Katasztrófavédelem: ötszáz lakót képeznek ki Csepelen

Csepel.hu

Fotó: Kitzinger Adrienn

Csepel az első települések között van, amely mintegy kétezer lakónak postázta a katasztrófavédelmi feladatok ellátásáról szóló levelet. Ebben egy adatlap állt, amelyek többségét szeptember végéig visszajuttatták a feladónak, s csupán néhány százan kértek mentességet a katasztrófavédelmi feladatok elvégzése alól. A részletekről Sághi Jenőt, a csepeli polgármester közbiztonsági referensét kérdeztük.

Hogyan szól a törvény, miféle katasztrófavédelmi feladatokat kell majd ellátni?

Az idén január 1-jén újjászervezett hivatásos katasztrófavédelmi szervezet alapfeladata a lakosság életének és vagyonbiztonságának védelme természeti és civilizációs katasztrófák esetén. E feladat ellátásában azonban olyan állampolgárokra is szükség van, akik felkészültek arra, hogy részt vegyenek a veszélyek elhárításában, emellett segíteni is akarják a hivatásos szervezet munkáját. A polgári védelmi szolgálatot ellátó személy a hátországvédelemben, valamint a katasztrófa elhárításban lát el nélkülözhetetlen, nem fegyveres feladatokat. Az Alaptörvény értelmében a magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú állampolgárok számára honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátása érdekében polgári védelmi kötelezettség írható elő. Az Országgyűlés úgy döntött, hogy minden magyarországi településen a lakosság számától függően kötelező létrehozni egy nem hivatásos állományból álló egységet. Az állampolgároknak az új katasztrófavédelmi törvény lehetőséget ad, hogy önként is csatlakozhasson a polgári védelemhez, ők az önkéntes polgári védelmi szolgálat tagjai. Ha az önkéntes munkájából vagy hobbijából adódóan valamilyen speciális képzettséggel, felszereléssel rendelkezik (például alpinista, búvár, kutyás mentő), beléphet az önkéntes mentőszervezeteket tömörítő Fővárosi Különleges Rendeltetésű Mentőszervezetbe (FKRMSZ) is. Csepelen összesen körülbelül 500 emberből áll majd a polgári védelmi egység, amely kiképzést kap, és szükség esetén bevethető.

Kiket és milyen szempontok alapján válogatták ki a szóba jöhető személyeket?

A korhatár 18-tól 55 éves korig terjed, férfiak és nők egyaránt behívhatók. Igyekeztünk bizonyos korosztályt kiválasztani, s szempont volt az is, hogy a kerület minden körzetéből legyenek emberek, akik helyismerettel rendelkeznek. Azoknak természetesen nem küldtünk adatlapot, akik eleve mentességet élvezhetnek, tehát például a terhes anyáknak, vagy a több gyereket nevelő szülőknek. Eddig mintegy 300 személy jelezte, hogy valamilyen oknál fogva nem akar, vagy nem tud részt venni a katasztrófavédelmi kiképzésen. Köztük vannak olyanok, akik eleve katasztrófavédelmi területen dolgozik, mások orvosi papírral igazolták, hogy alkalmatlanok. De vannak olyanok is, akik nem tudták igazolni, hogy miért kérnek mentességet. Az adatlapokat továbbítjuk a Dél-budai Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak, ahol eldöntik, kikre van szükség, kik részesülnek képzésben.

Mire számíthatnak azok, akiket beosztanak egy polgári védelmi szervezetbe?

A beosztott kerületi lakos a felkészítés után csak akkor kerül ismét kapcsolatba a polgári védelemmel, ha olyan káresemény történik a lakhelyén, amit a hivatásos szervek (katasztrófavédelem, rendőrség, honvédség) és a karitatív szervezetek nem tudnak felszámolni segítség nélkül. Ilyenkor a polgármester, mint a helyi védelmi bizottság elnöke elrendelheti a polgári védelmi szervezet mozgósítását, vagyis az állampolgárok segítségét veszi igénybe egy nagy kiterjedésű káreset felszámolásában. A feladatok között szerepelhet például gátak őrzése, homokzsákpakolás, sérültszállítás, törmelékhordás, kitelepítésben való közreműködés. Így a hivatásos szakemberek válláról a segítők leveszik a terhet, a katasztrófavédelem hivatásos tűzoltói foglalkozhatnak a veszélyesebb, speciális szakértelmet igénylő feladatokkal. A veszélyhelyzetet a kormány hirdeti ki, majd a polgármester – a helyi védelmi bizottság ülését követően — határozatban rendelheti el a mozgósítást. Elsődlegesen a hivatásos állományt riasztják, s őket követik a polgári személyek. A lényeg az, hogy az emberek saját magukért, saját környezetük védelmében cselekszenek, ami mindenkitől elvárható hazafias cselekedet, de úgy is mondhatjuk, hogy a családjukért, embertársaikért vállalnak felelősséget. Magyarországon önkéntes mentőcsapatok is léteznek, amelyek méltán híresek külföldön is. Csepelen is vannak önkéntesek; a most beérkezett adatlapok szerint pedig olyanok is, akik nem teherként, hanem felelős feladatként fogják fel a helyi katasztrófavédelmet.

Mozgósítás esetén

A polgármester a helyi védelmi bizottság elnökeként határozatban rendeli el a szakszolgálati feladatok ellátását. Évente 40 óra elméleti és 75 óra gyakorlati oktatást kapnak a jelöltek. Mozgósítás esetén a munkáltató köteles elengedni az alkalmazottat, hogy teljesíthesse állampolgári kötelezettségét. A polgári védelmi szervezetbe beosztott munkavállalót a kiképzés, gyakorlat és ideiglenes polgári védelmi szolgálat idejére a munkavégzés alól fel kell menteni, erre az időszakra munkajogi védelemben részesül. A felmentés időtartamára távolléti díj jár. A távolléti díj és az ellátás igazolt költségei az elrendelőt terhelik, aki azt a munkáltató részére megtéríti.

Csarnai Attila- csepel.hu

44 hozzászólás “Katasztrófavédelem: ötszáz lakót képeznek ki Csepelen” bejegyzésre

  1. Nemmondommeg szerint:

    Jaja. Csak jogunk van meg köztelezettségünk. (Mármint a dolgozó embernek). Söpredék ország lettünk, nem véletlenül menekül külföldre aki csak tud.

  2. Narancsvírus szerint:

    A katasztrófa a parlamentben van! Az önkénteseket oda kell küldeni megvédeni az országot Orbántól, és a bandájától! Bóvli banda!!!

  3. felix szerint:

    Ujra szervezik a LÉGOT?

  4. Dr. grün szerint:

    “Az Alaptörvény értelmében a magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú állampolgárok számára honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátása érdekében polgári védelmi kötelezettség írható elő.”
    A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok esküjében szerepel valami ilyesmi„
    “Hazámat erőmhöz mérten megvédem, képességeimnek megfelelően szolgálom. Isten engem úgy segéljen.”
    Majd ha egy esküt tett csíkszeredai magyar lapátolja a homokot tartom zsákot! 🙂

  5. Nemmondommeg szerint:

    Lehetne ide szervezni katasztrófa turistákat. Cél: Bárhol az országban, ami itt van az katasztrófa. Hazug saját népét eláruló kormány…

  6. lolka szerint:

    Jó az ilyesmi, de már a ’90-s évek előtt is “terhes” volt a kiképzés, pedig akkor még voltak “impristák”…sok szabad szombat rá ment a szinten tartásra. Volt egy kollégám, éjjeles műszak után nem vett részt a LÉGÓ “gyakorlaton hétszázra büntette a jegyző…
    “Azoknak természetesen nem küldtünk adatlapot, akik eleve mentességet élvezhetnek, tehát például a terhes anyáknak, vagy a több gyereket nevelő szülőknek.”…képviselőknek, egyes közalkalmazottaknak…miért nem lehet teljes felsorolást írni? Miért kell “hátulról, úgy visszafelé kezdeni a felmentési okokat?
    http://index.hu/belfold/budapest/2012/01/17/allamosithatjak_a_bkv-t/

  7. Dr. grün szerint:

    Csak kíváncsiságból, két költői kérdés!
    Előzetes regisztráció nélkül honnan tudták, hogy ki hívható be katasztrófavédelmi kiképzésre?!
    Állampolgárság, lakóhely, életkor, képzettség, egészségügyi alkalmasság stb.?!
    Ezen a zalapon esetleg a választói névjegyzékbe felvétel nem működhetne?!

  8. felix szerint:

    Dr. grün!
    Ha akarják, hogy menj akkor megtalálnak, HA NEM AKKOR NEM.

  9. lolka szerint:

    Dr. grün szerint:
    2012. október 07., vasárnap – 17:51
    -kedves Dr. grün úr már meg van az elektronikus anyakönyvi kivonat nyilvántartása, és már mióta van személyi azonosító szám és még nagyon sok fajta lista, nyilvántartás…tehát a választási regisztráció csak nyekergés…mint a katasztrófa védelem…(bár az hasznos, csak a körítés…)

  10. Gordon szerint:

    Vírusernyőke maga a katasztrófa.
    Csepelen nincs katasztrófa, viszont lesz csatorna.
    És ez jó.

  11. Gustavo Thoeni szerint:

    Orbán Ráhel hozománya

    “neked adom a lányom kezét, meg a fele királyságom” – Orbán Viktor

    Ángyán József újra borít. Egy előadáson, ahol a földpályázatokról beszélt, egyenesen a miniszterelnök szűk családi köréről állított dolgokat. Nézzük sorjában, mi történt.Fejér megyében három nagyobb érdekcsoport nyerte a földpályázatok nagy részét.
    Ángyán megemlíti, hogy a három csoport összesen 61 pályázatot nyert meg, területileg három részre osztva a megyét, úgy, hogy az érdekkörök sose pályáztak egymás területén. Nyert például az egyik üzletember 94 éves édesanyja, aki ugye gyakorlatilag azt vállalta a pályázat beadásakor, hogy maga fogja műveli a területet. Ángyán állítása szerint amikor ezekre az érdekkörökre rákérdezett Fazekas miniszternél, a válasz az volt, hogy attól még hogy valaki valakinek a felesége, vagy a fia, nem beszélhetünk egy érdekkörről.
    De az igazán érdekes a 6. legtöbb földet nyerő Tiborcz Eszter.

    Tiborcz Eszter testvére, Tiborcz István ügyvéd, igazgatósági tagja a Közgép egyik leányvállalatának, az E-OS Innovatív Zrt.-nek. Korábban a sajtóban úgy emlegették, hogy ő a miniszterelnök egyik lányának, Orbán Ráhelnek az udvarlója.

  12. felix szerint:

    Bizony jó, hogy van csatorna.
    Ezért Csepel örökké hálás lehet a pályázatot nyert MSZP-nek.
    Még akkor is ha szembe mentek a szemétládával/nagyapó/

  13. felix szerint:

    Amit a FIDESZ lop az élvezetet okoz a jobb oldalnak.
    A bal oldal sokkal kevesebbért büntette a politikusait.
    Melyik oldal a normális?

  14. Gustavo Thoeni szerint:

    Mindenkinek megvan a helye és ideje a Nemzeti Együttműködés Rendszerében.

  15. Gordon szerint:

    Szerintem ami 41 év alatt nem sikerült a msz(m)p-nek (csak ígérgették, hazudtak, loptak és csaltak – 1000 apró(-gyurcsány érdekkör) trükk, azzal ne kampányoljon.
    Nem illik…

  16. Gordon szerint:

    “A bal oldal sokkal kevesebbért büntette a politikusait”

    + két életfogyt az iskolában történtekért.

  17. felix szerint:

    Gordon!
    Ki nyerte a pályázatot azaz a pénz a projekthez?

  18. Gordon szerint:

    Hát a cspeli elvtársak biztos nem nyerherttek semmit. Az ki van csukva.

  19. Dr. grün szerint:

    Gordon!
    “+ két életfogyt az iskolában történtekért.”
    A köztörvényes dolgokat nem kellene idekeverni!

  20. Gordon szerint:

    “A köztörvényes dolgokat nem kellene idekeverni!”

    Nem kell idekevernem, mert az ügy ezer szállal köthető a csepeli mszp-hez (linkeljem a kapcsolódó híreket?). Ezt szinte mindenki tudja.

    Elmehettek ti a levesbe…

  21. felix szerint:

    Gordon!
    Ha nem a csepeli elvtársak akkor ki?

  22. Dr. grün szerint:

    Gordon!
    Akkor a zországban a legtöbb bűncselekményt az ezer szállal a függetlenekhez kötődők követik el!
    Állítólag a zemberek kétharmada a fityuszhoz kötődik, tehát egy gyorshajtásnak vagy egy csecsemő gyilkosságnak politikailag jobb oldali irányultsága van?!
    Ez már beteges nálad! 🙂

  23. Gordon szerint:

    felix!

    Beszéljünk csak a csepeli elvtársakról, hisz én csepeli vagyok:

    Szomorú amikor egy helyi alapszervezet csak ilyen és ehhez hasonló (iskolai ügy, lakásmutyi, fiktív útfelújítási ügyek, túlszámlázások, botrány botrány hátán stb.) hírekkel tud bekerülni a sajtóba. Nem véletlenül vannak ezek még mindig a béka feneke alatt. Maradjanak is ott.

    A Fidesz meg óvodát épít, közterület-felügyeletet csinál, visszaállítja a 71-es buszt, megakadályozza a Béke téri sporttelep beépítését, uszodát csinál, megakadályozza a Kis-Duna part beépítését, feltárja a múlt sötét szoci ügyeit, még ellenzékben elszállítattja a mérgező galvániszapot, ingyenes HPV oltást vezet be, elősegíti a csatornázási beruházást (olcsóbbá is teszi az embereknek, hisz rákötési díj nincs, holott a mszp idején volt, több mint 60 ezer forint- mert ellopták azt is? – kit tudja már ezt).

    Én nem értem, hogy az elvtársak mit ugrálnak… szégyenteljes amit műveltek (akkor is ha vitapartnerem felix a tagjuk volt – bár elhúzott onnan, nehogy a mocsok nagyon rátapadjon).

  24. felix szerint:

    Gordon!
    Ki nyerte a pályázatot és szerezte a pénzt a csatornázáshoz, ha nem a csepeli elvtársak.
    Egyelőre még itt tartunk.

  25. felix szerint:

    Gordon!
    Neked is tetszenek a soproni hírek?

  26. Gordon szerint:

    Már “?!” is megírta júniusban, hogy a csepeli elvtársak nem nyertek meg semmit. Majd olvasd vissza.

    Én Csepelnél tartok, mert igazi csepeli vagyok:

    a helyi önkormányzat biztost nevezett ki,

    a helyi önkormányzat folyamatosan egyeztetett a beruházás szereplőivel és megkönnyíti az építkezést (pl.: engedélyek kiadása),

    a helyi önkormányzat tájékoztatja a lakosságot (hány milliót is emésztett fel a régei Csepel.hu?, miközben a mostanin egy hét alatt több hír jelenik meg, mint a régin egy év alatt),

    a helyi önkormányzat túlnyomórészt megoldotta az osztatlan közös másodlagos bekötéseit (a lakosság számára ingyenesen!),

    a helyi önkormányzat igyekezett zökkenőmentesség tenni a helyi közlekedést a beruházás alatt is,

    a helyi önkormányzat állandó fogadóórát tart a Királyerdei Műv.Házban a beruházás kapcsán,

    a helyi önkormányzat lakossági fórumokat szervez,

    a helyi önkormányzat életet lehelt az önkormányzati lapba, mely kiemelten foglalkozik a beruházással.

    A helyi mszp közben fröcsög és döngeti a mellét egy olyan ügyben, melynek legfeljebb a 41 éves akadályozásáért felelős (+ a fent leírt botrányos ügyeket tudják “felmutatni”). Mindig is letojták a csepeli embereket, mert azt hitték, hogy majd mindig ők fogják vezetni ezt a kerületet.

    “Jó” pofára estek…

  27. felix szerint:

    Gordon a kérdés egyszerű.
    Ki nyert pályázatot.
    Ha nyolc oldalt írsz másról a kérdés akkor is ez.

  28. "?!" szerint:

    “Gordon”,Te böfögve röfögő hazug disznó!

    A memóriád frissítése céljából itt is megismétlem részedre a legutóbbi hozzászólásomat, és később a korábbiakra is emlékeztetni foglak.

    Mit ebédeltél ma “Gordon”,Te böfögve röfögő hazug disznó, amitől 13:15-kor ennyire rád jött a böfögés?

    A hozzászólásod utolsó mondataként írtad, hogy “Akár többhetes ünnepségsorozatot is lehetne szervezni, tűzijátékkal, mazsorettlányokkal, mozgalmi előadásokkal, és foximaxi továbbképzésekkel”.

    Ha magadtól nem vetted volna észre, akkor most felhívom a figyelmed arra, hogy Ti pontosan az általad felsoroltakat csináljátok!
    Egész évben csináljátok a cirkuszt „Csepel újjá építésének a 300. évfordulójára” hivatkozva, és azt hazudozva, hogy Savoyai Jenő herceg 1712. július 18.-án aláírt egy levelet, amelyben németh „hadfiak” letelepedését engedélyezte Csepel településen!

    Ezzel szemben az igazság az, hogy Savoyai Jenő herceg soha írt alá ilyen levelet, ezért ha beleszakadnátok, akkor sem tudnátok ezt a levelet hitelesen prezentálni.

    Csepel-szigeten 1712-ben semmiféle olyan újjáépítés, vagy újratelepítés nem történt, amely méltó volna arra, hogy annak a 300. évfordulóját közpénzek ráfordításával ünnepeljük!

    Csupán annyi történt, hogy a Magyarország elnémethesítésére irányuló program keretében és a Savoyai birtok munkaerő szükségletének a biztosítása céljából, Claudius Verlet uradalmi intéző 1712. július 18.-án aláírt egy pátenset, amelyben néhány olyan németh család letelepedését engedélyezte, akik egy része több évvel később valóban Csepel-szigetre telepedett.

    Tehát a saját cirkuszaitok emlegetése helyett inkább arról röfögj, hogy miért hazudoztatok több mint két éven keresztül éjjel és nappal arról, hogy „a szocik az utolsó forintig úgy eltüntették az észak-csepeli területekért kapott bruttó 11 milliárd Ft-ot úgy, hogy senki nem tudja megmondani, hogy azt mire költötték”?!

    Meséld el, hogy Ti vajon miért nem tudtátok, hogy a szeptember 27-én Borbély Lénárd alpolgármester által beterjesztett T-25 számú tájékoztatóban közzétett 34 oldal terjedelmű tételes és pontos kimutatás megtalálható a Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Ágazatánál?!

    Mesélj arról is, hogy Ti miért nem tudtatok arról, hogy az általatok az utolsó forintig “eltűntnek nyilvánított” pénzből több mint 3,5 milliárd Ft-ot 2010. őszén megörököltetek a szocialista többségű önkormányzattól?!

    Mesélj „Gordon”, Te böfögve röfögő arcátlan hazug disznó, hogy miért akartátok a két éven keresztül letagadott 3,5 milliárd Ft-ot ellopni a kerület lakosságától?!

    “Gordon”!
    Ha volna benned egy szikrányi becsület, akkor a fentiek miatt úgy hallgatnál mint a szar a fűben!

  29. felix szerint:

    Gordon azt állítja magáról, hogy igazi csepeli.
    Gordon hazudik.
    A logika szabályai szerint az igazi csepeli hazudik.

  30. "?!" szerint:

    Emlékeztető “Gordon”-nak, a böfögve röfögő hazug disznónak!

    Figyeljetek folyamatosan más tollával ékeskedve hazudozó jellemtelen balfácán bértolnokok: köpönyegforgató volt kommunista „nagyapó”, és az elhízástól szuszogva röfögő „Gordon”!

    Az elmeszesedett agyú „nagyapó” tegnap 21:54-kor feltett kérdéseivel kapcsolatban felhívom a figyelmeteket az alábbiakra!

    1.) Az senkinek nem baj, „ha lesz uszoda a csepeli polgároknak”!

    Az viszont baj, hogy az ígért „fedett uszoda építés” helyett akarjátok eladni a Csepeli Strand egy meglévő medencéjének a ponyvával történő befedését. Mégpedig azon az áron, hogy jelentős bérleti díj ellenében 25 évre bérbe veszitek a jelenlegi tulajdosnak évente 25-30 millió Ft veszteséget termelő egész Csepeli Strandot, és ezzel hosszú távra sok milliós évenkénti veszteséget okoztok a kerületnek, amely kerületnek a működtetéséhez éppen a szeptember 27.-i képviselőtestületi ülésen szavaztátok meg 2,5 milliárd Ft hitel felvételét!

    2.) Az sem baj senkinek, „ha lesz óvoda a csepeli gyerekeknek”!

    Az viszont baj, hogy szalagátvágásos cirkuszt rendeztek egy meglévő, de eddig nem használt óvodai szoba újbóli használatbavételéhez, miközben két év alatt semmit nem tettetek annak érdekében, hogy a Cirmos sétányon lévő, üresen álló, önkormányzati tulajdonú 150 férőhelyes óvodát (amelyet legutóbb pedagógus szállóként használtak) ismét birtokba vehessék az Erdősor úti lakótelep óvodáskorú gyermekei!

    Pedig ennek az óvodának a lakótelepi gyermekek részére történő visszaadásával teljesülhetne Gárday Balázs önkormányzati képviselő úr választási ígérete is, továbbá több mint 5 %-kal növekedne a kerületben az óvodai férőhelyek száma.

    3.) Szintén nem baj senkinek, „ha lesz csatorna a csepeli polgároknak”!

    Az viszont nagyon nagy baj, hogy a folyamatban lévő csatornázás keretében, a hozzá nem értésetek és a mulasztásaitok miatt, olyan csatornák sem épülnek meg, amelyek részét képezték annak az EU által jóváhagyott projektnek, amelyhez az előző fővárosi vezetés tálcán adta át részetekre a 65% EU támogatást és 20 % állami támogatást!

    Arról a bajról nem is beszélve, hogy Ti Csepel „teljes” csatornázásáról hazudoztatok, miközben ennek projektnek eredetileg sem képezte részét Csepel-Hároson nyolc utca csatornázása!

    (A “Csepel teljes csatornázása” című hazugságotokra az október 31.-i befejezési határidő letelte után majd visszatérek!
    Most csak annyit jegyzek meg, hogy az első eső után máris 10-15 cm mély árkok alakultak ki a helyreállított utakon a csatorna nyomvonala és bekötések felett, mert még annak az ellenőrzését sem voltatok képesek megszervezni, hogy az árkok visszatöltésekor 30 centiméterenként elvégezzék a visszatöltött föld döngölését úgy, ahogy a vonatkozó Építőipari Műszaki Engedélyben, valamint az Önkormányzat által kiadott “Tulajdonosi hozzájárulás”-ban elő van írva!)

    4.) Úgyszintén nem baj senkinek, „ha lesz Gerinc út a csepeli polgároknak”!

    Az viszont szintén elég nagy baj, hogy az előző fővárosi vezetés által megszerzett 3,7 milliárd Ft EU-s pénzből megvalósítandó gerincút, mindössze 2,5 km hosszúságú csonka első szakaszának a 2010. nyarán elkezdett kivitelezését, a mai napig nem tudták befejezni, annak ellenére, hogy a 2011. 05. 03-án közzétett „Új Széchenyi Terv

    Tájékoztató” című kiadványban 2011. november 30.-i befejezési határidő volt előírva!
    Tehát az Új Széchenyi Tervben előrt határidőhöz viszonyítva, majdnem egy éves késésben vagytok!

    Mielőtt a 2010. nyarán történt kezdést a „Manitu” fedőnevű majomhoz hasonlóan vitatnátok, vegyétek elő a Csepel Újság 2010. október 1.-i számát, amelynek a címoldalán megtekinthetitek az addig elkészült ideiglenes HÉV-töltésnek és a töltés alatt átmenő vasúti átjárónak a fényképét!

    (Ebben az újságban megtekinthetitek a baromarcú „nagyap”-ról akkor készült fényképet is a képviselőjelöltek között.)

    A fentiek miatt illene, ha alaptalan dicsekvés helyett, úgy hallgatnátok mint a szar a fűben!

    Világos, más tollával ékeskedő balfácánok?!

  31. Gordon szerint:

    Magasra csapnak a gordongyűlölet lángjai.

    Újjászerveződik a GÜSZ (Gordon által Üldözöttek Szövetsége)?

    Meg kellene nyugodnotok.

    Az eső 2 éve is esett, de a csatorna nem épült. Most épül. Óvoda is lesz. Meg uszoda is télen, és 71-es is a régi útvonalán.

    A Gárday meg egy olyan kampányt nyert meg, melynek végén a szocik még a padödöt is kihozták (szerintem az eleve csak szavazatokat visz 🙂 ) és a komancs ellenfél még Erzsébeten is vigyorgott az arra közlekedő 148-as buszok oldalán, melynek útvonala akkor sem és most sem érinti a sétányokat (az is kb. nulla szavazatot hozott).

    Az volt az az eset, amikor az Erdősor egyik oldalán lenyírták a gazt, a másik oldalán meg térdig ért ugyanaz a gaz.

    De sebaj, csináljátok csak, hazudozzatok kedvetekre, itt megtehetitek, mert láthatóan itt nincs cenzúra…

    Közben azért épül a csatorna. És a csepelieknek ez jó (szerintem ti nem is lehettek igazi csepeliek, annyira gyűlölitak az itt élőket)- érthetően benneteket már csak emiatt is bosszant ez a tény, napról napra egyre nehezebb helyzetbe kerültök.

  32. Gordon szerint:

    Még egy rövid hozzáfűznivaló:

    “A logika szabályai szerint az igazi csepeli hazudik.” – írja felix.

    Ne gyűlöld ennyire látványosan a csepeli embereket (még akkor se ha leváltották az elvtársaidat).

    Nem szégyelled magad?

  33. Dr. grün szerint:

    Gordon!
    Nem gyűlöl Téged senki!
    Csak szeretnéd mert akkor a zegyenrangú vitapartnerség hamis illúziójában ringathatnád magad! Inkább komikus ahogy minden áron a mundér becsületét és saját seggfej cimboráidat véded a megdönthetetlen tények ellenére!
    Eszed az még mindig csak annyi, ami egy röfögő disznónak van!
    Felismerni a csürhéd tagjait! 🙂

  34. Rycki szerint:

    Tisztelt Gordon. (a jelzőit nem használom mert nem ismerem önt)

    Párt politikától mentesen írok önnek. (értsd: utálom az fideszt, mszp-t, lmp-t, jobbikot, kisgazda pártot stb stb).

    Kiragadnék egy sort a hozzászólásból ha megengedi.
    “Közben azért épül a csatorna. És a csepelieknek ez jó (szerintem ti nem is lehettek igazi csepeliek, annyira gyűlölitak az itt élőket)- érthetően benneteket már csak emiatt is bosszant ez a tény, napról napra egyre nehezebb helyzetbe kerültök.”

    Augusztus végén sikeresen bekötötték nálunk a csatorna telekhatáron belüli részét.
    Mivel olyan szakszerűen -(remélem ezt a szót nem kell körbe írjam)- csinálták meg, így az az óta történt kettő nagy és hirtelen esőzés folyamán 2x szakad be a föld a csatorna cső levegőzője és a kerítésünk között.
    Arról ne is beszéljünk hogy a csatornázás után az utca olyan mint egy teknős háta, tehát az eső víz a járdákra folyik és onnan a kerítések alatt az udvarokba.
    Kettő dologra szeretném megkérni, jöjjön ki tömörítse a földet a kerítésünk mellett a másik, ha esik az eső úgy mint ma is tette, jöjjön és lapátolja ki a vizet az utcára.

  35. Jeniszej szerint:

    Ha már építik a csatornahálózatot Csepelen, akkor most itt volna a lehetőség arra, hogy megépüljön az Önkormányzat előtti szökőkút és az országzászló (csapatzászló) közötti részre, egy földalatti kishajó kikötő.
    BKV olcsó turista szolgáltatása meggyorsítaná a Budafoki pincék, Budapest belvárosa, Romai part és a Dunakanyar elérhetőségét. – A Fater örömére, akinek a múltját megszégyenítették, jelenét tönkre tették, illetve fogják, ha ez így megy tovább. – Drágulnak a gyógyszer árak, a rezsi és a megélhetés. Elvettek nyugdíjából a nyerészkedő idegen bankok megsegítésére, egy egész hónapra járó „járandóságát is”.
    Csepel és a fegyver gyárosról elnevezett rozsdatemető könnyebben válhatna turisták, kedvel látványosságává az olcsó kishajók közlekedtetésével.
    Azért a HÉV fontossága is megmaradhatna, ha a végállomások körül az olcsó gépkocsi parkolók megépítésével, kialakításával. A régi HÉV végállomáshoz tartozó “tűzép telep” kisajátításával ezek a hiányosságok mind megoldhatók lennének.
    ))) 😀 (((

  36. felix szerint:

    Gordon!
    Ha egy logikai sor eredménye nem igaz akkor valamelyik feltételezés sem az.
    Tehát, ha az igazi csepeli nem hazudik és te igen, akkor /szintén logikailag/
    nem vagy igazi csepeli.
    Tudom, hogy ezt sem érted majd meg, de olvasnak itt értelmes emberek is.
    Csakis az ilyenek okulása végett kényszerítelek reakcióra.
    Olvassanak téged és szörnyülködjenek a szinteden.

  37. ebihal szerint:

    Ez a Gordon egyre jobban elszakad a valóságtól!

  38. Gordon szerint:

    Kedves Ryciki!

    “Párt politikától mentesen írok önnek. (értsd: utálom az fideszt, mszp-t, lmp-t, jobbikot, kisgazda pártot stb stb).”

    Látja, máris nem mentes a pártpolitikától, mert attitűddel rendelkezik az irányába.

    A föld ha kiássák és visszatemetik, akkor sokszor megsüllyed, ez legyen szerintem a legnagyobb baj.

    Azért saját telkén belül már ne más lapátoljon…

    Én azért örülök, hogy épül a csatorna. Eső meg 2 éve is esett. Csak a csatorna nem épült. De nem az eső miatt.

  39. Perspektíva? szerint:

    “Katasztrófavédelem: ötszáz lakót képeznek ki Csepelen”
    A “táncra” való oktatás egyre inkább fokozódik. Szerencsére mind ez egyenlőre “zene” nélkül, vagy az csak ritkán hallható.

  40. csaba péter szerint:

    Gordon , és a többi elvetemült, tessék rendesen nyalni , még nem elég szaros a szátok , és így ez nem hiteles.

  41. csaba péter szerint:

    II .: – Gordon te nem igazi Csepeli , hanem igazi fideszes seggnyaló vagy.

  42. Rycki szerint:

    Gordon.

    Látom nem tud szöveget értelmezni.
    Azért hívtam lapátolni mert amit itt csatornázás alatt véghez vittek az egy vicc. És ön annyira védi őket hogy az már gusztustalan.
    Nem 6 hónap alatt kellene egy kerületet becsatornázni. (És nem érdekel mi miatt csúsztak)
    Értem hogy 2 éve is esett az eső akkor örültem is neki, de 2 éve nem folyt be az udvarunkba az eső víz, hanem csak a csatornázás után… Én is örülök hogy lesz csatorna, de nem minden áron. Nincs kedvem, se pénzem arra hogy egy eső elvezetőt csináljak a kocsi bejárónknál ami ráadásul az udvarunk fele lejt.
    Remélem ezt felfogta az elmeszesedett agya.
    Magának isten adta tehetsége van hogy hozza ki a nyugodt békés embereket a sodrából.

    Ó és még valami az utcánkban nincs külön esővíz elvezető…

    Azt is megértem hogy a föld vissza szokott süllyedni, de egy ilyen munkánál ahol kerítések és járdák alatt visznek csöveket, nem ásóval kellene kialakítani a csövek helyét, hanem van erre a munkára célszerszám.
    És remélem tudja hogy Csepel nagy részén ahol most csatornáztak ott homok van.
    Szoktam kerékpározni a királyerdőben, nagyon érdekes hogy ahol eddig hibátlan volt a járda, ott a csatornázás után tisztán érezhető hol vitték be a csatornát a telkekre.
    Ingyen hullám vasút 😀

  43. Tóth Kati szerint:

    Kár ennek a sok sötétagyú csepelinek csatornát építeni,ezeknek az a jó,ha csak ígérgetik,hülyítik őket,azt szeretik.Bezzeg a kommunisták a föld alatt,mint a vakondok ásták volna ki a csatorna helyét,nem lett volna semmi kellemetlenkedés.Kár,hogy nem tudtunk várni még 16 évet.A komcsik különben is jók a földalatti mozgalomban.Vártunk volna még 16 évet és talán kitúrták volna a csatorna helyét.Az a baj,hogy türelmetlenek vagyunk.

  44. Rycki szerint:

    Kedves Tóth Kati.

    Nem a csatornázással van a baj, a csatorna jó, a csatornát szeretjük, a csatorna a barátunk.

    De ne így építsék… Biztos vagyok benne hogy nem csak nekem okoz kellemetlenséget 1-2 dolog ami az elsietett munka miatt keletkezett.
    Az 1 hónap alatt amíg a mi utcánkat befejezték, 3x találtak el víz csövet, 1x gázt 🙂 1x a kukás autó is elakadt mert a kivitelező nem volt képes normálisan lezárni az utcát.
    1 héti csak azért állt a munka mert nem volt fém csattorna fedő a kútgyűrűkre.
    Mi szóltunk a művezetőnek hogy le kéne takarni a kútgyűrűket, mert valaki bele esik.
    És ez csak a mi utcánkba volt nem is merek bele gondolni a többiben mi lehetett 🙂

Itt lehet hozzászólni !