A testépítő eldobta az életét, mert megverték

Blikk.hu

Hetek óta nem vette fel a telefonját, és emberek közé sem szívesen ment, ám legközelebbi hozzátartozói sem sejtették, hogy az ország egyik legsikeresebb testépítője, Barna Róbert végzetes tervet forgat a fejében.

A többszörös magyar bajnok úgy döntött, hogy eldobja az életét, és felakasztotta magát budapesti lakásának a konyhájában. Holttestét sógora találta meg, aki nyomban levágta a férfit a kötélről, de már késő volt. A neves sportoló búcsúlevelet is hagyott, amelyet családjának küldött el.

A tragikus halálhír futótűzként söpört végig a sporttársak között. Találgatások láttak napvilágot, pletykák keltek szárnyra, abban azonban mindenki egyetért, hogy Róbert már nem az az ember volt, mint egykor.

Sokak szerint depresszió gyötörte, amelynek okát egy jó pár hónappal korábbi combsérülésében látják.

Ezt a sérülést azonban nem edzés közben, önhibájából szerezte Róbert, hanem egyik sporttársa okozta neki.

Többen megerősítették – úgy tudjuk, rendőrségi nyomozás is folyt ez ügyben -, hogy Róbert tavaly egy sporttársával komoly összetűzésbe keveredett, amely nem állt meg a szóváltásnál. Az ingerült ellenlábas először nyakon ütötte Róbertet, majd combon rúgta a férfit. A rúgás erejétől a sportoló combizma nyomban elszakadt, itt azonban még nem volt vége. A térdre zuhanó testépítő másik lábát is rúgás érte; maradandó sérüléseket szenvedett. Az önmagából kikelt támadó ellen Robi feljelentést tett, helyzetén azonban ez mit sem segített. Teljesen letaglózta a sérülés.

– Hiába voltak még tervei a testépítéssel, az álmait szétszaggatta ez a sérülés. Nem mondom, hogy emiatt vetett véget az életének, de szinte biztos, hogy közrejátszhatott benne. Néhány nappal a halála előtt írt utoljára egy levelet.

Bocsánatot kért, hogy nem vette fel a telefont, s elárulta, hogy képtelen feldolgozni a történteket, és nem tud emberek közé menni – mondta Róbert egyik jó barátja, Nagy Ákos egykori súlyemelő, hazánk egyetlen profi erősember-versenyzője.

Barna Róbert sporttársai óvatosan fogalmaztak az esettel kapcsolatban, azonban egyöntetűen elismerték, hogy a sérülésnek vitathatatlan jelentősége volt a sportoló depressziójában.

Róbert egyik testvére egy közösségi oldalon név szerint is felelősségre vonja a sérülést okozó sporttársat. Ő egyébként azzal védekezik, hogy Róbert támadt rá, ő csupán védekezett. Állítólag az orvosi vizsgáltok ezeket a kijelentéseket cáfolták. Az érintett felet próbáltuk utolérni, azonban nem tudtunk vele beszélni.
Barna Róbert a hét végén vetett véget életének.

Forrás: Blikk.hu

3 hozzászólás “A testépítő eldobta az életét, mert megverték” bejegyzésre

  1. helyi szerint:

    Bocs: tudtommal és egy az említett verekedés helyszínéül szolgáló helységben elhelyezett kamerafelvétel is azt bizonyítja, hogy senki nem verte meg, nem rúgta combon…szerencsétlen mozdulat okozta a sérülését, amit több szemtanú is bizonyított. Isten nyugosztalja!

  2. udvarhelyi andrás szerint:

    Erős test, gyenge lélek. A hír engem is megdöbbentett, mert nekem is volt egy testépítő, erős fizikumú bátyám, aki lélekben gyenge volt és az öngyilkosságot választotta. Ennek már negyven éve, de az ilyen hír hallatán, mindig ez a tragédia jut eszembe.
    Hogy mi az oka ennek az öngyilkosságnak, nem tudjuk. Valószínűleg sok oka van. Az azonban kérdés, hogy közvetlen környezete figyelt-e rá eléggé.
    A pszichológusok szerint még mindig az élvonalban vagyunk az öngyilkosság terén. Ez szomorú. Azt jelenti, hogy nem figyelünk egymásra eléggé. A pszichológusok sokszor azt is elmondták, hogy a legtöbb öngyilkosság előtt jelez a jelölt.
    Sajnálom ezt a fiatalembert, hogy nem foglalkozott ugyanannyit lelkének erősítésével, mint testével. Sajnálom, hogy közvetlen környezte nem vette észre, hogy segítségre szorul. Jó lenne okulni szomorú sorsán. Üdv. U.A. segédfogalmazó

  3. tgabee szerint:

    Sajnos,ez Magyarország,hogy egy élet munkáját tönkrevágják. 🙁
    Undorító ez a magyar társadalom,a hányinger kerülget,hogy valaki tönkrevágja egy sportoló életét.
    Remélem ,,valamilyen” jó akarója megtalálja a támadót és rendet rak benne,tuti valami bodzaszedő svéd volt. :(:(

Itt lehet hozzászólni !