Milliárdos kár: hűtlen kezelés gyanúja a MÁV Cargónál

Mno.hu

Tehervonat

20 kilométernyi vasúti kocsi

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűncselekményének elkövetése megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytat a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya egy 44 és egy 57 éves budapesti, valamint egy 63 éves szolnoki férfi ellen – értesült az Objektív Hírügynökség a BRFK kommunikációs osztályától.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2007. május 14-én egy országgyűlési képviselő jelezte a hatóságok felé, tudomása van arról, hogy a MÁV Cargo Zrt. tulajdonában lévő 2000 darab még futóképes vagy kis javítással még azzá tehető vasúti kocsit adtak el, feltehetőleg törvénysértő módon. Egyben kérte annak vizsgálatát, hogy az értékesítéssel összefüggésben az állami vagyonban milyen mértékű kár keletkezett.

A nyomozás során beszerzett adatok és szakértői vélemények alapján megállapítást nyert, hogy a 2000 darab teherkocsi hulladékáron történő értékesítése nem volt indokolt, az eladással okozott anyagi kár meghaladja az egymilliárd forintot. Az eljárás keretében sor került több tanú meghallgatására, igazságügyi közlekedési, gépjármű- és vasútgépészeti szakértők kirendelésére, ezen adatok birtokában került sor 2008. szeptember 2-án a három férfi előállítására és gyanúsítottkénti kihallgatására. Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya folytatja le, a nyomozók a mai nap során előterjesztést tesznek az ügyészség felé a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására.

Szép Béla, az MSZP országgyűlési képviselője megerősítette a távirati irodának, hogy az esetre ő hívta fel a Legfőbb Ügyészség figyelmét. A részleteket ismertetve elmondta, hogy 2007. március 1-jével a MÁV Cargo árufuvarozási korlátozást vezetett be Záhony térségére. Felhívták az orosz és az ukrán fuvarozókat, hogy átrakásos forgalomba ne adjanak fel árut Záhony felé – fűzte hozzá.

Szép Béla szerint az intézkedés sértette a városban élők érdekeit, mert csökkent a munkalehetőségek száma. Mint mondta, kereste a rendelkezés az okát, és kiderült, hogy nincs elég kocsi, ugyanis korábban 2000 vasúti kocsi selejtezéséről döntöttek, mondván, azok nem szükségesek a tevékenységhez. Az MSZP országgyűlési képviselője elmondta, hogy az ezzel kapcsolatos iratokat szerette volna megtekinteni, amit a MÁV vezetése nem tett számára lehetővé. Utalt arra, hogy ez nyilvános adat, mert állami vagyonról van szó.

Szép Béla közölte, miután nem biztosították az iratbetekintést, Kovács Tamás legfőbb ügyészhez fordult, hogy a szervezet törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva vizsgálja meg a helyzetet. A politikus kitért arra, hogy ő 2006-ig megbízásos jogviszony keretében látta el Záhony térségében a MÁV jogi képviseletét. A MÁV jogi képviseletét mai napig ellátó volt munkatársainak szerződését ahogy az eset kiderült, a keddi nap folyamán azonnali hatállyal felmondták.

Forrás: Mno.hu

Egy hozzászólás “Milliárdos kár: hűtlen kezelés gyanúja a MÁV Cargónál” bejegyzésre

  1. baniko21 szerint:

    Tessék mondani melyik vasutas lopta el a MÁV-tól azt a 2000 db vagont?
    Ügyes volt, hogy senkinek nem tünt fel. Gondolom rossz helyen keresik
    a lopott holmit, talán ott legfelül a vezetést kellene meglátogatni.

Itt lehet hozzászólni !