Fideszes siker Dunaújvárosban

MTI, Magyar Nemzet

Hingyi László, a Fidesz jelöltje nyerte a vasárnapi időközi önkormányzati képviselő-választást Dunaújvárosban, miután a szavazatok közel 41 százalékát kapta – tudatta az önkormányzat szóvivője.

Németh Tünde elmondta, a névjegyzékben szereplő 5034 választópolgárból 998 járult az urnákhoz, ez 19,82 százalékos részvételi arányt jelent. A voksoláson az öt jelölt közül Hingyi László (Fidesz) 408, Gombos György (MSZP) 275, Czinkon Zoltán (LMP) 174, Tassó Zoltán (Jobbik) 75, míg Csikós Árpád (független) 66 szavazatot kapott.

A szóvivő hangsúlyozta, ezek nem hivatalos eredmények, arra két napot várni kell, addig van lehetőség jogorvoslat benyújtására.

A 10. számú egyéni választókerületben azért kellett időközi önkormányzati képviselő-választást tartani, mert Kiss András (Fidesz) közgyűlési képviselő február 18-án elhunyt.

mno.hu

28 hozzászólás “Fideszes siker Dunaújvárosban” bejegyzésre

  1. Jeges mosoly szerint:

    Úgy látszik, vannak még hülyék…

  2. beluska szerint:

    Emberek! Ez már messze nem pártszimpátia, hanem rajongás. Olyan ez mint VV Alekosz, tök mindegy mekkora tahó akkor is rajonganak érte. Besz@rás.

    Talán a részvételi arányon mutatkozik meg az, hogy a választópolgárok egy ötöde élt a szavazati lehetőséggel. Remélem hogy azok akik nem mentek el meglepetést szeretnének okozni legkésőbb két év múlva.

  3. Té-Gé szerint:

    Itt Csepelen ki a f@szt érdekel, hogy Dunaújvárosban mi van? 🙂
    Fizetett (bár ez így nem igaz) politikai hírdetés a fanoknak. 😀

  4. Gordon szerint:

    Fáj a vereség? 🙂

    Maradt a kétharmad.

  5. Gordon szerint:

    Most látom, hogy a futottak még között a Jobbik kemény 75 szavazatot kapott.

    Csak így tovább! 😀

  6. Té-Gé szerint:

    Neked, mint sokszor írtam, ott a kis alapítványodban nem mindegy ki a hatalom birtokosa? Pénzednél vagy, nem? 🙂
    De látom, hogy még nem elég, mert kéregetsz! 🙂

    Azt ne pumpáld már itt le, hogy ez valami reprezentatív adat! 😀

  7. Gordon szerint:

    Milyen alapítványomban? Mesélj erről!

    “Hamarabb hullik a férgese, nem kell nyugdíjat fizetni, de az eü sem tud velük mit tenni. Májbaj, halál, azt szevasz!”
    /Té-Gé, 2012. május 13., vasárnap – 22:26/

  8. ebihal szerint:

    Gordon!
    Olvasni tudsz? 5034-ből 998 ment el! Ezután miről beszélsz?

  9. Kovácsné Ánus Marika szerint:

    Az eredmény bizonyítja, hogy nem hiába fárad Miniszterelnök Úr. Az emberek nem kérnek a libsi-komcsikból és a nácikból sem. A magyar tv-ből végre nem a szenny folyik (az erőszak meg a meztelenkedés), hanem igaz értékek és jó hírek!
    Végre rend van és halad az ország! Ezt minden ismerősömmel így érezzük. Hajrá!

  10. Rend szerint:

    Szörnyű!

    Gyakorlatilag a véres szájú fideszes szavazók mentek el szavazni. Még a 20 % fele is csak 10%. 10 % érzi úgy, hogy a kormányunk jó úton halad. Az emberek 80 % már szarik az MSZP/DK/FIDESZ/JOBBIK/LMP szarházi csapatára. Remélem a 80 % talál magának egy tiszta közéletet biztosító pártot. Még van rá 2 év.

  11. Rend szerint:

    Ja még annyi a címhez ha 10% siker akkor mi a bukta?

  12. Rend szerint:

    És még jóindulatú voltam mert kerekítettem 10 % a 8 százalékot:))))))

  13. Manitu szerint:

    Gondolom ott is kiábrándultak a volt kommunisták bőréből kibújt tolvaj vadkapitalistákból. Ha jól tudom ez is egy erős kommancs körzet volt korábban.

    Véresszájú Rendnek csak megjegyzem: időközi önkormányzati választáson ez a részvételi arány magasabb mint az átlag.

  14. ebihal szerint:

    Manitu!
    Mi a szart tükröz a szavazásra jogosultak 10 %-a?

  15. Manitu szerint:

    “Németh Tünde elmondta, a névjegyzékben szereplő 5034 választópolgárból 998 járult az urnákhoz, ez 19,82 százalékos részvételi arányt jelent.”

    19,82%-os részvétli arány még magasabb is az időközi önkormányzati választásokon megszokottnál.

    Ugyanazt a cikket olvastuk?

  16. ebihal szerint:

    Manitu!
    Ugyanazt a cikket olvastuk! A Fideszre leadott szavazatok 10%-ot jelentenek.
    Melyik részét nem érted?

  17. Gordon szerint:

    És hány százalékot jelentenek az mszp-re leadott szavazatok? 😀

    Felesleges ebbe kapaszkodni.

    A Jobbik 75 tényleg nagyon humoros.

  18. Gordon szerint:

    “Végre rend van és halad az ország! Ezt minden ismerősömmel így érezzük.” – írja Ánus.

    Végre egyetértünk.

  19. Dr. grün szerint:

    Gordon!
    Kár, hogy visszafelé! 🙂

  20. kiskovi szerint:

    Én csak arra lennék kíváncsi, hogy hova bújnak el a napjainkba ezek a fityisz imádók? Mert szabadon alig látni, lehet ketrecbe tartják ezeket is mint a barmokat, amíg el nem jön az idejük?

  21. 2014-ben amerikai zsidó tanácsadók döntik el a választást?

    Mesterházy Attila pártelnök az elmúlt napokban tett amerikai körútján találkozott az Obama-stáb több prominens tagjával, akikkel a lehetséges jövőbeni együttműködésről egyeztetett. Az amerikai elnök internetes kampányáért felelős szakember részletesen bemutatta az MSZP-elnöknek és munkatársainak a közösségi portálokon szervezett Obama-kampány koncepcióját, előnyeit és hibáit.

    Amerikai zsidó profi tanácsadók segítik a Fidesz és a kormányzat politikai lépéseinek előkészítését. George E. Birnbaum, aki a 90-es évek végén Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kabinetfőnöke is volt, és társa, Arthur Finkelstein a Republikánus Párt két tanácsadója rendszeresen felbukkan a magyar fővárosban, mert már évek óta dolgoznak a Fidesz agytrösztjének.

    2002-ben a Fidesznél Wermer, az MSZP-nél Werber volt a kampánytanácsadó.
    Viszont az eszes parasztgyerek jól beleköpött a választási levesesfazékba a gázár-ötletével! Attól tartok, 2014-ben hagyni fogja, hadd menjenek a dolgok a maguk útján!
    Hacsak meg nem tetszik a kiábrándult népnek az NHE (Nemzethű Erők, copyright Tarjányi László).

  22. csaba péter szerint:

    Ejnye drága Tarjányi úr , már megint zsidózni tettszik? Ugyan minek?

  23. robi szerint:

    2014-ben nem az önimádó zseni dönti el a választásokat?
    Na ne.
    Mi lesz velünk?
    Már a Napóleonokban sem bízhat az ember?

  24. robi szerint:

    Ami a címben szereplő témát illeti: nem lehet más az eredmény, bárhol választanak.
    Az ú. n. baloldal jelenleg nem lehet alternatívája a kormányon lévőknek.
    A “nagy generáció” levitézlett, a kétharmadot nekik lehet megköszönni.

    A jövőjük? Káder állományuk aligha alkalmas a sokat szidott jelenlegi vezetők leváltására. Sikerült a régieknek összeszedniük egy csomó önző, karrierista fiatalt.
    Gratulálok, elvtársak.

  25. Nem az a zsidózás ha valamely politikai szereplőről írják, főleg ha az illető külföldi, hanem ha valakire jelzősítve mondják!
    Miért nincs egyik oldalnak sem véleménye az általam idézett hírről?

    Egyébként meg azért írtam, mert a csepelinfó tudatosan vagy véletlenül mostanában vitára alkalmatlan híreket hoz. Vajon a Népszabadságból illetve az index-ből ezt miért nem idézték? Sokszor azért nem szólok hozzá, mert baromira unalmas az ami itt folyik.

    Egyébként én 2002 után is elviseltem azt amit a nép “bölcsen” választott. Nektek is úgy látszik mindegy, mert jól elvagytok egymás között, 1994 óta, amióta az MDF levitézlett, Fidesz-MSZP adok-kapok megy, az úgynevezett árokásás. Majd ha elég mélyre ástátok egymást, akkor húzzátok is magatokra a földet, hátha utánna az istenadta nép végre szétnéz, mit kéne tenni ebben a hazában! Az eszes parasztgyerek csak azt írja, amit megtett, sohasem állította, hogy különb a többi magyarnál. E pluribus unum.

  26. Menyhért Péter szerint:

    Kedves csepeliek!

    Megdöbbentő, hogy az elvakult adok-kapok mellett szinte nincs egy józan hang!

    Mivel az egyik képesítésem statisztikus, megpróbálok értelmesebb áttekintést adni a dologról.
    ahhoz, hogy egy adatot értelmezni tudjunk,nem párthűség, hanem összehasonlíthatóság kell. z az állítás mindkét böszmére igaz, bár ezek az élő kövületek abban a hiszemben élnek, hogy a vakon engedelmeskedő hívőik az ő hatalmuk záloga. Ez bizony nem így van, és erre a gyurcsány pofára esése az élő példa.

    A szavazók száma 45%-kal csökkent. Ezek azok, akik nem a böszme pártok vakhitű követői, hanem gondolkodásra képes választók. Ezek a jelenlegi parlamenti pártok egyikét sem tartják elfogadható választásnak, így el sem mennek szavazni! Figyelem, ez nem lesz mindig így!.

    A fidesz teljesítményének köszönhetően hívei-szavazói 49 % -át elvesztette. Most már nem kétharmados, hanem felesnél is jóval gyengébb a csapat. A gyurcsányi pofára esést már a viki is megkezdte!
    A jobbik bukása még nagyobb: választóinak csupán a 30 %-át tudta megtartani!

    Az úgynevezett jobboldal összesített teljesítménye: szavazóik 54 %-a hátat fordított nekik!

    A szocik is elvesztették szavazóik 54 %-át, ami nem csoda, hiszen láthatóan a mai napig nem fogták fel, hogy miért buktak akkorát.
    Az lmp látszólag jó szerepelt, hisz szavazóinak száma 35 %-kal nőtt! Egy baj van: olyan jelentéktelen a párt tömegbázisa, hogy tökmindegy ez az egyébként pozitív változás is.

    Az úgynevezett baloldal azonban még most is ócska, hiszen ők is elvesztettek 38 % szavazót! Azért ne legyenek büszkék, mert még mindig csak szellemképei a volt dicsőségüknek!

    Minden pártpreferencia nélkül kijelenthető, hogy a jelenlegi parlamenti elit szemétre való, hisz mindkét oldala folyamatosan veszti a támogatóit.

    Kedves csepeliek. Ezek a valóság tényei,és a belőlük korrekt módon megalapozott értékelés.
    űdv menyus

  27. csaba péter szerint:

    Örülök , hogy a képviselő úr örül .

  28. ebihal szerint:

    Gordon!
    Nem az a lényeg, hogy az mszp hány százalékot kapott, hanem az, hogy a fidesz a
    választásra jogosultak 10 %-ának szavazatát elsöprőnek nevezi! Ugyanazt csinálják, mint
    az országgyűlési választásnál! Nem a választásra jogosultak 2/3-tól kaptak felhatalmazást,
    hanem, annak kb. negyedétől, csak ezt simlis módon elfelejtik közölni!

Itt lehet hozzászólni !