Újabb kiigazításról döntött a kormány

Mno.hu

A kormány hét újabb lépésről döntött, amelyek összesen 367 milliárd forint értékű kiigazítást jelentenek a jövő évi költségvetésben – jelentette be Matolcsy György szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón. A nemzetgazdasági miniszter úgy véli, a Magyarországgal szemben alkalmazott kettős mérce az oka, hogy újabb egyenlegjavító intézkedéssorozatot kell bejelentenie a kormánynak.

Giró-Szász András kormányszóvivő a sajtótájékoztatón hangoztatta: a cél, úgy kivezetni az országot az elődöktől örökölt túlzottdeficit-eljárásból, hogy a kohéziós pénzek se kerüljenek veszélybe. A nemzetgazdasági miniszter a szerdai kormányülésen megszületett döntéseket ismertetve elmondta: a 2013-as büdzsé kézben tartására ugyan a kormány véleménye szerint elegendő a korábban bejelentett egyenlegjavító intézkedés, az unió szerint viszont nem. „Ennek valamilyen érzelmi alapja van, ugyanis mi vagyunk az egyetlen uniós tagország, melynek nem hiszi el az EU, hogy 3 százalék alatt képes tartani a költségvetési hiányt” – vélte a tárcavezető.

Matolcsy György elmondta, Magyarország 2004 óta áll kétszeres túlzottdeficit-eljárás alatt. Az EU-ban 21 tagállammal szemben van folyamatban ilyen eljárás, novemberben teszik majd közzé, kit vesznek ki belőle. A tárcavezető aláhúzta, ha nem kerülünk le a szégyenpadról, a magyar kohéziós alapból ennek eredményeképp majd 1000 milliárdot vonhatnak le.

Az unió 2012 októberében küldött hivatalos jelzést hazánknak, hogy az intézkedéssorozat ellenére a költségvetési hiány számításaik szerint 3,7–3,9 százalék között lesz. – Ezzel mi nem értünk egyet, közgazdaságilag és szakmailag elhibázottnak tartjuk a számítást – fogalmazott Matolcsy György. Megemlítette Bulgáriának azt a lépését, mely egyedül a kaszinókban engedélyezi a játékgépek üzemeltetését. A döntés 1 milliárd eurót hozott be a bolgár költségvetésbe. Ezt ugyan Magyarország is bevezeti január elsejétől, az unió hazánknak azonban már nem ismeri el, hogy komolyabb összeget tud belőle beépíteni az államkasszába. „Amit a bolgárok megtettek, azt a magyarok nem tudják, mondja az unió, ez abszurdum. Az uniós tárgyalódelegáció csak a számításinkból eredő többletbevétel kétharmadát veszi figyelembe, így adódott a mostani helyzet. A helyzet kialakulásához az is hozzájárult, hogy az EU–IMF-csoport lefelé taksálta a magyar növekedési kilátást, többek között ezért is volt szükség az újabb korrekcióra” – jegyezte meg a miniszter. Az unió jelenlegi álláspontja miatt a kabinet 2012-re egy 133 milliárdos, 2013-ra pedig egy 367 milliárd forintos intézkedéssorozatról döntött. Ez a két lépés a nemzetgazdasági miniszter szerint elégséges ahhoz, hogy idén és jövőre jóval 3 százalék alatt tartsuk a büdzsé hiányát. A döntés szükségességével ugyanakkor nem ért egyet a kormány, közgazdaságilag, szakmailag elhibázottnak tartják a számítást.

Nem elfogadható a kettős mérce

Matolcsy hangsúlyozta, a magyar kormány mindent megtett, hogy tartsa a hiányszámításokat. De mivel ez alapján nem vennének ki minket azon államok közül, amelyek ellen eljárás folyik, a kabinet úgy döntött, megragadja a lehetőséget. „Bár nem értünk egyet az unió értékelésével, a kettős mércével, ennek ellenére olyan intézkedéssorozatról döntöttünk, mellyel most már az unió is biztosítva láthatja a 2,7 százalékos hiánycél teljesülését.” A tárcavezető az EU egyetlen dicséreteként megjegyezte: azt legalább elismerték, hogy idén 3 százalék alatt tudjuk tartani a hiányt. Viszont kitért rá, hogy az unió 11 tagállam esetében elismeri – és nem lát benne kivetnivalót –, hogy 3 százalék felett alakul a deficit. Országneveket nem kívánt mondani, hiszen baráti államokról van szó. „Ez a kettős mérce nem elfogadható” – tette hozzá.

A kialakult helyzetben Matolcsy hét olyan intézkedést jelentett be, mellyel a magyar kormány meg kívánja győzni a tárgyalódelegációt a hiány tartásáról. A lépéssorozat összesen 367 milliárd forintot tartalmaz.

Ennek egyik tétele, hogy a kormány 72 milliárd forinttal több bankadót szed be a tervezetthez képest 2013-ban. A kabinet célja jövőre a bankadó megfelezése lett volna, a bankszövetséggel kötött megállapodás azonban az uniós követelések miatt nem volt tartható. A pénzügyi tranzakciós illeték értékét 1 ezrelékről 2 ezrelékre emelik, amiből 90 milliárdos bevételt várnak. A terhet az államkincstár esetében is 2 ezrelékben határozzák meg, amitől 40 milliárdos többletet remélnek. Matolcsy rögzítette: van olyan pénzintézmény, mely egyáltalán nem hárítja majd át az emberekre a terhet, van azonban olyan is, mely megteszi ezt. Giró-Szász András itt hangsúlyozta, a bérekre, nyugdíjakra és a szociális juttatásokra nem vet ki tranzakciós illetéket a kormány.

Az intézkedéssorozatnak köszönhetően változik a helyi iparűzési adóalap számítása is. Az eladott árú beszerzési értékét mostantól az árbevétel 80 százalékáig vonhatják le a kereskedők. Ez döntő mértékben a nagykereskedőkre hárít majd pluszterheket, kisebb mértékben az energiaszektort is érinti a döntés. A lépéstől 35 milliárd forintot vár a kormány. A korábbi híreknek megfelelően bevezetik a közműadót, amit nem csak Budapesten, de minden magyar településen kivetnek. Matolcsy szerint ez többnyire a külföldi multinacionális cégekre hárít majd terhet, és 30 milliárddal toldhatja meg a büdzsét.

60 milliárddal több áfára várva

Változást jelent majd, hogy a kafetéria esetében az egészségügyi hozzájárulás mértékét 10-ről 27 százalékra növeli a kabinet. – Ez – így a nemzetgazdasági miniszter – érzékeny tétel. Ezért megvizsgáltuk, hogy eltűnik-e a kafetéria igénybevételének előnye. Biztosíthatok mindenkit, nem tűnik el, csak csökken – jegyezte meg. Számszerűsítve a döntést ez annyit jelent, hogy mostantól minden kafetériából kihasított 100 forintnak 34 forint lesz az adótartalma.

Szerdán kiderült, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folytatja korábban bejelentett hatékonyságnövelő programját. Ennek folyományaként 60 milliárd forintos többletáfa-bevétellel kalkulál a kormány. Az adóbevallásnál 2,5 millió forintig lesz lehetőség egyedi számlaellenőrzésre. Ez Matolcsyék számításai szerint nagymértékben növeli az adóbevételek mértékét, és komolyan kifehéríti a gazdaságot.

Mint a tárcavezető hangsúlyozta, ebből a hétpontos intézkedéssorozatból kitűnik, hogy nem változnak a közszféra bérei, és nem az IMF-követelések mentén kívánt változtatni a kabinet. A lépéseket tartalmazó részletes dokumentumot csütörtökön adják át Olli Rehn uniós biztosnak. „Reméljük az Európai Bizottság végre átáll a magyar álláspontra, és ha kiderül, hogy nekünk volt igazunk, akkor mindenképp ki kell venni jövő év közepén Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alól.”

Egyenlegjavító program

A 2013-as költségvetésben 397 milliárd forintos kiigazítási programról döntött október 4-i ülésén a kormány, amellyel biztosítható a 3 százalék alatti GDP-arányos államháztartási hiány. A kormány akkor 133 milliárd forinttal kiigazította az idei költségvetést is, és jövőre 1 százalékos gazdasági növekedéssel számolt. Az új államháztartási hiánycélt az intézkedések révén az idén és jövőre is a GDP 2,7 százalékára tervezték. A tranzakciós illetéket mégsem terjesztették ki a Magyar Nemzeti Bankra: ezt a lépést az Európai Bizottság szóvivője még aznap üdvözölte.

A kormány a tanári fizetések 2013. szeptember 1-jei emelését 2014 elejéig elhalasztotta, amivel 73 milliárd forintot takarít meg. Amennyiben viszont 2013-ban a tervezett 1 százaléknál jobb lesz a gazdasági növekedés, akkor visszahozzák a korábbi időpontot. A kormány 95 milliárd forintos többletbevételt remél az adóbeszedés hatékonyságának növelésétől, és a jövő év során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közreműködésével valamennyi pénztárgéphez bevezeti az online kapcsolatot.

November 7-én publikálhatják

Az Európai Bizottság (EB) minden évben kétszer prognózist ad ki a 27 tagállamra vonatkozóan, és a következő őszi prognózist a tervek szerint november 7-én publikálják. A bizottság ebben nemcsak Magyarország friss növekedési kilátásait ismerteti, hanem a költségvetési hiány pályájára is előrejelzést ad.

Forrás: Mno.hu

74 hozzászólás “Újabb kiigazításról döntött a kormány” bejegyzésre

  1. Nemmondommeg szerint:

    Persze, hogy kell az igazítás. A segélyeket öntik a tanulatlan nem dolgozó gyereket gyártó bűnözőkre. A fiatal tanult munkaerő pedig elhagyja ezt az országot, hiszen itt szegénységre vannak ítélve.

  2. ugró mókus szerint:

    Kusza szeműnél lóg a léc az már biztos.Lehet hogy az M.SZ.M.P gazdasági osztályán tudtak valamit mert nagyon engedték a tűz közelébe őt.Akkor is voltak dolgozatai,de nem vették őt komolyan szerencsére.Aztán jött egy ember aki a jobb kezének használja őt.Lennének ötleteim mire használja a jobb kezét.Miniszterelnök úr(áldasék a neve) nem volt szép magától,hogy ránk szabadította ezt a gazdasági”zsenit”.

  3. Feri szerint:

    Azért is örömteli a kiigazítás, mert a többség véleményét képviseli.

  4. Nemmondommeg szerint:

    Aki ez mellett van az a saját családja ellen van. Ők meg is érdemlik a sorsukat. Debilek.

  5. Dr. grün szerint:

    „Ennek valamilyen érzelmi alapja van, ugyanis mi vagyunk az egyetlen uniós tagország, melynek nem hiszi el az EU, hogy 3 százalék alatt képes tartani a költségvetési hiányt” – vélte a tárcavezető.”
    Mindent megtettek érte és most csodálkoznak azon, hogy már nem hisznek nekik! ))) 🙂 (((

  6. Nemmondommeg szerint:

    Ki hisz már ezeknek ? A saját családjuk sem.
    A választások óta folyamatosan hazudnak, büntetlenül. teljesen hazavágják ezt az országot, esküszöm rosszabbak mint a vörösök.

  7. Bugi szerint:

    Az a baj, hogy nem látni a válság végét. Ami nekünk Gyurcsány és Bajnai elvtársaknak köszönhetően két évvel a világválság előtt elkezdődött.

  8. Dr. grün szerint:

    Bugi!
    Akiken nincs szemellenző már látja!
    “Irány a halálspirál: Matolcsy és a felélt jövő.
    Amíg úgy érezték, hogy még el lehet mismásolni, még a megszorítás is tiltott kifejezés volt. Ám, ahogy elkezdték használni, rákaptak az ízére. Ha ebben a tempóban nyújtják be a százmilliárdos nagyságrendű megszorító csomagokat, hamar bekerülnek a Guinness rekordok közé a “legbénább kormány” és a “top 5 népnyúzó brigád” fejezetnél.”
    http://www.pecsistop.hu/velemeny/irany-a-halalspiral-matolcsy-es-a-felelt-jovo/1091996/

  9. Cs.Pepe szerint:

    Bugi, te tényleg nem hallottál a 2008-as pénzpiaci világválságról, mely az USA és Európa fejlett országait is megrázta, az ingatlanpiacot hazavágta? Az egész mostani válságnak az az alapja!

  10. Gustavo Thoeni szerint:

    Megásta a Kurucinfo sírját a kormány
    Akár már a nyomozás során elérhetetlenné lehetne tenni bizonyos súlyos bűncselekményeket megvalósító weboldalakat a kormány tervei szerint. Az új Btk. hatálybalépését előkészítő csomag alapján először a tárhelyszolgáltatót szólítanák fel a jogsértő tartalmak elérhetetlenné tételére, de ha az nem lép – például azért, mert külföldi a szerver – a hazai internetszolgáltatókkal blokkoltatnák az oldalt.
    (hvg.hu)

    Újból lesz itt demokratikus egypárt-rendszer!
    De most a legcsóróbb barakként.

  11. ugró mókus szerint:

    Egy európai gondolkodó véleménye Orbán Viktorról még 2002-ben.
    “Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut,Isten óvja Magyarországot,de még Európát is”.Az idézet Václav Haveltől származik.Tudom Ő is libsi,komcsi,zsidó kinek mi tetszik.Ezt tíz évvel ezelőtt mondta lehet,hogy ez az ember már akkor tudott valamit?

  12. felix szerint:

    Azért ez már nem semmi!
    Ismét adót emel a kormány és felpörgeti az inflációt a szegények adóját.
    Tovább csökken a versenyképesség, ezáltal az állam adóbevételei is csökkennek, tehát nem lesz tartható a hiánycél. Ezért ismét megszorítás és adóemelés következik és a spirál folytatódik.
    Ez vár ránk növekvő infláció kíséretében.
    Ha van egy kis mázlink akkor szemétláda/nagyapó/ Gordon és a többiek komcsizása enyhít a problémán.

  13. felix szerint:

    Akinek ez tetszik Azt Német Szilárd meghívja a Béke menetre.

  14. Gordon szerint:

    ugróm ókus!

    Havel inkább a benes dekrétumokkal foglalkozott volna…

  15. felix szerint:

    Ba meg Gordon!
    Tőled tényleg csak ennyire futja?
    Akkora szart csináltatok, hogy beledöglik az ország és seperc alatt újjabb hülyeségeket zúdítotok a nyakunkba.
    Ennek már semmi köze a zelmultnyolcévhez.

  16. ugró mókus szerint:

    Bracs!
    Ha te úgy akkor én így,ha én eddig megtiszteltelek azzal,hogy rendesen írtam a nevedet és te erre képtelen vagy akkor én meg így.Szóval Václav Havel mélységesen megvetette a Benes dekrétumokat,de mivel ott is vannak ilyen elkötelezett emberek mint te itt ezért nem tudta töröltetni.A mostani elnökük jobb oldali -próbálkozott egyszer is eltörölni ezt -a disz kriminativ törvényt?Akkor azért ujjongtál mikor dajcs tomi kegyelmet kapott ugye.Bocsánat hogy a Benes-nél az s betűre nem tettem mekcsent(változtatás) talán magyarul.

  17. Katka szerint:

    Annyit nem tudnak felvállalni ezek a tetves, rohadék, senkiházi fideszes hányadékok, hogy állandóan mindennek az árát felemelik, minden hónapban kitalálnak valami új fizetési kötelezettséget, hülyítik az embereket áremelés helyett ők kiigazítanak. Annyit kéne csak tenni, hogy megszüntetni az egykulcsos adót, de a plusz havi százezrekről nem hajlandók lemondani.

  18. felix szerint:

    A múltkor is eltűntek másfél két napra és még nagyobb arcal tértek vissza.
    Fröcsögték a “vöröset”.
    A megszorító csomaghoz egy szinte egy szavuk sem volt.

  19. Nemmondommeg szerint:

    Már senki sem hisz a Fidesznek, hazugok, tolvajok vagytok. Míg ti ott fent két kézzel szórjátok a pénzt, a hozzá nem értésetekkel és a fukarságotokkal tönkre teszitek az országot. Kiforgatjátok az utolsó vagyonából az országot, amit nem adtak el a vörösök azt ti tönkre teszitek. Elhangzott itt: ennek az elmúlt nyolc évhez semmi köze. Ez így igaz. Tiétek a felelősség. Csak ti vagytok a hibásak, hogy hazudtok, csaltok, loptok, dorbézoltok. Senkiháziak vagytok. Mocskok vagytok, remélem a pokolba kerültök.

  20. Vitéz Nagybányai szerint:

    Egy biztos, a végén úgyis az emberek fizetnek.
    Ki az a hülye aki beszopja, hogy ez nem megszorítás.

  21. felix szerint:

    Ma még csak ide nem mernek feljönni, de holnap már……..

  22. Nemmondommeg szerint:

    Már kordon nélkül és a TEK nélkül ne mernek a nép közé menni. Jól is teszik.

  23. nagyapó szerint:

    A sok eetás, meg a proli írogatók (stílus maga az ember), írják, csak írják hülyeségeiket.
    Eetásak! Mióta nem tudja teljesíteni MO az EU elvárásait? 2004 óta a szocik alkalmatlansága miatt.
    Eetásak! Melyik kormány vette el a 13. havi nyugdíjat? A szoci kormány.
    Eetásak! Melyik kormány emelte az ÁFÁt 20-ról 25 %-ra? A szoci kormány.
    Eetásak! Melyik kormány emelte a nyugdíjkorhatárt? A szoci kormány.
    Eetásak! Melyik kormány vette fel a gigahitelt, amit most kell visszafizetni? A szoci kormány.
    Eetásak! Kik azok akik ellenzik a bankok adóztatását? A szocik.
    Eetásak! Ki húzta ki az ország szekerét 1998-ban, a Horn-Bokros ámokfutása után? Matolcsy.
    Eetásak! Ki húzza most is az ország szekerét a Gyurcsány(i)-Bajnai ámokfutása után? Matolcsy.
    Nézzék meg kitől von el a kormány és kiket védenek a szocik?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  24. "?!" szerint:

    Ma nagyot brillírozott a Banzsa-Halamandzsa!

    A tegnapesti meccs győzelmi hangulatát kihasználva, a kis megyei III. osztályú balbekk szöktette a Banzsa-Halamandzsát, aki újabb öngólt lőtt Magyarország hálójába!

    A fenti “pozitív” hír mellett az a még pozitívabb hír, hogy a Fidesz műhelyeiben már dolgoznak a söralátét nagyságú adóbevalláson, amelynek a méretét kőbányai sörgyár legnagyobb tartályának az alapterületéhez igazítják egy kis rátartással úgy, hogy véletlenül se lógjon le róla az óriás tartály!

  25. szigetország szerint:

    ugri füles írta:

    “Egy európai gondolkodó véleménye Orbán Viktorról még 2002-ben.” stb.

    Honnan származik a Vaclav Havelnek tulajdonított idézet? Vagyis kérem a forrás pontos megjelölését!

    Havel ugyanis nem mondott ilyet.

  26. Té-Gé szerint:

    Gordon, az ál balliberális fajtádat, az ATV-n hirdetsz?! 😉

  27. nagyapó szerint:

    Törött gerincű felkiáltójel megint rosszindulatú és buta (a szociknál ez sokszor jár együtt). Gondolom a komcsi katonaiskolában csak ennyire futotta.
    Az országban két millióan nézték a meccset és szurkoltak a magyaroknak (megint megvan a 2/3)
    Törött gerincű felkiáltójel nem adott be tavaly adóbevallást, mert akkor nem írna marhaságot. Én adtam, bevallásom 1db A4-es lap volt. Mielőtt törött gerincű felkiáltójel ujjongana, a lap 1/3-át adataim töltötték ki, másik több mint 1/3-a, a hivatal adatai voltak, így a bevallás ~1/3 A4 volt, ami megfelel egy söralátétnek.
    Törött gerincű felkiáltójel további jó acsarkodó hazudozást!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  28. felix szerint:

    Szemétláda!
    KI adta a 13.havi nyugdíjat ameddig mód volt rá? A komcsik.
    Melyik kormány emelte az ÁFÁT 27%.-ra ? az Orbán
    Kinek köszönheti az első Orbán kormány a jó első két évét? Bokros Lajosnak.
    Melyik kormány használta fel a giga hitel egyharmadát. A komcsi.
    Melyik kormányra maradt a meglévő kétharmad? az Orbán kormányra.
    Ki mondta, hogy készen áll a kormányzásra és az egyszeri nagyarányúval mindent megold és visszaad? Orbán.
    Melyik kormány hagyott ott egy csomó pénzt a gazdagoknak aki ebből röhögve kifizetik a megszorításokat és még marad is nekik? Az Orbán.
    Melyik kormány vett el ugyanakkor jövedelmet a szegényektől akik nem tudják elviselni azokat a megszorításokat amelyek re a gazdagok rá sem hederítenek? Az Orbán kormány.
    Végül egy kérdés miért nem adtok a nyugdíjasoknak ti is 13. havi nyugdíjat?

  29. felix szerint:

    Szemétláda.
    Ha már hülyeséget írsz., legalább legyél pontos.
    Amennyiben nem csalnak meg emlékeim Chikán Attila előzte Matolcsyt.

  30. krapulaxxx szerint:

    anyátok zsebébe turkáljatok most már tényleg.
    még hogy diákhitelből tanuljanak a fiatalok, még el sem kezdenek dolgozni és már adóssággal induljanak az életnek.
    az adómat meg költik a tetves ingyenélő cigányokra meg egyéb parazitákra, adósságtörlesztésre hogy a kamatokból hízzon a zsidó.
    inkább nyelvórára járatom és elküldöm 18 évesen külföldre hogy legalább ők ne itt rohadjanak el a birkák között.

  31. Cs.Pepe szerint:

    Nagyapó maga tényleg ennyire buta és maga önkormányzati képviselő? Amiről maga beszél az nem adóbevallás, hanem egy adatlap, amin kéri az adóbevallás elkészitését, hihetetlen hogy maga még ezt el is mondja, miközben mást sérteget, “ha nem szóltál volna, bölcs maradtál volna”!

  32. felix szerint:

    Krapulaxxx!
    Tőled még a levegőt is elvenném.

  33. felix szerint:

    Cs.Pepe.
    Nem mondod, hogy ez az ostoba alak aki megakarta akadályozni a csepeli csatornázást önkormányzati képviselő.
    Már Gordonnál is csodálkoztam, de kettő már sok.

  34. krapulaxxx szerint:

    felix:
    kussolsz.

  35. Gustavo Thoeni szerint:

    Krapulaxxxx!

    Matematikailag is helyes a számításod, egy cigánycsalád egy évi segélye=egy diploma.
    Egy diplomás a munkás évei alatt adók és járulékok formájában bőven visszafizeti a rá költött pénzt a társadalomnak, a cigány meg…
    Tehát évente 300 000 azaz háromszázezer diplomát azaz az igazi jövőnket dobjuk ki az ablakon.

  36. felix szerint:

    Krapulaxxx!
    Nem hallom!
    Mit mondasz paraszt.

  37. Cs.Pepe szerint:

    Nem én mondom, most is csak kérdeztem, de itt a fórumon már többször elhangzott. Amikor az Adminnál rákérdeztem, hogy ez ugye nem igaz, nagy kuss volt a válasz. Szánalmas, hogy ilyen emberek képviselnek minket.

  38. "?!" szerint:

    Ismét lebőgtél Te köpönyegforgató volt mszmp-s címeres ökör “Nagyapó”!

    A kiegészítő tevékenységet végző nyugdíjas vállalkozók 24 oldal A/4-es bevallási nyomtatványt kaptak a NAV-tól ez év elején a 2011. évi bevalláshoz, és azt kellett 2 példányban kitölteni a csatoltan megküldött 98 oldal terjedelmű Útmutató alapján.

    Te vagy nem láttál még adóbevallás garnitúrát és ismét hazudtál, vagy azért kaptál 1 db A/4-es lapot, mert tudták, hogy a Te szellemi képességeddel többnek a kitöltésére úgy sem lennél képes!

    Ceterum censeo… A köpönyegforgató volt kommunista “Nagyapó”, ha kinyitja a száját vagy veri klaviatúrát akkor hazudik, ha kinyújtja kezét akkor lop.

  39. krapulaxxx szerint:

    felix:
    mosd ki a füled.
    aztán kussolj.

  40. felix szerint:

    Krapulaxx.
    Ráfáztál mert már túl vagyok rajta ezért várnod kel egy kicsit.
    Addig próbálj meg emberszabásúból emberré válni.

  41. felix szerint:

    “?!”
    Neki nincs honnan lebőgni.

  42. war szerint:

    A fasszopó Manitu most miért kussol? Kis köcsög senkiházi csinovnyik!

  43. "?!" szerint:

    Egy kis feszültségoldásként küldök egy ma hallott viccet:

    “Orbán látogatást tesz a Vatikánban.

    Ahogy találkozik a Pápával, a Pápa kezet csókol neki.

    A körülötte levő bíborosok ezen nagyon felháborodnak:

    – Na de Szentatyánk, ez azért túlzás…!

    Mire a pápa:

    – Ti csak ne szóljatok… ez az ember olyan, mint Jézus Krisztus!

    A bíborosok megrökönyödve kérdezik: Hogy-hogy?

    Erre a pápa:

    – Istállóban született, olyan barmok között él akik imádják,

    és milliók várják a mennybemenetelét…”

  44. szigetország szerint:

    ?!

    A történet pedig úgy folytatódik, hogy Krisztus (ahogy mondád Orbán) halála után feltámad, s örökké uralkodik élőkön és holtakon. Szar lesz nektek!

  45. Dr. grün szerint:

    szigetország!
    “Felmén a mennyekbe, ott ül a zAtyának jobbján,
    Onnan lészen eljövendő, ítélni eleveneket és holtakat!”
    Azt még megvárjuk!
    Ősi dakota mondás: “A megváltóra várni szarul fizetett, de örökös állás!” ))) 🙂 (((

  46. "?!" szerint:

    Szerintem neked is szar lenne kedves “szigetország”!

  47. Ejj... szerint:

    megszorítás

  48. ugró mókus szerint:

    Vén Hülye!
    Emlékszel mikor Fletó be akarta vezetni a bankadót,hogy felhördült mind Miniszterelnök úrral az élen(áldasék a neve).A 13. havi nyugdíjat a szocik vezették be,igaz el is vették ezek vissza adták.Nem.Ezek sokkal többet kivesznek a zsebünkből,számolj utána.Remélem számolni még tudsz.

    P.S.:Vén Hülyének elgurultak a gyógyszerei és hülyeségeket írkál.

  49. Gordon szerint:

    Örülök, hogy bankok még többet fizetnek. A bankárpártokat (mszp, lmp, dk, milla) nyílván ez nem hatja meg. Egy részük anno el is vett a nyugdíjasoktól egy egész havi nyugdíjat. Persze mit várhattunk attól a párttól, mely tele van milliárdos, százmilliós vagyonokkal rendelkező “mindig tisztességesen” gazdagodó emberekkel.

  50. felix szerint:

    Gordon!
    Már megint olyanról írsz amihez nem értesz.
    A bankok nem fognak többet fizetni, csak annyit amennyit eddig.
    Ennek továbbra is az lesz a következménye, hogy a vállalkozások és magánszemélyek nehezebben jutnak hitelhez ami csökkenti a növekedésük esélyét és tovább apasztja a lakossági fogyasztást.Tudod a hitelnek komoly gazdasági szerepe van.
    A bankok meg tovább emelik a szolgáltatásaik árait, mint ahogy ezt a bankom az elmúlt hónapban ezt megtette.
    Az előző kormány megbukott. Ti meg azóta szart sem azaz csak azt tudtok felmutatni a nagykéű ellenzékiségetek ellenére. Romokban a kis és közepes vállalkozások és a belső piac. Talán inkább arról kéne beszélni amit nektek sikerült elérni a gazdaság élénkítésén keresztül. A lényúl MANYUP nélkül.
    Rajtatok röhög Európa.

  51. Katka szerint:

    Gordon szerint: Az vette el az 1 havit, aki adta nekik. Orbánod csak elvett, semmi pluszt nem adott, pedig még 14. havit is ígért nekik. Sőt sok balga kisnyugdíjast meg is vezetett, mikor fennen hirdette, hogy ő mindent visszaad, amit az mszp elvett. Sőt már törvénybe foglalta, hogy semmilyen formában nem kaphatnak, még ha a GDP az egekbe szökne akkor sem.

    Jó lenne, ha Orbánod elszámolna az Orbán klán milliárdos vagyonával, aztán foglalkozhatunk a többiekkel.

  52. felix szerint:

    A FIDESZ abból él amit amit a szocik felhalmoztak.

  53. csaba péter szerint:

    Mindig is abból élt . azért is akarják restaurálni a Rákosi diktatúrát.

  54. csaba péter szerint:

    Az eredeti cikkre visszatérve : Ugye nehány seggnyalónak fel sem tűnt , hogy már 1000 milliárdnál tartunk , mint kiigazítás ?
    Szerintetek még mindíg seggnyalással kéne foglalkoznotok fideszes barmok?

  55. Gordon szerint:

    A szocik öt dolgot hagytak hátra:
    84%-os államadósság
    10%-os költségvetési hiány
    7%-os gazdasági visszaesés
    2009-es államcsőd
    főváros csődközeli helyzete

    A Fidesz ebből nem tudna “megélni”, ahogy azt a bukott elvtársak írogatják. Az mszp olyan gyorsan tette tönkre 2002 és 2010 között az országot, hogy az krimibe illő (Csepelen volt kézzelfogható krimi is, a kerület benne volt a “kék fényekben”).

  56. felix szerint:

    Csaba Péter.
    Amit nyalnak az néha leszarja őket és akkor azt hiszik, hogy bőség van.

  57. csaba péter szerint:

    Gordon kinek a F…..át tisztelhetjük benned?

  58. csaba péter szerint:

    Egyébként meg írja ide valaki , hogy mi lett jobb?

  59. Gordon szerint:

    “mi lett jobb?” – kérdezni a több néven írogató csaba péter.

    Csökkent az államadósság, csökkent a költségvetés hiánya, nincs 7%-os gazdasági visszaesés, sőt még egy szerény növekedés is kinéz.

    Ja, és a csepeli politika nincs benne a “kék fényekben”, legfeljebb csak az elvtársi mutyiügyek és a kettős gyilkosság pere.

    Plusz épül, szépül a kerület (castorna, kerékpárutak, gerincút stb.).

  60. Manitu szerint:

    Csaba elvtárs: az lett jobb, hogy most már nem Görögország szintjén állunk, nem úgy mint akkor, amikor a dilettáns tolvaj kormányotok volt az elkúróval és a libatolvajjal az élen.

  61. ebihal szerint:

    Gordon!
    Neked nem fáj ennyi hülyeséget leírni? Igazad van, ott a helyed a menetben, a Bencsikek,
    Bayerek és hasonló köpönyegforgató patkányok között!

  62. Gordon szerint:

    Csak igazságot írok és ezért nem fáj a kommentelés.

    Majd egyszer próbáld ki te is!

  63. ugró mókus szerint:

    Bracs!
    Te melyik országban élsz 6,6% az infláció,gazdasági növekedés nincs,sorban szűnek meg a munkahelyek,embereket hoznak megalázó helyzetbe a közmunkával.Te tényleg ennyire vak vagy.Azért közületek is vannak egypáran mutyiban tudod mezőgazdasági földek,bányák,szőlő bírtok,egyetemi diploma(amibe belebukott a rektor)vörös iszap károsultjainak össze gyűjtött pénz soroljam még?Csökkenek a reál keresetek ezt akartátok?Valami hihetetlenül vakok vagytok nincs olyan nap,hogy ne drágulna valami.Ja komcsi,a libsik csinálják mindezt.Egyszerűen nem hiszem el hogy állandóan vissza felé mutogattok,tényleg átmosták az agyatokat?Mikor Fletó be akarta vezetni a bank adót az összes bankár Miniszterelnökünkkel(áldasék a neve)élen leugatta.Aztán mikor Miniszterelnökünk(áldasék a neve),meg a kusza szemű bevezette,majd nem tapsolva fogadták el.Ja 2/3 az 2/3 értem én.A végén majd számoljunk lehet,hogy meglepődsz mennyi pénzt húztak ki a zsebünkből az idióta unortodox gazdaság politikájukkal.

  64. Gordon szerint:

    Ugróm ókusnak eddig volt ereje eljátszani a nagy függetlent, de lassan kibújik a szög a zsákból.

  65. Tóth Béla szerint:

    Kár egymást pocskondiázni. A helyzet akkor sem lesz jobb. Ha minden képviselő vállalná, hogy 1 évig csak a minimálbérből élne (értem itt Orbánt, Szilárdkánkat és alattvalóit)
    már több pénz maradna a kasszába. Nem kellene ingyen parkolás, drága autó, külföldi utazás, stb.
    Kellene egy 56!
    Talán akkor lenne egyenlőség a szegény és gazdagok között ugyanabba az országba.

  66. felix szerint:

    Gordon!
    Gyakorlatilag nem tudtál olyat mondani aminek az alapját a FIDESZ teremtette volna meg.
    Minden az előző kormányok felhalmozásából lett.
    A mit a fidesz egyedül csinált az az infláció.
    Eddig még 10 fillért sem tettek le az asztalra.

  67. ugró mókus szerint:

    Bracs!
    Ennyit rólatok,ha kritizáljuk a jelenlegi kormány és a Miniszterelnököt(áldasék a neve)akkor komcsik,libsik,zsidók és ezek bérencei vagyunk.A felvetett észrevételekre nem reagáltok.Na ez vakság .Ez legyen a ti bajotok.Mormoljátok nyóc év,nyóc év,nyóc év nyóc év,nyóc év,nyóc év.

  68. felix szerint:

    Ugró mókus!
    Ez nem vakság.
    Ezek ennyit tudnak.

  69. ugró mókus szerint:

    ugri füles!
    Az informátorom nevét nem adom ki,de Václav Hável közvetlen környezetében dolgozott tanácsadóként.

  70. Nemmondommeg szerint:

    Összevisszaszem elmehetne oda ahonnan jött, a vörösökkel, a tábornokkal együtt. Mocskos népirtók.

  71. Té-Gé szerint:

    Gordon talpat nyal, most már ügyeletből a majdnem szélsőjobbos ex-komcsinak. Nyalt ő már mindenkinek. Igaz mindenhol menetelő ember?

  72. csaba péter szerint:

    Na mi van narancsos barmok nem látom a hiteles seggnyalást , kevés a hozsanna , vagy már ez nektek sem tetszik?

  73. kiskovi szerint:

    Remélem az összes seggszájú Manitu és társai megértették.. ebből érzem úgy, hogy a fityiszes bérenceket simán meglehet szop@tni akármivel, mert egyszerűen feltétel nélkül beveszik, amit eléjük tolnak. Fura, hogy embereknek ennyire nincs ingerenciájuk gondolkodni és megérteni történéseket.
    Manitu, Gordon mit gondoltok erről? Azt gondolom, hogy a torkotok és a nyelvetek már eléggé kivörösödött – hehe micsoda metafora 🙂

  74. csaba péter szerint:

    Fiúk nem elég aktív a seggnyalásotok! semmi lelkesedés a közmű adó kapcsán ?
    Pedig ha valamivel ezzel bíz meg szívatjátok a szerencsétlen szavazóitokat.

Itt lehet hozzászólni !