Másodszor is törlesztettünk az IMF-nek

Origo, Csepel.info

Egy órási hazugsághullám a Gyurcsány-kormány idejéből: felvették az IMF-hitelt, mégis növelték a hiánycélt, amit nem tudtak tartani, és ami miatt most büntet az EU (a videóhoz kattintson a képre)

Közel 182 milliárd forintot utalt a kormány a Nemzetközi Valutaalapnak a 2008 őszén kapott hitel törlesztése gyanánt. 2016-ig törleszthetünk.

Májusban 181,5 milliárd forint törlesztőrészletet fizetett meg az állam a Nemzetközi Valutaalapnak – mondta Banai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára.

Ez a normál menetrend szerint történt. 2008 őszétől kezdődően vett fel Magyarország hitelt az IMF-EU-párostól, több mint 12 milliárd eurót kaptunk. A kölcsönt tavaly novemberben kellett elkezdeni törleszteni, először az Európai Bizottságnak utalt a kormány, 2 milliárd eurót, vagyis durván 600 milliárd forintot. Aztán idén februárban az IMF felé is megkezdtük a törlesztést, akkor 180 milliárd forint ment Washingtonba.

A hitel törlesztése 2016 második negyedévében jár le, az utolsó utalást Brüsszel felé kell megindítanunk.

Banai szólt arról is, hogy az első negyedéves, a várakozásoknál jóval rosszabb GDP-adat (amely szerint 1,3 százalékos recesszió volt Magyarországon) nem ad okot aggodalomra, költségvetésileg semmiképpen, és emiatt nem kell újabb kiigazítást végrehajtani. A kormány idén egy 150 milliárd forintos megszorítást hajt végre, hogy tartani lehessen a költségvetésihiány-célt.

Forrás: Origo

20 hozzászólás “Másodszor is törlesztettünk az IMF-nek” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Totálisan alkalmatlan kormányok voltak hatalmon 2002 és 2010 között.

  2. földhözragadva szerint:

    Hol volt az ellenzék? Ellenőrizte őket vki? Felgyújtotta magát vki? Vagy egyszerűen csak legyintettek? Vagy azt se? Ki véd meg engem a saját kormányaimtól?

  3. Bugi szerint:

    Most fizetjük az MSZP-s és gyurcsányi böszmeségek árát, akik meg szétverték az országot, azt mondják, hogy ez Orbán miatt van. Nincs mocskosabb népség a balliberális pártoknál.

  4. Gordon szerint:

    “Hol volt az ellenzék?”

    Emlékeim szerint 2002 és 2010 között működött a legaktívabb ellenzék volt.

    “Felgyújtotta magát vki?”

    Senkinek sem kell felgyújtania megát. Hagyjuk az ilyen eszetlenséget.

  5. J szerint:

    Belekergettek minket egy adósság spirálba ahonnan nem lesz menekvés. Nem fogják hagyni, hogy csak úgy kilépjünk belőle….
    Ez egy októberi videó: http://www.youtube.com/watch?v=cW7OnJ-N0m0&feature=youtube_gdata_player
    Visszatekintve az elmúlt fél évre, sajnos bejött Drábik úr jóslata. Nem hagyták.

  6. Gordon szerint:

    Persze hogy belekergettek minket. A 2002 és 2010 közötti kormányok (D-209, I. fletó, II. fletó, libás Bajnai) meg asszisztáltak hozzá. A nemzeti kormány mozgástere így leszűkült.

    Nyílván a nemzetietlen ellenzék (Jobbik, DK, MSZP, LMP) meg igyekszik politikai tőkét kovácsolni a kialakult helyzetből.

  7. J szerint:

    Nézd meg a videó! Nem csak 2002-2010!

  8. hajós szerint:

    2007-2010 között alapvetően a világgazdasági válság okozta az adósságnövekedést, és még mindig sokkal kevésbé nőtt a mi államadósságunk ebben az időszakban, mint a legtöbb EU-országé.

  9. ebihal szerint:

    Gordon!
    Hol van itt a nemzeti kormány? Vagy attól nemzeti, hogy a 10-15 % zsebét tömi a
    többiek terhére? Ezek voltak az “aktív ellenzék”?

  10. Vátesz szerint:

    A nép azért nem tüntet a megszorítások ellen, mert nincs kormányzati alternatíva, a komcsik+libsik 40+12 év alatt bebizonyították, hogy alkalmatlanok országvezetésre. Egyben jók, a síbolásban. A privatizált vállalataik is döglődnek, ha a piacról kell élniük. Ezért akarnak visszajutni a hatalomba, hogy az állami adóbevételekhez hozzáférjenek.
    Gyurcsány 11 világmegváltó tervet vezetett elő, egyből sem lett semmi. Jellemző a “baloldal” színvonalára, ma is érte dobog a szívük!

  11. Gordon szerint:

    Most egyetértünk.

  12. csaba péter szerint:

    Veletek is csak többen vagyunk…..

  13. ebihal szerint:

    Azért azt ne feledjük, hogy Orbán Viktor is elővezetett már jó néhány agyament akciótervet!

  14. GONDOLKODÓ! szerint:

    13:57
    Inkább egy mesterséges pénzügyi válság előidézése, a kapzsiság talaján, és abból fakadóan.

  15. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. 14:42
    Az emberiségnek felül kellene emelkednie, sajnos a tendenciák ellenkezőjét tapasztalhatjuk. Világmegváltó traumára, egyfajta katarzisra lesz szüksége az emberiségnek?

  16. Dr. grün szerint:

    Vátesz!
    “A komcsik+libsik 40+12 év alatt bebizonyították, hogy alkalmatlanok országvezetésre”
    A fityusz felsőbbrendűségét bizonyítja, hogy nekik erre 4+2 év elég volt?! ))) 🙂 (((

  17. csaba péter szerint:

    Szegény szerencsétlen vátesz

  18. Vátesz szerint:

    Mert te aztán egy ász vagy!

  19. CsepeliNo1 szerint:

    Azért azt megkérdezném, hogy miért 2002 és 2010 között voltak alkalmatlan kormányok Magyarországon?
    Ja, mert akkor vesztett a Fidesz?

    Akkor visszakérdezek:
    Melyik pártban ülnek olyan politikusok többségben, akiknek köszönhetjük (szerintük) a rendszerváltást, voltak ellenzékben – kormányon?
    Hol voltak ezek az emberek, amikor fel kellett volna szólalni az IMF hitel felvétele ellen?
    Hol vannak az akkori előremutató programjaik a válságintézkedésekre?
    Ezekben az időkben hol voltak?

    Most:
    Hová tűnt a magánnyugdíjpénztári vagyon?
    http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/selmeczi-569-ezer-ember-realhozamat-eltozsdeztek-353984
    Ezáltal mennyivel csökkent az államadósság?
    Mi van a Közgép pénzei, állami pályázati nyeréseivel?
    Azt meg már meg sem merem kérdezni, hogy mi a véleményetek Hagyó vs. Közgép + Ezüsthajó (Simicska) erősen megkérdőjelezhető állami pénzekhez jutásához?

Itt lehet hozzászólni !