Utazás a Kék Iskola Galériában

Csepel.hu

Október 19-én 17 órakor adták át a Tér – Szín – Jel Csepeli Művészek Társaságának Utazás című kiállítását a Kék Iskola Galériában. A vendégeket Illyés Gábor, a galéria vezetője köszöntötte. Beszédében elmondta: a kiállítás 28 művész munkáit mutatja be, köztük nyolc olyan fiatal is bemutatkozik, akik mostanáig egyáltalán nem, vagy csak ritkán állítottak ki Csepelen.

A Tér – Szín – Jel Csepeli Művészek Társasága a Csepel Galéria Egyesületből alakult, tudtuk meg Illyés Gábortól. A csoportosulásban olyan elismert kerületi művészek is részt vesznek, mint Pálffy Katalin, Lacza Márta vagy Dékány Ágoston, de nem csak képzőművészeket látnak szívesen körükben: írókat, költőket, színészeket, más művészeti ágak képviselőit is örömmel várják. A tárlatot az iskola egykori diákja, Márkus András nyitotta meg.

A képgalériát ide kattintva tekinthetik meg.

A művészettörténész szerint a kiállított alkotásokon megjelennek emlékek, önelemzések, és olyan képek, amelyek az elvágyódás érzését keltik. “Csak az szabad, aki szabad akar lenni.” – mondta el Márkus András, majd kiemelte: az alkotásokon moralizálás és a jelen pillanatában megszülető álmok is jelen vannak. Kiemelte: a kiállítás koncepciója nem rendezi homogén csoportokba a hasonló ihletésű műalkatásokat és felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy a munkákat önálló egységként, önmagukban is szemléljék. A kiállításon a 28 alkotó változatos technikákat sorakoztat fel, így az érdeklődők fotókban, olajfestményekben, grafikákban, kollázsokban, kőszobrokban és bronz kisplasztikákban is gyönyörködhetnek. A tárlat egyik különlegessége egy fénykép, amelyen Erős Apolka egy szobra látható. A műalkotás jelenleg Kínában van kiállítva, a jövőben pedig Európa több pontján is bemutatják.

A kiállítás megtekinthető november 8-ig, minden hétköznap 8-18 óráig a Kék Iskola Galériában.

Forrás. Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !