, és egyesek számára nehezen értelmezhető díjelemek alkalmazásáért pedig szintén nem a „gaz”szolgáltató cégek tehetők felelőssé, hanem az önmagával is szabadságharcot vívó “Nemzeti” Kormány „Nemzeti” Fejlesztési Minisztériuma és „Nemzeti” Energia Hivatala, amelyek ezeknek díjelemeknek az alkalmazását a „villamos energia törvény”-ben a szolgáltatók számára kötelező jelleggel előírták, és ezeknek az alkalmazását meg is követelik!

    ————————————-

    A fentiek ismeretében minden épeszű ember beláthatja, hogy ha már korábban is ismert volt a “Nemzeti” Kormány számára, hogy ezek a hatósági árak extra nyereséget tartalmaznak, akkor Orbán Viktornak – a szolgáltatók lejáratására irányuló műbalhé helyett – már régen utasítani kellett volna a “Nemzeti” Fejlesztési Minisztériumot az általuk jóváhagyott hatósági árak felülvizsgálatára és csökkentésére!

    Ezt azonban a „Nemzeti” Kormány valószínűleg azért nem tette meg, mert a 4 millió háztartásból beszedett évi 40 ezer Ft többletbevétel után, az állam évente több mint 30 milliárd Ft többlet ÁFA bevételhez jutott, továbbá a többletbevétel miatt a szolgáltatók több nyereségadót és társasági adót fizettek az államkasszába, ezért a Kormány is a magas szogáltatási árak alkalmazásában volt érdekelt!

    Ha az árakban érvényesített jogtalan extra nyereség tényleg elérte a 10 %-ot, akkor a „Nemzeti” Kormány által a szolgáltatókkal összejátszva a lakosságtól elvont többlet adóbevétel elérhette éves szinten az 50 milliárd Ft-ot is.

    Tehát, ha igaz az, hogy a “Nemzeti” Kormány részét képező “Nemzeti” Fejlesztési Minisztérium által jóváhagyott hatósági árak az indokoltnál 10 %-kal magasabbak voltak, akkor az lenne a tisztességes, ha a “Nemzeti” Kormány a 10 %-os árcsökkentés mellett, sűrű bocsánatkérések kíséretében visszafizetné a “Nemzeti” Fejlesztési Minisztérium hibája miatt megkárosított lakosságnak az elmúlt években elvont többlet adóbevételeket!

    Ha viszont a “Nemzeti” Fejlesztési Minisztérium által jóváhagyott hatósági árak nem tartalmaznak 10 % indokolatlan extra nyereséget, akkor a “Nemzeti” Kormánynak nem volna szabad szavazat vásárlás érdekében végrehajtott árcsökkentéssel veszélyeztetni a szolgáltató cégek működését és az ellátási biztonságot!

    A valószínűleg lázasbeteg Lézer Jani által hangoztatott 30 %-os rezsicsökkentéssel kapcsolatban pedig javaslom, hogy Lézer Jani fejére tegyenek hideg borogatást, mert biztos vagyok benne, hogy még a “Nemzeti” Energia Hivatalba és a “Nemzeti” Fejlesztési Minisztériumba beültetett dilettáns fideszesek sem annyira hülyék (és tisztességtelenek), hogy az indokoltnál 10+30 %-kal magasabb hatósági árakat állapítottak meg és terheltek a lakosságra!

    Ha azonban Lézer Jani 10+30 %-os véleményének mégis meglenne a valóságalapja, akkor Viktornak és a “Nemzeti” Kormányának azonnal le kellene mondani, és el kellene tünni a politika színpadáról!

    A számlák érthetőbbé tétele és 10 %-os árcsökkentés ellenőrizhetősége érdekében pedig elég volna annyit megtenni a „Nemzeti” Kormánynak, hogy utasítsa a „Nemzeti” Fejlesztési Minisztériumot arra, hogy rendeletben bővítse ki az alábbi két sorral a számlák fejlapját.

    A számla eddigi végösszege után , „Szavazatvásárlási árcsökkentés – 10 %” címen az első új sorban tüntessék fel a levont 10 %-nak megfelelő összeget!
    A számla második új (utolsó) sorában pedig, „A Fidesznek köszönhetően csökkentett összeg” megnevezéssel, a fizetendő összeget írják be!

    Ha fentiek szerint járnának el, akkor nem kellene új törvény alkotásáról hablatyolni, és nem kelle rezsi-kommandós szerepeket játszani, már csak azért sem, mert létezik a „Nemzeti” Kormánynak egy „Nemzeti” Fogyasztóvédelmi Hatóság nevű szervezete, amelyet azért tartanak fenn mindannyiunk közpénzéből, hogy a szolgáltatók piaci magatartását (ezen belül az árak alkalmazását is) folyamatosan ellenőrízze!

    Sajnálom, hogy a fentiek leírására időt kellett pazarolnom, de remélem, hogy így már minden épeszű és tisztességes ember a helyén tudja értékelni ezt a hónapok óta tartó rezsi-csökkentési színjátékot?!

  6. Manitu szerint:

    Valóban minden épeszű ember örül a rezsicsökkentésnek, csak sajnos írásjel te nem az vagy.

  7. großmutter szerint:

    Tehát aki nem ért egyet a fityisz átlátszó kampány intézkedéseivel, az nem épeszű?

    Vigyázz manyitu, nehogy visszanyaljon a fagyi jövőre. Hidd el, sokaknak nem szimpi az amit folytattok. Sok olyan ember él ma Magyarországon, aki a ti szemetekben épeszű – na őket lehet félrevezetni. A másik fele meg már megtanulta, hogy nem szabad benyalni ezeket a marhaságokat – na ők azok akik utána számoltak és rájöttek, hogy marhára nem járnak jól ezzel a rezsicsökkentéssel.

  8. felix szerint:

    Egy nagyon egyszerű kérdést kéne mindenkinek megválaszolnia.
    Miből telik arra, hogy csökkenő bevételekből /rezsi csökkentés/ növekvő ütemben csökkenti a kormány az adósságot és több mint ezer milliárdért vásárol vissza cégeket.
    Nem gondoljátok, hogy valami nem stimmel?

  9. Szabó-Kál Andor szerint:

    Erdekesek ezek a hozzászólások. “!?” hozzászóló erkölcsi okfejtése szerintem helytálló.
    Én is elgondolkodtam, de matamatikai alapon.
    Ha az oroszok 400 dollárért adják a gázt, és azt a lakosságnak csak 360-ért adják tovább, akkor a különbözetet valakinek valamiből ki kell fizetni. Jelenleg az Eonnak. De mi lesz, illetve már van, hogyha ez újból állami tulajdon lesz? Akkor ezt az összeget más területtől kell elvenni az adófizetők pénzéből. Lehet, hogy olcsóbb lesz a gáz, de akkor másra nem fog jutni. Hogy honnan fogják elvenni ezt a pénzt azt még nem tudni.
    A másik probléma az, hogy egy tízmilliós ország gázszolgáltatója rosszabb alkupozícióban van, mint az Eon, aki több országban van jelen, tudtommal 120-130 millió fogyasztót lát el gázzal. Ha valaki nagyobb mennyiséget vásárol mindig jobb árat tud kiharcolni, mint az aki keveebbet vesz. Ez piaci törvényszerűség.

  10. felix szerint:

    Szabó-Ká Andor!
    Minden pénzt megér, hogy ismét a mienk az amit nem tudunk mi feltölteni azzal amitől az működik. Tényleg nem érzett, hogy mekkorát nőtt az önállóságunk és a biztonságunk.

  11. kiskovi szerint:

    nagyapó : Neked a fidesz fizeti a bankszámládat? Esetleg a gyógyszereidet esetleg az élelmiszereidet, az utazásodat a jövődet nem, mert a nyuggerek megvásárolhatóak voltak mindig is a szocikpolitikája is ez volt. Egy szánalmas vég megbolondított öregember vagy..

    Szilárd elintézte, hogy az elmúlt kétévben bejelentett új adók hadát, az emberek kitudják fizetni a kormánynak. Félelmetes, hogy rezsicsökkentés címén megteremtik a lehetőséget, hogy még több adót tudjanak az emberek befizetni.

    Manitu : Minden épeszű a fideszesek még jobban, mert így még több adót lehet beszedni, erre mit lépsz? Tényleg kíváncsi vagyok a véleményedre, mert remek hír mindenkinek a rezsicsökkentés, hiszen lesz pénzük kifizetni az számtalan új adót, amivel a fideszes és szoci hozzánemértés miatt kellett bevezetni. Hogy lézer jános is megmondta 1-2 éve, amikor kiderült, hogy a forint ellen fogadott a, mi vagyunk a parasztok, hogy ezt is bevesszük.

  12. kiskovi szerint:

    Önállóság, biztonság? Jesszus, valami génkezelt agymosott zöltség vagy?
    felix : Ha neked megéri csöves senkiként meghalni a híd alatt, akkor szabad az út előtted, jahh még se teheted, mert meg van tiltva :p
    Továbbá te azon devhitelesek egyike lehetsz, aki soha nem tehette volna meg, hogy legyen saját tulajdona és most örül annak, hogy mindenki fizeti a te önző faszságodat.

    Fejsd már ki, mi az önnálóság és a biztonság, csak a tisztán látás kedvéért.

  13. ebihal szerint:

    kiskovi!
    Vedd észre az ironiát!

  14. kiskovi szerint:

    ebihal : már nem tudom megkülönböztetni, de most visszaolvastam és így látható 🙂

  15. ebihal szerint:

    Gyűlölet kampány? Szilárd kapj már a fejedhez! Hebegtél habogtál gáz- és
    légköri nyomásról. Az bizonyíték, hogy az emberek nem akarnak fizetni? Ki az a
    hülye, aki akar? Legjobb lenne, ha ingyen adnák! És aztán? Mi lesz azután?

  16. felix szerint:

    kiskovi!
    Köszi, hogy beláttad. Ritka erény manapság.

  17. "?!" szerint:

    “Manitu”, te szerencsétlen indián bélgázagyú majom!

    Csak nem Te adtad a címet a fenti bejegyzésnek azzal a céllal, hogy már a címmel is megbélyegezzétek azokat akik átlátnak a hazudozásaitokon és nem tapsikolnak ész nélkül afeletti örömükben, hogy a hozzád hasonló szánalmas idióták hülyének nézik és át akarják verni?

    Mesélj Te baromarcú, hogy a 12:35-kor elküldött fenti hozzászólásomnak melyik sorát tudod cáfolni, és mivel?!

    Ha viszont nem tudsz értelmes cáfolatokat leírni a hozzászólásommal szemben, akkor nevezd nem ép eszű embernek a kurva anyádat! Azt aki téged a világra szart!

    Világos Te szerencsétlen sötét agyú idióta?

  18. Axor szerint:

    Látom, szépen alakul a hatökör kommandó, akikkel Mesterházy felakarja szántatni az utcákat, választások idején. Csepel ebben is élen jár.

  19. nagyapó szerint:

    Szabó-Kál Andor! Ajánlom a téma tovább gondolását. Mondjuk az „Ha az oroszok 400 dollárért adják a gázt, és azt a lakosságnak csak 360-ért adják tovább, akkor a különbözetet valakinek valamiből ki kell fizetni” Igen ám de az E-ON nem csak orosz gázt vesz, hanem jóval olcsóbb nyugati gázt is. Így a „kevert” gáz eladása már nem veszteséges.
    Persze kérdés, miért nem csak nyugati gázt vesz az E-ON? Ennek szállítási korlátai vannak.
    A kormány tárgyalási pozícióját erősíti, hogy a ’15-ben lejáró gázszerződés újratárgyalása után alacsonyabb orosz gázár lehet, így nem lesz lehetőség a „gázkeverésre”.
    A számla nehezebb ügy. Az elfogyasztott energia és a m³ sokirányú kapcsolatban van. Ezeket a fogyasztók, vagy figyelemmel akarják kísérni, vagy nem. Nem tudom Németh Szilárdék milyen számlamintát készítenek, de szerintem a legegyszerűbb a Ft/ m³ ár (igaz területenként változna) és aki kíváncsi a részletekre, kérjen külön számlát.
    Sajnos az eetásaktól csak a bunkó trágárság telik, így kár rájuk az időt vesztegetni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  20. "?!" szerint:

    Noé s “nagyapó” Te miért nem az Ararát hegységben hasznosítod az idődet, az itt megjelenő primitív hülyeségeid írogatása helyett?!

    Ceterum censeo… A köpönyegforgató volt mszmp-s “nagyapó”, ha kinyitja a száját, vagy veri a billentyűzetet, akkor hazudik, ha kinyújtja kezét, akkor lop.

  21. Mari nénye szerint:

    Istenem! A sok vályutól elhajtott sértődött !

  22. szigetország szerint:

    Púpos!

    Ha nem tetszik a rezsicsökkentés, módodban áll a korábbi megemelt árat fizetni a gázért és a villanyért. Ebből következően nem kell attól tartanod, hogy átvert a kormány.

  23. Gordom szerint:

    Mindez semmi ahhoz képest, hogy itt az államcsőd.
    Nem kapták meg a fizetésüket az állami alkalmazottak, az államosított iskolákban.
    Közben a híradó azt adja be a jónépnek, hogy milyen jó lesz ha az Államkincstárban marad a fizetés, még kamatot is kaphatnak érte. Persze a valóság az, hogy nem tudják egy összegben kifizetni azt, azért módosítanák a törvényt.
    És végül de nem utolsó sorban, kudarcba fulladtak a tárgyalások az IMF-fel, nincs lóvé.
    Visszavették a MOL-t a RÁBA-t az EON-t és amint hallom a MÁV Cargo-t is vissza akarják venni.
    De a következő kormány kénytelen lesz eladni, mert nem tudja miből kifizetni az alkalmazottait. Az az 500 000 külföldön dolgozó meg nem ide fizeti az adóját.
    Hát ez van.

  24. felix szerint:

    Gordom!
    Majd a szemétláda/nagyapó/ ezt is megoldja.
    Neki a fűtő érték helyett a köbméter a jobb. Az sem érdekli, hogy mi jön ki a csövön.

  25. "?!" szerint:

    Kedves “szigetország”!

    Ha nem vagy képes felfogni az általam leírtakat, és nincs érdemi mondanivalód, akkor ne röfögj, hanem párosodj szorgalmasan a jó édesanyáddal!

  26. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x ennyit ért a gáztémából. Ezért lehet igaz a jobbik gondolata, hogy végzettséghez kellene kötni a választást!
    Gordom! Miről ír? Ennyi marhaságot idióta Dr. grün t.t. sem tud kiollózni a baloldali sajtóból. Mit, vagy kit olvas? Ennyi hülyeséget Török et. sem hord össze, pedig igyekszik.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  27. felix szerint:

    Szemétláda!
    Ne igyál már többet, mert így is összefüggéstelenül karattyolsz.
    Tegyél már le arról a kényszerképzetedről, hogy én választott valaki lennék.
    Nem tudod, hogy ki vagyok, ha tudnád a valódi nevemet attól sem lennél okosabb.
    Igaz, hogy te már semmitől sem.

  28. szigetország szerint:

    Púpos!

    Tehát hogy érthető legyek:
    Ha nem tetszik a rezsicsökkentés, módodban áll a korábbi megemelt árat fizetni a gázért és a villanyért. Ebből következően nem kell attól tartanod, hogy átvert a kormány.

  29. Béla szerint:

    Valóban elgondolkodtató ez a visszaállamosítási hullám amit a kormány művel.
    Első hallásra jónak tűnik, mondván a mienk azt csinálunk vele amit akarunk.
    De hogy ez mégsem így van arra jó példa a MALÉV. Veszteséges volt, kapott 200 millió dollár állami /tulajdonosi/ hitelt. Mivel veszteséges is maradt és nem tudta visszafizetni azt, sebaj -gondolta az állam- elengedem a tartozását úgyis az enyém. Ezt támadták meg az EU bíróságán, és elmarasztalták a magyar államot, mint tulajdonost, vagy visszafizeti vagy csőd. Nos ez a sors vár ezekre a közszolgáltatókra is, ha az állam kipótolja keletkezett veszteségeket. (Márpedig lesznek ha a piaci ár alatt értékesíti a termékeket).
    A Rábának sem engedélyezték, hogy részt vegyen a budapesti busztenderben, mint beszállító, ezt nyilatkozta Fónagy legutóbb.
    Akkor mire jó a tulajdonlás?
    Esetleg a lakossági divízió közhasznú társasági formába terelése lehet részmegoldás. A veszteség itt is megmaradna, de a csőd és az unió retorziója elmaradhatna.

  30. felix szerint:

    Béla!
    Jövőre csökken a képviselői létszám. Kell az állami munkahely a kiesőknek és még a rokonság sem lett teljesen kielégítve.

  31. nagyapó szerint:

    Béla! Én másképpen látom. Igaz az állami cégeknél nagy annak a veszélye, hogy az “ejtőernyősök” veszik át a vezetést. Jelen esetben viszont arról van szó, hogy az állam által megvásárolt cégek minket gazdagítsanak.
    A MALÉV nem magyar cég volt. Tulajdonosként két magyar (lehettek volna homlessek) szerepelt, de nem az állam. A szocik biznisze volt, nem jött be, mint sok más.
    A Rába nem csak buszt gyárt. A BKV és a Volán biztosan magyar buszt vásárol. Erre garancia Tarlós főpolgármester és a kormány.
    A Rába a gázágazat, remélhetőleg a MÁV Cargo nyeresége minket, és nem a külföldet gazdagítja.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  32. felix szerint:

    Béla!
    Ha van ismerősöd a Vízműveknél, akkor megtudodhatod, hogy mit jelent a vissza államosítás.

  33. felix szerint:

    megtudhatod

  34. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! A fogalmakkal a záátalánosban is tisztában vannak. Államosítás (l. Rákosi); visszaállamosítás, sajnos nálunk nincs példa; vétel, az akkor van, amikor a szoclibek bagóért eladják a Vízművet (cserébe kaptak még becsületrendet is), majd pénzért visszavásároltuk.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  35. felix szerint:

    Szemétláda!
    Igaz.
    Akkor állami javára történt visszavásárlás. A következményeken ez mit sem változtat.

  36. hitetlen szerint:

    Nagyapó Ikarusz buszt vesz Tarlós ? Mert hogy az ” A ” magyar busz !

  37. demokrácia szerint:

    http://www.fovarosi-hirhatar.hu/hir/megkottetett-az-e-on-uzlet
    híradásokban értesülhetett arról a közvélemény , hogy az EOn állami kézbe került. Már a vásárlás előtt is röppentek fel hírek arról, hogy jóval a piaci ár felett kötetett meg az üzlet. Ezt a miniszterelnök sem cáfolta szokásos péntek reggeli rádió beszédében

  38. nagyapó szerint:

    hitetlen! Lehet, hogy a BKV Ikarusz buszt vesz, lehet, hogy nem, mert még van több magyar autóbuszgyártó is.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  39. felix szerint:

    Csak nehogy hűtlen kezelés legyen a vége. 🙂

Itt lehet hozzászólni !