Úton Londonba: Varga Norman elstartolt Csepelről

Csepel.hu

Elérkezett a nagy nap: a csepeli Varga Norman június 2-án elstartolt a XXI. kerületből, hogy 50 nap alatt 50 maratoni távot lefutva megérkezzen a XXX. nyári olimpiai játékok színhelyére, Londonba.

A Csepel Plaza parkolójában sokan gyűltek össze, hogy köszöntsék a nem kis feladatra vállalkozó sportembert, köztük volt Németh Szilárd polgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, valamint 300 iskolás, akik Normant, – futásának első szakaszán- kísérték el a Szent Imre térig.

Az esemény bevezetőjén a „Mozdulj!” Közhasznú Egyesület és a CSEFUSZ képviselői is méltatták a nagy feladatára készülő sportolót és eddigi tevékenységét, majd Nagy Ilona, látássérült költőnő szavalta el szívhez szóló verseit, azt követően pedig – jelképesen- fellobbant az olimpiai lángja, és a jelenlévők közösen énekelték el a magyar Himnuszt, miközben 30 galambot is a levegőbe engedtek.

A ceremónia után Németh Szilárd egy startpisztollyal elindította a futókat a Szent Imre tér, majd az ’56-osok tere felé, ahol ünnepélyes keretek között „egész Budapest” útjára bocsátotta a „csepeli Forrest Gumpot”.

Varga Norman, a Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület elnöke tehát megkezdte több mint 2000 kilométeres útját, amely Magyarországról indulva érinti Ausztriát, Németországot, Franciaországot, Luxemburgot, Belgiumot, Hollandiát és végcélja Nagy-Britannia fővárosa, London.

A csepeli önkormányzat támogatását is élvező sportembert útja során elkíséri egy komplett stáb is, akik dokumentumfilmet készítenek, valamint egyéb művészettörténelmi és kulturális témájú riportok is megörökítésre kerülnek az 50 nap alatt.

Aki kíváncsi rá, merre tart éppen Varga Norman, vagy a kampányról szeretne többet megtudni, látogasson el a http://www.europafutas.hu oldalra, vagy kövesse Normant a Facebookon a 50 Days 50 Marathons oldalon itt.

Légrádi Gábor- csepel.hu

3 hozzászólás “Úton Londonba: Varga Norman elstartolt Csepelről” bejegyzésre

  1. helyi szerint:

    Derék!

  2. Tóth Mária szerint:

    Gratula! sok sikert ! derék dolog!

  3. csaba péter szerint:

    látod Manitu , nagyapó itt még tombolt a fideszes lelkesedés , itt bájologtatok ti is

Itt lehet hozzászólni !