Eltűnt Gyurcsány diplomamunkája

Origo

Az egyik index már megvan – ebben a szakdolgozat kettes-hármas jegyet kapott

A TV2 beszámolója szerint négyes volt az eltűnt szakdolgozat osztályzata

Nem találják Gyurcsány Ferenc 1984-ben írt szakdolgozatát a Pécsi Tudományegyetemen, de a dékán szerint bizonyíték van rá, hogy megvolt.

Leállította Gyurcsány Ferenc 1984-ben írt szakdolgozatának keresését a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának dékánja – írja a Pécsi Újság című portál. Geresdi István azt mondta: az abban az évben végzett technika és biológia szakos tanárok szakdolgozatai megvannak az intézeti könyvtárakban, a volt miniszterelnöké azonban hiányzik közülük.

Geresdi István a lapnak azt mondta, hogy a diplomamunkát munkatársai hosszas keresés után sem találták meg, és mivel nem lát rá esélyt, hogy ezek után fellelhetnék, nem keresik tovább. A szakdolgozat a katalógus alapján 1984-ben minden bizonnyal bekerült a biológia tanszékre, vagyis létezett, de ma már nincs meg, azt azonban, hogy mikor tűnt el, nem lehet megállapítani – mondta a dékán.

A Pécsi Újság hétfőn – az után, hogy Schmitt Pál a plágiumügye miatt lemondott a köztársasági elnöki tisztségről – egy kommentelőre hivatkozva azt írta: egyes híresztelések szerint a nyolcvanas években Pécsett a KISZ vezető tisztségviselőjeként tevékenykedő Gyurcsány Ferenc úgy kapott főiskolai diplomát, hogy nem adott be szakdolgozatot.

A volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke erre reagálva kedden a Facebookon nyilvánosságra hozta a főiskolai és az egyetemi leckekönyvéről készült felvételeket. Ezekből az derült ki, hogy a tanárképző főiskolán a Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel adott be szakdolgozatot, és arra jó minősítést kapott. Gyurcsány Ferenc 1990-ben a közgázon A gazdasági társaságok és a tőzsde működése címmel adott le disszertációt; diplomájának minősítése jó, a dolgozatra elégséges és közepes értékelést kapott.

Gyurcsány Ferenc kedden azt mondta, megvannak a szakdolgozatai, de bedobozolva, így időbe telik, mire előkeríti őket.

Orbán Viktor szerdán hozta nyilvánosságra a diplomadolgozatát. A kormányfő 1987. március 11-én, jeles eredménnyel védte meg Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben (A lengyel példa) című szakdolgozatát, amelyről ebben a cikkünkben olvashat részletesen.

Forrás: Origo

23 hozzászólás “Eltűnt Gyurcsány diplomamunkája” bejegyzésre

  1. islanderné szerint:

    Mi történt urak?Semmi hozzászólás?Vélemény? De csak röviden 🙂

  2. Manitu szerint:

    Szerintem ez a változat volt, amire mindenki tippelt volna. Ha lehetett volna fogadni, az a változat kapta volna a legkevesebb tippet, hogy megtalálják vagy kiadják.

    Most én azt is el tudom képzelni, hogy éppen most írják azt a diplomamunkát, amit Gyurcsány meg fog találni.

  3. islanderné szerint:

    Remélem a fagyi visszanyal! Bár sokan felháborodtak azon,hogy véleményeztem sok szoci valamikor megszerzett diplomáját! Egyébként ami nincs azt nem minden esetben lehet megtalálni sem!

  4. Lakó1214 szerint:

    Ha megvolt, akkor biztosan volt aki vizsgáztatta, meg kell kérdezni miként teljesített. A riportban meg elhangzik, hogy nem kell tárolni, nem más, mint egy diplomamunka. Nem doktori.
    Meg kell várni, amíg kipakolja a sublódot, a garázs dobozait, hátha meg lesz valami. Ha meg nem, akkor megszívta.
    Lehet menni tovább, válogatás nélkül, minden oldalon!!!

  5. Vátesz szerint:

    Nem is volt neki, Romániában az ilyeneket nevezték “jegyre adagolt értelmiségnek”!

  6. islanderné szerint:

    Ha szabad kérdezni te hol tárolod? Biztosan öt percen belül megtalálnád! Igaz mi nem vagyunk ilyen nagyra becsült emberek!

  7. Manitu szerint:

    Én valahogy pontosan tudom, hogy hol van a diplomám. Valahogy száz emberből kilencvenöt arra tippelt volna, hogy Gyurcsány nem fogja csak úgy megtalálni a szakdolgozatát. Miért van az, hogy a vizsgái előtt is leszóltak a tanároknak?

  8. földhözragadva szerint:

    Én is tudom hol van, sőt a nejemé is…:) Hja, nem is lettem miliárdos, se politikus. Viszont rendes embernek tartanak, de persze ez a tyúk és tojás kérdése…:)

  9. Paul szerint:

    A cionista nagykoalícióval elégedett a felvásárlók nagykövete, a Jobbikkal kevésbé

    Ilan Mór, Izrael budapesti nagykövete szerint “minden demokratikus erőnek és a társadalomnak nyilvánvalóvá kell tennie, hogy nem tolerálják az olyan nyilatkozatokat, mint amilyet Baráth Zsolt (Jobbik) országgyűlési képviselő tett kedden a Parlamentben”.
    A diplomata az MTI-nek csütörtökön úgy nyilatkozott, a Jobbik Izrael, a zsidók, a romák, Európa és a demokrácia elleni párt, és sajnálatos, hogy “egy demokratikus országban, mint Magyarország, vannak olyanok, akik így gondolkodnak és viselkednek”. A magyar kormány harcol az ilyen szélsőséges megnyilvánulások ellen, de a Jobbik már eddig is túl sok hasonló nyilatkozatot tett” – fogalmazott. Hozzátette: az embereknek nemet kell mondaniuk, ki kell jelenteniük, hogy “ami sok, az sok”.
    Azzal kapcsolatban, hogy a parlamenti pártok tiltakozásukat fejezték ki Baráth Zsolt felszólalása kapcsán, a nagykövet azt mondta, “a demokratikus jobb- és baloldali pártok pontosan azt tették, ami elvárható volt tőlük, nem többet és nem kevesebbet”.
    (MTI nyomán)

    Döntsék már el baloldalon a liberálisok, hogy akkor DEMOKRÁCIA VAN,VAGY NINCS DEMOKRÁCIA MAGYARORSZÁGON? Az EU parlamentben pont az ellenkezőjéről gágognak!!

  10. Manitu szerint:

    Paul, a legújabb vérvádas epeömlésetekhez gratulálok, van olyan szellemi szinten, mint a péniszlóbálós rendteremtés. A különbség annyi, hogy a szerencsétlen részeg suttyó ősmagyar Alextől eltérően ezt a primitív vérvádas dumát egy parlamenti politikusotok adta elő.

  11. Gordon szerint:

    Az EP-ben se mindenki mondja azt amiről Paul beszél.

    Persze a Jobbik-DK-LMP-MSZP kis bizniszpártocskáknak rendszeresen mondaniuk kell valami ütőset, hogy a közfigyelmet magukra irányítsák.

    Valós (szak)politikai elképzeléseik és politikai súly hiányában nem marad számukra más, mint a heccpolitizálás.

    Mennek a levesbe…

  12. Gordon szerint:

    Akkor hogy is van ez???

    “A dolgozat tehát Gyurcsányéknál dobozban van, az egyetemen még keresik. Azt ígérték, szerdára előkerítik, és választ kapunk az országot lázban tartó kérdésre. Egy kommentelő ugyanis azt állította, neki Gyurcsány e-mailben azt válaszolta, hogy két szakon „közös szakdolgozatot” adott le.”

    http://www.magyarhirlap.hu/belfold/gyurcsany_masik_szakdolgozata_is_erdekes_lehet.html

  13. Csaba szerint:

    Valamelyik híradás szerint a pécsi egyetemen minden 1984-ben írt szakdoga megvan, csak a Kúrcsányé hiányzik. Hááát? Mint KISZ-vezér lehet, hogy borítékban adta be a szakdolgozatát. A borítékban meg az akkori megyei párttitkár “kedves levele” lehetett. Így aztán beírtak az index két nem kirívó érdemjegyet. Ennyit igazán megtehetett az ember egy ifjú komcsi titánért, na meg az állásáért.

  14. Csaba szerint:

    Hogy mik vannak, meg voltak is: “A Pécsiújság.hu oldal egyik olvasója tudni véli, hogy az egykori KISZ-titkárnak az államvizsga előtt még szakdolgozatot sem kellett írnia. Mellár Tamás professzor, a pécsi közgáz egyik akkori tanára állítja, ha Gyurcsányt kellett vizsgáztatni, minden alkalommal felhívta az oktatót a pártbizottság.”

  15. Dr. grün szerint:

    Az öszödi beszédnek is öt hónap kellett míg nyilvánosságra került!
    Szerintem a za dolgozat is valahol egy páncélszekrényben lapul már, csak a megfelelő pillanatra vár! ))) 🙂 (((

  16. miska72 szerint:

    Lehet sose volt diploma munka csak bizonyítvány! Ez is benne van a pakliban elvtársak!

    Mindenhol ilyen gazemberek vannak a hivatalokban, ezért tartunk itt! Pénzért megvett bizonyítványok lemásolt diplomamunkák! A fejben meg nincs semmi, csak hülyeség! No comment!

  17. miska72 szerint:

    Ezeknek a diplomamunkája, doktorija, cifrangja, cafrangja, egy rakás sart ér! Ugyan ilyen gazemberek vannak a Közalkalmnazottak között mindenhol! Papír van, ész nincs! 🙂

  18. islanderné szerint:

    Na és ezért a feltételezésért kaptam hideget -meleget egy hasonló témájú hozzászólásomban! Sajnos én kételkedem az elmúlt rendszer diplomáiban! Főleg az esti iskolák! Ajaj!

  19. prof. em. Dr. islander szerint:

    Van aki becsülettel ledoktorál van, aki megveszi. Pali bácsi -feltehetően- inkább vett egyet. Bebukta, ennyi.

    Felesleges tovább erőlködni ezen az egészen. Az ügy lezárult.

  20. miska72 szerint:

    Dr. prof agy megfejtette, 🙂 🙂 🙂

  21. miska72 szerint:

    Inkább gyurcsány tűnt volna el! 🙂 🙂 🙂 🙂

Itt lehet hozzászólni !