Zeneünnep a Szent Imre téren

Csepel.hu

Csepel újjáépítésének 300. évfordulójához kapcsolódóan zenés rendezvénysorozat vette kezdetét kerületünkben. Ennek első programjaként a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvós Zenekar adott nagy sikerű koncertet a Szent Imre téri szökőkútnál, május 20-án délelőtt.

A közel 40 perces előadásra sokan voltak kíváncsiak, a kisgyerekes családoktól az idősebbekig, sokan gondolták úgy, hogy remek vasárnap délelőtti programnak ígérkezik a – kerületben eddig szokatlan, de azonnal népszerűvé vált- esemény megtekintése. Péntek János karnagy vezényletére először Erkel: Ünnepi nyitányának egy részlete csendült fel, majd sorra jöttek az alkalomhoz és a helyszínhez kiválóan illő darabok.

Sorrendben Balázs Árpád: 4 kép, Müller József: Kossuth induló, Kodály Kállai kettőse, majd Pongrácz Géza: Kuruc csizmák nyomán című műve hangzott el, amelyben Illés Mihály tárogató-szólójával is elkápráztatta a zenekedvelőket. Ezt követően Farkas Antal: Lencsi polka, Payer: Grosssmutters keringője, majd egy C-moll csárdás, s végül Mondvay György Csepeli Fesztivál Indulója szólalt meg a fúvós-zenekar tolmácsolásában, melyek egytől-egyig nagy tetszést arattak a közönség soraiban.

A nyárias időnek is köszönhetően, a zenekar által adott szabadtéri koncert remek hétvégi programnak bizonyult, amely a tervek szerint a közeljövőben is folytatódik majd Csepel számos helyszínén.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !