Gyurcsány köteles beszéde

Képviselő Funky, Heti Válasz

Gyurcsány Ferenc ünnepel. Mit ünnepel, lubickol. Mit lubickol, ég felé tartott kézzel, a gyűrűjét csókolgatva futja körbe a stadiont a bombagól után.

A pécsi egyetem nem tudja bizonyítani a plágiumot. Gyurcsány pedig hullámzik, levegőbe öklöz, kurjongat.

Nem vonja le a végtelenül kellemetlen ügy egyetlen lehetséges következtetését: vagyis, ha könnyen elképzelhető, hogy a saját füle mögött is vaj van, akkor nem neki kéne a leghangosabban elítélnie Schmitt Pált.

Pont így sikerült a gólöröm is.

“Nem tudom, hogy értik-e elemzők, közírók, újságírók, hogy amikor azt hangoztatják, hogy bár a civilizált országok  jogrendjében a vádlónak kell bizonyítani a vádlott bűnösségét, ezzel szemben a politikában megfordul a bizonyítási  kényszer és a megvádoltnak, a meggyanúsítottnak kell eloszlatnia a gyanút, akkor ezzel hozzájárulnak a közélet

barbarizálódásához, a permanens karaktergyilkosságokhoz. A jobb értés kedvéért teszem ide, hogy e logika termeli  a „libás Bajnait”, a „wizz-aires Oszkót” stb..” – írja a Facebookon.

Jöjjön egy másik idézet tőle, néhány évvel régebbről, Debreczeni József könyvéből. Arról beszél, mit kezdett ő maga Kövér László a 2002-es “köteles beszédével” a választási kampányban.

“Mi csináltuk meg a “köteles akciót” is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív,  és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az – egy kis rossz szándékkal – ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (…) És összerakjuk.  Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak.  Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt,

amelynek a vége a köteles tüntetés.”

Naiv befejezés és konklúzió: Gyurcsány Ferenc sohasem tanul és bárhány pofonba képes belefutni.

Realista befejezés és konklúzió: Gyurcsány Ferenc tökéletes következetességgel nézi agyhalottnak saját szavazóit, valószínűleg nem is minden ok nélkül. A politika pedig mocskosabb dolog, mint egy hadosztálynyi Horthy-szobor a szivárvány minden színére mázolva.

Forrás: Képviselő Funky

Ne bántsd a Gyurcsányt!

Biztatom magunkat, nehogy végzetes hibát kövessünk el, és kiűzzük közéletünkből a már hivatali ideje alatt padlót fogó s a politikát azóta is „alulnézetből” szemlélő exminiszterelnököt. Kár lenne értünk. Fontos tájékozódási pontot veszíthetnénk el. Mert ha köztünk marad, rá-rápillantva könnyedén bemérhetjük, merre haladnunk ön-és közveszélyes.

Tudhatjuk, hogy politikai érdekből ő vezényelte le a határon túli magyarok elleni szégyenteljes attakot. Az általa irányított kabinet végighazudott másfél évet, hogy a “szarból” visszahozhassa a kormányzás esélyét. A választások előtt ő fogadtatta el a parlamenttel azt az ötéves adócsökkentési programot, amely a gazdaság dübörgését igazoló kommunikációs szemfényvesztés volt csupán. Az ő rendőrei tartottak brutális erődemonstrációt 2006 őszén – “a köztársaság védelmében”. Kormányzása idején veszélyeztették biztonságunkat szlovák terroristák, tartották rettegésben álarcos randalírozók az állami ünnepségeket, és robbantgattak szélsőséges elemek önmegsemmisítő Molotov-koktélokat nevenincs szocialista képviselők házánál. (Mellesleg, kormányzásához kapcsolható a magyar állam és polgárainak végletes eladósodottsága.)

A szürrealitás korszaka volt az övé.

Gyurcsány Ferenc se belső, se külső gátat nem ismert, csak érdeket és érvényesítésére alkalmasnak látszó eszközt. A politikai kommunikáció leggátlástalanabb hazai alkalmazójává vált. Így tudott magának pártot, majd miniszterelnöki pozíciót nyerni, de rövid időn belül mindkettőt legyalulta és elbukta.

Gyurcsány Ferenc Tóth Mihállyal

A Hír Tv legutóbb azt derítette ki róla – a Schmitt Pál plágiumügyében hevesen gyalázkodó politikusról -, hogy főiskolai szakdolgozatát ugyanazon címmel adta be, mint négy évvel korábban egykori sógora. Bár a téma iránt sem azelőtt, sem azóta semmiféle affinitást nem mutatott, ő is a Balaton-felvidék szőlészetének és borászatának problematikáját helyezte górcső alá. A ránk maradt értékelések tanúsága szerint mindketten ugyanazokon az oldalakon ugyanazokat a hibákat követték el. Ami a másolás gyanúját vetítette rá. És azért csak a gyanút, mert a corpus delicti szőrén-szálán eltűnt. A gyurcsányi diplomamunkát valaki meglovasította. A Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karáról éppúgy, ahogy az Apró-villából.

És a volt miniszterelnök a gyanúsításra újra váddal és fenyegetéssel válaszol. Megint áldozati szerepben tetszeleg. Hogy meg akarják ölni. És ha rajta múlik, újra terrorelhárítóktól feketéllenének a timpanonok szerte az országban.

Éppen csak magyarázat nem került elő a tőle idegen témaválasztásra, ahogy forráshelyek és interjúalanyok sem. Gyurcsánynak nincs semmije, ami alapján stimmelne hozzá a szőlészet és borászat. Mégis képes volt azt mondani, hogy sógora anyagát az ő “ellopott” dolgozatából ollózhatták össze politikai ellenfelei…

Most megint nyakig állunk a szürrealitásban, Gyurcsány Ferenccel a főszerepben. De tudjuk, hogy ez csak múló rosszullét. Epizód.

Forrás: Borókai Gábor, Heti Válasz

27 hozzászólás “Gyurcsány köteles beszéde” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    „És a volt miniszterelnök a gyanúsításra újra váddal és fenyegetéssel válaszol.
    Megint áldozati szerepben tetszeleg. Hogy meg akarják ölni. És ha rajta múlik, újra terrorelhárítóktól feketéllenének a timpanonok szerte az országban.”

    Fletó, aki egy ország összes luzer politikusait átverte, jól megkajáltatta még éjjel is meg nappal is. – Mutasd meg már a dolgozatodat.

    Látod ezek még most is úgy félnek tőled, mint a tűztől – Megmondta Orbán úr, hogy igazi politikusként az egész országban csak te jöhetsz szóba.
    🙂

  2. Nagyapó szerint:

    Gyurcsány(i) igazi kommunista, ugyanis

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  3. Jeniszej szerint:

    Mit mondott Orbán!

  4. abcd szerint:

    Ez Gyurcsány fórum vagy csepel.info ???????

    “Gyurcsány köteles beszéde”
    “Szobrot rongált a gyurcsányista Dániel Péter”
    “A szakdolgozat előkerüléséig nem bizonyítható Gyurcsány plágiumügye”

    “Az egykulcsos adó bevezetése visszavetette a költségvetés bevételeit és ezért arra kényszerült a kormány, hogy a vállalatoktól beszedett pénzből tömje be a költségvetési lyukakat. A kormány múlt héten döntött a bank-, energia- és telefonszektort sújtó adók bevezetéséről, hogy kezelje az EU magyar költségvetéssel kapcsolatos aggályait – írja a Bloomberg.”

  5. ebihal szerint:

    Nagyapó!
    Akkor kéz a kézben járnak a Fletóval!

  6. Haza csak ott van, hol jog is van, S a népnek nincs joga. szerint:

    Nagyapónak meg kell bocsájtanunk,
    hisz egy bizonyos kor után már…..

    Az önkormányzat honlapján meg már szerepel, amit hónapok óta tudunk:

    http://www.csepel.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3152:informaciok-a-talajterhelesi-dij-valtozasarol&catid=57:kiemelt-hirek

  7. csaba péter szerint:

    Nagy szarba vagytok , ha csak erre a témára tellik.

  8. szigetország szerint:

    Nyüszít a szélsőbal.

  9. robi szerint:

    A magam részéről pojácának tartom, de valamit mégiscsak tudhat a pali, ha a másik oldalon vele kelnek-fekszenek.
    Ráadásul fogást sem nagyon találnak rajta.

    Ez az ő intellektuális fölénye miatt lehet?

  10. magyar baka szerint:

    @robi írta:”… valamit mégiscsak tudhat a pali, ha a másik oldalon vele kelnek-fekszenek……
    Ez az ő intellektuális fölénye miatt lehet?”
    Ha a bubópestis fenyegetne, akkor minden oldalon azzal kelnének-feküdnének az emberek. Pedig annak intellektuális fölénye nincs. Csak életveszélyes.
    Tanulmányozhatnák végre a hozzászólók a pszichopata kórleírását. (Az sem veszélytelen baj…)

  11. robi szerint:

    magyar baka!
    Sötét vagy, mint az éjszaka.
    Ne csak szemináriumokra járj, olvass is.

    Amúgy, tanulmányozzon téged a kedvenc urológusod, naponta háromszor!

  12. Zoli049 szerint:

    Megint terítéken az az ökör is?
    Csökkent a GDP és esett a forint. Ezt mégsem lehet leírni. 🙂

  13. magyar baka szerint:

    @Dr. Habil.Debil.Med.Univ (azaz @robi)
    Módfelett becsülöm tudós érveidet (ha értenéd, mit jelent ez a szó). Bikacsököd nincs véletlenül?

  14. Dr. grün szerint:

    robi!
    A fityisznek szüksége van a Fletóra, mint majomcsapatnak a zörökös elleségre a jaguárra!
    A közös gyűlölete tartja össze a hordát, amire a legmagasabb ág biztos magasságából a Vezér mellét döngetve folyamatosan ismételget!
    Ha le merne jönni és megvívni vele, (akár egy tv vitán is) lealázná a sárgaföldig! Ettől a nyáj újabb lendületet kap és harsány makogásba kezd, és csodálattal adózik!
    De közeleg az óra, közeleg a perc! ))) 🙂 (((

  15. magyar baka szerint:

    grün a legokosabb. Csak milyen kár, hogy erre az én életem is ráment/rámegy. Na, pá, reménytelenek!

  16. kuku szerint:

    grün neked nem közeleg már elment

  17. Menyhért Péter szerint:

    Kedves csepeliek!

    Senki nem volt képes ártani annyit Magyarországnak, mint gyurcsány.

    Szétverte a baloldalt, és hatalomra segítette orbánt.

    Mindezt azért, mert kádári-haszonélvezőként már az első években összelopta a vagyonát a nép vagyonából! Persze, nem szabad elsiklanunk afelett a tény felett sem, hogy kisztitkár cimborája az orbán viki most lopja össze a magának valót, szintén a mi zsebünkből.

    Súlyos politikai hibát követett el az mszp is,mert a mai napig nem számolt le a gyurcsáni csapattal, és ahelyett, hogy időben elzavarta volna, hagyta hogy megossza az mszp sorait.
    Csoda ezek után, ha az emberek továbbra sem kérnek az mszp-ből?

    Az orbáni egyre agresszívebben kiépülő személyi kultusz kiváló taktikai érzékkel visszaél az emberek figyelmével, és a gyurcsányi botrányokkal eltereli a figyelmet a valóságról.

    Üdv menyus
    üdv menyus

  18. Tóth Mária szerint:

    Nem kellene ezt a balfácán gyf-et annyit sztárolni, mindennap írni róla! Ez adja neki a muníciót, hogy még mindig vele foglalkoznak!

    Hogy miért nem találnak rajta fogást? jó kérdés! Talán az Apró klán is besegít a dicsőítésébe!

    Miért nincsen már börtönben????????? Talán Menyhért Péternek van igaza!

  19. Dr. grün szerint:

    Tóth Mária!
    “A fityisznek szüksége van a Fletóra, mint majomcsapatnak a zörökös elleségre a jaguárra!
    A közös gyűlölete tartja össze a hordát, amire a legmagasabb ág biztos magasságából a Vezér mellét döngetve folyamatosan ébren tart!
    Ha le merne jönni és megvívni vele, (akár egy tv vitán is) lealázná a sárgaföldig! Ettől a nyáj újabb lendületet kap és harsány makogásba kezd, és csodálattal adózik bátorságának!”
    Idézve magamtól. ))) 🙂 (((

  20. kuku szerint:

    Grün add ferinek a doktoridat igy csapatban marad ketten tudjátok használni

  21. Dr. grün szerint:

    Kuku!
    Az enyém is pálgium! A papírját a kínaiaktól, a betűit a latinoktól, a számokat a zaraboktól plagizáltam!
    Így igen nehezen tudnák ellenőrizni a valódiságát!
    Habár a HÍR tv oknyomozó riporterei akit egyszer a CÉLPONT-ba vesznek?! ))) 🙂 (((

  22. Katka szerint:

    Az admin. érdekes ilyenekről nem ír, persze kell a fidesz imádóknak kell a cirkusz Gyurcsányról, addig is lehet sumákolni a fidesz ámokfutásáról, Orbán vajda család gazdagodásáról! Az előző részt sem tette be kedves adminisztrátor.

    Talpalatnyi föld III.: Lévai tulajdonostársa nyerte a legtöbbet Felcsúton

    http://atlatszo.hu/2012/05/18/talpalatnyi-fold-iii-levai-tulajdonostarsa-nyerte-a-legtobbet/

  23. kuku szerint:

    katka mit müvelt gyurcsány a mezőturi tissa cipögyárral a balassagyarrmati könnyüfém müvel mi történt CO kovátal 2oo5 ben csók

  24. Té-Gé szerint:

    kuku elfelejtett írni? 🙂

  25. Dr. grün szerint:

    Té-Gé!
    Lehet, hogy csak a névnapi mulatság ártott meg neki!
    Ma Ivó nap van! ))) 🙂 (((

Itt lehet hozzászólni !