Repeszbombát találtak a szennyvíztisztítónál

Csepel.info

Repeszbombát találtak a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepnél kedden kora délután. A bomba először nem tűnt különösebben veszélyesnek, végül azonban csak este hét óra körül tudták elvinni  hatástalanítani a XV. kerületbe – értesült a Csepel.info.

82 mm-es, gyalogság elleni repeszgránátot találtak kedden kora délután egy, a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep melletti építkezés területén. A Csepel.info úgy tudja, hogy az ilyen, aknavetőből kilőhető repeszgránátok robbanás estén 100 méteres körzetben tudnak gyilkolni, és hasonló lövedékek még az elmúlt években is több magyar tűzszerész halálát okozták.

Információink szerint a bombát először nem is tartották különösebben veszélyesnek, úgy tűnt, hogy a gyújtószerkezete is megsérült. A helyzet megítélése azonban a korrodálódás valamint a hasonló bombák veszélyessége miatt megváltozott, és este hat óra után már az önkormányzat vezetését is össze kellett hívni. Németh Szilárd polgármesternek, és Borbély Lénárd, Ábel attila alpolgármmestereknek dr. Szeles Gábor jegyző kíséretében arról kellett dönteni, hogy a bombát el lehet-e vinni a XV. kerületbe vagy helyben, a szennyvíztisztítótól nem messze, az elvileg lakatlan “eperföldeken” kell megsemmisíteni. Mint ismert, az “eperföldek” környékére évekkel ezelőtt több tucat hajléktalan család költözött ki. (Ők ma már az Alkotmánybíróság döntése értelmében életvitelszerűen csinálhatnak azt, amit csak jónak látnak.)  Így az a döntés született, hogy lehetőség szerint el kell vinni a robbanószerkezetet.  Végül sikerült a tűzszerészek,  a csepeli rendőrség és a közterület-felügyelők biztosítása mellett  elszállítani majd megsemmisíteni. Németh Szilárd polgármester a helyszínen köszönetét fejezte ki a tűzszerészeknek, a katasztrófavédelmiseknek, a rendőrségnek és a példásan együttműködő csepeli közterület-felügyeletnek, akik magukra vállalták a biztosítást, a hajléktalanok felkutatását és a tájékoztatást is.

Csepel.info

10 hozzászólás “Repeszbombát találtak a szennyvíztisztítónál” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    “már az önkormányzat vezetését is össze kellett hívni. Németh Szilárd polgármesternek, és Borbély Lénárd, Ábel attila alpolgármmestereknek dr. Szeles Gábor jegyző kíséretében arról kellett dönteni, hogy a bombát el lehet-e vinni a XV. kerületbe vagy helyben, a szennyvíztisztítótól nem messze, az elvileg lakatlan “eperföldeken” kell megsemmisíteni.”

    Ez lett volna az a pillanat amikor a tűzszerészek helyében a magas tanácskozó testület kezébe nyomom a robbanóeszközt és megkérem, hogy ha már ennyire értenek hozzá, dugják fel maguknak!
    Oszt’jónapot! ))) 😛 (((

  2. Serial szerint:

    Pont ennek a néhány macskajancsinak kell dönteni arról mi szállítható mi nem? Talán még katonák sem voltak, nemhogy értsenek a bombákhoz. Azért megnéztem volna ezt a pár órát.
    – Hmm ez nem is tűnik veszélyesnek
    – Ő Szilárd, amit nézel az egy kavics, az ott a bomba.
    – Hű tényleg? Az anyját, hát nem kicsi. Lehet mégis szólni kéne valakinek? Attila te mit gondolsz?
    – Szerintem temessük vissza, úgysem árt senkinek már.
    – Áhh azért szóljunk valami rendőrnek vagy katonának vagy kik szoktak ezzel foglalkozni.
    – Gábor a tűzszerészekre gondolsz?
    – Igen igen rájuk.

  3. kispajtás szerint:

    Szarba lettünk volna, ha felrobban a szargyár 🙁

  4. Dr. grün szerint:

    kispajtás!
    Ne beszélj így az elöjáróidról, akik csinálják a szart két és fél éve!
    Annyira nem f…agyerekek, hogy közelről vizsgálgatták volna a malac szállíthatóságát! 😛

  5. lolka szerint:

    “Repeszbombát találtak a szennyvíztisztítónál”
    “82 mm-es, gyalogság elleni repeszgránátot találtak kedden kora délután egy, a”…
    -bomba…gránát…ez csak újságírói fogás lehet…ez egy nagyon komoly és kiszámíthatatlan szerkezet…szalaggal körbe kellett volna keríteni és amikor jönnek a tűzszerészek ünnepélyesen átadni megsemmisítésre…(hiányolom a fotó galériát)…

  6. Jeniszej szerint:

    “Németh Szilárd polgármester a helyszínen köszönetét fejezte ki a tűzszerészeknek, a katasztrófavédelmiseknek, a rendőrségnek és a példásan együttműködő csepeli közterület-felügyeletnek, akik magukra vállalták a biztosítást, a hajléktalanok felkutatását és a tájékoztatást is.”
    Mi van, – ha a közteresek nem vállalják magukra példásan a biztosítást, és a hajléktalanok felkutatását.
    Vagy nincs jókedvük, – és nem vállalnak semmit. )))) 😀 ((((

  7. Dr. grün szerint:

    lolka!
    Mi van ha nem 82-es ruszki, hanem 81.6-os német?!
    Az orosz csőből kicsit támolyogva ment ki, de ha elég szaporán dobálták nem számított!
    Így előferdült, hogy saját gránátjaikkal lőtték a németeket!

  8. lolka szerint:

    – Gránát, vagy bomba?…a lényeg a szalagon volt…

  9. Dr. grün szerint:

    lolka!
    Nemzetiszín szalagra gondoltál a körülkerítésnél?! Esetleg a trikolórral letakarni?!
    Majd a Szilárdunk elvágta volna és leleplezi mikor elviszik?! 😛

  10. Jeniszej szerint:

    A kutya szart…. megértem, hogy miért van az oszlop mellett. Egy “akna” azért más. 🙂

Itt lehet hozzászólni !