Varga: Nem csak megállapodás lehet a vége

Origo

Nem kapott nehéz kérdéseket Varga Mihály a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanáraitól és diákjaitól. A tömött nagyelőadóban kedden este tartott előadáson a miniszternek először arra kellett választ adnia, hogy vajon mi romlott el az országban 2002 óta. Miután ezt röviden vázolta – kiemelve az eladósodottság problémáját vagy a munkára való ösztönzés hiányát – a folyamatban lévő IMF-tárgyalásokról beszélt.

Szerinte nem csak az lehet eredmény, ha meg tudunk állapodni, mert lehet olyan helyzet, hogy meg tudunk állapodni, de az nem olyan megállapodás, amivel jól jár a magyar lakosság. Lehet, hogy az az eredmény, ha nincs megállapodás – jelentette ki. Varga Mihály elmondta, a kormány szerint nem befolyásolja érdemben az ország megítélését, hogy születik-e megállapodás, vagy sem. “A befektetők nyilván akarnak egy garanciát a befektetéseikre. Mi azt mondjuk, hogy elég garancia a magyar állam, amely több mint ezer éve működik” – hangoztatta. Leszögezte: a magyar kormány szándéka, hogy megállapodjon a nemzetközi hitelezőkkel, “de nem mindenáron”. Olyan megoldás kell, amellyel a közös teherviselés mellett lehet az országot stabil finanszírozási pályán tartani – tette hozzá.

Nem mindenáron

Elmondta, a magyar kormány és az IMF szakértői között a növekedés megítélésében van vita, miközben azt a valutaalap is elismeri, hogy a pénzügyi konszolidáció rendben van. A növekedés ösztönzéséhez viszont az IMF elvárná, hogy a kormány ne terhelje a bankokat, mondván, emiatt nincsenek beruházások, emiatt nincs növekedés.

A kormány azon az állásponton van, hogy a terheket meg kell osztani, a bankszektornak pedig van lehetősége arra, hogy vállaljon terheket. “A kormány arra is figyel, hogy a társadalmi leépülés ne történjen meg, ezért kell először konszolidálnunk, utána pedig megteremtjük a növekedés feltételeit” – fogalmazott a tárca nélküli miniszter.

A tárgyalások menetéről szólva elmondta, hogy a kormány nem minden áron akar megállapodni, mert például a 2008-as feltételeket nem fogadja el. “Akkor egyhavi fizetést elvettek a közszférától és egyhavi nyugdíjat a nyugdíjasoktól, ilyen megállapodást nem akarunk” – szögezte le Varga. A miniszter többször hangsúlyozta, hogy nem csak rajta és nem csak a kormányon múlik a tárgyalások sikere, de nem egyedül az az eredmény, ha lesz megállapodás. Néha az az eredmény, ha nincs megállapodás, tette hozzá.

Ilyet még nem láttak

Az IMF-ellenes kampányról szólva kifejtette, hogy azt úgy is lehetett értelmezni, mint egy olyan tájékoztató kampányt, amely a megállapodást szolgálja azzal, hogy világosan kizár bizonyos feltételeket. Ezt próbálta az IMF szakértőinek is megmagyaráznia, mert magyarázatra azért szükség volt, “ilyennel még ők sem találkoztak”. A tárgyalások kimenetelét Varga szerint ez nem befolyásolja, és továbbra is van remény arra, hogy néhány hónapon belül legyen megállapodás. Ha pedig nem lesz, akkor sem kell kétségbe esni, hiszen az elmúlt évben sem állt meg az élet.

Varga megerősítette azt is, hogy továbbra is elővigyázatossági hitelkeretet akar a kormány, és a tárgyalásokon az Európai Unió a keményebb partner. Míg az IMF a program minőségét nézi, és arra figyel, hogy fenntartható legyen az államháztartás, a növekedés pedig be legyen kódolva az intézkedésekbe, az EU csak számokat mond, és a véleménye át van szőve politikai elvárásokkal.

Gyorsabban ment volna a dolog, ha az EU nem köti az ebet a karóhoz, fogalmazott Varga, majd megnyugtatta az egyetemistákat, hogy mire elkészül a diplomamunkájuk (valakinek még több év múlva), talán lesz IMF-szerződés.

Forrás: Origo

18 hozzászólás “Varga: Nem csak megállapodás lehet a vége” bejegyzésre

  1. ebihal szerint:

    Ezt az embert eddig egy mérsékelt, szakmailag megfelelő egyénnek tartottam. Úgy
    látszik túl sokat volt Orbán közelében!

  2. felix szerint:

    A pénzügyi konszolidáció sincs rendeben, mert egyszeri lenyúlások eredménye illetve ha a bankok akarják akkor bedől a költségvetés.
    Félreértés ne essék addig van csak bankadó amíg itt vannak a bankok.
    Borotva élen táncolunk, csak elakarják hitetni velünk, hogy mezítláb is képesek vagyunk rá.
    Anyátok.

  3. hajós szerint:

    Ez már világ röheje. Lassan ráébred a pénzügyi világ is, hogy soha nem lesz itt IMF-megállapodás. Akkor aztán végleg leírják Magyarországot.

  4. Bugi szerint:

    Ti csak a megszorításokért drukkoltatok. Magyarországot akkor írták le, amikor az őszödi böszme elmondta, hogy csaláson és trükközésen kívül nem csináltak semmit.

  5. felix szerint:

    Bugi!
    Milyen megszorításokról beszélsz, azok folyamatosan megtörténtek. Benyaltad, hogy az IMF akarja, pedig csak Orbánék ették meg veled és a hozzád hasonlókkal. Gondolod, hogy elmarad a három Matolcsy csomag ha nem lesz megállapodás.
    Az IMF- volt az ostya. Térj már észre!

  6. Dr. grün szerint:

    Bugi!
    Két és fél éve egy egy lerobbant, szétkúrt gazdaságot vett a Viktátor át?!
    Amit súlyos megszorítások árán, de sikerült tovább rontania!
    Most pedig énekeljétek el a pajtásokkal együtt:
    “Köszönjük néked alcsúti elvtárs…..! 😛

  7. ebihal szerint:

    Bugi!
    Igazad van! Azért drukkoltam, hogy fizethessem a csekkadót, a telefonadót, a bankban
    a megemelt költségeket, a magyar állampapírban elhelyezett megtakarításaimnál a
    tranzakciós díjat! S mindezt azért, hogy ez a tetű kormány talicskával tolja a pénz a
    csókosainak!

  8. Vitéz Nagybányai szerint:

    Ebihal!

    Ne hazudj, Orbán megmodta, hogy ezeket az adókat a multikra a bankokra és a többi kurvagazdag népnyomorító cégekre vetik ki, az csak érzéki csalódás, hogy a cumi rosszabik végén tartózkodsz. 🙂

  9. nagyapó szerint:

    Eetásak! Már nem kötelező Gyurcsány(i)t követni! Nem kell hazudni reggel. este, meg éjjel (az ebédidő fontos)!
    1/2eszű1/2x! Milyen egyszeri lenyúlásról hazudik? Lenyúlás, hogy megszüntették a magánnyugdíj-pénztárak lopásait? L. nyugdíjpénztári hiány, a magánnyugdíj-pénztárak miatt. Kisebb hasznot hoztak, mintha bankban lett volna a pénz, de a vezetők jól kaszáltak.
    Miért jó nekünk, ha itt vannak a bankok? Kölcsönt nem adnak, viszont pénzüket kivonják az anyabankok, így a leányok veszteségesek lesznek, nem fizetnek adót. Ez jó nekünk? Nem, viszont egyetlen nyugati bank sem vonult ki.
    hajós! Ha nem lesz IMF-megállapodás, akkor nem történik semmi. Továbbra is veszik az államkötvényeket. Az ország finanszírozható.
    ebihal (még nem béka)! Számoljon kicsit. Ha 100 000 Ft-ot utal át, fizet 300 Ft-ot. Hány hónap alatt éri el a szociálisan érzékeny Bajnaiék által elvett egyhavi bérét, v. nyugdíját? Kb. 27 év alatt. Miről beszél? A adóbevétel nagy részét a cégátutalások adják.
    Viszont tényleg, a kormány talicskával tolja a pénz a csókosainak, akik a családosok, nyugdíjasok, meg akik bért kapnak segély helyett.
    A többi eetás, pedig minden adat nélkül, jó szoci módra, csak dumál.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. felix szerint:

    Szemétláda te bérhülye!
    Nem a lopásokat szüntették meg, hanem elvették a pénz. A kettő nem ugyanaz. A pénztárak működését a lenyúlás nélkül is lehetett volna szabályozni.
    A rendszernek az is eleme volt, hogy a nyugdíjakat nem a bruttó hanem a nettó jövedelmekből számítják ki. Ez kb. 8% csökkenést jelent, amit a pénztárban gyűjtött nyugdíj ellensúlyozott volna. Ez a pénz eltűnt az alacsonyabb nyugdíj maradt./OKOSKA/
    Azért jók a bankok mert fejni lehet őket. Ez a felfogás vezetett ahhoz, hogy nem hiteleznek, de ha holnap úgy döntenek, hogy kivonulnak akkor borul a költségvetés.
    Azaz most még inkább tőlük függünk./OKOSKA/
    A háromszáz forint épp a vizitdíj. Akkor nem számoltál./OKOSKA/
    A talicska viszont valóban nem igaz, mert az kamion.

  11. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Vegyen be egy nyugtatót (alkoholra ne!) és gondolkozzon!
    A dolgozóktól levont nyugdíjjárulék a nyugdíjpénztárba kerül. Ebből fizetik a nyugdíjakat.
    Érthető?
    A kötelezően a magánnyugdíj-pénztárakba befizetett 10% nem került a nyugdíjpénztárba, így hiány keletkezett.
    Érthető?
    A hiányt a költségvetés fedezte, az adókból.
    Érthető?
    A magánnyugdíj-pénztárak hozama a banki betétek hozamát sem ért el. 4,2%.
    Érthető?
    A kormány visszavette a magánnyugdíj-pénztárakba fizetett összeget, hogy ne lehessen “magánosítani”.
    Érthető?
    Más! Az anyabankok 14 000 Mft-ot vontak ki MO-ról. Észrevettük?
    A nyugati bankok leányintézetei veszteségesek, a részben magyar OTP és még néhány bank nem. Hát nem érdekes?
    Várom a “meggyőző érveket”, jó szoci szokás szerint a bunkóságot és trágárságot.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. felix szerint:

    Szemétláda!
    Milyen érveket vársz akkor amikor nem tudsz rendszerben gondolkodni.
    Nincs rendszer szemléleted.
    Akik befizettek azok nyugdíjas korukban kér helyről kaptak volna nyugdíjat. Az állami nyugdíjuk annyival lett volna kevesebb amennyivel kevesebbet fizettek az állami kasszába.
    A másik rész meg az ellopottból képződött volna.
    Az ellopottból már nem kapnak csak a kisebb állami nyugdíj maradt.
    A dolognak a többlábúság lett volna a lényege.
    Tehát a kezdetekben jelentkező hiány éppen akkora mint amennyivel kevesebbet kellett volna fizetni később. Rajtam például nyert volna állam, mert úgy kaptam kisebb nyugdíjat, hogy nem minden járadékot az államnak fizettem be.
    Észrevettük a kivont pénz okoska, mert csökkentek a beruházások és a lakossági fogyasztás. A szemétláda nem trágárság, hanem a magad választotta neved.
    A bankok alkalmazottjainak bérét hasonlítsd össze.

  13. felix szerint:

    Jav. hogy minden járadékot az államnak

  14. felix szerint:

    Szemétláda!
    Nézz utána, hogy jó e nekünk az OTP nyereségessége:

  15. Dr. grün szerint:

    “Megütötték délután az OTP-t; elemzők szerint a befektetőknek egyre világosabb, hogy a magyar kormány gazdaságpolitikája súlyos és tartós kockázatot fog jelenteni a hazai bankszektor számára. Ezt a jelzést kapták vissza tegnap az S&P leminősítéstől, és a várakozások szerint a többi hitelminősítő is erre fogja felhívni a figyelmet – mind az ország, mind a legnagyobb bank esetében.”
    http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/megoli_az_otp-t_a_gazdasagpolitika.538278.html

  16. ebihal szerint:

    nagyapó!
    Magának halvány fingja sincs a dolgokról! A 9,5 %-os állampapírt persze hogy viszik,
    normális helyeken 2-3 % a kamat, miből fogjuk kifizetni nekik az extraprofitot?
    A kincstárjegyek kamata 6-6,5 %, az adó és a pénztári illeték levonása után 4,5-5 %
    a tiszta hozam, az infláció 6 % körüli, miről beszél?
    Javaslom a KSH adatainak olvasgatását, sőt készült egy tanulmány a devizahitelesek
    megsegítésével kapcsolatban a KIM háttérintézményénél, miszerint csak a tehetőseken
    segít a konstrukció!

  17. felix szerint:

    Rbihal!
    Ő ragaszkodik ahhoz, hogy semmihez se értsen, mert fél a megvilágosodástól.

Itt lehet hozzászólni !