Pink.hu
Szerzőnk Kovács M. Veronika Vörös Enikővel és Tüttővel
A kutya nem eszköz. A kutya társ, barát, segítség: a kutya minden. Ennek a mondásnak az igazságát Enikő, Írisz, Flóra és Tüttő a MVGYOSZ Vakvezető Kutyakiképző Iskolájának négy- és kétlábú munkatársai segítettek megérteni.
A csepeli kutyasuliban arra is választ kaptunk, mire képes és mire nem a vakvezető kutya, no meg arra, milyen érzés, amikor az embernek a kutya a szeme.
– A kutya számomra a függetlenséget jelentette. Azt, hogy én is száguldozhatok, mint a többi kamasz – meséli Sáfrányné Kobli Írisz, aki tizenöt évesen kapta az első vakvezető kutyáját, Larryt. A golden retriever több mint 10 évig vezette, segítette őt, egészen addig, amíg a rák nem végzett vele. Most Flóra vezeti Íriszt, ő pedig a kutyakiképző iskola munkatársainak segít azzal, hogy teszteli a blökiket.
– Ha a kutyák eljutnak egy bizonyos tudásszintre, tehát már képesek vezetni, akkor megyek velük én, hogy kiderüljön képesek-e látássérült emberrel együttműködni. A kutya ugyanis megérzi, hogy látó vagy vak ember vezeti, mivel más a vak ember járása, mozgása.
Írisz és Flóra
A kiképzés
Addig ugyanis, hogy egy ígéretes kölyökből igazi vezető lesz, fél év telik el munkával, tanulással. Vörös Enikő, az iskola szakmai vezetője mesél arról, hogy a kiválasztott kölyköket az első két hónapban engedelmességre szoktatják, ami alatt megfigyelik a kutyát, hogy alkalmas-e erre a munkára. – Ilyenkor már elkezdjük a hámhoz szoktatást, a fegyelmezést, megtanítjuk az irányokat.
Az alapkiképzés végén egy engedelmességi vizsgát tesznek a kutyák, majd egészségügyi szűrésen esnek keresztül, csak ez után jöhet a négy hónapos vakvezető képző. Mindez kutyánként nagyjából kétmillió forintba kerül – ami alapján érthető, hogy miért csak alig 10-12 kutya kerül ki évente az iskolából.
Életet menthetnek
Bár a vakvezető kutyák hatalmas segítséget jelentenek a mindennapi közlekedésben, nem képesek mindenre. Például nem tudják egy bemondott címre elvezetni a gazdijukat. Ráadásul nem képesek a közlekedési lámpák jelzéseit sem értelmezni, vagyis akkor indulnak el a kereszteződésben, amikor a vak – a forgalom zajait figyelve – úgy ítéli meg, hogy biztonságosan átkelhetnek az úttesten. Illetve van, hogy ilyenkor sem: Írisz életét például második kutyája, Szamóca mentette meg, amikor nem engedte, hogy lelépjen a járdáról – szabályosan visszalökte az asszonyt. Centikre voltak csak egy piroson átrobogó busztól. Ezt a fajta „értelmes engedetlenséget” Flóra is bemutatta a tanpályán. Írisz hiába adta ki a „tovább, előre!” parancsot, makacsul ácsorgott, egészen addig, amíg fel nem emelték előttük a sorompót. Ha engedelmeskedik Írisz minden bizonnyal csúnyán megütötte volna magát.
Segítsünk a látássérültnek, de ne zavarjuk a kutyát!
A kutyák kiképzése erőszakmentesen, sok pozitív megerősítéssel folyik. Olyannyira, hogy a kutyus élete végéig bőségesen, bár rendszertelenül kap jutalomfalatot, ha valamit jól csinál. Hiszen – bár szemmel láthatóan élvezik a dolgot – a kutyák számára ez munka. Ezért sem szabad az utcán „haverkodni” a vakvezetővel, hozzászólni, vagy bárhogy máshogy elvonni a figyelmét. Lehet viszont, sőt kell is segíteni a látássérültnek. A kutyákat úgy képzik ki, hogy ilyenkor is maradjanak barátságosak, persze, ha kell, képesek kimutatni a foguk fehérjét.
– Egyetlen kutyát sem tanítunk arra, hogy védje meg a gazdit, hiszen ha az ember segítő szándékkal lép oda a látássérülthöz, és a kutya mondjuk agresszívan rátámad, az elég kellemetlen – mondta el Vörös Enikő. – Egyes kutyákban azonban erős ez a védelmező ösztön: volt látássérült, akit megmentett a kutyusa, mert ki akarták fosztani. A kutya viszont felismerte a durvább viselkedést a gazdájával szemben, és megharapta, letépte a ruháját a támadónak.
A nyugdíjas ebek
Ahogy az embereknél, úgy az ebeknél is elérkezik a jól megérdemelt pihenés ideje: amikor egy kutyus nyugdíjas korba kerül, egészségügyileg vagy fizikálisan leépül, akkor többet nem kell a vöröskeresztes hámot, a „kabátot” magára vennie. Ettől kezdve vagy marad a régi gazdi mellett, kényeztetett, becsben tartott hobbiállatként vagy, ha erre nincs mód, és a család sem tudja befogadni, a kiképzőtelepen tölti aranyéveit.
Teszt: amikor a kutya irányít
Hogy milyen vakként kutyával közlekedni, azt Tüttő, Vörös Enikő kutyáján tapasztalhattam meg. Nem volt könnyű. A „megvakulásom” utáni harmadik másodpercben már azt sem tudtam, hol vagyok, és még egyenesen menni sem voltam képes. Tüttő kedves erőszakkal – értsd lecövekelt mellettem az akadály előtt – próbált megállítani engem az akadályoknál, de úgy meg voltam zavarodva, hogy alig vettem észre a jelzést. Bele telt pár percbe, amíg annyira összecsiszolódtunk, hogy mertem engedelmeskedni a kutyának. Amikor viszont a négylábú segítség nélkül kellett venni az akadályt, csak a bot segítségével, az teljesen reménytelennek tűnt. Nagyjából 5 percembe telt egy alig 10 méteres szakaszt megtenni, a lépcsőre pedig sehogy nem tudtam feljutni.
Minél jobban ismerem az embereket, annál jobban becsülöm és szeretem a kutyákat!