Lágy dallamok a komolyzenei koncerten

Csepel.hu

November 27-én este a Királyerdei Művelődési Ház adott otthont annak a koncertnek, amelyen az Egressy Béni Református Művészeti Szakközépiskola diákjai nemcsak a hangszereket, hanem a hangszálaikat is megszólaltatták.

Ez meglátszott a koncert tételein is, hiszen kvartettben fújták  meg a kürtöket a szaxofont és a fuvolát és egy gitár trió közbeiktatása után, az iskola kórusa, a jazz tanszak szólistái, és az ötven fős  fúvószenekara is a színpadra lépett. Különösen az utóbbi csapatnál ütközött ez nehézségbe, hiszen ennyi zenészt nehéz úgy leültetni, hogy a begyakorolt darabokat zökkenőmentesen elő tudják adni. A karmester így szervezésből is jeleskedett.  Az iskola tanárai az előadott műveket úgy válogatták össze, hogy egy laikus számára is érthetőek és „fogyaszthatók” legyenek.

Nemcsak a pop-, hanem a komolyzenében is vannak lágyabb dallamok pontosan azért, hogy aki egy ilyen koncerten részt vesz, az legközelebb is eljöjjön. Händel, Verdi, Schubert, Hidas Frigyes és Kodály Zoltán szerzeményei ezen az estén ezt a célt szolgálták. A közönség – természetesen hallva a művek után felcsendülő tapsokat-, szeretettel fogadta a műsor minden egyes pillanatát.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !