Közel másfél milliárd forint városrehabilitációra

Szebbé és élhetőbbé vált az Ady-lakótelep

Csepel.hu, Csepel.info

Mintegy hatezer csepeli lakost és 1548 lakást érint az Ady-lakótelep szociális rehabilitációja nevű projekt, amelynek eredményeképpen javult az ott élők életminősége. Az eseményt záró rendezvényt csütörtök délelőtt tartották meg a polgármesteri hivatalban. Ezt követően a résztvevők körbejárták a helyszínt és Németh Szilárd polgármester a lakók képviselőivel együtt átvágott egy nemzetiszínű szalagot a sikeres projekt zárásaként.

Németh Szilárd utalt rá, hogy a projekt 2009 októberében kezdődött, ezért köszönet illeti az előző városvezetést is, akik elindították a munkálatokat. Csepel egyik súlyos szociális és gazdasági öröksége a hetvenes és a nyolcvanas években felépített panelházak rengetege, amelyek korszerűsítésre szorulnak, és amelyeknek a környezetét is élhetőbbé kell alakítani.

A polgármester kiemelte: noha az állami tulajdonú lakások többségét idővel eladták, sajnos a befolyt pénzből a rendszerváltás előtti tanácsok, később pedig az önkormányzatok sem fordítottak figyelmet a lakótelepi házak és környezetük korszerűsítésére. Az Ady-lakótelep esetében ezért az volt a cél, hogy az anyagi lehetőségekhez mérten javítsák az épületek műszaki állapotát, újítsák fel a lakásokat és kellemesebb, szebb környezetet hozzanak létre az épületek körül. A beruházás, amely három évig tartott, egymilliárd 320 millió forintba került. Az unió mintegy 970 millió forinttal támogatta a munkálatokat, a csepeli önkormányzat pedig 350 millió forintot költött rá. A lakók a lakások belső felújítási költségének 15 százalékát viselték.

Mutyi nélkül további 216 millió jutott fejlesztésekre

A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy a projekt átvételekor, annak rendezésével 216 millió forintot tudtak még megtakarítani, amit újabb feladatok beemelésével, és egy II. ütem beiktatásával szintén a városrehabilitációra költöttek. Az önkormányzat hamarosan egy elégedettségi felmérést is végez az érintettek körében, hogy pontos képet kapjon a lakótelepen élők véleményéről.

Werner Péter, a Csepeli Városgazda vezérigazgatója elmondta, hogy egyebek mellett az épületek egy részén kicserélték a nyílászárókat, hőszigeteléssel vonták be és felújították a házak külsejét. Korszerűsítették a közösségi tereket, barátságosabbá tették a környezetet. Új járdákat építettek, díszburkolattal látták el a korábbi hepehupás gyalogsétányokat, és kutyafuttatót alakítottak ki.

Forrás: Csepel.hu

8 hozzászólás “Közel másfél milliárd forint városrehabilitációra” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Az a 216 millió melyik zsebbe ment volna?

  2. Katka szerint:

    Manitu szerint: Mi az, ha nincs kivel acsarkodnod, akkor magad szítód a vitát. Nem fért a bögyödbe, hogy senki nem óhajtotta kommentálni, hogy ez a mangalica megint öntömjénezi magát.

  3. Zoli049 szerint:

    Tényleg…
    Ki intézte a nagyobb részét? Lett új járda? Attól élhetőbb? 🙂 ISTENEM!!!
    Olvastam már itt, de felteszem a kérdést, hogy pályázati pénzek nem lesznek Csepelen?
    Ugyanis a főváros adna, csak a kerület nem. 🙂
    Kedves Katka!
    Manitunak ez a dolga, havi 1 milláér’! 🙂

  4. Katka szerint:

    Manuti: Most olvasom, hogy júl. 1-től “Kilenc kórházban megszűnik az aktív ellátás”

    Erről eszembe jutott, hogy évekig rikácsoltatok a Csepeli Kórház bezárása ellen, követeltétek a megnyitását. Most meg hallgattok kóla, mint xar a fűben. Pofátok akkora volt 8 évig, mint egy ház, most meg kussoltok, hazudtok, mellébeszéltek mikor kényes kérdés, visszaélés, – pályázati földek fidesz haveroknak, Simicskának ezermilliárdok juttatása – merül fel. Orbán le sem tagadhatná a fajtáját……….

  5. Zoli049 szerint:

    Katka!
    De a 71-es busz megállóját taknyolják, így 2 év után visszaállhat az (új) régi útvonal? 🙂
    LIKE!!! 🙂
    Amúgy ha valaki veszi a fáradtságot, ráébred, hogy ez az eredeti útvonal, a mai. 🙂

  6. Manitu szerint:

    Ha jobb járdákra ment el 216 millió forint, ami az elvtársi zsebekbe került volna, már akkor megérte. Persze nem Zolinak meg Katkának. Nektek mennyi a károtok?

  7. Dr. grün szerint:

    Indiánfing!
    Mennyi a károm?!
    Tizenhét centi!
    De, hogy jön ez most ide?!
    Perverz disznó! ))) 🙂 (((

  8. nagyapó szerint:

    A sok komcsi acsarkodik, de egyiknek sem jut eszébe, hogy a családi házas övezetben lakók mit kaptak? Egy nagyot a szemük alá. Nekik nem cserélnek kéményt, nem cserélnek ablakot, nem szigetelik házukat, ők nem csepeliek? (őslakosok, 300 év.)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

Itt lehet hozzászólni !