Csepel.info

A legenda szerint csaknem harminc kocsin hordták a keresztény vértanúk csontjait a katakombákból az oltárhoz 609. május 13-án, azon a napon, amelyen Bonifác Szűz Máriának és a mártíroknak szentelte fel a kupolájáról híres épületet. Keleten már a negyedik században megtartották, a nyugati egyházban azóta ünneplik mindenszenteket az összes vértanú ünnepeként. Később, a nyolcadik században emelték a „tökéletes, igaz emberek” emléknapjává, majd IV. Gergely november elsejére helyezte.

A kelta kultúrában egyébként ez volt az újév, Samhain ünnepe. Az ókori hiedelmek szerint az elhunytak lelkei ezen az éjszakán vándorolnak a holtak világába, összezavarva az élőket. Hogy ez az „utazás” minél simábban menjen, ételt és italt áldoztak az emberek. Ugyancsak ehhez a naphoz kötődött a római Feralia, vagyis a holtak emléknapja. A keresztény ünnep ezekre a pogány tartalmakra épült. A vértanúkról később minden szentre, üdvözült lélekre „kiterjesztett” ünnep latin neve: festum omnium sanctorum. E napon szokás elhunyt szeretteink sírját rendbe tenni, virággal díszíteni, gyertyát gyújtani a halottak üdvéért. A gyertyafény az örök világosságot szimbolizálja.

November másodika halottak napja, a tizedik századi, a cluny-i apátságból induló megújítási mozgalom révén a katolikus egyház csak a tizennegyedik században ismerte el teljesen. Ekkor azon meghalt szeretteikért imádkoznak a hívők, akik még nem jutottak be a mennyországba, s a tisztítóhelyen, a purgatóriumban várakoznak. A földön élő, küzdő egyház fohászkodik a szenvedő egyházért.