Gabala: Nagyon értékes ez a győzelem

Csepel.hu, Csepel.info

Fotó a mérkőzésről

Gabala Krisztián végre igazán boldogan nyilatkozhatott, hiszen egy győztes rangadó után kérdezhette a Csepelfc.hu. Az interjút alábbiakban olvashatják el.

Minek köszönhetjük az Erzsébet felett aratott szombati diadalt?

– Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. A csapat nagyszerűen hajtotta végre a taktikai feladatokat és emellett kellő szenvedéllyel és alázattal játszott. Az Erzsébet kulcsjátékosait nagyszerűen hatástalanítottuk és olyan racionális támadójátékot vonultattunk fel a mérkőzésen aminek nem lehetett más a végeredménye csak a győzelem. Azt tudni kell, hogy az Erzsébet jelen pillanatban mindenben a Csepel felett áll, ezt tudomásul kell venni, éppen ezért nagyon értékes ez a győzelem.

Ilyenkor szokták azt mondani, hogy erre a győzelemre lehet építeni!

– Minden győzelemre sokkal könnyebb építeni, mint a döntetlenre vagy a vereségre. Én úgy gondolom, hogy ez egy folyamat, aminek van eleje és vége. Tavalyi bajnokság is televolt szélsőséges teljesítményekkel ez legyen negatív vagy pozitív, de egy biztos az eleje nehéz volt, a vége meg azt hiszem több mint jó! Ezzel csak azt akartam mondani, hogy ez a siker is csak akkor ér valamit ha a bajnokság vége is jó lesz!

Megint tíz emberrel játszottunk majdnem negyven percet. Mi annak az oka, hogy hét mérkőzésen négyszer emberhátrányban fejeztük be a mérkőzést?

– Nagyon egyszerű a válasz! Nem tudom! Hét mérkőzés alatt öt játékosomat állították ki a bírók. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy ennél a csapatnál valami nincs rendben, talán még én is azt mondanám. De ilyen még a futballtörténelembe nem fordult elő. Ugyanis minden játékosom két sárga lap miatt hagyta el a játékteret, nem utolsó emberként szabálytalankodtunk, nem voltunk alattomosan durvák, nem bíráltuk a játékvezetőt vulgáris szavakkal, stb. Szóval, érdekes és elgondolkodtató az, ami a pályán néha történik. Azért megjegyzem, hogy csapaton belül ezekkel az eseményekkel egyáltalán nem foglalkozunk.

csepelfc.hu

Egy hozzászólás “Gabala: Nagyon értékes ez a győzelem” bejegyzésre

  1. kozma53 szerint:

    Fatér Károly a CSEPEL legendás olimpiai bajnok labdarúgó kapusa Pro Urbe díjat kap Budapest Főváros Önkormányzatától.

Itt lehet hozzászólni !