A csepeli ultrák felhívása

Csepel.info

Kedves Csepeliek!

A szurkolók körül kialakult helyzetre való tekintettel az eddiginél nagyobb összefogásra kérek mindenkit szeretett csapatunk érdekében!

Bizonyára értesültetek arról, hogy nagy vihart kavart az egyik csoport neve, és nyilván tudjátok, hogy a továbbiakban ez ki van tiltva a stadionból. Halkan megjegyezném, hogy szinte minden első osztályú csapat táborát meg lehetne tépázni hasonló okokból, hiszen ott is szerepelnek ehhez nagyon hasonló jelképek. A zászló elveszítése néhány szurkolótársunk elveszítését is eredményezi. Ennek látható jelei voltak már Érden is.

Korábbi netes fórumokból, illetve személyes beszélgetésekből egyértelmű, hogy ennek sokan örültök. Hiszen volt, aki szerint a fent említett jelenség miatt alacsony a szurkolók létszáma. Semmiképp nem szeretnénk azt hagyni, hogy a csapat szurkolás nélkül maradjon a kialakult helyzet miatt. Ezért mindenki segítségét, és támogatását kérjük a tábor újjászervezéséhez!

Kérjük azokat, akik régen jártak, de mostanában nem jöttek meccsre, mert zavarta őket a fent említett társaság, hogy most mutassák meg, hogy mennyire állnak ki a csapat mellett. Jöjjenek, szurkoljanak! Eljött az ő idejük, bekövetkezett a „ha ők nem lennének…”

Most meg lehet mutatni!

Kérjük azokat, akik szívesen szurkolnának aktívabban, hogy jöjjenek az ultrák szektorába, szurkoljunk együtt! Ha van igény rá, akkor a dalokat kinyomtatva mindenkinek odaadjuk, és pár meccs után mindenki ismerni fogja őket. Kérjük a székeken helyet foglalókat, hogy ők is vegyenek részt aktívan a szurkolásban!

Mi törekszünk arra, hogy a továbbiakban a szurkolás mentes legyen a politikától, a gyűlöletkeltő megnyilvánulásoktól, valamint a provokatív viselkedéstől! Szeretnénk, ha a csepeli tábor nem a botrányokról, hanem a sportszerű, lelkes szurkolásról lenne híres. Várunk mindenkit, számítunk rátok! Nagy szükség van mindenkire!

Hajrá Csepel! Hajrá Szigetország!

Bosnyák Norbert
Csepel Islanders21

14 hozzászólás “A csepeli ultrák felhívása” bejegyzésre

  1. Narancsvírus szerint:

    Ez a kép hibás, mert nem a csepeli ultrák vannak rajta hanem a szegediek, amikor Csepelen játszottak! A legnagyobb szurkoló tábor évekkel ezelőtt volt, amikor elindultunk a Budapest bajnokságban! Akkor annyian voltunk, hogy sok NB1-es csapat ma is megirigyelhetné! Fantasztikus év volt, akkor jutottunk föl az NBIII-ba! Emlékszem a Budapesti Hőerőmű ellen több száz Csepel szurkoló volt idegenben! Óriási érzés volt! Én még emlékszem amikor a csepeli stadionban húszezer néző volt, és méltó ellenfelei voltunk a Fradi, Újpest szurkoló tábornak! Sajnos most nem megy a csapatnak, a szurkolóknak sem megy úgy anyagilag, hogy idegenbe is elkísérjék szeretett csapatukat!
    Csepel Ultras

  2. admin szerint:

    Mi a stadionra koncentráltunk, nem a drukkolókra. Ott vannak a csepeliek is 😉 De ha tényleg zavar, lecserélhetjük.

  3. vermes szerint:

    Ernőke, megdicsérlek! Évek óta – minden fórumon – ez volt az egyetlen értelmes hozzászólásod.
    És még zorbánfikázás sem volt benne… 🙂

  4. Gordon szerint:

    OFF:

    Válaszoltam “Csalódtam a Fideszben” felvetéseire a rongálós bejegyzésnél.

  5. Gordon szerint:

    Nem off:

    Tényleg meg kell becsülni ernőkétől a normálisnak tűnő kommenteket.

  6. Narancsvírus szerint:

    vermes, szerintem van több értelmes hozzászólásom is, nézz át az oldalamra! Nem pártoldal, semleges, de te ezt úgy sem érted! Remélem nem a Videoton, Debrecen, Győr, Diósgyőr, MTK, Ferencváros, és még a jó ég tudja, hogy hány NB1-es csapatába folyik közpénzen Fidesz kezek által csapat lesz a bajnok! Van olyan egyáltalán, egy kalap szart ér az egész úgy ahogy van! Amilyen a foci Magyarországon, olyanok a közállapotok is!

  7. Gordon szerint:

    Ernőke írja:

    “szerintem van több értelmes hozzászólásom is”

    Szerintem meg azért ne bízza el magát.

  8. felix szerint:

    Off.
    Most, hogy így magunkra maradtunk beszéljünk egy kicsit a Gripen gombázókról.
    Várok egy elfogulatlan bejátszást ezen a cenzúrálatlan portálon.

  9. Gordon szerint:

    Milyen gombázók!?

  10. Dr. grün szerint:

    Gordon!
    A körömgomba ellen hatékony védelmet nyújtó, de levegőben is után tölthető gombázókról! Kb. egyenértékűek egy tubus Canesten krémmel!, bár lehet, hogy valakik millióinak meg lenne a magyarázata! ))) 🙂 (((

  11. felix szerint:

    Hogy felkapta a fonalat Gordonka:
    Veszitek emberek?

  12. Dr. grün szerint:

    félix!
    Ha az osztrákok nem nyomoznak magyar politikusok ellen, akkor hiába rugózunk! 🙂

    “Meg tudjuk tenni, hogy az osztrák tagtól kérünk felvilágosítást, hogy mit tartalmaz a vádirat”. Amennyiben tartalmaz olyan tényállítást, amely szerint valóban megvesztegettek magyar politikusokat a vadászrepülőgépek beszerzése során, akkor feltehetően erről az osztrák hatóságoknak bizonyítékokkal is kell rendelkezniük, ám ezeket “mind a mai napig nem kaptuk meg” – mondta a tanácsos.

    http://www.stop.hu/belfold/gripen-botrany-kideritik-van-e-bizonyitek-magyar-politikusok-ellen/1085986/

  13. Gordon szerint:

    Szeretem a gombapaprikást.

  14. felix szerint:

    Gordon.
    Gondolom, főleg ha hüvelygombából készült, mert annak a hirdetés szövegét használtam fel a hszemben.
    Emberek mondom, hogy Gordon veszi a lapot.
    Ő lenne az igazi csepeli?

Itt lehet hozzászólni !