Tovább tart az X-faktoros átok

Origo

A harmadik magyar szériában sem jutott a legjobb öt közé csapat, azaz sokkal könnyebb helyzetben van az a mentor, akinek szólistákat kell felkészítenie. Kilenc csapat indult a három évadban, a legjobb helyezése Rocktenorsnak volt, hatodik lett 2011-ben.

A briteknél, ahol most hömpölyög a kilencedik szezon, nyolc évadnak kellett lemennie az X Factor-ból, hogy végre csapat nyerhessen, addig ugyanis szólisták futottak be – 2011 decemberében viszont a Little Mix nyert, egy négytagú lányformáció, azaz ezzel az erővel akár a szép magyaros nevű Like triója is ott lehetett volna a végén nálunk. A korábbi években a briteknél ugyanakkor nem volt egyértelmű, hogy nem nyerhet csapat, mert 2004-ben és 2008-ban sem hiányzott sok, akkor másodiknak ért be a G4 és az LJS.

A magyar X-Faktor-ból, mint sokan tudják, épp a harmadik évad megy, és ugyan van még egy hónap a végéig, már nincs csapat a mezőnyben. Felkészítőjük, a három kollektívát is elvesztő Nagy Feró gyakorlatilag szabadidő-milliomos lett, nem kell hétköznaponként a fiatalok lelkét ápolgatnia, rekedtes hangon bizonygatni nekik, hogy “de, jó lesz az a szám, bízzál már benne!” Először a nem túl szerethető kiállású és nyilatkozataikban sem túl rokonszenves PJZ esett ki Lass Bea ellenében, utána való héten pedig már csomagolt is a Spirit – pár napra rá, hogy a szerencsétlen tagok az összetartozás jeleként közös tetoválást rakattak magukra. Feró eztán kétszer megúszta, mert Lass Bea és Fehér Zoltán vette a kalapját, de a hatodik héten már nem volt irgalom, a Like (alábbi képen) is kihullott, azaz tovább tart az X-faktoros átok.

Az első évadnál még nem volt egyértelmű az elején, hogy a közönség nehezebben azonosul egy énekegyüttessel, többtagú formációval, mint egy szólistával, hiszen sokan rajonganak zenekarokért is. Ennek ellenére a már elfeledett Mimi és Gergő azonmód kiesett az első X-Faktor-ból, a sokat sztárolt Summer Sisters pedig a harmadik adásban pottyant ki. Azaz, 15 nappal az élő show indulása után Malek Miklós elveszette indulói kétharmadát, ráadásul a Non Stop sem ért oda a végére, mert kiesett az ötödik héten. Onnantól kezdve Maleknak annyi dolga volt, hogy néha mondjon két szót a Fókusz-nak, majd beüljön szombat este a stúdióba.

A második évad sem hozott fordulatot ebből a szempontból, de ekkor már Geszti Péter próbálkozhatott azzal, hogy bevigyen egy csapatot a döntőbe. Nem sikerült, mert az Ikrek a harmadik héten estek ki, az Apollo 23 egy hétre rá csomagolt, és ment haza, majd a hetedik héten a Rocktenorsnak mondott vigasztaló szavakat Ördög Nóra.

A legjobb ötbe sem jutott csapat tehát sem 2011-ben, sem 2012-ben – mert idén még hatan vannak versenyben. A még állva marad  mezőnyből az utolsó két helyen eddig Stone fordult meg (kétszer is sikerrel vette a párbajt), illetve Szabó Dávidnál rezgett a léc. Akárki is nyeri, biztosan szólóban kapja majd a fődíjat, mert a jelek szerint az itthoni show-kban induló csapatok vagy nem voltak elég izgalmasak, elég jók, vagy az egyszeri szavazót jobban érdekel egy-egy ember, és a mögötte lévő történet, mint egy komplett énekegyüttes. Csapatokkal elbukott tehát Malek, Geszti, Feró – kérdés, ki kapja majd őket jövőre, és milyen trükköt vet be. Mert az, hogy a Beatrice frontembere minden héten elmondta, hogy “soha ilyen jó csapatok nem voltak a műsorban”, láthatóan nem jött be.

Origo

4 hozzászólás “Tovább tart az X-faktoros átok” bejegyzésre

  1. mind_the_gap szerint:

    Egy helyi érdekeltségű blogon az emberek (széles tömegeket) jobban érdekli, hogy miért nincs még átadva az először nyárra, majd október végére ígért gerincút.
    A BKK fészbúk oldalán arról írnak, hogy a világítással kapcsolatosan vannak jogi viták. Erről lehet tudni valamit?

  2. Dr. grün szerint:

    “Szóval tartok attól, hogy legközelebb ha megpróbálom a kemény miniszterelnök imidzsét eladni Orbánnal kapcsolatban, akkor nem fogom kibírni nevetés nélkül.
    Lassan én szégyellem magam, hogy olyan kormányunk van, amelyik nem tartja be a három héttel korábbi adott szavát. Persze tudom, hogy két és fél éve korábban soha nem látott többséggel emelték hatalomra ezt a kormányt, szóval nem a legitimitását kérdőjelezem meg. Egyszerűen csak félek attól, hogy nemsokára meg kell barátkoznunk azzal a bizonyos félmosollyal egy “Aha, Orban” kíséretében”
    http://www.mfor.hu/cikkek/Lassan_en_szegyellem_magam.html

  3. Tóth Mária szerint:

    Ilyen gyenge felhozatal talán még soha nem volt! Sajnos.

  4. kőves szerint:

    Szeretem a zenét,de ez a X-faktor nem jó,mert nem igazságos.Szerintem az helyes ,hogy 4 mentort állitottak és 4 csoport van.De bővitve kellett volna csinálni és minden kor csoportból,tehát fiatalok,nők ,férfiak,csoport,idősök is legyen győztes/azaz 4./Igy megosztott és nem igazságos.Megszakad a szívem amikor látom,hogy olyanok kiesnek Akik ott maradtak.Máskor igazságosabban kell megszervezni,kérem,mert igy a mentorok is összeveszhetnek.Objektivitást igy elérni nem lehet,és rossz szájizű az egész,és az átok megmarad.Még most sem késő változtatni,higgyék el nagyobb lesz az egész sikere.Azért sok sikert kiván köves!

Itt lehet hozzászólni !