Csütörtökön átadják a gerincutat

Csepel.hu, Csepel.info

Csütörtökön délelőtt 10 órakor átadják a csepeli gerincút első ütemét – adott hírt a régen várt eseményről a Csepel.hu önkormányzati portál. Az átadás helyszíne a Károli Gáspár utca – Láng Kálmán utca sarok lesz (a CBA üzlettel szemben, a Szent Imre téri HÉV megállótól 200 méterre, a Csepel Művek bejárata felé). Az eseményen beszédet mond Tarlós István, Budapest főpolgármestere és Németh Szilárd, Csepel polgármestere, országgyűlési képviselő.

A gerincút megépítését 1993-ban ígérte meg Demszky Gábor azzal, hogy 1996-ban át is fogják adni. Az átadás azonban – mint tudjuk – sem akkor, sem 1998-ban, 2002-ben, 2006-ban és 2010-ben sem történt meg, noha valamennyi említett időpontra – végül még a köztük lévő évekre is – biztosra ígérte a kerületi és fővárosi MSZP-SZDSZ-es vezetés. Az előkészítő munkák és a kisajátítás minden képzeletet felülmúló csúszással és szervezetlenséggel végül 2011-ben fejeződtek be, ami után már gőzerővel kezdődött meg a sokak szerint eleve hibásan megtervezett út kivitelezése. Az út 2012-es ősz eleji átadása végül a Corvin csomópont kivitelezési nehézségei miatt csúszott el novemberre.

15 hozzászólás “Csütörtökön átadják a gerincutat” bejegyzésre

  1. attila szerint:

    IGEEEEN!!!

  2. Mr. Gabee szerint:

    Borzalmasan örülök neki!!!!!

  3. Schneider Ádám szerint:

    úgy valamelyik oknyomozó újságíró rákérdezhetne hogy az augsztus elejétől november végéig tartó időszakban miért nem adták át.
    mert hogy munka nem volt rajta, az biztos.

  4. hajós szerint:

    Schneider Ádám: biztos közbeszerzési eljárást írtak ki 15 méter nemzetiszínű szalagra és 2 db ollóra. Meg kellett várni az eljárás lezárulását.

  5. hajós szerint:

    persze ebbe a cikkbe is sikerült pár hazugságot belecsempészni, pl. aszongya: “Az előkészítő munkák és a kisajátítás minden képzeletet felülmúló csúszással és szervezetlenséggel végül 2011-ben fejeződtek be, ami után már gőzerővel kezdődött meg a sokak szerint eleve hibásan megtervezett út kivitelezése”.

    Nem igaz. A kivitelezés 2010 júniusában kezdődött.
    Oda se neki. Az admin és Manitu a csillagokat is lehazudják az égről, ha kell.

  6. Schneider Ádám szerint:

    hajós szerint:
    2012. november 20., kedd – 19:04
    ahh, sejtettem hogy ez lehet a háttérben.
    remélem sikerül olcsón, 100 000 HUF / centiméter áron beszerezni.

  7. mind_the_gap szerint:

    Kíváncsian várjuk, hogyan változik a közlekedés Csepelen. Csütörtök 10 órától már a lámpák is a gerincútnak adnak nagyobb áthaladást?

  8. Dr. grün szerint:

    Kíváncsian várom, hogy a gondos kivitelezés ellenére óhatatlanul felmerülő garanciális javítások miatti lezárások hogyan befolyásolják majd Csepel közlekedését?!

  9. Té-Gé szerint:

    Az elkerülő útra gondoltak? 🙂 A picsába, nem érek rá. Sebaj, mert pénteken meg igen, kiballagok forgalomszámlálni és lemérem a kerülő többletidejét.

  10. spectator szerint:

    Hajrá ! Csak sok ellenvéleményt ! Marakodjunk még egy kicsit !

  11. "?!" szerint:

    Kivel akarsz marakodni (BKV)-spectator?

    Azokkal a bértollnokokkal akik a fenti bejegyzésben összevissza hazudoztak?

    Vagy azokkal a talpnyalókkal, akik a hazug bértollnokok mellett kardoskodnak?

    Vagy esetleg azokkal, akik szót mertek emelni a bértollnokok hazudozásai ellen?

  12. ... szerint:

    ?! : spectator nem ellenőrt, hanem nézőt, megfigyelőt jelent

  13. lolka szerint:

    Nagyon örülök az átadásnak, most már arra lennék kíváncsi, hogy a második ütem mikor indul…remélhetem, hogy nem kell tizenhat évet várni…(lehet bizonyítani)! A második ütem nélkül annyi mintha az első nem is lenne…ezt azért tartsuk szem előtt…

  14. agytröszt szerint:

    a gerincutat???
    azt hogy lehet átadni, ha el sem kezdték építeni, sőt jelenleg tervbe sincs véve.

    amit átadtak az a tehermentesítő út.

    szép magyar sztori – a gerincútból nem lett semmi, a terhermentesítő utat átkeresztelték gerincúttá és 20 év alatt sikerült megvalósítani.

    a gerincút demszky 1993-as ígérete szerint 2×2 sávos út a soroksáritól az m0-ig, szintbeli kereszteződések és lámpák nélkül. t.képpen autóút a városon belül.

  15. "?!" szerint:

    Kedves “agytröszt”!

    Nem elég élénk a fantáziád, és nem vagy elég tájékozott!

    A Csepeli gerincút I. szakaszát ma ünnepélyesen átadták, méghozzá a volt CSM I. kapuja mellett található Palacsintázóval szemben felállított sátorban!

    Természetesen – a szokásos intenzív hátrafelé mutogatás után – az átvágás is megtörtént, azzal a megnyugtató látvánnyal, hogy az átvágás után még egy egész tekercs szalag maradt a következő átvágásokhoz a szalagfelelős hölgy kezében!
    Tehát adva van a feltétel ahhoz, hogy újabb átvágásokra is sor kerülhessen Csepelen.

    Az általad említett Csepeli Teherforgalmi elkerülő út”-tal kapcsolatos tévedésed miatt, felhívom a teljes agytrösztöd figyelmét arra, hogy a “Csepeli Teherforgalmi elkerülő út” a volt CSM Központi út folytatásaként, a Duna-gát mentén futna ki, az Almafa utca és a közigazgatási határ között kiszélesítendő II. Rákóczi Ferenc útra, és a közigazgatási határnál csatlakozna a Csepel-szigeti gerincúthoz!

    A fentiek miatt, a ma megtörtént átvágás után, a fideszes fővárosi és fideszes csepeli önkormányzatnak már csak a Csepeli gerincút II. szakaszát kellene megvalósítani a ciklusból még hátralévő majdnem 2 év alatt, annak bizonyításaként, hogy nem csak az elődök bírálatára és az átvágásra képesek, hanem a lakott területen történő útépítés legbonyolultabb részét képező előkészítő munkáknak (kisajátításokkal járó területfelszabadításnak, EU-s pályázati pénzek megszerzésének, közbeszerzésnek, stb.) az elvégzésére is sokkal gyorsabban képesek, mint az elődeik!

    Az elődök nagyon sok bírálata után, azért is illene a Csepeli gerincút II. szakaszának megvalósítását a ciklusból még hátralévő majdnem 2 év alatt elvégezni, mert a sokkal rövidebb II. szakaszhoz sokkal kevesebb ingatlant kell kisajátítani, és műszaki szempontból is sokkal egyszerűbb feladatokat kell megoldani!

Itt lehet hozzászólni !