Pars: Elégtétel a londoni aranyérem Pekingért

Inforadio.hu

Az olimpiai bajnok Pars Krisztián tudta, hogy ellenfelei nem fognak 81 méter körül dobni a döntőben, bár a játékok előtt nem gondolta, hogy 80,59 méter elég lesz a győzelemhez. A szombathelyi kalapácsvető úgy érzi, még két olimpia benne van.

A 30 éves versenyző gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott a vasárnap esti fináléban, az első dobástól az élen állt.

“Az első dobásom 79 méter volt, végre sikerült úgy kezdeni egy világversenyt, ahogy kell. A másodikról ne beszéljünk, mivel előtte fennakadt a kalapács a hálón, ezzel sok idő ment el, már felpörögtem a dobáshoz, de aztán leültem. A harmadikra jött a 80 méter, s onnantól láttam, hogy Kozmus és Kodzsi ma nem fognak 81 métert elérni. Ez engem is visszafogott egy kicsit, próbálkoztam még, mert 82 métert akartam dobni, de nem jött össze. De úgy érzem, nem kell magyarázni az eredményt, mert egy olimpiai bajnoki cím fantasztikus dolog!”

Pars a döntő után mestere, a 2009-ben elhunyt Németh Pál képét mutatta fel.

“Pali bácsinak köszönhetek mindent, nagyon sajnálom, hogy már nincs velünk. Halála után fia, Zsolt vette át a csoportot, s ő hozzátette a munkához a szükséges pluszt” – mondta az Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes atléta.

Hozzátette, előzetesen nem gondolta, hogy 80,59 méter elég lesz az aranyéremhez:

“Számoltunk Tyihonnal és Fajdekkel, de előbbi nem indult az ismert okok miatt, utóbbi kiesett a selejtezőben. A fehérorosz kalapácsvető nem indult versenyeken, csak otthon, így nem tudtunk megmérkőzni. De aki itt volt a döntőben, azt kell legyőzni.”

Pars kijelentette, elégtétel számára a londoni aranyérem Pekingért, ahol a két fehérorosz versenyző doppingolás miatti kizárása után ezüstérmes lehetett volna, ám a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) eljárási hiba miatt megsemmisítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntését.

A folytatásról azt mondta, idén mindenképpen szeretné megdobni a 82 métert, reméli, hogy ez majd augusztus 20-án, a Gyulai István emlékversenyen sikerül neki. Az érmesek közül ő volt a legfiatalabb, így 2016-ban, Rióban mindenképpen indulni fog.

“Sőt, remélem még két olimpia bennem van. Csinálom, amíg a szervezetem bírja. Megkérdezték, miért nem mentem el a megnyitóünnepségre, azt válaszoltam, majd az ötödik olimpiámon elmegyek…” – nyilatkozott.

Londonban most már szeretne ott lenni a többi sportág versenyein is.

“A kézilabdát nagyon szeretem, az öcsém is kézilabdázik, s a barátnőm is, aki, talán furcsa ezt mondani, megtanított, milyen élsportolónak lenni. Mindenképpen meg szeretném nézni a súlyemelő Nagy Petit és a vízilabdázókat is. Egy kicsit élvezni akarom az olimpiát!”

Pars a magyar atlétika tizedik aranyérmét szerezte, ebből az ötödiket kalapácsvetésben. A szám sikersorozata éppen Londonban kezdődött az 1948-as játékokon, amikor Németh Imre diadalmaskodott.

Forrás: Inforadio.hu

4 hozzászólás “Pars: Elégtétel a londoni aranyérem Pekingért” bejegyzésre

  1. Tóth Kati szerint:

    Fantasztikus!Gratulálok!Hajrá magyarok,hajrá Magyarország!

  2. Lora :) szerint:

    Láttam, és csodálatos volt. Pont Bolt világszenzációs futása után nyomták a TV-ben, elsírtam magam az aranytól – és aznap 2 aranyat is szereztünk, Berki Krisztiánt is láttam, olyan helyes srác, az a kisugárzás, az az önbizalom….IGAZI TÖKÖS MAGYAR LEGÉNY

    HAJRÁ MAGYAROK! HAJRÁ OLIMPIA!

    a kézilabdát is néztem most, persze nyertünk szerbek ellen.hát a bíróval is meg kellett szerintem küzdenünk, szerintem nagyon a szerbek felé nyomta volna a pontokat, de ez saját meglátás…lehet túlzott magyar imádatom van 🙂 és még jön ám arany…nyugi gyerekek!

  3. krapulax szerint:

    a vízilabdázók is belelendültek. kajak-kenuban is nyerők vagyunk.
    hegyezhetik a tollat a fanyalgó zsidajaink (magyari, aczél, stb.)

  4. Zoli049 szerint:

    Loptatok? 🙂

Itt lehet hozzászólni !