Közbeszerzések: A kormány a hazai cégeket preferálja

A Fidesz Strabag Olajfa Koalíciót emleget – A Közgép már 2002 után is jelen volt a piacon

MTI, Origo, Csepel.info

Közgép munkások a Margit híd felújításán – Az ellenzék a külföldi cégeket támogatná? (Fotó: Origo)

Az LMP és a Demokratikus Koalíció egy keddi sajtótájékoztatón támadta a Közgép állami megrendeléseit, ami közlemények sorát indította el. A kormányszóvivői iroda szerint a Közgép a 2002-2010 közötti szocialista-szabad demokrata időszakban erősödött meg a piacon, a Fidesz “Strabag Olajfa Koalíciót” emleget, a Közgép szerint növekedésük független a politikától.

A szóvivői iroda mindezt azután írta az MTI-hez eljuttatott közleményében, hogy a nap folyamán az LMP és a Demokratikus Koalíció (DK) is a Közgépről tartott sajtótájékoztatót. Az LMP frakcióvezető-helyettese, Karácsony Gergely lemondásra szólította fel Gajdos Róbertet, a Közbeszerzési Hatóság elnökét, mert a párt szerint nem a magyar állampolgárok, hanem a Közgép Zrt. érdekeit képviseli.

A DK alelnöke, Molnár Csaba pedig arról beszélt: pártja bizonyítottnak látja, hogy a Fideszhez és a párt volt pénztárnokához, Simicska Lajoshoz köthető Közgép Zrt. több mint háromszáz milliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket az Orbán-kormány első két évében.

Kormány: 2002 és 2010 között nőtt nagyra a Közgép

A kabinet a közbeszerzésekkel kapcsolatban három dolgot tart fontosnak: a közbeszerzést elnyert cég tartsa be a törvényeket, végezze el a munkát, és fizesse be az adót – írta közleményében a kormányszóvivői iroda, hozzátéve, hogy éppen ezért a kabinet céljait “teljes mértékben támogatják a közbeszerzés területén végzett európai uniós vizsgálatok”.

Az ellenzéki állításokkal szemben – folytatták – a Közgép a 2002-2010 közötti szocialista-szabad demokrata időszakban erősödött meg a piacon, más cégekkel ellentétben munkájával kapcsolatban kifogás nem volt, és az elmúlt öt évet tekintve ma sem bír nagyobb részesedéssel, mint például a hazai, építési piacon szintén jelenlévő Strabag.

“A kormány értetlenül áll az ellenzék azon magatartásával szemben, hogy folyamatosan egy magyar tulajdonú, Magyarországon foglalkoztató és Magyarországon adózó cégcsoportot támad, miközben ugyanakkora, korábban még jelentősebb részesedéssel bíró nemzetközi cégeket pedig nem” – írta a szóvivői iroda, hangsúlyozva: Magyarország érdekelt abban, hogy a gazdaság legfontosabb területein hazai tulajdonú, magyar embereket foglalkoztató, az adójukat a Magyar Államkincstárba befizető cégek erősödjenek meg. “Éppen ezért a kormány – az ellenzékkel szemben – üdvözli, hogy a MOL, az MVM, a Richter és más fontos vállalatok mellett a gazdaság újabb területein is láthat magyar cégeket megerősödni. Aki ezt támadja, az vagy nem látja a valós nemzeti érdeket, vagy rövidtávú pártpolitikai haszonszerzés mozgatja” – zárták közleményüket.

Fidesz: Strabag Olajfa Koalíció

Kedden délután Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője is kiadott egy közleményt, amelyben azt írja, hogy összeállt a “Strabag Olajfa Koalíció”. Selmeczi szerint az MSZP, az LMP, és a DK a legképtelenebb vádakat találják ki a Strabag legnagyobb konkurenciája, a magyar tulajdonú Közgép ellen.

“A Strabag Olajfa Koalíció pártjaival ellentétben örülünk annak, hogy magyar tulajdonú, Magyarországon foglalkoztató, és Magyarországon adózó cégek nyernek el megrendeléseket egyre nagyobb számban” – zárta közleményét Selmeczi.

Közgép: Növekedésünk nem politikafüggő

Este a Közgép reagált közleményben Molnár Csaba állítására. Szerintük a politikus valótlanul állította, hogy a Közgép bruttó 330 milliárd forint értékben jutott állami és uniós forrásokhoz az elmúlt két évben, ez az összeg ugyanis nem a cég önálló megbízása és árbevétele, hanem azon beruházások összértéke, amelyekben a társaság valamilyen formában részt vesz.

A Közgép azt is hangsúlyozza, hogy épp Molnár minisztersége alatt tudták az egyik évről a másikra megduplázni forgalmukat (a 2008-as 19 milliárdról 39,1 milliárd forintra), míg Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének idején, 2004 és 2009 között árbevételük több mint hússzorosára nőtt.

“A társaság forgalmának folyamatos emelkedése egyúttal azt is mutatja, hogy a Közgép megerősödése független a politikai környezettől” – áll a közleményben.

origo.hu

12 hozzászólás “Közbeszerzések: A kormány a hazai cégeket preferálja” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    “A társaság forgalmának folyamatos emelkedése egyúttal azt is mutatja, hogy a Közgép megerősödése független a politikai környezettől”
    Egy klasszikust igéznék:
    “Demokráciában mindenkinek joga van hülyének lenni!”
    És másokat hülyének nézni is?! ))) 🙂 (((

  2. Tóth Kati szerint:

    Miért baj,ha egy magyar cég erős?Ilyenkor a hazaárulókat rázza a hideg és össze-vissza fröcsögnek.Ráadásul kiderült,hogy ez a cég a szociktól több megrendelést kapott,mint a mostani kormánytól.Már megint lukra ugrottak az elvtársak.Persze őket nem érdeklik a tények,csak hazudni valamit,híveik minden hülyeséget elhisznek nekik,lehet megint jót köpködni,gyűlölködni,azt szeretik a szoci szavazók.Az irigység a fő “erényük”.

  3. Gordon szerint:

    Tóth Kati jól beszélt. Egyetértek.

  4. kiskovi szerint:

    Tóth Kati naivitása határtalan, egy felszopótól mást nem is lehet olvasni 🙂
    Ha legalább egy építő iparossal beszélnél vagy tájékozódnál akár más formában is, de inkább maradsz tudatlan.

    Szokták írni, hogy a tudatlanság boldogít, én beláttam, hogy a tudatlanokról el kell hinni, hogy azok is akarnak maradni.

  5. kiskovi szerint:

    Gordon: Csak teli szájjal nehéz érteni, mint mond 😉

  6. Gordon szerint:

    Most hogy hazugságon kapták a szocialistákat elkezdtek gorombáskodni. Nem helyes út ez, de tudjuk: másra nem képesek.

    Így válik a gyakorlatban is bizonyítottá amit Tóth Kati írt:

    “Persze őket nem érdeklik a tények,csak hazudni valamit,híveik minden hülyeséget elhisznek nekik,lehet megint jót köpködni,gyűlölködni”

  7. nagyapó szerint:

    Az LMP a szivárványos felvonulásuk után megtámadott egy magyar céget. Nem a külföldit, a magyart. Kíváncsi vagyok mit mond a szakszervezet, amikor magyar munkahelyeket veszélyeztet egy “magyar” párt? Az MSZOSZ, az ASZSZ, a Liga, az ÉSZT hol vannak? Nekik nem fontos a munkás, a munkahelyek?
    Komcsi mind, csak a saját hasznukat nézik.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  8. csapajev szerint:

    Minél butább egy ember, annál gátlástalanabb! Tudjátok kire értem!

  9. Gr.drün szerint:

    Miért baj az, hogy narancsbáróké lesz a magyar föld?
    Ha a külföldi limited-ek s.r.o.-k stb.-k tulajdonolnák a földet az mitől lenne jó.

  10. ebihal szerint:

    Van egy kis nyelvtani bibi! A kormány nem magyar cégeket, hanem leginkább
    egy magyar céget támogat, és ez nem ugyanaz!

  11. hajós szerint:

    ebihal! Ezt még pontosítani kell. A kormány egy magyar embert támogat, akit Simicska Lajosnak hívnak. Véletlenül éppen Orbán Viktor kollégiumi szobatársa és a Fidesz volt pénztárnoka. De ez biztos csak tiszta véletlen.

  12. Zoli049 szerint:

    Hofi Géza:
    “aki le lehet nézni, azt le is kell nézni”
    De írhatnám, hogy a hülyék meg a túloldalon vannak.

    Tóth Kati mindíg a komcsik rabolásáról firkál. Ez nem az, á, dehogy…
    Itt semmi köze a magyar cég, nem magyar cég sztorinak semmihez. A multi kiviszi, ez meg az államit benyeli. A zseb ugyanúgy üres marad. Eredmény ugyanaz. 🙂
    Kati megint félreértett szelektíven valamit. 🙂 A Strabag kapott többet a szocik alatt, csak most a Közgép alvállalkozója! A helyek fordultak, teccik érteni?!

Itt lehet hozzászólni !