Kilenckor kezdődik a kiürítés a ferencvárosi bomba miatt

Inforadio.hu

Bomba

Kép: Index.hu

Kidolgozta a IX. kerületi védelmi bizottság a hétfőn délután talált mintegy kéttonnás világháborús bomba miatt tervezett keddi kiürítést, egy kilométeres körzetben minden utat lezárnak, a lakosságot kitelepítik, az akcióban mintegy 500 rendőr, polgárőr, katasztrófavédelmi szakember vesz részt. A BKV nem számít káoszra.

A Vaskapu és a Tóth Kálmán utca kereszteződésében talált bomba környezetében éjjel nem folyt munka, a környéket a rendőrség biztosította, így a kerület és a főváros lakosai nyugodtan tölthette az éjszakát.

Bánsághi Tamás, Ferencváros alpolgármestere elmondta, hogy a kiürítésre váró körzetben mintegy 16 ezer embernek van bejelentett lakcíme, ebből mintegy kétezer ember 60 éven felüli. Az egy kilométeres körzetbe eső kórházakat, így a Szent László és a Szent István kórházat, valamint a kardiológiai intézetet értesítették, de a kiürítés a kórházi épületeket nem érinti, viszont a Mester utcában lévő rendelő kedden nem fogad beteget, zárva lesz. Arra kérték a kórházak vezetését, ha súlyos beteg érkezik hozzájuk, fogadják, de a nagyobb műtéteket lehetőleg halasszák el.

Béres László, a IX. kerületi rendőrkapitányság vezetője a távirati irodával közölte: kedd reggel 9 órakor kezdődik az egy kilométeres körzetben a kiürítés. Az akcióban 300 rendőr mellett polgárőrök, tűzoltók, polgári védelmi szakemberek is segítséget nyújtanak.

Benkovics Zoltán dandártábornok, a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság vezetője közölte: a Telepy utca 17. és a Bakáts tér 12. szám alatt található két általános iskolában befogadó helyeket alakítanak ki, ahol 200-200 ágyat is biztosítanak az oda betérőknek. A polgári védelem emberei reggel 8 órára kiszállítják az ágyakat és a takarókat, valamint ásványvizet is biztosítanak az oda betérőknek. A befogadó helyeken, az orvosok mellett, pszichológusok is lesznek, hogy szükség esetén segítséget tudjanak nyújtani.

Azokat a fekvő betegeket, akik nem tudják elhagyni otthonaikat, a mentők egy napra kórházba szállítják, és erre a célra 200 ágyat biztosítanak. A mentőszolgálat tíz autója segít a betegek szállításában.

Azok az emberek, akik a kiürítéssel kapcsolatban érdeklődnének, a 217-0763, és a 217-1609 ügyfélszolgálati telefonszámokon kaphatnak bővebb felvilágosítást.

Csehné Lődi Anikó, a védelmi iroda vezetője arra kérte a lakosokat, hogy kedden, a kiürítést megelőzően pénzt, igazolványt és gyógyszereket vegyenek magukhoz.

A védelmi bizottság ülésén a BKV szakembere azt mondta, a fővárosi közlekedési társaság biztosítja a lakosság zavartalan kiköltöztetését, és külön buszokat is biztosítanak majd. A szakember véleménye szerint szakszerű tervezéssel el tudják kerülni, hogy káosz alakuljon ki a főváros tömegközlekedésében.

A tűzszerészek tájékoztatása szerint a reggel kilenc órakor kezdődő területzárás várhatóan késő estig tart. Amennyiben a robbanószerkezet hatástalanítása megtörténik, és a területet hamarabb megnyitják, a sajtón keresztül értesítik a lakosságot.

Oszvári István, a kerület jegyzője az MTI-vel közölte: a zárás a Ferenc körutat és a Petőfi hidat nem érinti, de a hídlejáróknál nem lehet majd lekanyarodni. A zárás az Illatos út – Soroksári útig tart, Csepelről a Kvassay utat teljesen lezárják, a Belváros felé nem lehet majd közlekedni. Tömegközlekedés 11 óráig lesz a lezárt területen annak érdekében, hogy az emberek biztonságban elhagyhassák ezt a részt.

A BRFK közlése szerint a kitelepítés a Ferenc körút Boráros tér felöli oldala – Tűzoltó utca – Fehérholló utca – Könyves Kálmán körút – Koppány utca – Kvassay út bevezető szakasza – Lágymányosi híd budai hídfő – Egyetemi Központ első épületsora és a Boráros tér által körülhatárolt területen lakókat érinti majd.

A közlekedési korlátozás az Illatos út – Soroksári út – Boráros tér – Ferenc körút – Üllői út által körülhatárolt területet érinti úgy, hogy a Petőfi híd, a Ferenc körút, az Üllői út és az Illatos út mindkét irányból igénybe vehető.

Forrás: Inforadio.hu

Itt lehet hozzászólni !