Június 11-én Királyerdőben is elindul a szennyvízcsatornázás

Naprakész tájékoztatás lesz a forgalmi változásokról

Csepel.hu, Csepel.info

Pirossal vannak jelölve az érintett utcák, vagy utcaszakaszok

Csepel szennyvize többé nem károsítja a környezetet: az uniós forrásból megépülő, korszerű szennyvízcsatorna hálózat segítségével közvetlenül a Központi Szennyvíztisztító Telepre jut majd. Háros után hamarosan újabb helyszínen, Királyerdő és Észak-Csepel még csatornázatlan részein is megkezdődnek a munkálatok, így összesen mintegy 3300 csepeli család élete válik komfortosabbá.

Királyerdőben az előzetes tervek szerint június közepétől először párhuzamosan 5-10 utcában indul el a szennyvízcsatornázás. A helyiek által régóta várt közműépítés méretét és jelentőségét jól jelzi, hogy a munkák során több mint 45 kilométernyi csatornahálózatot fektetnek a föld alá. A Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és Kapcsolódó Létesítményei projekt részeként megvalósuló beruházás – a június elején Hároson szintén elinduló fejlesztéshez hasonlóan – az Európai Unió és a Magyar Állam együttes, 85%-os támogatásával valósul meg.

A hárosi és a királyerdei csatornázásnak köszönhetően a kerület teljes területére kiterjed majd a korszerű szennyvízelvezető rendszer, melynek egyértelmű előnyei így minden csepeli számára elérhetővé válnak. Lezárul a szippantós autók korszaka, a kertekbe ásott elavult derítőkből és emésztőkből elszivárgó szennyvizek, háztartási vegyi anyagok többé nem kerülnek be a talajba és a vizeinkbe, így tovább javulhat a Duna vízminősége is.

Rekordsebességgel halad majd a munka

A kivitelezési munkálatok gyorsított ütemben folynak majd, ami Királyerdő esetében azt jelenti, hogy párhuzamosan akár 30-35 utcában is dolgozhat majd a kivitelező. A szennyvízcsatornát Királyerdőben végig hagyományos, nyílt árkos eljárással fektetik le. Az új hálózat részeként több mint három kilométeres főgyűjtő csatorna is épül, melynek átmérője a megszokottnál jóval nagyobb, akár a két métert is elérheti. A főgyűjtő csatorna feladata, hogy a kisebb utcai mellékcsatornákból összegyűjtse és továbbítsa a szennyvizet a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepre. Érdekesség emellett, hogy azokon a területeken, ahol a magas talajvízszint akadályozná a csatornafektetést, először vákuum kutak segítségével csökkentik a vízszintet.

A nagy intenzitású munka, az egyszerre több utcában zajló kivitelezés természetesen a helyi lakosok és a közlekedők részéről fokozott türelmet is igényel majd, hiszen a munkálatok elkerülhetetlen velejárói a kisebb-nagyobb ideiglenes forgalomkorlátozások, terelések. Az eredmény azonban nemcsak az érintett csepeliek, hanem a kerület egésze számára is óriási előrelépést jelent.

Naprakész tájékoztatás a forgalmi változásokról

A csepeli lakosság a projekt ideje alatt folyamatosan és időben kap tájékoztatást az éppen aktuális forgalmi változásokról. A kivitelezés során leginkább zsákutcás forgalomterelésre kell számítani, azonban a kivitelező minden lakó számára biztosítani fogja az ingatlanok megközelíthetőségét, illetve a közérdekű szolgáltatások (mentő, tűzoltó, rendőrség, szemétszállítás, postai kézbesítés stb.) zavartalanságát. Rövid ideig előfordulhat, hogy a lakók ingatlanukat a nap nem minden részében tudják majd gépkocsival megközelíteni, ha a munkaárkos kivitelezés éppen az adott ingatlan előtti utcaszakaszon zajlik.

Rákötés csak külön értesítés után

Az érintett háztartások akkor köthetnek rá a szennyvízhálózatra, ha minden kapcsolódó műszaki berendezés – pl. nyomóvezeték, szennyvízátemelő – megépült és a csatorna minőségi ellenőrzése megtörtént. Ezután az érintett lakosok külön névre szóló értesítés birtokában kezdeményezhetik a rácsatlakozást az új hálózatra a Fővárosi Csatornázási Műveknél.

csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !