Szegedi Csanád és Dániel Péter együtt tanul héberül a zsinagógában

Képviselő Funky

Fél éve egy ilyen hír még csak valamilyen Horthy-szobor miatti tüntetés tudósításának egyik erőltetett mondata lett volna, de az élet úgy hozta, hogy a Szegedi Csanád zsidó lett, és ez nemcsak a Jobbikban, hanem Dániel Péter mindennapjaiban is változást hozott.

Sokat idézik azt a mondást, hogy kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna, de vajon megmutatja-e  a jövő, hogy radikális szkítából igenis lehet ortodox zsidó?

„Elmondok egy mai magyar viccet: Szegedi Csanád és Dániel Péter egymás mellett ülnek egy zsinagógában és hébert tanulnak… Hogy mi ebben a vicc? Csak annyi, hogy ez nem vicc… Az élet időnként különös dolgokat produkál. Isten hozott a “fedélzeten” Csanád! Azaz: Bruchim habaim! ;-)” – írta ki a Facebookra vasárnap Dániel Péter, Gyurcsány Ferenc egykori udvari bolondja, aki mostanában inkább Bajnait támogatja. A kaszinótojásos ügyvéd egyébként drukkol Szegedi Csanádnak, hogy „tényleg megváltozzon és magára találjon zsidóként”.

Szegedi Csanád, a Jobbik volt alelnöke júliusban lépett ki a radikális pártból, miután nemcsak az derült ki, hogy anyai ágon zsidó származású, hanem az is, hogy egy hangfelvétel szerint erről már korábban is tudott, mégis azt állította, hogy csak 2011. decemberében tudta meg az igazságot. Egy időre visszavonult, de aztán felkereste Köves Slomó rabbit, és közölte, hogy Auschwitzba is el akar menni, októberben pedig azt mondta az Európai Parlamentben, hogy Izraelről csak a tisztelet hangján szabad szólni.

A Jobbik frakcióból nemrég kilépett Lenhardt Balázs és a frakcióban maradó Kulcsár Gergely képviselő Szegedit az üggyel kapcsolatban – az EU pénzeszközeivel való visszaélés gyanújával – feljelentette.

Forrás: Képviselő Funky

22 hozzászólás “Szegedi Csanád és Dániel Péter együtt tanul héberül a zsinagógában” bejegyzésre

  1. Királyerdei szerint:

    Na,akkor károgjatok szemét komcsik:


    „A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.

    Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt.”

    – Kertész Ákos. Nepszava.com, 2011. augusztus

  2. felix szerint:

    Ami igaz az igaz.
    A “genetikusan” nagyon nagy tévedés, mert még ennyi mentség sincs.

  3. Dr. grün szerint:

    Mi a magyar most? – Rút sybarita váz.
    Letépte fényes nemzeti bélyegét,
    S hazája feldult védfalából
    Rak palotát heverőhelyének;

    Eldődeinknek bajnoki köntösét
    S nyelvét megúnván, rút idegent cserélt,
    A nemzet őrlelkét tapodja,
    Gyermeki báb puha szíve tárgya. (Berzsenyi Dániel)

  4. GONDOLKODÓ! szerint:

    Egyik kedvenc KÖLTŐM Berzsenyi Dániel és a Közelítő tél c. verse, Mensáros László előadásában, gyönyörű. E remeket is gyakran szoktam hallgatni.
    Ugyanis, ha elfogy a tudomány, akkor jön a költészet és a zene. Ezekben nem lehet csalódni.
    Dr. Úrnak gratulálok a kiválasztáshoz, köszönöm. Higgye el e műfajban tud leginkább kiteljesedni. Bízza a politika műfaját, az arra illetékesekre.

  5. kőves szerint:

    Vegyük sorba a dolgokat! Genetika:származás?NEM! Kémia: keverék?IGEN!Aki ismeri a magyar történelmet tudja,hogy a tatár-dulás óta betelepült sok féle náció,kevés az Aki szintiszta magyar,keveredés volt europaszerte,fajok jöttek mentek!/kunok,jászok stb.Az elöttem emlitett általam nagyra becsült József Atilla költő se volt tiszta-faju magyar,de ettől még nagy ember volt.”nem én kiálltok a föld dübörög! Más! Álságos Horthy szerepe a magyar történelemben vállaltakért.Nem a Finnek példáját követte.Mannerheim a hires katonai vezért meglátogatta Himmler a Náci alvezér-köcsög a háboru alatt.Kérdéseket tett fel a Finneknek.Hol vannak a zsidók? A válasz rövid volt:Itt Finföldön csak finnek vannak,Akik a hazájukért harcolnak mindnyájan!Ezzel be lett fejezve a témaNa CSÁ! Külön megjegyzem,hogy mivel én is voltam nem a saját hibámból a Sorboknál rossz a helyesiráso ezért elnézést kérek ha időnként hibázok.

  6. kekec szerint:

    Érdemes lenne Szegedi Csanád titkosszolgálati kötődéseit megvizsgálni…

    Biztosan beépített ember volt a Jobbikban.

    Kívánok ennél mindenkinek szebb jövőt.

  7. Vátesz szerint:

    Remélem a félzsidó Szegedi Csanád és a szintén félzsidó Dániel Péter leellenőrizte egymásét, hogy tényleg zsidók-e!
    A zsidókban nem a hitük az, ami miatt ellenszenvesek, hanem a kultúrájuk, pontosítva annak alapja a Talmud az, ami miatt mások kifogásolhatják őket. Vallási tételeket nem szokták elemezni, bírálni sem szoktak ez miatt senkit, de a Talmud az nem ez a kategória, az maga a téboly! “A goj nem ember, magja hasonlatos a szamáréhoz. A fuldokló gojt nem kell a folyóból kimenteni. Egy zsidó szava tíz gojéval ér fel. Aki arcul üt egy zsidót, az méltó a halálra! Aki arcon üt egy zsidót, magát az Istent ütütte arcon!”
    „T. 58. b. lap… Sanhedrin
    Ha egy nemzsidó egy izraelitát megüt, méltó a halálra.
    Sanhedrin 57a. Egy zsidó nem köteles egy gój (“Cuthean”) munkáját megfizetni.
    Sanhedrin 76a. Ha egy zsidó megöl egy gójt (“Cuthean”), akkor őt nem büntetik halállal. Amit egy zsidó egy gójtól ellop, azt megtarthatja.
    Baba Kamma 37b A gójokat törvény nem védi és Isten a pénzüket “Izraelnek szánta”.
    Baba Kamma 113a Zsidók hazudhatnak (“csalhatnak”) hogy egy gójt rászedjenek. Yebamoth 98a. Minden gój gyermek állat. Abodah Zarah 36b. gój lányok születésüktől tisztátlanok. Abodah Zarah 22a-22b. gójok előnyben részesítik a tehenekkel való közösülést. Sanhedrin 106a. Az mondja, Jézus anyja egy kurva volt: “Ö, aki hercegektől és kormányzóktól származott, ácsok kurvája volt.Sanhedrin 55b. Egy zsidó elvehet egy három éves kislányt feleségül (pontosan 3 éves és egy napost) Sanhedrin 55b. Egy zsidó nemi kapcsolatot tarthat fönn egy gyermekkel ha a gyermek kilenc évnél fiatalabb. Kethuboth 11b. “Ha egy felnőtt ember egy kislánnyal közösül, az nem büntetendő.”
    Menahoth 43b-44a. Egy zsidó férfi köteles minden nap a következő hálaimát elmondani: Köszönöm uram, hogy nem lettem gój, asszony vagy rabszolga.
    Soferim 15, 10. szabály. Rabbis Simon ben Yohai a következőt mondta:”Tob shebe goyyim harog “, (azaz a gójok legjobbjait is meg kell ölnötök.)
    “Egy zsidó hálhat egy gój gyermekkel, ha elmúlt három éves és egy napos. Ilyen közösülés olyan, mintha a gyermeknek a szemét nyomnák.”
    “A pokolba vezető út a Talmuddal van kikövezve! Copyright Vátesz.”

  8. felix szerint:

    Te szerencsétlen hülye Vátesz.
    Szerinted az antiszemiták közűl hányan ismerik a Talmudot?

  9. Vátesz szerint:

    A Talmudot nemcsak olvasva lehet ismerni, hanem a gyakorlatban is! A Talmud és a Sulchán Áruch meghatározza a zsidók mindennapi viselkedését, mind a saját köreikben, mind gojokkal kapcsolatban, így aki nem teljesen hülye, süket és vak, az élőben tanulmányozhatja ezen művek hatását! Addig nem lesz vége az antiszemétizmusnak, amíg a fenti műveket meg nem semmisítik és meg nem tagadják!
    “A pokolba vezető út Talmuddal van kikövezve! Copyright Vátesz.”

  10. felix szerint:

    Vátesz!
    Te segg hülye vagy.

  11. Vátesz szerint:

    No akkor kapaszkodj meg! Mindenkit a saját fegyverével kell legyőzni, a zsidót a Talmud és a Sulchán Áruch idézésével! A világ összes nyelvén ki kellene adni és tanítani az iskolákban, amíg a zsidók meg nem tagadják és el nem égetik!
    “A zsidó a Talmudtól zsidó, nem a Tórától. Attól még lehetne rendes ember is. Copyright Vátesz.”

  12. Vátesz szerint:

    No hiszen, most aztán meg lehet bízni Szegedi Csanádban, vegyék csak be mindenhová, majd meglátjuk mi lesz belőle! Még miniszterelnök is lehet, hiszen az előző román miniszterelnök, Mihai Razvan Ungureanu, is a hebraisztika doktora volt!
    A Jobbik is megbízott Szegedi Csanádban, most majd bízhatnak a libsik is, majd meglátjuk, mi az erősebb, a keresztény neveltetés vagy a héber gének! Én az előbbire szavazok!
    “Az embert nem a génjei határozzák meg, hanem a mémjei! Copyright Vátesz.”

  13. felix szerint:

    1800 éves idézetekkel akarsz operálni.
    Vajon a magyarokról mit írnának, ha ennyi idős lenne az írásbelisége.
    De ne menjünk ilyen messzire, elég csak a te XXI. századbeli hülyeségeidet felidézni.
    A talmud tanítás és história egyben, melyből meríteni lehet, de nem kell mindent fogyasztani belőle. Hidd el, hogy a zsidók nálad sokkal nagyobb igénnyel merítenek belőle.
    Lehet, hogy vannak nekik is olyan szélsőségeseik mint te, de ez legyen kinek kinek a szégyene.

  14. ugró mókus szerint:

    Tisztelt admin!
    Ismét meg kell kérdeznem,ha egy népcsoportról bárki valótlanságot állít az mikor lesz legalább figyelmeztetve.Úgy látom önnek kifejezetten tetszik,ha egy fasiszta állat valótlanságokat terjeszt és ezt ön ismét szó nélkül hagyja.Esetleg éljünk mi is azokkal az eszközökkel melyekkel Papcsák Ferenc zuglói polgármester élt?

  15. felix szerint:

    ugró mókus!
    Gondolod, hogy véletlenül került ide ez a cikk?

  16. felix szerint:

    Talán az 50 éves csepeli munkás olvasó klubról várnál cikket?

  17. ugró mókus szerint:

    felix!
    Tudod kifejezetten dühít amikor egy fasiszta állat mocskolódik”tudományos és történelmi” köntösbe burkolva csomagolva uszít nap mint nap.Ezzel azt a látszatot keltve,hogy rendkívül művelt,de hát ő nagyon messze van a műveltségtől egy fasiszta uszító.

  18. felix szerint:

    Ugró mókus.
    Valószínűleg nem így született, csak az idő haladtával hülyének képezték ki vagy képezte ki magát.
    Teljes sikerrel.

  19. udvarhelyi andrás szerint:

    Kedves vitatkozók!
    Ejnye-ejnye! Ne gyalázkodjunk! Csak a tárgyról, ne személyeskedjünk.
    Ami Szegedi Csanádot illeti, csak örülni lehet, hogy rájött, milyen könnyű tettesből áldozattá válni.
    Volt egy hasonló eset, Imrédyé, akiről kiderítették, hogy nagyszülei zsidók voltak, és ezért le kellett mondania, habár ez csak a külső ok volt.
    De a lényeg, hogy Imrédy nem tért meg, nem józanodott ki, és a nácik mellé állt. Szegedi Csanád, mint fordított Saulus, Paulussá vált. Persze nem szentté, de példát adott, hogy meg lehet változni és ha elmegy Auschwitzba, – minden rasszistának el kellene mennie oda, – akkor megtudhatja, hogy miként végződik a szóbeli zsidózás zsidógyilkolássá.
    Ami pedig a Talmudot illeti, van egy antiszemita által írt, közkézen forgó Talmud, Ál-Talmud, ami direkt azért készült, hogy gyűlöletet keltsen a zsidóság ellen, hogy elferdítse a a valódi Talmudot. A könyvet a szélsőjobboldali műveket is árusító Püski boltjában lehet megvenni, a Krisztina körúton.
    Megnéztem a valódi Talmud Könyvei-t. Ezt Budapesten adta ki 1921-23-ban a Korvin testvérek könyvnyomdája, A Talmud könyvei, az eredeti Talmud szöveg alapján Dr. Molnár Ernő szerkesztésében. A fent hivatkozott idézetek helyén kerestem az idézeteket, ott ilyenek nincsenek.
    A gyűlöletkeltést szolgálta a Cion jegyzőkönyve is, amit egy kétes erkölcsű orosz rendőrügynök írt, amit már többször megcáfoltak, s amely valóban az Ál-Talmuddal együtt tudományként akarnak feltüntetni, döntő érvként a zsidók ellen.

    Abban egyébként egyetérthetünk, pártállástól függetlenül, hogy a humanizmus oldaláról értékelve a kérdést, Auschwitz után antiszemitának lenni, több mint ostobaság, bűn.
    Végül is. Én örülök annak, hogy egy ember, szegedi Csanád, aki rossz úton járt, megtért és próbál lelkiismeretére hallgatni. Szegedi Csanád példáját többen követhetnék, akik pártszemüvegen nézik az életet.
    További gyalázkodás mentes vitát kívánok, hátha vita közben élesedik az ész, és önvizsgálatra is sor kerül. Tudjátok, más szemében a szálkát…
    üdv. u.a. segédfogalmazó

  20. udvarhelyi andrás szerint:

    Kedves Vátesz!
    Kénytelen vagyok személyeskedni, de nem haragszom rád, csak a véleményeddel nem értek egyet. Ezek az állítások, már több mint 70 éve megcáfoltattak. Olyan ez, mintha a tiszaeszlári vérváddal még mindig a zsidókat vádolnád, amikor a 19. század végén a magyar! bíróság megállapította a zsidók vétlenségét. Irodalom: Eötvös Károly. ő liberális magyar konzervatív nemes volt.
    Nem baj, ha valaki tudatlan, vagy tájékozatlan. Itt tartasz a tanulásban. De ezzel nem kellene dicsekedni.
    Nem tudom, milyen végzettséged van, talán továbbképzésre lenne szükséged? Ha így van, ajánlom, olvasd el az 1921-23-ban kiadott Talmud reprint kiadását, amelyhez hozzá lehet jutni a Wesselényi utcában is. Én magam is meghívlak egy pohár sörre, és bebizonyíthatom néked, hogy hamis, Ál-Talmudból idéztél.
    Az általam ajánlott, Dr. Molnár Ernő által szerkesztett Talmudot, fogadják el az izraeliták. Ehhez még ajánlom a zsidók történelmét tanulmányozni, és persze azt is, milyen hasznos kulturális és gazdasági szerepük volt a magyar és világtörténelemben. Például, tudtad-e, hogy amikor Kolumbusz hajóit ment felszerelni, és a legénységét toborozni, akkor az úton velük szemben jövő, kiutasított zsidók elrabolt pénzéből finanszírozták a felfedezés útját. A szerző, spanyol, neve, Madariaga. Utána lehet nézni.
    Vátesz, művelődj, művelődj, és ne beszélj ostobaságokat. Mert én ugyan nem vagyok Vátesz, de ha művelődsz és tanulsz, akkor megjósolom, hogy egy egészen más Vátesz lehetsz. Soha nem késő, tanácsolta Seneca. Üdv. u.a. segédfogalmazó

    Tehát ajánlott olvasmány.
    Babits Antal vallástörténész szerint e kötet előszavában írja: “a másik széles körben ismert, hírhedt mű: Luzsénszky Alfonz: A Talmud magyarul (1931, (Bp., az utolső kiadás 1939-ben jelent meg.)
    A műről – bírósági felkérésre Blau Lajos, (vallástörténész), írt szakvéleményt (Magyar Zsidó Szemle, 1931.). Blau Lajos fő észrevételei a következők voltak. A szerző nem ismerte az eredeti szöveget, fordítása nem szó szerinti, A szövegösszefüggésekből gyakran kiragadott egyéni véleményeket, amelyeket általános véleményeknek állított be.
    Tehát a magyar! bíróságon ítéletet hoztak, amelyben megállapították, hogy Luzsénszky műve tendenciózus hamisítvány.
    Tudod, mit mondott Lenin?
    Tanulni, tanulni, tanulni.
    Ez még akkor is megszívlelendő, ha Lenin mondta. És mit modnott, az angol filozófus Bacon is?
    A tudás hatalom.
    Jó tanulást, soha nem késő. CSak aakro irj, ha elolvastad az eredeti Talmudot, és pontosan idézel. üdv. u.a. segédfogalmazó

Itt lehet hozzászólni !