Konzultáció lesz a fejlesztésekről – ülésezett a képviselő-testület

Csepel.hu

A Széchy Tamás Sportuszoda Gyulán

Konzultációt kezdeményezett az önkormányzatot vezető Fidesz-KDNP frakció arról, hogy milyen fejlesztésekre fordítsa a kerület az elkövetkező években az újépítésű uszoda megépítésére elkülönített körülbelül egymilliárd forintot. A kezdeményezést hosszabb vita után a Jobbik, az MSZP és az LMP frakció is támogatta.

A Fidesz-KDNP frakció javaslatának előzménye, hogy kiderült: az eddigi számításoknál nagyságrendekkel olcsóbban meg lehet oldani, hogy a Csepeli Strand területén a tervezettnél nagyobb, 50 méteres uszoda működhessen. Csakhogy az uszodát eddig nem ilyen módszerrel tervezték megépíteni, a rendelkezésre álló, nagyjából egymilliárd forintot pedig a javaslatok szerint – többek között út és járdaépítésre is fel lehetne használni. Az önkormányzat ezért most a csepeliek véleményét várja, őket kérdezi meg arról, hogy mire szeretnék ezt az összeget költeni.

Mivel kiemelkedően sok pénz felhasználásáról kell dönteni, a Fidesz-KDNP frakció eredetileg a választók véleményét felmérő népszavazást kezdeményezett, és ezt változtatták Németh Szilárd polgármester javaslatára a jobb eredménnyel is kecsegtető és sokkal olcsóbb kérdőíves konzultációra.

Korábban döntés született arról a javaslatról, hogy a Csepeli Strand területén lefedik az 50 méteres medencét. Uszoda tehát így is lesz, csak más, sokkal olcsóbb kivitelben. Technikailag ezt egy meleg levegővel felfújható ponyvatetővel tudják kivitelezni, a meleg levegőt és ezzel a fűtést pedig a bőven rendelkezésre álló meleg víz segítségével lehet olcsón előállítani.

A testületi ülés elején került sor a közelmúltban elsőként megrendezett I. Szent Erzsébet Jótékonysági Bálon összegyűlt mintegy egymillió forintos adomány ünnepélyes átadására, melyet a Csepeli Lelkészi Kör nevében Kispál György plébános vett át.

Felújítják a Szent István úti rendelőt is

Viták előzték meg, végül az MSZP is támogatta a Szent István út 217. szám alatti orvosi rendelő 130 millió forintos felújítását. Gergely István (MSZP) kifogásolta, hogy miért kerül ilyen sokba a felújítás, miközben egy korábbi javaslatban 76 millió forintos költségekről volt szó.

Borbély Lénárd alpolgármester arra hívta fel az ellenzéki képviselő figyelmét, hogy az önkormányzat a korábbiakhoz képest jelentősen kibővítette a felújításra kerülő épületrészek és berendezések körét. Hosszútávra szóló felújítást végeznek el, amibe beletartozik például a nyílászárók cseréje, a fűtésrendszer korszerűsítése, valamint a rendelő környékének átalakítása. Megjegyezte azt is, hogy rendelkezésre áll egy öt – hat évvel ezelőtti, hasonló felújítási terv, amelyet az MSZP készítetett el, azonban az lényegesen többre, körülbelül kétszáz millió forintra becsülte a beruházás összegét.

Világítás a Darudombon, adóügyek és adomány a “zsebpénz” helyett

Németh Szilárd a Királymajorban élők kezdeményezésére nyújtott be javaslatot, hogy a Darudombot és környékét közvilágítással lássák el. Első ütemben a Darudomb és az attól északra vezető gyalogsétány lesz kivilágítva. A beruházásra két és félmillió forintot fogadott el egyhangúlag a testület.

A képviselő-testület döntött a talajterhelési díj eljárási szabályainak megváltoztatásáról. Díjfizetési kötelezettsége azoknak van, akiknek a közcsatorna műszakilag rendelkezésre áll, de arra ingatlanukat nem kötötték rá. A talajterhelési díj megfizetése alól továbbra is mentességet kapnak a szociálisan legrászorultabbak. 2013-ra vonatkozóan mentesülnek a díj megfizetése alól azok is, akiknek a COL4-es fejlesztési ütem megvalósulás miatt csak 2013-tól válik lehetővé a közcsatornára való rákötést.

A képviselők úgy döntöttek, hogy jövőre az infláció alatti mértékben, 5 százalékkal emelkedik a helyi adók mértéke.

Az Alkotmánybíróság határozata alapján a testület megsemmisítette azt a korábbi rendeletét, amely tiltotta a közterületen való életvitelszerű tartózkodást.

Döntés született arról, hogy az önkormányzat elfogadja két vállalkozó cég felajánlását helyi közutak és közterületek felújítására, korszerűsítésére. A csepeli csatornázásban részt vevő vállalkozók adományként ajánlottak fel 20 millió forintot, hogy szerződést kössenek a kerülettel. Az ilyen eljárás újdonságnak számít, amellyel az önkormányzat azt kívánta hangsúlyozni, hogy a csatornázást nem kísérte korrupció, emiatt van lehetőség pluszfeladatok, kérések teljesítésére is.

A képviselők jóváhagyták, hogy Csepel Önkormányzata együttműködési megállapodást kössön a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával.

Esélyegyenlőségi cselekvési terv

A testület elfogadta a kerületi közoktatási esélyegyenlőségi és antiszegregációs cselekvési terv végrehajtását. A napirendhez Karsai Mátyás, a Csepeli Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke szólt hozzá, aki szerint az oktatással, a munkahelyek biztosításával és nem segélyezéssel kell támogatni a hátrányos helyzetű cigány gyerekek, felnőttek felzárkóztatását. A korábbi szocialista városvezetés idején szerinte a cigányok semmiféle támogatást nem kaptak ezen a téren, most azonban érezhető, hogy a kormány és az önkormányzat is tevőlegesen azon van, hogy a gyerekek iskolába járjanak, a szülők pedig dolgozzanak. A szocialistáknak címezte azt az éles kritikát is, hogy számukra az a fő gond, hogy – utalva egy mostani indítványukra -, hogy az autóikkal hol parkoljanak, s nem az, hogy „az emberek éheznek és fáznak”. Mindezt azzal kapcsolatban fogalmazta meg, hogy Takács Krisztián szocialista képviselő kezdeményezte a testületben, hogy az általa lakott társasház előtti iskolából, egy területet kiragadva, parkolót építsen az önkormányzat. Kérését a társasházban lakók által összegyűjtött 80 aláírással próbálta igazolni, amit azonban nem kívánt átadni a képviselő-testület részére.

Gergely István (MSZP) napirenden kívül fogalmazta meg kritikáját a városvezetéssel szemben, mert szerinte indokolatlanul gyakran hívnak össze rendkívüli üléseket, a megvitatandó napirendek, javaslatok száma pedig túl sok a korábban megszokotthoz képest. A szocialistáknak szerinte így nincs elegendő idejük a felkészülésre, nem tudják megfelelően képviselni választóikat.

Forrás: Csepel.hu

52 hozzászólás “Konzultáció lesz a fejlesztésekről – ülésezett a képviselő-testület” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    Kényelmetlen a hír?! ))) 😛 (((

  2. Bugi szerint:

    Helyes döntések. Hajrá!

  3. Bugi szerint:

    grün, annyira szánalmasak vagytok. Miért lenne kényelmetlen, hogy sokkal olcsóbban tudnak Csepelen uszodát építeni? Normális vagy?

  4. Dr. grün szerint:

    Bugi!
    Ha nem kényelmetlen, akkor miért várakozik “rencermotorizációra” a 10:27-sem?!
    Csak nem az automata tiltotta le?! ))) 😛 (((

  5. Bugi szerint:

    A motorizált agybaj is agybaj.

  6. felix szerint:

    Talán a sátorról kellett volna megkérdezni a csepelieket előbb és csak utána arról, hogy mint lehet kezdeni a megtakarítással.
    Ha jól tudom akkor az uszoda volt beígérve.

  7. felix szerint:

    Lesz fedett uszoda de nem lesz parkoló az ív utcában.
    Nem tudom, hogy igaz e, de megszólalt egy fideszes képviselő a testületi ülésen.

  8. Dr. grün szerint:

    félix!
    “A csoda azonban még sokáig ott lebegett a tanácsterem felett. Hihetetlen! A csepeli képviselő-testületben megszólalt egy fideszes képviselő. Nem sokára emléktábla örökíti meg a nagy esemény, a csoda emlékét…” ))) 😛 (((

  9. agytröszt szerint:

    ha piaci alapon működő és gazdaságosan működtethető uszodát akarunk, akkor az csak a tanácsház/szent imre téren, vagy a hévvégállomásnál lehet. utóbbi területet úgyis ‘rehabilitálni’ kell.

    a csepeli strand területén felépítendő uszoda annyira kiesik már sok csepelinek is, hogy nem lesznak annyian, hogy gazdaságosan működtethető legyen.
    valamint az oda és visszaút ideje azt is lehetetlenné tenné, hogy nemhogy más kerületekből, de a kerület belső részéből sem mennének oda látogatók hétköznapokon.

    a hév mellett létesítendő uszoda mellett szól, hogy rengeteg yuppie és hipszter dolgozik a milleniumi városközpontban (K&H,Vodafon,Morgan Stanley stb stb) ők megengedhetik egyrészt megengedhetik maguknak, hogy munka előtt/után ússzanak, és a nemzetitől 7perc a szentimre. 10-15 perc alatt kint van, úszik 1 órát, és 10-15 perc múlva megint bent van.
    de vegyünk egy átlag erzsébeti lakost(családot)-ha csak felül egy buszra, és 10-15perc múlva csepelen a szent imrén van, akkor eljön. ha onnan még félóra a 71-essel, akkor nem.

    az uszoda nem strand, nem egész napos dolog. a strand területén megépülő uszoda hosszú távon gazdaságilag életképtelen, csak támogatásból tartható fenn. közönsége egy idő után kizárólag a szervezett csoportokból és sportolókból állna, pár kerületi nyugdíjassal. hétvégén lenne pár csepeli, aki felkerekedne, de össze sem lehet hasonlítani egy szent imrén megépülő uszoda potenciálját egy hollandi úton fekvőével.

    meglátásom szerint a jelenlegi BKV végállomás egész területét be kéne vonni egy átfogó ingatlanfejlesztésbe. ennek része lehetne egy sportesemények rendezésére is alkalmas olimpiai méretű uszodával is rendelkező központ.

    a végállomást előbb-útóbb úgyis át kell helyezni valahova a rákóczi és a ‘teller ede’ (gerincúttá hazudott tehermentesítő) út közé.

    ha 10-15 éven belül várható az albertfalvi híd, és az átmentő villamosforgalom az ady endre úton, akkor a rákóczí-budafoki-csőgyár között lehetne egy új intermodális terminál.ide érkeznének be a kerületen belül közlekedő buszok, a más kerületből érkező buszok és a volánbuszok is amíg a HÉV-et meg nem hosszabítják az M0-ig.
    itt bárki átszállhat a HÉV-re a központ felé, vagy a villamosra kelenföld, illetve erzsébet felé.

  10. agytröszt szerint:

    nem kell az 1 milliárd sem.

    a szent imrén lévő BKV végállomás vagy a hévvégállomástól az erdősor utcáig lévő területén megvalósuló átfogó fejlesztés során elő kell írni a fejlesztő számára, hogy a projektnek tartalmaznia kell egy fent említett paraméterekkel rendelkező uszodát.

    fontos, hogy az uszoda el tudja magát tartani. látogatókból, sportcsoportokból, és esetleg egy majdani csepeli uszó- és vizilabdaegyesület szponzoraiból.

    ha Cseh Lacinak csak a szent imréig kellett volna járnia edzésre, lehet arany lenne az a 3 ezüst ;))

  11. Manitu szerint:

    Örvendetes, hogy sikerült olyan megoldást találni, amellyel nagyobb uszodánk lesz töredékáron, és a régóta várt csatornázás után talán még az útépítések megkezdésére is jut elég pénz – már ha ez a csepeliek véleménye.

    Csak gondoljatok bele: az MSZP úgy döntött, hogy nem kell uszoda, mert az I. Orbán kormány ebben segített volna, de a helyi kommunisták nem akartak reklámot a kormánynak. Majd amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a csepeliek véleménye nem ez, és kell nekik uszoda, akkor teveztek ki tudja hánymillióért kilencet vagy tizet. Most a Fidesznek köszönhetően kevesebből lesz nagyobb uszoda, mint amennyi pénzt egy kisebb tervezésére költött az MSZP.

    Az MSZP ezalatt azért lobbizik, hogy az önkormányzat egy iskola területéből szakítson ki parkolót, mert az egyik képviselőt, aki ott lakik, meg a környezetét zavarják, hogy a gyerekek meg a szülők kocsival érkeznek. Nem mintha eddig nem így lett volna, de hát mégis… Persze az senkinek sem jut eszébe, hogy mindezt egyszerűbben is meg lehetne oldani, mert akkor kiderülne, hogy az MSZP-s képviselőknek ma is csak az jár az eszükben, hogy hogyan lehet iskolákat megcsonkítani.

    Így megy ez. Van aki dolgozi tud, van aki csonkolni tud. Van aki épít, van aki rombol. Pedig gondolkozhatna is.

  12. mind_the_gap szerint:

    “ha 10-15 éven belül várható az albertfalvi híd, és az átmentő villamosforgalom az ady endre úton”

    Hallottál valamit?

  13. Manitu szerint:

    Agytröszt, gondolkozni is tudni kellene ám. A Szent Imre téren nincs hévíz, tehát egészen biztosan nem lenne gazdaságos oda uszodát építeni, arról nem is beszélve, hogy egy uszodát meg egy strandit is egyszerre fenntartani szintén nem gazdaságot, amikor lehet ezt egyszerre is. Dehát ahhoz, hogy ezt megértsd, tényleg agytrüsztnek kellene lenned.

  14. felix szerint:

    Manitú!
    Mikor volt a népszavazás az uszoda kérdésében?

  15. nagyapó szerint:

    agytröszt! Értem kérdéseit, de a válaszokat Ön is meg tudja adni:
    – Hol van területe az Önkormányzatnak? Igaz a templom mellé még elférne egy uszoda, egy jégpálya, egy bólingpálya, de ez nem ésszerű.
    – A csepeli strandra miért nem mennének? Miért? Erzsébetre mennek, a Vízügyhöz mennek, a másoknak nincs igénye uszodára?
    -12 perc a 71-es menetideje. Sok?
    – Más a kihasználtság 3 hónap, vagy 12 hónap nyitva tartással. A Városgazda számolt.
    – A HÉV végállomás a BKV-é, nem Csepel rendelkezik vele.
    – Van az Önkormányzatban egy csoport, Reznicsek Zoltán vezetésével, minden ötletet szívesen várnak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  16. felix szerint:

    Szemétláda!
    Nem ismered az emberek szokásait.
    Egy egy üzlet szolgáltatás sorsa 50-60 méteren is múlhat.
    Az igényesebb uszoda látogatóknak nem vonzó egy darab fedett medence.
    Nem elég az, hogy a csepeliek azt mondják, hogy kell, mert a “szavazók” töredéke sem fogja egyik megoldás sem igénybe venni, mert egy uszodában úszni kell.
    Szerintem a sátrat először elég lesz bérelni, mert nem jósolok hosszú időt neki.

  17. agytröszt szerint:

    honnan tudjátok, hogy nincs hévíz? volt kutatófúrás a szentimrén??? szerintem itt kb akárhol lefúrsz, van.
    amúgy meg uszodához nem kell hévíz, jó a sima víz is, abból meg csepelen annyi van, amennyit akarunk…

    templom mellé? a BKV végállomás kicsit arrébb van.
    a tulajdonjogi problémák álproblémák, mivel teljesen mind1, hogy az államnak melyik zsebében van a tulajdon, a tulajdon állami és ez a lényeg. ezek tollvonással intézhető problémák.

    71-es menetideje 12 perc, és vársz rá másik 12 percet…

    laktam a 71-es vonalán, bográcstól hamarabb vagy gyalog a szentimrén, mint 71-essel…

    ” Más a kihasználtság 3 hónap, vagy 12 hónap nyitva tartással”
    ez hogy jön ide?
    strandra egész napra mennek az emberek. általában családostul, de mindenképpen többen. uszodába 1-2 órára mennek az emberek. általában egyedül, ketten. (a szervezett csoportokat nem figyelembe véve)
    teljesen más dolog, hogy nyáron egy család egész napos programként kimegy a strandra. akkor nem számít az oda és visszaút.
    de ha meló után be akarsz ugrani úszni egyet, ki a f@sz fog lebuszozni a strandhoz 1-2óra úszáshoz.

    ha viszont ott az uszoda a ‘szádban’ a szent imrén, akkor más a helyzet.

    uszoda a strandnál=csőd
    uszoda a szent imrén=piac alapon gazdaságosan üzemeltethető

    “Van az Önkormányzatban egy csoport, Reznicsek Zoltán vezetésével, minden ötletet szívesen várnak.”
    ilyenek mindig voltak mindenhol, oszt mégse lett sehol semmi.

    minap is jövök a héven, és nézem áll a so a szabadkikötőn…jött a vonat.
    elkölteni x milliárdot, és meghagyni szintben a vasúti kereszteződést ott=bűncselekmény.

  18. nagyapó szerint:

    agytröszt! A magyarországi átlagos geotermikus gradiens 5-7 °C /100 m között mozog, így kb. 300 méteren van 22 fokos víz.
    Azonban a mostani buszvégállomáson el tud képzelni egy uszodamonstrumot, a maga betonozott parkolójával? Én nem, inkább parkot gondolnék. Maradjon az uszoda a Duna parton, esetleg a Csepel SC területén.
    Jöttem a Weissen, vártam a vonat miatt 5 percet. Bíróság elé kell állítani és főbe lőni Orbánt, vagy legalább Németh Szilárdot. Nincs igazam?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  19. "?!" szerint:

    Kedves fórumozók! Jobbról, balról, és középen!

    Úgy látom, hogy legtöbben a lényeges adatok ismerete nélkül vitatkoznak erről a témáról, ezért néhány furcsaságra hívom fel a figyelmeteket!

    1.) Önmagában az is furcsa, hogy a november 29-én tartott képviselőtestületi ülésről tudósító fenti bejegyzésben első helyen számolnak be a Fidesz-KDNP frakció 12 tagja által a képviselőtestületi ülés előtt 10 perccel benyújtott, majd a napirend 37. pontként tárgyalt előterjesztésről, amelyben népszavazás elrendelésére tettek javaslatot (31 millió Ft költségelőirányzattal), az alábbi szöveggel:

    „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata a fedett uszoda létesítésére szánt egymilliárd forint összeget a kerületi úthálózat fejlesztésére fordítsa?”

    Az előterjesztést Borbély Lénárd, Morovik Attila, Ábel Attila alpolgármesterek, továbbá Reznicsek Zoltán, Noé László, Zupkó János, Czibulyáné Szondi Szilvia, Szuhai Erika, Bercsik Károly, Balogh Ernő, Kovács Dániel képviselők írták alá!

    2.) Az előző pontban leírtak bizonyítják, hogy nem igaz a fenti vitaindító bejegyzésben olvasható állítás, miszerint:
    „KONZUTÁCIÓT KEZDEMÉNYEZETT az önkormányzatot vezető Fidesz-KDNP frakció arról, hogy milyen fejlesztésekre fordítsa a kerület az elkövetkező években az újépítésű uszoda megépítésére elkülönített körülbelül egymilliárd forintot.”

    3.) Nem igaz továbbá az a bejegyzésben leírt állítás sem, hogy „az újépítésű uszoda megépítésére ELKÜLÖNÍTETT körülbelül egymilliárd forint” átcsoportosítására tettek javaslatot, mert az uszoda építésére az önkormányzati dokumentumokban egyetlen Ft sincs „ELKÜLÖNÍTVE”!
    A valóság az, hogy a fedett-uszoda építését az önkormányzati költségvetés kerületi felújítások és beruházások soraiban 2 éve dugdosott és megtakarításnak nevezett, valamint „eltűntnek hazudott északi bevétel” jelenleg is rendelkezésre álló részéből szertnék megvalósítani!

    4.) A furcsa történet úgy folytatódott, hogy Németh Szilárd polgármester nem értett egyet a frakciója által benyújtott előterjesztéssel, ezért az előterjesztés tárgyalása előtti szünetben tartott frakció-ülés után módosító javaslatot nyújtott be!

    A módosító javaslatban azt indítványozta, hogy a kb. 31 millió Ft-ba kerülő népszavazás helyett, kb. 5 millió Ft költségű írásbeli lakossági konzultáció keretében kérjék ki a lakosság véleményét arról, hogy a rendelkezésre álló pénzt uszoda építésére, vagy a kerület úthálózatának a fejlesztésére fordítsák!

    A napirend tárgyalása során a kezdeményezők, a saját javaslatukkal szemben, Németh Szilárd javaslatát szavazták meg, és ezt a javaslatot az ellenzékiek is támogatták!

    5.) Az ügy legpikánsabb része azonban az, hogy ennek a fedett uszoda körüli helyi cirkusznak semmi értelme nincs, mert a 2012. szeptember 27.-i testületi ülésen jóváhagyták a Csepeli Strandfürdő bérbevétele tárgyában 2012. szeptember 24.-én aláírt bérleti szerződést, amely azóta hatályos bérleti szerződésnek az 5.15. pontja az alábbi rendelkezést tartalmazza a “bérlő” Csepeli Önkormányzatra vonatkozóan:
    —————————————-
    5.15. pont:
    Bérlő tudomással bír arról, hogy az ingatlanon várhatóan 2015. december 31-ig uszoda felépítmény épül, amellyel összefüggésben az ingatlan 1. sz. mellékletben jelölt 1.600 m2-es területét Bérlő nem használhatja.
    Az uszoda felépítmény kivitelezésével kapcsolatos zavarás, vagy más körülmény miatt a Bérlő semmiféle kártérítési, jogvédelmi igénnyel nem léphet fel a BGYH Zrt.-vel szemben.
    —————————————–

    A bérleti szerződésből idézett fenti szöveg ismeretében, szerintem elfogadhatatlan a Csepeli Fidesz választási ígéretét képező „fedett-uszoda presztízs beruházás” csepeli hatáskörben (kb. 1 milliárd Ft csepeli közpénzből) történő megvalósításának az erőltetése aközben, hogy a Csepeli Strandfürdőt bérbeadó BGYH Zrt. (Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.) a csepeli strand 1.600 m2-es területén a saját költségére fedett uszodát kíván építeni úgy, hogy az Csepelnek semmibe sem kerül!

    Kedves fórumozók!
    Javaslom, hogy a további vitát a fenti tények figyelembevételével folytassátok!

  20. agytröszt szerint:

    “A magyarországi átlagos geotermikus gradiens 5-7 °C /100 m között mozog, így kb. 300 méteren van 22 fokos víz.”
    és? fűtésről hallottál már? arról nem is beszélve, hogy a szomszédban az erőmű, amelyik eladja a hőt a főtávnak. a leggazdaságosabb megoldás a tiszta csepeli víz felfűtése az erőmű hulladékhőjének felhasználásával.
    ha csak ott lehetne uszoda, ahol termálvíz van, akkor az úszás nem lenne olimpiai sport, hanem a nyugdíjasok gyógymedencébe taknyolása&hugyozása lenne az.

    nem gyógymedencét akarunk, hanem uszodát. olyat, ami a nagyközönség mellett az amatőr és profi sportot is ki tudja szolgálni.

    “a mostani buszvégállomáson el tud képzelni egy uszodamonstrumot, a maga betonozott parkolójával?”
    én egy egész épületkomplexumot képzelek a szent imre tér másik felére. parknak ott van a másik fele. csepelnek létszüksége a fejlődés.
    olyan komplexumot, amiben az uszoda 1 dolog, a parkolók a föld alatt vannak, és számos más funckió is teret kap. irodák, lakások, üzletek, hivatalok.
    150mx170m-es területről beszélünk. egy uszoda 50×25, kapcsolódó létesítményekkel együtt legyen 80x50m. 1 szinten.

    “Jöttem a Weissen, vártam a vonat miatt 5 percet. Bíróság elé kell állítani és főbe lőni Orbánt, vagy legalább Németh Szilárdot. Nincs igazam?”
    de, a saját hülye valóságodban biztos. nem tudom Orbánnak pl mi köze a dologhoz…demszkynek viszont annál több halálbüntetés meg nincs Magyarországon.

    amúgy nem begyepesedett proli nagyapókra gondolnak azok, akik álmodoznak, terveznek, hanem a következő generációkra.

    vki kérdezte, hogy hallottam-e valamit az albertfalvi hídról. nem, de tervben van az is régóta. ha nem hülye 4-es metróra szórjuk el a pénzt, már nem csak az állna, hanem a galvani úti és az újpesti híd is. azért mert jelenleg nem dolgoznak még rajta, az nem jelenti azt, hogy felejtsük is el. az ilyen hozzáállás miatt nem történt szinte semmi csepelen.

    aki szerint meg utópia mindez, azoknak azt mondom: nekik lehet. de ha legalább ötletek szintjén nagyban gondolkodunk, akkor mire abból megvalósul valami, az is értékelhető valami lesz.
    ha eleve csak a jelenlegi, vagy múltbéli realításokból indulnánk ki, akkor mire és ami abból megvalósul, az vagy kevés, vagy elavult.

    lásd corvin úti csomópont.

  21. szigetország szerint:

    Végre fejlődik Csepel!
    Végre vannak olyanok, akik tesznek a kerületért, s nem csak a szájuk jár!

  22. Bugi szerint:

    Agypöcs: nincs melegvizes kút a Szent Imre téren. Tudod mennyibe kerülne? És mindenki azon röhögne aki fúrna, mert a strandnál van. És strandnak való hely sincs. Kacsaúsztató meg nem kell.

  23. Tóth Kati szerint:

    Szerintem azt a ronda buszvégállomást kellene Csepel központjából kivinni,mondjuk a HÉV végállomás mellé,a telefon központ már úgy sem üzemel.Legalább egy helyről indulna minden Csepelen.Mondjuk az se volt egy nagy ész,aki a busz pályaudvart Csepel központjába tette.
    A Gerincutat pedig építsék meg teljes hosszában és nem lenne olyan zsúfolt a kerület belső része.
    A régi,lepukkant tanuszoda helyett mindenképp kell a gyerekeknek uszoda!

  24. kispajtás szerint:

    Erzsébeten van – nem is akármilyen – uszoda és Csepel felé félúton, a Kvassay-hídnál, a Vituki uszoda és Szabadidőközpont.
    Akkor kik is jönnének ki, vagy át Csepelre egy óra úszásért???

    Értem én “agytröszt”, hogy mindenáron fúrni akarsz a Szt. Imre téren, de az elképzeléseid eleve hamvába holt ötletek.
    Az viszont tény, hogy a Hollandira járni uszodába idő és pénzigényes.
    Nagyjából ugyanannyi befektetéssel elérhető a budafoki uszoda a Camponánál (megjegyzem, a Gellértből csövön kapja a vizet) vagy átugrani Erzsébetre.
    Mindenesetre aki ezt a projektet kitalálta, támogatja, valószinűleg sosem mérette meg magát piaci körülmények között.

  25. szigetország szerint:

    agytröszt!

    Szerintem végezz próbafúrást a saját kertedben! Ha pedig onnan valami felbugyog, az a bugyogó.

  26. szigetország szerint:

    kispajtás!

    Nem tudom, te hol méretted meg magad, de az orientációs képességed klinikai szinten silány. Erzsébetre ugyanis nem a Kvassay híd vezet, hanem a Gubacsi híd.

    Ha most becsukod a szemed, tudod hol vagy?

    És eszednél vagy?

  27. mind_the_gap szerint:

    Ha az Önki levélben akar konzultálni, akkor szóljatok, mert tudok olcsó mailer céget!

  28. kispajtás szerint:

    szigetország:
    Az okostojás tettestársad, agytröszt vázolta a lehetőségeket:
    – a városból jönnek majd ki a yuppik és a hipszterek
    – Erzsébetről jönnek majd át a családok
    Na, így már világos, okoska???

  29. kispajtás szerint:

    szigetország:
    Még annyit, hogy egy szociopata nekem ne papoljon klinikai képességekről! Kösz!

  30. szigetország szerint:

    kispajtás!

    Tudod már, melyik híd vezet Erzsébetre?

    Szegény agyatlan, nem “klinikai képességekről” írtam, hanem arról, hogy az eszed klinikailag kimutathatóan nincs a tokjában. Vagyis klinikai eset vagy…

    Azt tudod, mi fán terem a “szociopata”? De mielőtt válaszolsz rá, keresd meg a Kvassay híd helyét!

  31. hajós szerint:

    Egyetértek agytröszttel. Ne a strandon legyen az uszoda. Annak semmi értelme.

  32. felix szerint:

    Hajós!
    Rá fognak jönni.
    Nem lesz olcsó, de rájönnek majd.

  33. Matula szerint:

    Szigetország!

    Olvasd át még egyszer és próbáld értelmezni, mielőtt mások értelmi képességeit vonnád kétségbe:
    “Erzsébeten van – nem is akármilyen – uszoda és Csepel felé félúton, a Kvassay-hídnál, a Vituki uszoda és Szabadidőközpont.”

    Egyébiránt meg azokkal értek egyet, akik jó helynek látják a strandot az uszoda számára. Szerintem lesz látogatója bőven – persze ez egyebeken is múlhat: pl. belépő…

  34. szigetország szerint:

    Szegény kispajtás kidőlt, de oda se neki…

    Matula, szerintem is jó hely a strand. Aki arrra is lusta, hogy odáig elmenjen, az építsen magának uszodát a saját kertjáben.

  35. kispajtás szerint:

    szigetország:
    Nem dőltem ki te agyatlan, de láthatod mások által is kétségbevonva az értelmi képességeidet. Csak érteni kéne azt, amit olvasol.
    De lehet, hogy be vagy rúgva! xD

  36. "?!" szerint:

    Rövidített találós kérdés azoknak a nagyon egyszerű agyú fórumozóknak a részére, akik hosszabb szöveget nem képesek megérteni! (A 15:56-os írás rövidített változata.)

    ——————

    2012. szeptember 27.-én a Képviselő-testület jóváhagyta a Csepeli Strandfürdőnek a “bérlő” Csepeli Önkormányzat által történő bérbevételre megkötött bérleti szerződést, amely szerződés az alábbi “NAGYON FONTOS” pontot is tartalmazza:

    5.15. pont:
    “Bérlő tudomással bír arról, hogy az ingatlanon várhatóan 2015. december 31-ig uszoda felépítmény épül, amellyel összefüggésben az ingatlan 1. sz. mellékletben jelölt 1.600 m2-es területét Bérlő nem használhatja.
    Az uszoda felépítmény kivitelezésével kapcsolatos zavarás, vagy más körülmény miatt a Bérlő semmiféle kártérítési, jogvédelmi igénnyel nem léphet fel a BGYH Zrt.-vel szemben.”

    (Az idézett fenti rendelkezés azt bizonyítja, hogy a Csepeli Strandfürdőt bérbeadó BGYH Zrt. 2015. december 31.-ig a csepeli strand 1.600 m2-es területén fedett uszodát kíván építeni úgy, hogy az a csepelieknek nem kerül semmibe!!!!!!)

    Kérdés:
    Normálisak-e azok a személyek, akik a BGYH Zrt. szerződésben rözített szándékát figyelmen kívül hagyva, 1 milliárd Ft csepeli közpénzt akar költeni egy presztizs beruházásnak tekinthető fedett uszoda megvalósítására, miközben a BHGY Zrt.-től Csepel ezt ingyen is megkaphatja a Csepeli Strand területén?!

    ————————————————

    Kapjatok a fejetekhez egyszerű agyúak, és ne helyszínen vitatkozzatok, hanem azon, hogy szabad-e a Csepeli Önkormányzatnak 1 milliárd Ft csepeli közpénzt a garantáltan veszteséges uszodaépítésbe pumpálni, a kerület földútjainak szilárd burkolattal történő ellátása helyett, akkor amikor a BGYH Zrt.-nek is szándékában áll csepeli strandon fedett-uszodát építeni!

  37. szigetország szerint:

    kispajtás!

    Van igazság benne, amit mondasz. Most, hogy kezdek kijózanodni, észrevettem, hogy figyelmetlen voltam. De már tisztulok.
    Arra van-e ötleted, hogy a környéketeken építsék meg az uszodát?

  38. kispajtás szerint:

    szigetország:

    Az a helyzet, hogy amióta a Papírgyári uszoda kimúlt, azóta tudom, hogy semmi értelme Csepelen uszodával kampányolni, uszodával felcimkézett színes lufikat eregetni.
    Aki úszni akart, eddig is megtalálta a lehetőséget – mint fentebb már említettem.
    Sok embert ismerek, akik Csepelről bejárnak a Széchenyibe is, de nem csak az úszás, hanem a szauna, masszás stb. miatt. De a Vituki vagy az erzsébeti és a budafoki uszoda is könnyen elérhető.
    Szerintem hatalmas bukta lesz a sátoros strand, hiszen pl. a sátor alá a szoc. helyiségek sem férnek be. Tudom, azt mondod erre, hogy “úgyis mindenki a medencébe hugyozik… ”
    de azért tusolni, öltözni is kéne valahol. A gyerkőcöket meg télen a míuszokban majd átkergeted a strandon az öltözőig??? Vagy elképzellek, hogy a pöcsödet szorongatva vonaglasz a fagyban a klotyóra. Na, ne már…
    Szóval szerintem ez az egész úgy néz ki, mint gazdagéknál, akik a zsáknyi pénzüket szórják meggondolatlanul hülyeségekre, csak azért, mert a szomszédnak is van olyan…
    Igazat adok azoknak, akik azt vallják, hogy az uszodára szánt pénzre ezerszer nagyobb szükség van más területen. Az uszoda Csepelen nem létszükséglet, hanem politikai kampányfogás (lásd fentebb: papírgyári uszoda).
    De hát nem én vagyok a döntéshozó.

  39. kispajtás szerint:

    … ja, és kifelejtettem a felsorolásból az OÁZIS-t, Szigetszentmiklóson, így hát bármerre indulsz, uszodába és az ahhoz kapcsolódó komplex szabadidős létesítménybe botlasz (hogy melyik hídon? ne kezdd már megint 🙂 )
    üdv,
    kispajtás

  40. felix szerint:

    Amennyiben jól értelmezem”?!” írását akkor a csepeli önkormányzat semmilyen uszudával kapcsolatos beruházást nem eszközöl, mert a sátrat a tulajdonos és nem a bérlő önkormányzat húzza fel.
    Így a csepeli strand területén lesz egy fedett madence, aminek semmi köze a FIDESZ választási ígéretéhez, de könnyen bizonyítást nyerhet az, hogy Csepelnek nincs is szüksége uszodára.

  41. Varga Gábor Vilmos szerint:

    Az Önkormányzat s a képviselő-testület végzi a munkáját, JÓL. Példát mutatva arról hogyan lehet egy-egy mindannyiunkat érintő kérdésben felelősen együtt gondolkodni, cselekedni. Modellt mutat arról is hogyan lehet átjárhatóságot biztosítani, hidat építeni pártok és érdekek között a KÖZJÓ érdekében.

  42. "?!" szerint:

    Nem jól értelmezted kedves “felix” a 15:56-kor és 21:45-kor a “fedett-uszodával” kapcsolatban elküldött írásaimat!

    A helyzet érdekesebb az általad feltételezettnél!

    Az a helyzet, hogy 2012. szeptember 24.-i dátummal létrejött egy bérleti szerződés a Csepeli Strandfürdőt BÉRBEADÓ BGYH Zrt. (Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.), valamint a csepeli önkormányzat költségére a Csepeli Strandfürdőt BÉRLŐ Csepeli Városgazda Zrt. között, a Csepeli Strandfürdő 2012. október 01.-től 2013. szeptember 30.-ig történő bérbeadásáról, illetve bérbevételéről.

    Ennek a szerződésnek az általam idézett 5.15. pontjában rögzítették (magyarra lefordítva) azt, hogy a bérelt ingatlan (a Csepeli Strand) területén a strandot BÉRBEADÓ BGYH Zrt. uszoda felépítményt (azaz, fedett uszodát) épít, ezért a BÉRLŐ Csepeli Városgazda Zrt. tudomásul veszi, hogy a strand 1.600 m2-es építési területét már a 2013. szeptember 30-ig terjedő bérleti idő alatt sem használhatja.
    Tovább azt is tudomásul veszi a csepeli önkormányzat költségére a Csepeli Strandot BÉRLŐ Csepeli Városgazda Zrt., hogy “a BGYH Zrt. által építtetett fedet uszoda kivitelezésével kapcsolatos zavarás, vagy más körülmény miatt semmiféle kártérítési, jogvédelmi igénnyel nem léphet fel a BGYH Zrt.-vel szemben.”

    Hozzáértő emberek számára a fenti szöveg azt jelenti, hogy a Csepeli Strandfürdőt bérbeadó BGYH Zrt. már a 2013. szeptember 30.-ig terjedő bérleti idő alatt, a saját költségére elindítja a csepeli strand 1.600 m2-es területén egy fedett uszoda építését, amely fedett uszoda a csepelieknek nem kerül semmibe!!!!!!

    A fentiek miatt tettem fel azt a kérdést, hogy: “Normálisak-e azok a személyek, akik a BGYH Zrt. fedett uszoda építésre irányuló szándékát figyelmen kívül hagyva, 1 milliárd Ft csepeli közpénzt akar költeni egy garantáltan veszteségesen üzemeltethető presztizs beruházásnak tekinthető fedett uszoda megvalósítására, miközben Csepel lakossága a BHGY Zrt.-től ingyen is megkaphatja a fedett uszodát a Csepeli Strand területén?!

    Remélem, hogy a fenti magyarázat után, még az elvakult narancsimádók is belátják (akik most hallgatnak mint a szar a fűben), hogy ebben a helyzetben még a ” lakossági konzultációra” előirányzott 5 millió Ft közpénzt sem szabad elpazarolni annak eldöntése céljából, hogy “szabad-e a Csepeli Önkormányzatnak 1 milliárd Ft csepeli közpénzt pazarolni egy garantáltan veszteséges uszodaépítésre, a kerület földútjainak szilárd burkolattal történő ellátása helyett akkor, amikor a bérleti szerződésben leírtak szerint, a 2013. évet jelentő bérleti idő alatt történő kezdéssel, a BGYH Zrt.-nek is szándékában áll a csepeli strandon egy új fedett-uszodát építeni”?!

  43. Csalódtam a Fideszben szerint:

    Végre fejlődik Csepel! Végre vannak olyanok, akik tesznek a kerületért, s nem csak a szájuk jár! – írja szigetország.

    Én is így láttam, de aztán észrevettem a nagy büdös igazságot, hogy Csepelen nem sok minden változott… Ahogy az országban is, itt Csepelen sincsen nyoma az ígért elszámoltatásnak. Te vagy vak vagy, vagy pedig Németh Szilárd munkatársa, aki azért kapja a fizetését, hogy egy nyílt fórumon kinyaljon néhány segget.

  44. felix szerint:

    “?!”
    Köszi már világos.

  45. csapajev szerint:

    Inkább az uszoda!
    Azt meg is kell majd csinálni!!!
    Az út-és járdaépítéseknél nagyobb lehet a “mutyi” lehetősége…,családnak,komának,holdudvarnak….

  46. felix szerint:

    csapajev!
    Az uszodát megépíti a stand tulajdonosa.
    Az önkormányzatnak nem kell építenie.

  47. "?!" szerint:

    Mi történt veletek narancsimádó aranypofácskáim?!

    Megkukultatok, vagy olyan csekély szellemi potenciállal rendelkeztek, hogy egyiktek sem tud válaszolni a fedett uszodával kapcsolatban tegnap 21:45-kor feltett 1 milliárd Ft-os kérdésemre?!

    Vagy annyira meglepő számotokra a kérdésem, hogy nektek is elállt a szavatok, mint azoknak a csepeli önkormányzati képviselőknek, akiknek eddig felhívtam a figyelmüket a kérdésemben említett bérleti szerződésnek erre az 1 milliárd Ft kihatású pontjára?

    Ezt a kérdést Németh Szilárd polgármesternek a nyilvánosság kizárásával is feltehettem volna, ha be lehetne jutni hozzá egy fogadóórára, de nem tehettem fel, mert a személyi titkárától több mint fél éve hiába várom a visszajelzést arról, hogy mikor tud fogadni néhány fontos közérdekű kérdés megbeszélése céljából!

    Szegény Szilárdunk idejét a parlamenti munka mellett annyira kitölti a fa-szállítás és a sok átvágás, hogy például a 140 lakásos társasházunknak a kizárólag önkormányzati hatáskörbe és felelősségi körbe tartozó közel 100 millió Ft költségű félbemaradt felújítással kapcsolatban a 2010. októberi választás óta neki címzett kb. 20 levelemre a mai napig nem válaszolt!

    A leveleim megválaszolásának az elmulasztásával kapcsolatban Borbély Lénárd alpolgármester a társasházunk közgyűlésén kb 120 ember előtt szó szerint a következőket mondta: „A levelekre nem válaszoltunk, ez való igaz, ezért én elnézést is kérek. Ez a mi egyik nagy hibánk, de mi az önkormányzatnál nagyon spórolunk a papírköltségeken.”

    (Hát nem lenyűgöző ez a takarékosság azoknak az önkormányzati vezetőink részéről, akik szívfájdalom nélkül kifizetnének 1 milliárd Ft csepeli közpénzt egy fedett uszoda megépítéséért, vagy 31 millió Ft-ot egy felesleges népszavazásért, vagy 5 millió Ft-ot egy szintén felesleges írásbeli lakossági konzultációért, miközben a fedett uszodát a csepeliek ingyen is megkaphatják a BGYH Zrt.-től a Csepeli Strand területén, ha ésszerűen járnak el a kerületünk “kedves vezetői”?)

    Tekintettel arra, hogy ezen a fórumon papírt sem kell pocsékolnotok a válaszadáshoz, mukkanjatok már meg ebben az ökörségeteket bizonyító 1 milliárd Ft kihatású fedett uszoda építési találós kérdésben narancsimádó aranypofácskáim, és próbáljátok megmagyarázni a döntéseiteket!!!

  48. nagyapó szerint:

    Eetásak! Amíg vannak libák…, számos jó ötlet van. Így az álbaloldali trágárkodás mellett ajánlom elolvasni a Csepel. hu-n a nov. 29.-i testületi ülés napirendjének 8. pontját (363. sz. előterjesztés ).
    Az olvasás után megrágni, hogy ezt tegyük-e, vagy az olcsóbb sátras befedés mellett az utakat fejleszteni. Ugyan a hosszú idő óta jól gazdálkodó Kaposvár, vagy Debrecen könnyedén tenne egy ennél még szebb, jobb, nagyobb beruházást, de sajnos nekünk nincs elegendő pénzünk (vajon miért?).
    De még itt is van egy „csavar”, mert lehet népszavazással dönteni, ami ~30 mFt (részvétel kb. 25%), avagy konzultációt tartani jóval kevesebb összegért.
    Gondolom jobb dolog a csepeliekre bízni a döntést, mint néhány komcsi szövegelésének bedőlni.
    Ez a demokrácia (nem népi)!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  49. Baranyai Terézia szerint:

    Egyszer már szavaztunk arról, hogy uszoda legyen Csepelen!!!!!! Legyen, de minél előbb!!!
    A Szent István úton még egy orvosi rendelő van, arra is ráférne a felújítás!!!

  50. "?!" szerint:

    Ugye az alábbi jól átgondolt és a 2012. november 29.-én tartott képviselőtestületi ülésre időben benyújtott, ezért a képviselők által a döntéshozatal előtt alaposan megismerhető előterjesztésekre gondoltál tegnap 23:37-kor, kedves narancsimádó aranypofácska „nagyapó”?!

    Napirend 8. pontja: (353. sz. előterjesztés) Az előterjesztő visszavonta!
    Javaslat a csepeli strandon történő beruházás finanszírozásáról
    Előterjesztő: Werner Péter vezérigazgató

    Napirend 8. pontja: (363. sz. előterjesztés ) – Sürgősségi előterjesztés – Helyszíni kiosztású
    Javaslat a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. tulajdonában lévő, a Csepeli Strandfürdő részbeni területét képező Budapest XXI. kerület 205806/13. hrsz. alatt felvett, 13722 m2 alapterületű ingatlan megvásárlásáról és hasznosításáról
    Előterjesztő: Borbély Lénárd alpolgármester

    Napirend 37. pontja: (364. sz. előterjesztés ) – Sürgősségi előterjesztés – Helyszíni kiosztású
    Javaslat népszavazás elrendelésére, népszavazás időpontjának kitűzésére
    Előterjesztő:Borbély Lénárd frakcióvezető

    Ugye téged egy cseppet sem zavart a döntéshozatalnál az, hogy sok oldal terjedelmű helyszíni kiosztású előterjesztés alapján kellett döntést hozni, továbbá az sem, hogy 37. napirendi pontként azt követően tárgyalta a testület a „fedett-uszoda” vagy “úthálózat
    fejlesztés” című népszavazás elrendeléséről szóló előterjesztést, hogy előzőleg a 8. napirendi pont tárgyalásakor a fideszes többség felhatalmazást adott a Csepeli Strand 13.722 m2-es területének fedett-uszoda építése céljára történő megvásárlásához?!

    Ugye ezt nevezik a narancsimádó csapatnál “unortodox önkormányzati döntéshozatali rendszernek” és “unortodox döntéshozatali sorrendnek”?!

  51. kispajtás szerint:

    Előre bocsi az off.-ért, de kedves nagyapó, írjon már pár sort arról is, hogy mi a fészkes fene az, amit azóta látunk, amióta átadták a gerincút első szakaszát. Mik azok a rombadőlt viskók, lepukkant kulipintyók, amelyek most hirtelen láthatóvá váltak az új út átadásával? Ott élnek, laknak emberek?
    Erre tetszenek büszkék lenni? Mármint azok, akik évtizedes múlttal rendelkeznek a helyi képviselőtestületben. A II. Rákóczi F. útról balra kanyarodva már igazán csak a tábla hiányzik: “OLASZLISZKA”
    Na, akkor most folytathatjuk a sátoros medence körüli eszmecserét! Amiből, ha leengedik a vizet, remélhetően sátoros lagzira is kibérelhető lesz.
    De ismételten kéretik mellőzni az alaptalan bolsi és komcsi eetás jelzőket! Bár, ha maga ettől jobban tud szellenteni vagy aludni, hát tegye.
    A demokrácia egyik alapvető eleme a szabad véleménynyilvánítás.

  52. felix szerint:

    “?!”
    A szemétláda egy bites memóriája nem képes a 37. pontnál felidézni a 8. pontot.

Itt lehet hozzászólni !