Kitépték a fogait, hogy elmondja, hol van a pénze

Blikk

Dragan, a banda feje

Az élet sokkal nagyobb borzalmakat tud produkálni, mint azt józan ésszel bárki gondolná. Még a Fűrész című horrorfilm rendezője is elsápadna a csepeli hajléktalan mészárosok rémtetteinek hallatán! – írja a Blikk.

A Blikk legújabb értesülései szerint B. Dragan (38) és bandája az eltűnt diósdi vállalkozó hamvait a Dunába szórta. Amint az a tanúvallomásokból kiderült, H. Viktor (†32) halálát nem az okozta, hogy farönkökkel a felismerhetetlenségig megverték, az sem, hogy egy kombinált fogóval kitépték fogait, körmeit, sőt nemi szervét is megcsonkították, még akkor is életben volt a szerencsétlen férfi, amikor késsel több sebet ejtettek rajta.

A túsz sírva rimánkodott az életéért, de nem kegyelmeztek neki. Az egyik gyanúsított, K. Krisztián (26), azaz Szöcske az egyik helyszíni kihallgatáson, amikor a Blikk fotóriportere lencsevégre kapta, nem további holttesteket keresett a rendőrökkel, hanem azt mutatta meg, hogy melyik fára akasztották fel a diósdi vállalkozót, akinek a holttestét aztán elégették, majd Dragan utasítására a maradványait a Dunába szórták.  Ezen tanúvallomások miatt H. Viktor holttestét nem is keresték a zsaruk, sőt egyelőre annak a további két embernek sem keresik a maradványait, akik ugyancsak a hajléktalan mészárosok áldozatai lehettek. A jelenlegi adatok szerint még két férfit hasonló módon gyilkoltak meg, majd tüntettek el, az ő eltűnésüket soha nem jelentette senki a hatóságoknak, pedig valószínűleg két évvel ezelőtt az első áldozatai lehettek a bandának.

Az elsőként előkerült négy holttest a csepeli volt répaföldön

Döbbenetes, de a gyilkosok az áldozatok ruháit hordták, személyes dolgaikat pedig használták.  Például H. Viktor mobiljával még hetekig kommunikáltak, így például SMSs-ben az áldozat Budapesten élő húgával „beszélgettek”. Annak a négyfős nyíregyházi családnak, akiket meggyilkolásuk után elástak, még autójukat is használták. A tanúvallomások szerint pedig Dragan úgy vezette az autót, hogy a meggyilkolt áldozat napszemüvegét viselte.

– A  gyanúsítottak száma valószínűleg nem változik, a szerb B. Dragan Cs. Jánossal, B. Zsolttal, K. Krisztiánnal, B. Józseffel, valamint B. Amandával követte el rémtetteit. Azonban az áldozatok száma még nőhet, valóban több gyanús eltűnési üggyel összefüggésben vizsgáljuk a csoport esetleges érintettségét – mondta el Deme Tamás, az NNI életvédelmi osztályának nyomozója.

Forrás: Blikk

5 hozzászólás “Kitépték a fogait, hogy elmondja, hol van a pénze” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Félelmetesen el van vadulva Csepelnek ez a része. Gondozatlan terület.
    A gyomnövények sokasága szórja itt szabadon az egészségre ártalmas pollenek sokaságát. Már gazdagabb a fauna Tamariska domb élővilágánál is. A fűzfákon megjelentek a réti madarak fészkeinek sokasága.
    A Faterom már réti sasokat, héjákat, baglyokat is felfedezett, vagy vélt látni a területen.
    Talán a természetvédők legnagyobb örömére.
    😀

  2. prof. em. Dr. islander szerint:

    Jeniszej

    Nem jársz messze a valóságtól.

    Viszonylag gazdag a biodiverzitása a területnek, főleg a madarak, pl. egerészöly, ami elég ritka fészkelő Bp. területén. A flórája viszont értéktelennek mondható, de mint élőhely igen jó.

    De elfigyelve korábbi hozzászólásaidat, feltehetően szívesebben látnád a Fadesa betonrengetegét a területen. Ne aggódj, előbb-utóbb ez is meglesz.

    A pollenről annyit, hogy ennyi erővel az egész Kárpát-medence őshonos növényzetét ki lehetne irtani, mondván mindegyik allergén.

  3. Jeniszej szerint:

    prof. em. Dr. islander!
    IGEN! Még mindig jobb, mint a nyomortanyák!

  4. prof. em. Dr. islander szerint:

    ezek szerint Te is érdekelt lehetsz a beruházásban…

    szépen vagyunk!

  5. Jeniszej szerint:

    Az nem emberi élettér ahol a káosz a gaz és dudva az uralkodó.

Itt lehet hozzászólni !