Az LMP-t nem is tájékoztatták az “ellenzéki” tárgyalásról

“Akik 2009-2010-ben szétrebbentek, azok most újra osztják a lapokat”

Mandiner, ATV

Schiffer András az ATV-ben elmondta: az “ellenzéki” megbeszélés meggyőzte arról, hogy jó volt távol maradni a tárgyalásoktól.

Az LMP frakcióvezetője szerint nem tájékoztatták őket az “ellenzéki megbeszélésről“, de ha az MSZP hivatalosan megkereste volna őket, akkor is udvariasan elutasították volna a felkérést.

Schiffer András szerint a megbeszélésen azok, akik 2009-2010-ben szétrebbentek, azok most újra osztják a lapokat. Az LMP viszont azokkal keresi az együttműködést, akiknek elege van az elmúlt 20-25 év korrupt politikai elitjéből.

Forrás: Mandiner

72 hozzászólás “Az LMP-t nem is tájékoztatták az “ellenzéki” tárgyalásról” bejegyzésre

  1. csaba péter szerint:

    Tipikusan az a problémájuk, hogy még nem döntötték el hogyan hívják őket , és hogy hol laknak.

  2. csaba péter szerint:

    Admin ilyeneket a nagyapónak miért nem írtok?

  3. robi szerint:

    “Az LMP viszont azokkal keresi az együttműködést, akiknek elege van az elmúlt 20-25 év korrupt politikai elitjéből.”

    Akkor egy jó erős nagyítót szerezzen be.

  4. “ha az MSZP hivatalosan megkereste volna őket, akkor is udvariasan elutasították volna a felkérést.”
    Ismerős?!
    Ha a zIMF megszorításokat kérne, akkor mi úgyis nemmel szavaznánk! ))) 😛 (((

  5. bonifác szerint:

    Nem kell egy fél évet várni, Andris barátunk térden csúszik be a “koalícióba…”

  6. felix szerint:

    Szegény LMP. realitás érzék nélkül nem fog menni.

  7. Nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Ne hülyítse a zembereket! Az IMF nem kér sohasem, sem megszorítást, sem semmit. Egyszerűen nem ad. Ahhoz, hogy adjon, a kölcsönért folyamodó országnak kell felajánlani a biztosítékot. Ezt az IMF vagy elfogadja, vagy nem. Bajnai így ígérte a nyugdíjak, fizetések, GYES, GYED csökkentését. Kapott is megakölcsönt – nyögjük.
    Jelenleg Romániába mennek, hogy ellenőrizzék, VÁLLALT kötelezettségüket hogyan teljesítik. Nincs követelés, nincs levél, ők úriemberek, csak számon kérnek.
    Ezt nem akarja a polgári, gerinces kormány!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. felix szerint:

    Szemétláda!
    Nálad ott kezdődik a gerinc, hogy biztosíték nélkül kérsz hitelt.
    Ilyen gerincel kár asszonyt tartanod, mert magadnak is tudsz örömet szerezni. 🙂

  9. felix szerint:

    Gerinccel

  10. Nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x, aki hazudik, és össze-vissza írogat. „A sógornőmnek a múlt hónapban adtam harmincezer forintot, mert elvették az özvegyi nyugdíjának jelentős rész és nem tudta kifizetni az albérletét.” írta.
    Mikor helyesbít, mikor követi meg a kormányt?
    Most villog közgazdasági tudományával, amit a „kitűnő” katonai középiskolában szerzett. Marhaság!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. felix szerint:

    Szemétláda!
    Nekem nincs mit helyesbíteni, mert azt írtam le amit a sógornőm mondott, tehát én igazat írtam mert azt mondta.
    Ennélfogva neked ebben az ügyben kuss van.
    Az, hogy én katonai középiskolába jártam volna az viszont hazugság, tehát hazug bunkó vagy.
    Amennyiben nem hiszed akkor csak annyit mondok, hogy Tarlós alatt jártam egy évfolyammal ugyanabban a középiskolában.
    A közgazdasági ismereteimet abban az intézményben szereztem ahol te tök hülye maradtál ezen a téren.
    Mondtam, hogy oszd tovább a sorszámot és foglalkozzatok azzal amiben profik vagytok.
    Csak, hogy el hidd. A gimnáziumi osztályfőnököm később Nagy Imre lányának lett a férje. A többit kérdezd meg Tarlóstól mert később a kerületében oktatási osztály vezető volt.

  12. John Doe szerint:

    Annak idején láttam valamit ebben a pártban, ma már a pártot nem látom.

  13. bonifác szerint:

    Hé, Fiúk! hova lett az ZELEMPÉ nevű Szadeszes fedőcsoport! Ne egymást anyázzátok,
    véleményt kéne mondani! ! Ne Nagy Imre renegát (és idióta) lánya legyen a téma!
    Fogja még Andriska a libatolvaj kezét nyalni.( ha kell mást is..)

  14. Vátesz szerint:

    Van ugye egy zenekar, amit úgy hívnak Egészséges Fejbőr? Legyen végre már egy párt, ami a Sértetlen Előbőr nevet viseli! 😉

  15. felix szerint:

    Bonifác!
    Halottat ne gyalázz mert magadat gyalázod.

  16. felix szerint:

    Vátesz!
    Jót nevettünk vidéki barátunk fergeteges humorán.
    Az gáz ökörségedhez szavad sincs.
    Sajnos megragadtál a pénisznél, valahogy mindig az jön ki a szádból. 🙂

  17. Vátesz szerint:

    Megértem, hogy frusztrált vagy, hogy a tiéd hiányzik! Abban volt az eszed, kár hogy levágták! 😛

  18. felix szerint:

    Mondtam már neked.
    Ha kell zsidó vagyok ha kell cigány és bárki más akit pusztán származása miatt üldöznek.
    Engem az olyanok sem tudnak frusztrálni mint te, aki olyasmivel kérkedtél mostanáig ami használhatatlan ökörség.
    Nem marad most már más számodra, mint rágódni a levágott előbőrökön.
    Javasolom, hogy keress fel egy rabbit, hátha szállít neked az utánpótlást.

  19. Vátesz szerint:

    Mahmúd Abbász palesztin elnök egy rendeletben Palesztin Államra változtatta a Palesztin Hatóság nevét – jelentette pénteken a WAFA hivatalos palesztin hírügynökség.

    “IZRAEL ADDIG LÉTEZIK, AMÍG AMERIKA NAGYHATALOM! Copyright Vátesz.”

  20. felix szerint:

    És te milyen boldog vagy ettől.
    Persze ehhez is annyi a közöd mint a gázár csökkentéshez.
    Te szegény szarrá ment lehetőség.

  21. Vátesz szerint:

    EMELKEDIK AZ ÉLETSZÍNVONAL! A KORMÁNY AZONNALI HATÁLLYAL 50%-KAL EMELI A KAFTÁNOSOK ÉLETJÁRADÉKÁT!

  22. felix szerint:

    Vátesz!
    Ami jár az jár.
    Az olyanoktól mint te, meg automatikusan elvennék, mert miattatok van rá jogalap.

  23. Vátesz szerint:

    Nem kellett volna ide bevándorolni!

    “Az hogy ma is vannak zsidók Magyarországon azt bizonyítja, hogy a magyaroknak nincs közük a holokauszthoz! . . . . . Copyright Vátesz.”

  24. felix szerint:

    Vátesz!
    Kissé sokáig tartott összeszedned ezt a hazugságot.
    Az viszont igaz, hogy elfér az “okos paraszt gyerek” mellett.
    Most, hogy megbukott a gázár mémed, nem maradt más neked mint az antiszemitizmus.
    Bár van még az a mémed, hogy a magyarok vegyék át a talmudot és váljanak zsidóvá.
    Tudod az a te bajod, hogy nem tudod, hogy melyik ősöd keresztelkedett ki.

  25. Nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x, aki hazudik! Igazi komcsi stílus! Nem én hazudtam „azt írtam le amit a sógornőm mondott „. A sógornő viszont nem hirdette a csepel.infon, de 1/2eszű1/2x igen. Werber – hazudjunk! Egy polgár ilyen esetben megrója sógornőjét, de nem terjeszti. A komcsi fordítva csinálja, előbb terjeszti, azután eetási kuss.
    Érdekes,1/2eszű1/2x, aki hazudik, írta, hogy 2 évig, annak megszűnéséig, járt a katonai középiskolába, „ami színvonalasabb volt, mint a Jedlik”.
    Később Tarlós körül sertepertélt (Kérdezzem Tarlóst, ki az a házfelügyelő?)
    1/2eszű1/2x, aki hazudik! Én együtt voltam kanyaróban Apróval. És?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  26. Vátesz szerint:

    Miért lenne hazugság, Felix kifejezett kérésére befejezem a kopirájtolt mondatot.

    “Hogy ma is vannak zsidók, azt bizonyítja, hogy a magyaroknak nincs közük a holokauszthoz, hiszen köztudomású: magyar ember félmunkát nem végez! Copyright Vátesz.”

  27. felix szerint:

    Szemétláda!
    Te szerencsétlen.
    Már csak annyi a dolgod, hogy megmond mikor írtam én katonai iskoláról.
    Szerintem összecserélsz valakivel. Várom a bizonyításodat ez ügyben.
    Ha azt írom le amit valaki mondott nekem akkor azt kell bizonyítanod, hogy az a valaki nem azt mondta.
    Hiába csűröd csavarod a dolgot nem lesz igazad.
    A katonai iskoláról szóló bejegyzést én is olvastam, de nem én írtam.
    Még egy kérdés.
    Most melyik intenzív osztályba jársz mások baján élvezkedni?

  28. felix szerint:

    Vátesz!
    Ha magyar vagy akkor apád a legjobb ellen példa, bár te még félig sem sikerültél.

  29. Vátesz szerint:

    “TRIANON >> HOLOCAUST. KÖNNYEBB ZSIDÓGYEREKET CSINÁLNI, MINT TERÜLETET VISSZASZEREZNI. Copyright Vátesz.”

  30. Vátesz szerint:

    “Semmi bajom a Seychelle-szigetiekkel, igaz hogy eddig még egyet sem láttam, így negatív tapasztalataim sincsenek. Copyright Vátesz.”

  31. felix szerint:

    Vátesz alias Tarján László!
    Tudod az a baj veled, hogy ha nem zsidózásról van szó akkor elfogysz min a gyertya.
    Se m föld sem gáz ügyben nem voltál vitaképes, annak ellenére, hogy a földel kapcsolatosan a te kérdésedre válaszoltam.
    Meghagyom neked a zsidózás élményét mert valami kell hogy legyen az emberi nulla alattiaknak is.
    Könnyebb volt Tarján Lászlót csinálni mint embert.

  32. Nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x, aki hazudik! Nyert! Ságvárinak 32 neve volt. Itt is sok néven szerepel.
    Mea culpa, mea maxima culpa, lehet törött gerincű felkiáltójel néven volt.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  33. Vátesz szerint:

    “A pokolba vezető út a Talmuddal van kikövezve! Copyright Vátesz”

  34. Vátesz szerint:

    “A tapasztalat az élet tanítómestere! Copyright Vátesz.”

  35. Vátesz szerint:

    “IZRAEL ADDIG LÉTEZIK, AMIG AMERIKA NAGYHATALOM! Copyright Vátesz.”

  36. Vátesz szerint:

    “A RÉTEN VAN SZÁZFÉLE VIRÁG, ÉS MIND A SAJÁT GYÖKERÉN ÉL! Copyright Vátesz.”

  37. Vátesz szerint:

    “A hét magyar törzsre rátelepedett a Nyolcadik utas, a Halál! Copyright Vátesz.”

  38. Vátesz szerint:

    “ELMENT OROSZ, TÖRÖK, TRIANON SEM ÖRÖK! Copyright Vátesz.”

  39. Vátesz szerint:

    “Szabadnak lenni annyit jelent, hogy saját szokások szerint élni! Copyright Vátesz”

  40. Vátesz szerint:

    “Az embert nem a génjei határozzák meg, hanem a mémjei! Copyright Vátesz.”

  41. Vátesz szerint:

    “A zsidó a Talmudtól zsidó, nem a Tórától. Attól még lehetne rendes ember is. Copyright Vátesz.”

  42. Vátesz szerint:

    “Akkor lesz Magyarország rendes és becsületes ország, ha mindenki dolgozik. Az is, aki nem szeretne! Copyright Vátesz.”

  43. Vátesz szerint:

    “A világon két nép a leginkább antiszemita, az egyik a zsidó, a másik a palesztin. Mindketten sémiták, és nagyon utálják egymást. Copyright Vátesz.”

  44. Vátesz szerint:

    “FÖLDED HA ELADOD, HAZÁDBAN LESZEL SZOLGA! Copyright Vátesz.”

  45. Vátesz szerint:

    “AZ ESŐVÍZ TUDJA, HOL VAN MAGYARORSZÁG HATÁRA.
    RAINWATER KNOWS WHERE THE HUNGARIAN BORDER IS. Copyright Vátesz.”

  46. Vátesz szerint:

    “A FÉRFI ÉKESSÉGE A BECSÜLET, A BÁTORSÁG ÉS A HŰSÉG. Copyright Vátesz.”

  47. bélabá szerint:

    Vátesz! ha lehet ma már ne igyál többet. 🙂

  48. Vátesz szerint:

    “A zsidó elleni vakcina a palesztín apa, akinek kiírtották az egész családját! Copyright Vátesz.”

  49. felix szerint:

    Szemétláda!
    Rajtad már az önként vállalt hülyeség sem segít.
    Egyszerűbb lenne beismerni, hogy egy hazug bunkó vagy.
    Ezen a fórumon csak felix néven írok.
    Egy hazugsággal több lett a számládon.
    Szerintem hazugságban Csepelen verhetetlen vagy.
    Mondtam maradj a sorszám osztásnál.

  50. felix szerint:

    bélabá!
    Engedd hagy tomboljon, mert a végén még összeveri az asszonyát, már ha van az ilyennek.

  51. Bugi szerint:

    Láthatóan a felix nevű őskommunistának nem tetszik a legjobban, hogy az LMP nem tárta ki a fenekét a többi kommunista elvtársának, akik anno Rákosit majd Kádárt majd Horn pufajkást éltették.

  52. felix szerint:

    Bugi!
    Miből látod?

  53. Jeniszej szerint:

    Hozzávalók:

    3 evőkanál 10%-os ecet

    50 dkg háj (sertés fodorháj)

    A hájat ledaráltam és elkevertem az ecettel, majd szobahőmérsékleten hagytam állni egy fél órát. Sem a túl hideg sem a túl meleg nem jó neki. Szobahőmérsékleten lesz jól kenhető, de még kezelhető állagú a háj.

    A tésztához:

    75 dkg liszt

    3 tojás sárgája

    3 evőkanál tejföl

    3 evőkanál szilvapálinka

    3 evőkanál 10%-os ecet

    1 teáskanál só 1 dl vízben feloldva

    szódavíz

    A töltelékhez:

    szilvalekvár

    dió

    A tészta hozzávalóit a szódavíz kivételével egy nagy tálba tettem és elkezdtem gyúrni. Ebben az állapotában még kissé ragacsos a tészta, fokozatosan kell hozzáadagolni a szódavizet. Annyi szódavizet kell a tésztához adni, melytől rugalmas, könnyen gyúrtható tésztát kapunk, ami már nem ragacsos és elválik a kezünktől. A hájas tészta gyúrása-dagasztása nem olyan, mint a kenyértésztáé, nem a tenyerünk felső részével kell kívülről befelé gyúrni a tésztát, hanem az ujjainkkal mindig felfelé húzni-vonni, majd az utolsó fázisban az öklünkkel alaposan meg is kell püfölni.

    A tészta alapos kidolgozásához mintegy 15 percre van szükség. Az elkészült tésztát hagytam pihenni egy órát.

    Egy meglisztezett nyújtódeszkán 2-3 mm vastagságúra nyújtottam a tésztát. A háj harmadát egyenletesen rákentem a kinyújtott tésztalapra, majd összehajtogattam úgy, hogy a tészta rövidebbik oldalait a képzeletbeli függőleges felezővonalhoz hajtottam, hosszában pedig három rétegre hajtottam. Ezután hagytam pihenni fél órát. Aztán elismételtem az előző műveletet még kétszer, azaz újra kinyújtottam, rákentem a háj második harmadát, megint összehajtogattam, ismét pihentettem, majd ugyanez még egyszer. Ezzel megkaptuk az alaptésztát.

    A töltelékhez a diót ledaráltam, összekevertem szilvalekvárral. A töltelék kedvünk szerint variálható: bármilyen lekvár vagy aszalt gyümölcs jól illik hozzá, de szerény véleményem szerint a szilvalekvárnál jobbat el sem lehet képzelni hozzá.

    Az alaptésztát még egyszer, utoljára is elnyújtottam 2-3 mm vastagságúra, majd kb. 4×5 cm-es téglalapokat vágtam belőle, a közepükre egy-egy teáskanálnyi töltelék került, majd könyv formában összehajtottam a téglalapokat és 220°C-ra előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt készre sütöttem. Akkor van kész, ha a könyvek szépen „kinyíilnak” és a tészta aranybarnára sült. Amikor kihűlt porcukrot szórtam a tetejére.

    Tapasztalataim:

    – a tészta dagasztása közben nem kell óvatoskodni, kemény kézzel kell dagasztani.

    – a háj megfelelő hőmérséklete nagyon fontos: ha nem elég lágy, akkor nem lehet elkenni, ha viszont olvadozik, akkor szétfolyik és tönkreteszi a tésztát.

    – épp ezért a tésztát nem szabad nagyon meleg helyen pihentetni, szobahőmérsékleten, letakarás nélkül épp megfelelő.

    – olyan lekvárt válasszunk, ami jól viselkedik 220°C-ban. Nem vicc, tényleg van olyan lekvár, ami nem megfelelő erre a célra. A lekvárt nem veszi körül a tészta, csak rá van „ültetve”, így a nem megfelelő lekvár könnyen kifolyik.

    – Pl. a lekvárok leg-leg-legjeként ismert Christine Ferber lekvárok, amiknek egyébként nagy rajongója vagyok, tökéletesen alkalmatlanok a célra (kipróbáltam!). Egy ideig jól tűri a hőt, aztán egyik percről a másikra szétfolyik és gumicukor állagúvá válik. Valószínűleg túl sok neki a 220°C.

    – Ha nincs megfelelő lekvár, akkor keverjünk bele egy kis darált diót, ez garantáltan segít.

    – Napokig eláll, de ne tegyük papírzacskóba, műanyag dobozba, stb., csak hagyjuk egy tányéron és takarjuk le konyharuhával.

    About these ads

    Hájas tészta alaprecept bármilyen készítményhez
    Elkészítés kb. 2 óra

    70 dkg liszt
    40 dkg tisztított, darált sertésháj
    3 ek. tejföl
    1 db tojás
    1 kk. só
    1 kk. cukor
    1 dl fehér bor
    1 dl szódavíz
    1 ek. ecet

    Töltéshez: lekvár, porcukor, dió töltelék.

    A képen a régi családi receptünk látható:-)
    A hájat 10 dkg liszttel összedolgozzuk, habosra( fehérre keverjük) és hidegre tesszük.
    A többi anyagból rétes tésztát készítünk. Bort azért adunk hozzá, hogy a benne található alkohol még jobban megemelje a tésztát. Jól kidolgozzuk, simára, hólyagosra a tésztát. Én kézzel dagasztottam. Mondhatni nem könnyű munka, de megéri. 15 percig pihentetjük.
    Utána a tésztát vékonyra kinyújtjuk lisztezett deszkán a tésztát és a lisztes hájat egy késsel kicsi darabokban rákenjük. Nem nyomkodjuk, csak rásimítjuk. Ez az egészet óvatosan összetekerjük, mint egy nagy szőnyeget és nyújtófával lazán, de óvatosan ellapítjuk. Ezt az óriási téglalapot négybe hajtjuk. Először a két szélét a feléig, majd az így kapott téglalapot ismét félbe. 20 percet pihentetjük hideg helyen és ezt a folyamatot még kétszer ismételjük.

    Végül lisztezett deszkán kb. fél cm vastagságúra kinyújtom és a tűzhely lángjánál megforrósított késsel téglalapokra osztom ( kb. 12*8 cm széles) a tésztát. Sercegjen, amikor vágjuk! Így szép és ép széleket kapunk. Ha kell melegítsük újra a kést, ha elhűl. A téglalapocskákat a kés hegyével félbe hajtjuk és a késsel sima, tiszta tepsire helyezzük. Ne nyomódjon! Ha diós-mazsolás töltelékkel készítjük, azt még sütés előtt tegyük bele. A darált diót, mazsolával és némi tejjel összekeverjük. Ne legyen folyós
    Forró sütőbe tesszük és kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Szép arany színű legyen. Gyönyörűen megemelkedik és réteges lesz. Utólag megkenjük barack vagy szilva lekvárral és egy kis porcukorral is megszórhatjuk. Végül az egész folyamatot képekben is megtekinthetitek.
    Lehet, hogy hosszadalmas procedúrának tűnik első hallásra, de egy kis hagyomány és a finom ízek mindenért kárpótolnak.
    Készíthetünk ebből a tésztából krémes lapot, túrós batyut, kiflit, pogácsát, sós stanglit… Szóval nagyon sokoldalú tészta és összegyúrva a fagyasztóban is eláll 1-2 hónapig.

    Remélem kedvet kaptok néhányan ehhez a tradicionális édességhez. Én már tarte tatint is készítettem belőle és sokkal jobb, mint a bolti leveles tészta. A másik, hogy tudom miből készül és kis adagokban lefagyasztva bármikor süthetek valamit Fecómnak. Kenyérsütőben dagasztottam ki legutóbb a tésztát és nagyon szép hólyagos lett. Fehér bor híján pedig vörös borral pótoltam. Semmi baja nem lett, maximum csak egy kicsi sötétebb színt kapott.
    Legyen szép napotok!
    http://boldogkukta.blogspot.hu/2012/02/hajas-teszta-alaprecept.html

    zt gondolom, nem tévedek, ha azt mondom, hogy egyetlen oka van annak, hogy a hájas tészták még nem mentek ki a divatból, ez pedig a ragaszkodás gyermekkorunk ízeihez. Ez a kétoldalú sütemény ugyanis, akármilyen finom, igen hálátlan: vagy szalonnás marad az alja és a közepe, vagy nem emelkedik fel, mindezt azután, hogy egész nap nyújtottunk, hajtogattunk, és megint nyújtottunk, és megint…
    A szilvalekváros hájasnak azonban varázsa van, és az ember nem képes feladni a reményt, hogy egyszer neki is olyan szépre sikerül, mint egykor a nagymamának. Sokunk emlékeiben élnek még egykor volt szeretteink, akik nagy szeretettel, látszólag oly könnyedén lettek úrrá ezen a fránya süteményen.
    Mivel a háj disznóvágás után vált elérhetővé, a hájas tészta kifejezetten téli süteményként vált ismertté, ami abból a szempontból is előnyös volt, hogy a hosszú téli napokon volt elég idő a macerás előkészítéshez.
    Sok jó tanács van, mely mind megkönnyíteni igyekszik az életünk hájas sütést illetően, de én azt gondolom, igazán csak a tapasztalat segít.

    Aranyszabályok: a darált hájat mindig jól mossuk ki hideg vízben „gyúrva”, mindaddig, amíg a leve elszíneződik. Itt megjegyezném: én soha nem darálom a hájat, mivel utálok utána mosogatni. Az alaposan megtisztított hájat kis kockákra vágom, majd elkezdem a gyúrást, pillanatok alatt masszává alakul. Az esetleges apróbb hártyákat gondosan szedjük ki, majd csepegtessük le a hájat.
    Az utolsó nyújtás után, a tésztát felforrósított késsel végezzük, különben a kés elhúzza a tésztát, összeragad a széle, ettől az nem tud felemelkedni. Ugyanebből a megfontolásból, ügyeljünk, a tojás ne csorogjon le a szélekre.
    A hájas lelke a hajtogatás. Nagyon ügyeljünk rá, hogy mindig ugyanabban a sorrendben, ugyanabból az irányból hajtogassunk.
    Hozzávalók:
    90 dkg liszt,
    60 dkg háj,
    3 tojás sárgája,
    2-3 kanál ecet,
    kiskanálnyi cukor,
    csipet só,
    szódavíz.

    A hájat a fent említett módon készítsük elő, amikor lecsepegett adjunk hozzá 30 dkg lisztet, ezzel gyúrjuk sima masszává. Tegyük félre.
    A maradék lisztből és a hozzávalókból, annyi szódavízzel, amennyivel rendes rétestészta keménységű tésztát kapunk, gyúrjunk tésztát. Formáljunk belőle cipót, majd 20 percre tegyük hűvös helyre pihenni.
    Lisztezett deszkára borítsuk ki, majd harmadoljuk el a hájas masszát. Nyújtsuk ki a tésztát félujjnyi vastagra. Az első rész hájassal, egy tortavágó, vagy széles pengéjű kés segítségével simítsuk el a tésztán a hájat. Ezután hajtsuk be a felső részét a tészta háromnegyedéig, majd az alsó felével takarjuk be a felső részt. Ezután jobbról balra, majd balról jobbra ismételjük meg a műveletet. Amikor elkészültünk, ujjunkkal nyomjunk egy lyukat a tészta alsó részébe, ebből tudni fogjuk, hogy pihentetés után hogy kezdjük nyújtani a tésztát.
    Egy órányi pihenésre lesz szüksége. Amikor elővesszük, a megjegyzett rész kerüljön újra alulra, nyújtsunk, kenjük rá a második részt, pihentessük, majd újra nyújtsunk, kenjünk, pihentessünk.
    Az utolsó pihenés után, a tésztát nyújtsuk kisujjnyi vastagságúra, vágjuk tenyérnyi kockákra, majd tegyünk egy-egy kiskanálnyi lekvárt hosszában a tésztára. Tetszés szerint hajtogathatunk háromszögeket belőle, vagy csak ráhajtjuk a felső részt az alsóra, vigyázva, hogy ne érjenek össze, mert összeragadnak. Mivel a tészta csak felfelé nő, oldalra nem, egymáshoz nem túl nagy távolságokra helyezzük el egy sütőpapírral bélelt tepsiben, tetejüket óvatosan kenjük le felvert tojással, majd forró sütőbe tolva süssük készre.
    Amikor félig kihűltek, vaníliás porcukorba forgatva, még langyosan kínáljuk, így a legfinomabb.

    Hozzávalók:

    600 g háj
    950 g liszt
    2 tojás
    ½ ek só
    ½ ek cukor
    175 g tejföl
    150 ml száraz fehérbor
    100 ml szénsavas víz
    tálaláshoz
    porcukor
    Elkészítés:

    A hájba 150 g lisztet alaposan beledolgozunk, hűtőbe tesszük.

    A maradék, 800 g lisztet a többi hozzávalóval (tojás, só, cukor, tejföl, fehérbor, víz) jól összedolgozzuk, majd nagyjából kinyújtjuk (nem kell vékonyra, szabályosra sem). A hűtőből kivesszük a hájat és széles, életlen pengéjű késsel, vagy a kezünkkel egyenletesen rákenegetjük a hájat a kinyújtott tésztára. A tésztát félbe, majd a két szélső részét középre hajtjuk. Lisztezett felületre félretesszük, kb. 20 percet pihentetjük.

    Húsz perc elteltével kinyújtjuk a tésztát, majd ismét összehajtogatjuk és megint pihentetjük 20 percig. Ezt a nyújtást-hajtogatást-pihentetést még legalább kétszer, jobb esetben háromszor megismételjük. A legvégén már kinyújtva hagyjuk a tésztát.

    600 g hájból rengeteg hájas tésztánk lesz. Nagy részét, több kis ökölnyi gombóccá gyúrva, le is fagyaszthatjuk. (Legközelebb ennyivel könnyebb dolgunk lesz).

    A sütőt előmelegítjük 220 ºC-ra. Amennyi tésztából szeretnénk, kráflit készítünk: a téglalap alakúra kinyújtott tésztát 5 cm széles csíkokra vágjuk, a csíkokból rombuszokat, majd a rombuszokat kereszt irányban félbevágva kapjuk a háromszögeket.

    Tepsire rendezzük a kráflikat (tehetjük közel egymáshoz, mert oldalirányban nem, csak felfelé nőnek meg sütés közben) és forró sütőbe téve aranyszínűre sütjük. Mikor kihűltek, porcukorba forgatjuk őket.
    http://nosalty.blog.hu/2008/04/17/igazi_hajas_teszta_es_a_kraflik

    Házi krémes hájas tésztából

    Hozzávalók:

    1 adag hájas tészta

    A krémhez:

    1 l tej, 6 tojás, 6 kanál cukor, 6 kanál liszt, 3 csomag vaníliás cukor

    Elkészítés: A hájas tésztát kinyújtjuk, és két egyforma nagyságú téglalapként kisütjük. 200 fokon kb. 20-25 perc alatt sül meg.
    A krémhez a 6 tojás sárgáját, a 6 kanál cukrot, a 3 csomag vaníliás cukrot habosra kikeverjük, majd hozzáadjuk a 6 kanál lisztet. A forrásban lévő tejet levesszük a tűzről, és kevergetés mellett hozzáöntjük, majd visszatéve a tűzre puding sűrűségűre főzzük. Utána a 6 tojás fehérjét habbá verjük, és a már kicsit kihűlt, de még nem hideg tejes krémhez óvatosan hozzákeverjük. Ha kihűlt, megkenjük vele az alsó tésztalapot, majd rátesszük a felső lapot. Porcukorral megszórjuk a tetejét, így kínáljuk.

    Megjegyzés:
    Ha egyszer kipróbálod, többet nem veszel cukrászdába krémest.

  54. Jeniszej szerint:

    Bocsi! 🙂

  55. csaba Péter szerint:

    Eltekintve a recepttől az eddigi indulatos reakciók biz azt jelzik hogy a hithű seggnyalók kezdenek beszarni.
    Hala ennek az ostoba gőgös öntelt diktatúrának és az önjelölt váteszek tömegének , sikerült feltámasztani halottaiból azt a baloldalt amit már jogosan leírtunk.
    Ne felejtsétek ezt ti hoztátok létre .
    Brávó!
    Olyan baloldali egység kezd kibontakozni, hogy az bizony elsöpri ezt a bandát .
    Az a k.o. amit az alkotmány bíróság bevitt o.v.nek , kiheverhetetlen .
    Pedig csak leleplezte azt amit mindenki tud már.
    Azokat is az új baloldalhoz állítja akik sose gondoltak rá.
    Ne felejtsétek a baloldali többséget ti hoztátok létre .
    Tehát ne komcsizzatok , saját magatokat anyázzátok.

  56. Bugi szerint:

    Mekkora a kommancs felháborodás, hogy az LMP nem szűnik meg magától! Azt a Karácsony kommancsot remélem úgy kirúgják, mint macskát sz@rni.

  57. felix szerint:

    A már nemlétező “többség” harcol a minél inkább létezővel.

  58. felix szerint:

    Csaba Péter!
    Vátasz egy udvar nélküli udvari bolond.

  59. csaba Péter szerint:

    Az LMP sajátos zsákutcába jutott ha beáll a szerveződő demokratikus ellenzék közé a súlytalanság és a felszívódás veszélyét kockáztatja .
    Ha meg elzárkózik tőlük a fidesz fiókszervezetévé válik vagy még rosszabb azaz a kevésbé jobbik oldalra kerül ,felidézve a megsemmisülés rémét.

    Az a kétségbe esett felismerés ami megjelent a kongresszusukon jelzi a politika marginalizálódásuk felgyorsulását.
    Arra már szegény Schiffer is rájött mindegy mit mondanak az új centrum a mi elzavarja ezt a félfasiszta bandát nélkülük is megszervezi magát .
    Esélyük sincs már bekerülniük a parlamentbe.

  60. felix szerint:

    Teljesen egyetértek.
    A DK is feloldódhat. A különbség csak annyi, hogy ezt a lehetőséget tudatosan felvállalja a cél érdekében.

  61. Jusson eszetekbe egy mondás:
    “A gonoszság ellen akár az ördöggel is szövetkeznék!” ))) 😛 (((

  62. jessy szerint:

    Jeniszej! Elnézést,hogy nem a témához szólok,de megláttam itt egy -két nevet,akik már írtak régebben,egy cikkhez,nagyon rég. 2010 február 28-án volt egy baleset a régi Szabadkikötő úton. Nos az a suzukis nő én vagyok! Én csak azon csodálkozom,hogy mindenki velem foglalkozott,pedig az Audi sofőrje senkinek nem jutott eszébe. Szeretnék mindenkit tájékoztatni,hogy az illető rohant belém 160 km/h sebességgel ittasan Pestről érkezve,én rendesen mentem a saját sávomban,se telefon,se cigi. Csak épp mentem dolgozni. A fiatal ember visszaesőkét kapott fél évet én pedig 2 évig voltam kórházban 80%-os rokkantként nevelem az asztmás 13 éves kisfiamat,aki örül annak, hogy volt annyi erőm, hogy a balesetet túl éljem,mert már az orvosok sem tudtak volna segíteni,lemondtak rólam. Nem volt csatorna fedő,semmi,csak egy álmos,ittas ember aki belém hajtott oldalról.Egy dologban hibáztam, hogy ki akartam kerülni egy előttem lévő kocsit,legalábbis ezt gondolom a rendőri rajzok alapján. 1986 óta vezettem balesetmentesen,karcolás nélkül. Az akkori cikk hozzászólói csak a női sofőrre ,vagyis rám koncentráltak. Azért bátorkodtam írni,mert rosszul esett,hogy egy-két hsz kivételével mindenki úgy ítélkezett,hogy ha női sofőr,csak Ő lehetett a hibás. Tévedtetek. Azóta sem tudok közlekedni,nincs nyelőcsövem,csak pépeset ehetek, egy évig nem ehettem,mert a nyelőcső ki volt varrva a nyakamra. A bal kezemet is nehezen használom, a bal lábam szanaszét tört, a jobb karom szintén,de azt legalább tudom használni és a jobb lábam maradt csak épp. Soha nem fogok tudni rendesen étkezni,főleg nem társaságban,nem tudok eljárni a fiammal,ahova szeretne és ahova eddig jártunk. Ezeket csak azért írtam le, hogy mindenki lássa,aki “ösztönösen” írogat,hogy előbb gondolja végig miket ír le. Ez nem konkrétan a címzettnek szól,hanem mindenkinek,aki akkor oda írt és most itt van és olvassa a hozzászólásokat. Csak épp a Te neved jött be elsőnek,ezért kérem ne vedd magadra az egészet. Tehát férfi lépte át a vonalat,jött át az én oldalamra és hajtott belém ittasan 160-as sebességgel. Szerencsémre nem emlékszem a baleset eseményeire. Annak örülök csak, hogy újra a fiam és a családom mellett vagyok!

  63. felix szerint:

    Kedves yessi!
    A nevemhez tegyél hozzá 49-et és akkor elhiszed nekem, hogy örülök mert köztünk maradtál. Amit írtál arról kezdetektől tudtam, csak megfogadtatták velem, hogy senkinek sem mondom el.
    Most már nem titok.
    Sokan szurkoltunk érted és azt is tudom, hogy ki volt az aki a legtöbbet tudott segíteni, de ez maradjon a Te titkod.
    Boldog újévet nektek.

  64. jessy szerint:

    Félix!
    Köszi és nem kell hozzá tennem a 49-et. 🙂
    Azért voltam kénytelen ide írni,mert gondoltam,ott már nem fogja olvasni senki,viszont úgy éreztem le kell írnom,miután elolvastam ott a hozzászólásokat. A fiam vette észre és nem tetszett neki az ottani sokak hozzáállása az egész balesethez.
    Remélem senki nem fog ilyen helyzetbe kerülni,mert én az életemmel fizettem majdnem.
    A balesetet okozó is csak a 3 hónapos intenzív osztályon érdeklődött,amíg nem tudta meddig élek még.
    Most értem el odáig,hogy egyáltalán utána nézzek a körülményeknek.
    Csak abban bízom,hogy az akkori hozzászólok választ kaptak a kérdéseikre.:((

  65. felix szerint:

    Jessy!
    Gondolod, hogy akkor vagy most érdekelte a károgókat a valóság?
    Van itt is olyan aki kimondottan a más baján betegségén élvezkedik.
    Gyógyulj és neveld a szép fiadat.

  66. jessy szerint:

    Köszi Félix,azt teszem.
    Eddig sem kívántam ellenfeleimnek semmi rosszat, a baleset után pedig pláne nem. A többi pedig az Ő lelkiismeretükön múlik.

  67. Jeniszej szerint:

    Jessy!
    Őszintén sajnálom, ami történt veled.
    Nem is értem, hogy a híradás akkor miért nem szólt arról a részeg állatról, aki átment a szemközti sávba és egy életre tönkre tette az életed.
    “Eddig sem kívántam ellenfeleimnek semmi rosszat, a baleset után pedig pláne nem. A többi pedig az Ő lelkiismeretükön múlik.” – Irod
    Milyen lelkiismeretekről beszélsz, így többes számban?

  68. jessy szerint:

    Jeniszej!
    Az félixnek szólt Ő tudja miért írtam.
    Semmi köze hozzád,vagy a velem történt balesethez. Ez más téma :)))

  69. jessy szerint:

    Jeniszej!
    Igen igazad van.Én sem értem,mert a képekből egyértelmüen látszik,ki lépte át a felező vonalat.
    Az audinak is az eleje van összetörve csak.
    Én csak azért haragszom az ott írókra,nem konkrétan rád,hogy rögtön arra cuppantak rá,hogy nő az illető és biztos nem figyelt oda,stb.
    Az újság meg csatornafedéllel akarja elterelni az egészet.
    Most már mindegy mert semmin nem változtat,csak az én példám intő jel arra, hogy mielőtt bárki bármit leír,ne rögtön ítélkezzen,ha nem tud bővebb információt a dologról.

  70. Jeniszej szerint:

    Jessy!
    Még egyszer – nagyon sajnálom, hogy erre a “közhelyre” cuppantam rá.
    De ettől már csak az a rosszabb, ami elterjedt Pesten, egy női sofőrben ha ráadásul “szőke” és magas sarkú cipőben vezet vagy a visszapillantó tükörbe nézve festi a száját “menet” közben.
    😉

  71. bonifác szerint:

    Bocsi Félix, nem tudom milyen hulláról (bocs halottról beszélsz?) Ha az az SZDSZ , életed
    legnagyobb tévedésében vagy. Ez a gengszterbanda él és virul, név nélkül. Ők
    Magyarország legnagyobb ELLENSÉGEI. Nem én találtam ki, ők maguk bizonyítják ma is.
    Nézd meg a vezérkaruk névsorát, és a hazaárulókét. Egyezik…Sajnos van amit nem
    lehet leírni, mert ugyebár a…. de dögöljön meg minden arab, a tolerancia dicsőségére.
    Mert Mohameden lehet röhögni. De máson?!

  72. felix szerint:

    Bonifác!
    Megtaláltam de nehezen.
    Nagy Imre leányáról akit te idiótának neveztél.

Itt lehet hozzászólni !