Baleset a Szent István úton

Csepel.info

Baleset történt a Szent István út 133 számnál szerda délelőtt fél 11 körül: két személyautó ütközött össze – értesült a Csepel.info egyik olvasójától.

Lapunk úgy tudja, hogy az egyik járműben személyi sérülés, végtagsérült is volt, aki elveszítette az eszméletét. A baleset miatt dugó alakult ki, a buszközlekedés időlegesen szünetelt (legfrissebb információink szerint azóta ismét járnak a buszok). Aki többet tud, kérjük írja meg a fórumban!

89 hozzászólás “Baleset a Szent István úton” bejegyzésre

  1. Csepelke szerint:

    Suzuki Alto és egy “kád” kék színű Merci. Az Altonak a hátsó futóműve kiszakadt, a merci rongyá’ tört. Hozzáteszem ennek a Mercinek a tulaja egy ugyanilyen színű Audival landolt a Soroksári úton a HÉV sínken 2 éve 🙂 http://automenedzser.hu/auto_hirek/2010/12/1/20101201_HEV

  2. Jeniszej szerint:

    Soroksáron rákkeltő anyagokkal is mérgezik a Soroksári – Duna ágat.
    „Mérgező államtitok Soroksáron
    Most is mérgez
    Mivel a hordók jó része még mindig a föld alatt van, az esővíz folyamatosan mossa bele a mérgeket a domb aljában folyó Dunába, illetve a közeli Molnár-patakba. Az elmúlt két évben senki nem nyúlt a házhoz, habár a területi környezetvédelmi hatóság már odáig eljutott, hogy utasította a területi környezetvédelmi igazgatóságot, hogy szüntesse meg a mérgezést, ennek ellenére az óta sem történt semmi.”
    🙁

  3. Jeniszej szerint:

    Államtitok miatt nem derülhet ki a teljes igazság. Csak nehogy az egész Soroksár levegőbe emelkedjen a még fel nem tárt, nagyon veszélyes anyagoktól. 🙁

  4. Jeniszej szerint:

    Még a végén kiderül majd, hogy a buckalakók dombja is veszélyeztetik a környezetüket, ha itt is valami államtitok közrejátszik. 😀

  5. földhözragadva szerint:

    http://www.hir24.hu/belfold/2012/03/27/mergezo-allamtitok-soroksaron/
    ez is kellene, Jeniszej, nem vagy Te csepel.info…:)

  6. Jeniszej szerint:

    Tudatlan vagyok.
    🙁

  7. földhözragadva szerint:

    Ne ostorozd magad, hozott anyagból dolgozol…:)

  8. Zoli049 szerint:

    Ennek a romnak férfi gazdája volt? 🙂
    Csodálatosan melegfelvonulás színe van a verdának! 😀

  9. Szepi szerint:

    férfi, de akkor éppen egy nő vezette 😛 a származást pedig sejthetitek 😛

  10. Zoli049 szerint:

    Értem, kérem… 🙂 Biztos tuti a jogsi is! 😉

  11. Gordon szerint:

    Nem hiszem, hogy ez származás kérdése.

  12. Szepi szerint:

    nem, nincs. de a melegfelvonulásnak sincs…

  13. Gordon szerint:

    Pont a minap gondolkodtam azon, hogy mennyi szürke, fehér, vagy fekete autó van ebben a városban.

    Az egész egy nagy szürkeség.

    Régen legalább sok narancs kispók, sárga vagy kék dacia és piros zsiga volt az úton.

    Még az is jobb volt a mostani felhozatalnál.

  14. csöves szerint:

    Tegnap láttam a hölgyet közlekedni az autóval . Két kérdésem van : Volt jogosítványa? Hol tudott ennyi pénzt megkeresni tisztességes úton amiből ilyen autót lehet venni? ( nem vagyok irigy )

  15. Rolee szerint:

    Keményen megdolgozott azért a kocsiért 😀
    Nevezheted azt is közmunkának 😀

  16. Gordon szerint:

    Nem kellene más zsebében kotorászni… dehogynem vagy irigy.

  17. Schneider Ádám szerint:

    csöves szerint:
    2012. március 28., szerda – 15:26
    1,6-2,5 közt lehet kapni ilyen kocsit. Suzuki Swift 2,4 miliió forinttól lehet kapni, mégis többet látni belőle, ráadásul mennek ez hitelre, ami kb. másfélszeres szorzót jelent végösszegre. akkor megkérdezném én is: Hol tudott ennyi pénzt megkeresni tisztességes úton amiből ilyen autót lehet venni?
    de, irigy vagy.

  18. Schneider Ádám szerint:

    javítanám magamat: 1,6-2,5 millió forint közt lehet kanpi ilyen kocsit.

  19. guriga szerint:

    Vajon ki volt a hibás?

  20. xy szerint:

    azon az úton is van akkora szájbab*** forgalom, hogy csodálom, az ott lakók hogy nem őrülnek meg. rohadt egy átjáróház lett csepel.

  21. ismerős szerint:

    Nem kellene ilyen ocsmány dolgokot irni a kocsi tulajdonosáról .egy 28 éves fiatal nő vezette ismerem a személyt teljesen mindeggy hogy szerezte a kocsira a pénzt ez a ő magán ügye .több éve van jogsija most épp nem az ő hibájából történt a baleset.a lényeg hogy jelenleg az orvosok harcolnak az életéért.lehet hogy meghal.

  22. anonim szerint:

    én láttam miután megvolt a baj és igen furcsának tünt nem tudom hogy lehetett igy kivitelezni:az altó hátulrol volt összetörve de utánna volt vagy 50 méterre ez a rom.ötlet valakinek?

  23. ismerős szerint:

    összeütközött a kocsi oldala a másik kocsival és a ütközéstől megpördült majd nekiment egy fának .sajnos ennyit tudok.most hallotam komába van a vezető felsorolhatatlan bajokkal.többször mütötték a mai napon.csak imádkozni tudok hogy tulélje.

  24. Deddy szerint:

    mi is láttuk az esetet, de nem tűnt nagy bajnak. A hölgy feje vérzett, és éppen ő telefonált rendőrért, saját lábain járt le-föl…

  25. prof. em. Dr. islander szerint:

    ismerős

    A fiatal nő minek száguldozik a bilikék mergájával? Így járt…Mennyivel mehetett ha így széttöröt egy buzukival vagy egyébbel való kocc után? nü?

    A tököm tele van az ilyenekkel. Ezek akarnak mindig elütni, mikor bringázni próbálok….

  26. Schneider Ádám szerint:

    prof. em. Dr. islander szerint:
    2012. március 28., szerda – 21:22
    honnan tudod, hogy száguldozott?

  27. prof. em. Dr. islander szerint:

    Schneider Ádám

    Aljas módom előítéltem, bocs…az empírikus tapasztalat nagy úr!

    Egy fiatal nő+bilikék merga+rommátörve (merga nem egy törős típus, az egyik legerősebb gép) Még a motorolaj is elfolyt….

    Margit! Nóóóóórmáááális?

    Elnézést, de tényleg rühellem azt az embertípust, aki ilyen autókban pózol és azt hiszi, hogy az utak királya.

    De a tévedés jogát fenntartom!

  28. Schneider Ádám szerint:

    prof. em. Dr. islander szerint:
    2012. március 28., szerda – 22:16
    honnan tudod hogy motorolaj az? lehet hűtővíz is, az műanyag tartályban van, hamar törik, folyik az mindenfelé.
    senki nem mondta, hogy ő volt a hibás, mi van ha a másik ment 130-cal? azért mert Mercedes-szel közlekedett az azt jelenti, hogy automatikusan gyorshajtott?

    lófaszt se tudsz, ítélkezés az megy.

    elnézést, de rühellem azt az embertípust, aki mindenbe beleugat, előítélet az van sok, esze nulla, de a pofa az hatalmas.

  29. Anonim szerint:

    Deddy! Sokan jártak fel és alá, de a vezető biztosan nem, mert őt a mentő vitte el.
    Schneider Ádám: szerinted mekkora sebesség kell ahhoz, hogy a fa ennyire benyomja egy masszív autó elejét?

  30. Anonim szerint:

    Schneider Ádám: a hűtővíz nem ilyen színű és állagú. Az olaj azért is egyértelmű, mert a blokk láthatóan nincs a helyén (így az olajteknő sem), ráadásul a vizet nem szórták volna fel homokkal.

  31. Gordon szerint:

    De miért zavar az egyeseket, hogy valakinek bili (vagy milyen) kék színű autója van?

  32. prof. em. Dr. islander szerint:

    Schenider Ádám

    Akkor elemezzünk:

    “Lófaszt se tudsz, ítélkezés az megy. ”

    Ezt jeleztem, hoy előítéetem van, Tehát nem értem a felháborodást. Úriember meg ilyen szavakat, hogy ló**** nem használ vita közben.

    “elnézést, de rühellem azt az embertípust, ”

    Jogodban áll, rühellési szabadság van.

    “aki mindenbe beleugat”

    Ugat a kutya, amgy meg nem ugatok bele mindenbe. De nem baj.

    “előítélet az van sok”

    Nincs sok, de a mergás, bömösös, oddis tahóakt rühellem. Tapasztalatból.

    “esze nulla”

    Ezt nem tudhatod.

    “de a pofa az hatalmas”

    Ezt sem tudhatod.

    Szummázat:

    Besértődtél és észérvek nélkül sértegetsz. Bunó vagy barátom. Feltehetően neked is bömösöd, mergát, oddid vagy valami SUvod van.

    De ha tévedek, akkor cáfolj meg és nem sértődöm meg. Ha a bilikékmergás hölgy vétlen, akkor bocs. Az erre vonatkozó kitételemet lásd: fentebb.

    Puszika!

  33. prof. em. Dr. islander szerint:

    bunó=bunkó

    ej…írni sem tudok, én is bunó vagyok….

  34. egy csepeli szerint:

    Sziasztok
    Én minden előítélet meg utóítélet nélkül csak azt nem értem, hogy hogy történhetett ez a baleset. Mivel itt lakom, láttam a saját szememmel a szétszórodott alkatrészeket. Azt sem tudom ki lehetett a hibás, de a szétszóródásból és roncsolódásból csak annyira következtetnék, hogy nem hiszem hogy a megengedett sebességet betartotta a kék autó. Elég nagy területen szóródott szét, és azért nem csak a műanyag repkedett ott. Szóval valószínűleg kihasználta az autó adottságait… Aztán amennyiben igaz hogy ugyan az a vezető volt aki nem rég elszállt egy másik autóval, akkor hogy hogy vezethetett mégis?
    A baj ezzel, hogy Mindenki mond ezt azt, ítél így úgy. Mi van ha ez Valaki olyannal történik akár vétkesként akár áldozatként, aki ilyeneket ír egy ilyen sajnálatos (emberi hibából eredendő) történetről. Valahol sajnálom a vétkest, de az áldozatot mégjobban.

  35. egy csepeli szerint:

    Ja és még annyi, hogy a forgalmat felénk irányították el egy föld útra, ahol azért nem kellene 50-70 körül csattogni. Igaz hála most csak a port kavarták, de Emberek, ebben a kis utcában több kisgyerkőc szokott pl bringázni, szaladgálni. Nem biztos hogy az ilyen kis mellékutcákban kellene levezetni a dühét az embereknek hogy kerülni kell. Meg egyébként sem autópálya. Nem értem, az ilyen miért nem megy el olyan helyre rallyzni, ahol max a saját egészségét életét sodorja veszélybe… Tudom ez költői kérdés…

  36. Schneider Ádám szerint:

    Anonim szerint:
    2012. március 28., szerda – 22:55
    “Schneider Ádám: szerinted mekkora sebesség kell ahhoz, hogy a fa ennyire benyomja egy masszív autó elejét?”
    honann tudod hogy a Mercedesé volt a nagyobb kezdősebesség balesetnél? egyébként hatlmas nagy tévedés hogy a masszívság adja a biztonságot. pont az a lényege a programozott törésnek hogyí a kocsi törjön, ne az utas.

    Anonim szerint:
    2012. március 28., szerda – 22:59
    “blokk láthatóan nincs a helyén ”
    hol van a helye? bevallom őszintén, nem sok SLK motorháztetejéz nyitogattam. ki az aki igen?
    “a hűtővíz nem ilyen színű és állagú.”
    lehetséges.

  37. Schneider Ádám szerint:

    tessék, 64 km/h óránál így törik: http://www.youtube.com/watch?v=NowP-0TAAgI

  38. Anonim szerint:

    Schneider Ádám: 64 Km/h-nál, egy merciben nem lehet lábtörés, maximum horzsolás. (Különben 3 *-ot sem kapna egy törésteszten.) Ezek német gépek, biztonság szempontjából nem erre vannak méretezve. Ha így lenne, semmivel sem lenne jobb, mint egy papírmasé buzuki. Mindig az oldalsó védelem a leggyengébb, szemből jóval többet bírnak. Lady Diana esetében 160-nal kellett ütközni ahhoz, hogy a motorblokk bemenjen az utastérbe. Egy bámészkodó szerint itt is a blokk roncsolt (egy másik “jól értesült” szerint “csak” ripityára tört), amihez kevés a 64 Km/h, de a sérülések alapján a 160-tól is messze volt. Az igazság valahol a kettő között van. A gyűrődési zóna szerepe az ütközési energia elnyelése. Ha ez nem tompít, az öntvény blokk már nem fog, tehát ennek kell felfognia az ütést, még a blokk elérése előtt. Amúgy itt szemből jött a fa, tehát – szemben a videóval – itt nagyobb a szerkezet szilárdsága, mintha az orr rész valamelyik szélén éri az ütés.

  39. EGY ROKON.. szerint:

    FELHÁBORÍTÓAN UNDORÍTÓ ÉS ROSSZINDULATÚ HOZZÁOSZLÁSOKAT LÁTOK.MEGKÉREK MINDENKIT NE CSINÁLJATOK EBBŐL GÚNYT A TESTVÉREMRŐL VAN SZÓ AKI ÉPP ÉLET HALÁL KÖZT VAN..NEM TUDTOK SEMMIT ÉS NEM KELL OKOSKODNI.MINDENKI TÖRŐDJÖN A SAJÁT DOLGÁVAL.AZ ELŐÍTÉLETEKET NEM EZEKEN AZ OLDALAKON KELL MEGOSZTANI.EZEK ROSSZ HIRT ÉS SAJNÁLATOS BALESETEKET KÖZLŐ OLDALAK A GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT..AKINEK NEM INGE NE VEGYE MAGÁRA..

  40. Lexon szerint:

    Tegnap este mentem hazafelé a kislányommal. Megálltunk a zebránál a Szent István út-Kolozsvári kereszteződésében. Miután kb. 10-12 autó elhaladt előttünk lassítás nélkül, balról semmi nem jött. Ezért gondoltam, elindulunk. Leléptem a zebráról, mire látom, hogy balról feltűnik egy paraszt, kb. 80-as tempóban. Amikor meglátott, azonnal beletaposott a gázba, és a zebráig sikerült felgyorsulnia 100 fölé. Nekem pedig sikerült visszalépni. Fehér BMW volt, elöl nem volt rajta rendszám. Előítélet?! Ugyan már… A paraszttal meg szívesen elbeszélgetnék. De komolyan, keress meg, te állat!

  41. csumpika szerint:

    @ egy rokon: kapcsold ki a caps lock-ot, és ne ordítozz itt.
    @ gordon: értem én az előítéletmentességedet, de ezt az autót korábban is sokszor láttam személyesen, és minden alkalommal az jutott eszembe, hogy ezért a színért vizuális környezetszennyezési adót vetnék ki. nehogy azt mondd nekem, hogy szerinted szép ez a kocsi. inkább nevezném hivalkodónak.
    @ismerős: “teljesen mindeggy hogy szerezte a kocsira a pénzt ez a ő magán ügye .” a magánügye odáig tart, amíg minden illetéket és adót megfizet a munkája után. ha egy forintot is elcsal, onnantól az nem magánügy, hanem közügy. és egy szóval sem vádolom semmivel, hiszen nem ismerem. csak jelzem, hogy nem feltétlenül teljesen mindegy, hogy hogyan jött össze a della.
    ez a “most épp nem az ő hibájából történt a baleset” is bájos. feltéve de el nem fogadva az igazad, ez a mondat azt sugallja, hogy korábban már többször volt saját hibás balesete.
    azt meg had mondja meg inkább a helyszínelő, hogy ki a hibás és ne egy elfogult ismerős.
    gyógyuljon meg mihamarabb, és legyen újra hasznos és adófizető állampolgára az országnak.

  42. prof. em. Dr. islander szerint:

    EGY ROKON..

    Senki nem kívánja senkinek a baját, halálát, sérülését.

    Reméljük felépül a hölgy és tanul az esetből. Még ha vétlen is.

  43. Schneider Ádám szerint:

    Anonim szerint:
    2012. március 29., csütörtök – 10:19
    és ez hogyan kapcsolódik ide?

    Lexon szerint:
    2012. március 29., csütörtök – 10:57
    engem jobban zavar az a PUG 607, ami midnenféle rendszám nélkül közlekedik.

  44. Anonim szerint:

    Schneider Ádám: “#

    “…pont az a lényege a programozott törésnek hogyí a kocsi törjön, ne az utas…

    …tessék, 64 km/h óránál így törik:”

    Ismerős?

  45. Anonim szerint:

    Még egy kis emlékeztető:

    “azért mert Mercedes-szel közlekedett az azt jelenti, hogy automatikusan gyorshajtott?”

    Innen indult minden. Nem azért hajtott gyorsan, mert Mercedes, hanem azért, mert a törésből ez következik. A családomban van egy-két Merci és egyrészt nem kell mindenkit egy kalap alá venni, aki ilyen autót hajt, másrészt nem lehet nem elítélni, ha valaki túl gyorsan hajt, autótípustól függetlenül.

  46. csöves szerint:

    Ha senki nem ment túl gyorsan senki nem szegett meg semmi szabályt akkor hogy tört össze a kocsi

  47. Schneider Ádám szerint:

    Anonim szerint:
    2012. március 29., csütörtök – 14:48
    mással ütközött a Mercedes, így indul a hír: két autó ütközött. az elképzelhetetlen, hogy a másik kocsi gyorshajtott és vágta neki a fának?

  48. Szabó Tünde szerint:

    Kedves embertársaim!
    Tele van a hócipőm,hogy sokan a fenti kommentekben “szidják”a “mergát”,”bömöst”stb.
    vezető sofőröket.Van szerencsém Bmw-t vezetni,nem össze…tam az árát,dolgozom elég sokat,nem vagyok odáig magamtól,mikor a volán mögött ülök.Naponta a Szent Istvánon közlekedek,megállok a zebránál,ha gyalogost látok,nem dobom a csikket a kocsiból az útra,nem dudálok,ha valaki előttem előzékeny,nem vágok egy lassúbb autó elé,hogy megmutassam,az én autóm gyorsabb.Tegnap egy Fiatot vezető akárki majdnem kivasalt a zebránál egy fiatal srácot,ma pedig az ISKOLA előtt a zebrán dudálással gyorsabb haladásra buzdította a gyalogost egy bunkó kisteherautó sofőr.Minden volt szegény gyalogos,csak kedves nővér nem.Nem a márkával van itt a gond,hanem az emberi hozzáállással.Elfelejtik,ha kiszállnak a verdájukból,máris ők a gyalogosok.Erről ennyit.
    A hölgynek pedig jobbulást kívánok,drukkolok neki innen is.

  49. Schneider Ádám szerint:

    pontosan így.

  50. Bírónő szerint:

    Schneider Ádámnak: ha figyelmesen végigolvastad a kommenteket, akkor nem tudom, hogy mért kerülte el a figyelmedet az alábbi tény: a Suzukinak a hátsó futóműve szakadt ki – Csepelke írja első hozzászólóként. Tehát ki kaszált el kit? A mercinek az eleje törött, tehát ha csak a Suzuki nem hátrafele menetben haladt a forgalomban – nagy a valószínűsége… -, és a merci eleje tört össze, akkor a merci kaszálta el a Suzukit! A Suzuki sofőrje nem sérült meg, a merci vezetőjét mentő vitte el. Tehát: a merci hajtott gyorsan, a Suzuki sofőrje nem. Kívánom, hogy minél előbb felépüljön a merci vezetője, fajra-nemre való tekintet nélkül, mert itt már az is vita tárgyát képezte, hogy ki fia-borja a vezető és honnan-miből telt neki mercire, honnan van jogsija stb. A Suzuki vezetőjét mielőbb kártalanítsák, hogy rendbe tudja tenni a kocsiját, ha még lehet – nincs kép róla, nem tudom, hogy javítható-e a kocsi. És azt is remélem, hogy a merci vezetője a lábadozás alatt magába fog szállni, hogy elgondolkodjon, miért is találták ki a szabályokat, mint például: sebesség-korlátozás. Ha mindenki figyelne a másikra, betartaná az alapvető szabályokat – biztonsági öv, nem telefonálás, nem eszeveszett száguldozás stb-, akkor sokkal kevesebb baleset lenne! És ez nem márka-függő, trabitól BMW-ig mindenkire ugyanazok a szabályok érvényesek. Egy rossz döntéssel, szabályok figyelmen kívül hagyásával nem csak a saját testi épségünket veszélyeztetjük, hanem a közlekedésben résztvevő többi társunkét is. Ennyi!

  51. pupu szerint:

    Ha ilyen menők vagytok hogy találgattok akkor hivjatok fel ha mertek köcsögök rosszindulatu gecik aki annyira menő hivjon 06308744635

  52. Schneider Ádám szerint:

    ez valóban elkerülte a figyelmemet.
    viszont fenntartással kezelném azt is.

  53. Ismeretlen szerint:

    Szerintem az ilyen ember aki egy ilyen komoly dologból származási kérdést csinál az nagyon mélyen szálljon magába és erősen gondolkozzon el azon hogy ő maga milyen ember. És akkor itt mindenki meglepődik hogy büdös parasztnak van hívva. Hát ne haragudj az a személy aki azzal van elfoglalva egy ilyen szintű balesetnél hogy honnan van a kocsi, van e jogsi meg hasonlók az tényleg egy büdös paraszt!!! És akkor még az szépen lett kifejezve.Itt egy ember életéről van szó maguk meg rosszindulattal ide írogatnak. Lehet éppen annak az embernek kéne elgondolkozni aki idejön nevetgélni undorító viselkedést tanúsít és maximálisan minősíti önmagát!!! IRIGYSÉG röviden!

  54. cseszti9 szerint:

    uristen!csak egy kis info amugy semmi közötök semmihez és ha valaki kommentálja akkor jobbulást kéne kivánni nem hülyeségeket irni. a mercit nem az audis vezette azért mert olyan szinü és ehhez semmi köze a balesetnek.(babakéknek hivják)mindenki tudja hogy ilyen bárkivel megtörténhet másodpercek alatt.örüljetek hogy a másiknak nem lett baja.amugy meg ez a merci se nem drága se nem uj.jobbnál jobb autok mennek az utakon.ja és lizinges autora nem kell adot fizetni te nagyon jo polgár!!!

  55. Lexon szerint:

    na, lassan itt lesz az egész család…
    És cseszti9, nem, velem nem fordulhat elő, hogy a Szent István úton 100-zal belerongyolok egy Suzukiba. Egyszerűen nem megyek annyival. Pont.

  56. pupu szerint:

    Köcsög prof remélem elütnek minnél elöbb és meg tudod milyen érzés te köcsőg ha még olyan okosok vagytok akkor hivjál fel ha mersz te köcsög azt megmutatom hogy milyn a vagyok 06308744635 hivjon aki akar

  57. pupu szerint:

    Lexonka geci itt van a testver mert ti paraszt gecik nem birtok magatokkal es unatkozol buzi gyerek ajanlom hogy hagyatok abba kis geci parasztok

  58. Lexon szerint:

    Na, aki a származásról értekezett feljebb, annak úgy látszik igaza volt.

  59. hajós szerint:

    pupu, nincs valami nagy szókincsed.

  60. admin szerint:

    Még egy ilyen hozzászólás pupu, és letiltunk. Azért nem tettük meg eddig, mert bármit is hiszel, csak magadat égeted. De ami sok az sok.

  61. Cs.pepe szerint:

    Kedves Admin! Ezek szerint a mocskolódás, becsületsértés csak a Manitu nevű fórumozónak szabad? Bár pupu mondatait is elítélem, de amit szabad jupiternek…….
    Egyébként a stílus maga az ember.

  62. admin szerint:

    Miben sértette meg kinek a becsületét Manitu?

  63. Cs.pepe szerint:

    Tegnap este Nekem, írtam is Neked, hogy ezt meddig kell eltűrnöm. Manitu nem hajlandó a bizonyításomat elfogadni, csak mocskol. Többször felajánlottam, hogy bemutatom a diplomámat neki személyesen és utána kérjen elnézés itt a fórumon tőlem, mivel többször azt állította, hogy nekem nincs, illetve különböző sértéseket vágott a fejemhez.

  64. admin szerint:

    Kedves Pepe,

    ha minden sértés után büntetnénk, üres lenne a fórum. Egyébként a forrásmegjelölések, idézetek a diplomamunkák elidegeníthetetlen része. Minden egyetem pontosan megadja azok rendjét, mit hogyan lehet, kell idézni, minden egyetemen meg van szabva, hogy mennyit lehet átvenni, mennyire kell egyedinek lennie egy diplomamunkának.

    Ha hetekig vitatkoznátok, akkor se lenne vége. Kár ezen morgolódni.

  65. cseszti9 szerint:

    még jo hogy itt az egész család.csak idegeneknek lehet irogatni a tesomrol ráadásul hülyeségeket?nem is ismeritek de okosok vagytok.te biztos láttad hogy 100-al ment.ugye ott voltál?nincs jobb dolgotok unatkoztok mi?meg irigykedtek,mert semmitek nincs.a cigánynak legalább volt de azt is kisajnáltátok alola.menjetek ti is dolgozni(mindegy mit) és lesz nektek is.még jobb is,mert ahogy mondtam ez nem egy huu de drága auto.még egy suzuki is meg minden uj auto drágább ennél.az meg mért aj hogy feltünö???

  66. Cs.pepe szerint:

    Kedves Admin! Ebben igazad van, de én már fel is adtam volna Manituval a vitát, ha nem kezd el személyeskedni, illetve ha elfogadta volna az ajánlatomat. Nem akarok én senkit sem kitiltani, de ilyen környezetben elmegy az ember kedve, hogy pártatlanul, a saját véleményét kifejtse. Az pedig, hogy valaki a sértegetéseit nem vállalja fel személyesen, az őt jellemzi, csak akkor ezt ismerje be és ne további sértegetésekkel próbálja elterelni a dolgot. Mindegy, csak nagyon remélni tudom, hogy nem igaz az, hogy Manitu egy önkormányzati képviselőm, mert akkor soha többet nem megyek el szavazni, minek….

  67. cseszti9 szerint:

    egyépként ha 100-al men volna a kis suzukinak nem igy nézett volna ki.de tudjuk te okos vagy.egyépként meg midannyian mocskolodtok itt.csak nem csunya szavakkal de ugyanaz.a pupunak meg talán van oka is.ti meg csak ugy érzések nélkül.paraszt

  68. Csepeli szerint:

    Ha már Szent István út.
    Tegnap délután a Kossuth L. utca és Szent István út torkolatában a Május kert felőli zebránál, vagy zebrán, a Völgy utca felőli részén, gázolásnak tűnő baleset volt. Rendőrök már kint voltak a sérült a úttesten feküd.
    Ki tud róla pontosabbat?
    A zebra jól belátható!

  69. Lexon szerint:

    cseszti9: utoljára:
    nem azt írtam, hogy 100-zal ütközött, nyilván fékezett előtte… Ráadásul nem a Suzuki törte így össze az elejét, hanem gondolom, egy oszlop. Az oszlopnak nem 40-nel ment neki, és – szintén úgy gondolom – hogy először ütközött a Suzival, aztán ment neki az oszlopnak. De ezt majd a szakértők pontosan meg fogják mondani. Nagyon remélem, hogy volt az autón kötelező biztosítás, hogy legalább a másik fél kárát megfizesse a biztosító.
    Egyébként dehogy irigykedem. Isten őrizz! Ennél nekem sokkal különb és drágább autóm van, a színéről nem is beszélve… Ráadásul az egzisztenciámat sem cserélném el vele. Ha tudod, mit jelent ez a szó…

  70. Szabó Tünde szerint:

    Engem inkább a hölgy sorsa érdekelne,ki tud valamit,hogy van?Remélem,hamar felépül testileg és lelkileg is…és remélem,nem olvassa majd el ezeket a remekműveket itt fentebb…mi van veletek emberek?

  71. Közeli Ismerős szerint:

    Szégyentelenek vagytok, hogy ilyeneket írkáltok amikor, másnak a családtagja,ismerőse,barátja a kórházban fekszik kómában!! És ha esetleg felépül (amit nagyon remélünk) akkor sem lesz már egézséges.. Elkéne gondolkodni azon, hogy esetleg nektek, hogy esne ha ilyeneket írkálnának ismeretlen emberek a szeretteitekről, és az a szép benne, hogy nem is ismeritek és mégis az életével foglalkoztok. Itt tényleg irigységről van szó vagy pedig ennyire szívtelenek vagytok.. Nem értelek titeket.. Engem nem így neveltek, hogy másnak a gondján,baján csámcsogjak! Száljatok magatokba ti senkiházi férgek ! Drágám neked meg jóbbulást kívánok!!!!!!!!!!!!!!!! Tudd, hogy mindig melledted leszünk !!!!!!

  72. EmyBebby ( A barátnő) szerint:

    A hozzászólókról: Annyira szeretem, mikor csak olyan emberek tudnak kommenteket írni, akik mint a vidéki öregasszonyok árgus szemekkel figyelik a híreket és lecsapnak rá, és, hogy kútfőből s ripp- ropp előkotornak az archívumból 1 linket. Aztaaaa. De hát mit csodálkozzak? Ismerem ezt a fajt: és csak 2 csoportra tudnám bontani: 1. (a szánalmas) a széket a földbenyomó, aki a 24 órából 23- at a gép előtt tölti remélve, hogy hírekre akadhat, amin aztán kiélheti virtuális vágyait, mert élő sajnos nincs neki, mit is mondjak? Szánalmas. De te vagy az aki, ha kilép, az utcára senki nem venne észre, mert annyira szürke és uncsi vagy, és ezzel elis érkeztem a 2. (zsörtölődő) típushoz: aki elvégezte a sulit és melózik, minden áldott nap ugyanakkor kel és fekszik, mint a robot ráadásul alul van fizetve és egész nap csak azon morgolódik, kinek honnan van? Más, mit hogy old meg? Mert te a fogadhoz vered, mégse jutsz, 5-ről a 6-ra. Aztán alig várod nyilvánosan is elmondd a véleményed beleszőve saját kis nyomi életed árnyoldalait, mivel a valóságban nem mered vállalni amit, gondolsz.
    Ti miattatok született meg az a közmondás, hogy: Istenem adj türelmet a hülyékhez, mert ha erőt adsz, megölöm őket.

  73. EmyBebby ( A barátnő) szerint:

    Az autóról: Nem tudom miért baj az, ha valaki valóra meri váltani az álmait és bemer vállalni egy autót? Hiszen az életben pont ez a jó nem? Hogy valóra válthatjuk 1-1 álmunkat. Ezen felül, ha valaki összetartozik és szerelmük kinyilvánulása kép már nem parfümöt ajándékoz, hanem 1 világnak szeretné megmutatni összetartozásukat akkor az már elítélendő és buzis? Egyébként, ha már a színekhez nem értesz, itt szeretnék neked adni egy kis instantot a színekről: olyan, hogy bili kék nincs, de ha ezt válaszod majd a szobád falára biztosan jót nevetnek rajtad, tehát lesz egy jó 2 perced az életedben. A baba kék viszont egy roppant szép szín. Szerintem pedig nemes gesztus titokban egyformára festetni az autónkat és olyan színt választani, ami nem szaladgál az utcán. Sajnálom a párjaitokat, mert titokban őkis valami különlegességre vágyik tőletek, és titokban azért imádkoznak, hogy ne megint sablon ajándékot kapjanak, bár az első kategóriának nincs kinek ajándékoznia a második kategória pedig sajnálja rá a pénzt. Ezért bántjátok azt, aki bátor, mert ti csak árnyékai vagytok önmagatoknak

  74. EmyBebby ( A barátnő) szerint:

    A rokonokról: Fordítsuk meg a helyzetet: a te közeli hozzátartozód, anyud, apud, tesód, nagynénid, nagybácsid… stb. ő van ebben a helyzetben. Megtörtént vele a baleset. Kórházban vagy és ki vagy készülve, érthetetlenül állsz a dolgok előtt, majd bekapcsolod a géped és a hírekben ezeket az abszurd dolgokat olvasod. Neked nem önti el a vér a fejed? Ó dehogynem, aki pedig azt mondja, nem azt megnézném amint higgadtan kikapcsolja inkább és többet nem néz fel az oldalra. Kicsit sem izgatna a sok rágalom? Az emberek sok butasága, amit ismeretlenként ír? Ha pedig tényleg ezt tennéd, akkor gondolom mennyire nagy nálatok az összhang, ha nem állsz ki a saját hozzátartozód mellett. Ekkor jusson eszedbe, ha fordítanánk még egyet a helyzeten és te szenvednél balesetet, akkor érted se állna ki senki ez pedig a te jellemedet, emberségedet tükrözné.

  75. EmyBebby ( A barátnő) szerint:

    A bírónőnek: Ilyen marhaságot beírni, ha Ön igazából az, aminek mondja magát akkor ez magától érthető lenne. Mivel minden autón van kötelező biztosítás ezért az anyagi kár biztosan megtérül majd, hiszen a sofőr nem fog elfutni.

  76. EmyBebby ( A barátnő) szerint:

    A sofőrről: Kérdem én, akinek eltört a kulcs, boka felső- és alsó álkapocs csontja, agyi sérülést, eszméletvesztést, és már nem akarom felsorolni, hogy miket szenvedett még, hogy szál ki és járkál fel alá? De ha valóban ő volt annak csak örülök, mert ez is bizonyítja milyen keményfából faragták az Én barátnőmet. Igen Ő a barátnőm és nagyon büszke vagyok rá. Neked van olyan barátnőd/ barátod, akinek őszintén beszélsz az legapróbb részletek megmásításáról is, segítséget remélve? Mert Ő ilyen bátran bármikor bármit elmondhatok neki és számíthatok rá, mert ez igazi barátság. Te ismered Őt? Valóban ismered vagy csak láttad néha vagy jó volt most Őt kifigurázni? Tudod hány mosolya van? Mien arcot vág, ha szomorú, vagy ha dühös? Megbántott téged valaha? Ő az a fajta lány, akivel a világ kerek. Ő aki akkor is képes mosolyt csalni az arcodra ha már azt is elfelejtetted azt hogyan kell. Sokan vehetnének róla példát, mert ha mindenki olyan tisztességesen fizetné az adóját, mint Ő akkor nem lenne így eladósodva az ország. Ő, aki mer kockáztatni, felvállalja minden álmát és bátran vág bele az ismeretlenbe mégha a kimenetele kétesélyes is de nem akarja úgy leélni az életét, hogy mi lett volna ha. Tehát azon túl, hogy most magadba szálltál, szállj le a Barátnőmről, és ha már nemis mered kiírni, hogy bocsánat, imádkozz, hogy jobban legyen, és még száguldozzon az ő kis feltűnő autójával, ami keveseknek áll jól, de neki igen.

  77. EmyBebby ( A barátnő) szerint:

    Az Admin- hoz: Kedvesem, próbáltam a kedvedre tenni és sokat írni, remélem, örülsz, de a rokonokról való hozzászólásomat te 2x is olvasd el. Köszönöm szépen.

  78. kótai zita szerint:

    Figyeljetek !!
    Ha innen valameiőtőkkel történt v9olna ez nem így hanem amúgy álna a szátok!!!
    És szerintem ez a származásos dolog undorító !!!! :@

  79. szipi szerint:

    Hogy lehettek ilyen rossz indulatuak? Ha fele ennyire lennétek ilyen aranyos és jószivüek mint ez a lány akkor, nem irnátok ilyen gusztustalanul!Amugy meg a rák egye ki a gyomrotokat!!!!!!

  80. kótai zita szerint:

    Igy ismeretlenül véleményt alkotni sztem egy borzasztóan gyáva dolog
    Egy mocskos szemét és szívtelen emberek vagyok .
    Hogy tudtok a lelkiismeretetekkel elszámolni hogy egy ártatlan lány élet és halál között lebeg és ti mégse ezzel hanem a pénztárcájával foglalkoztok .
    A faji meg külömböztetésről nem is beszélve .
    Ti egy undorító gyáva megalkuvó büdös paraszok vagytok akik lelketlenül születetek és így is haltok meg!!!!!!

  81. kótai zita szerint:

    ha ilyen primitiv oldalárol láttjátok a dolgokat akkor enngedjétek meg hagy fogalmazak én is primitiven.tehát érzéketlen,faszszopó,lelketlen,köcsög,rákos paraszt kutyák kik itt vagányok vagytok jó egzisztenciával rendelkeztek a rák mégis kieszia sziveteket és ha romával találkoztok beszartok .ha egy romát megláttok egy jó kocsiba magatokba átkozodtok és ti egy köcsög szuzukiért egy életen át kidolgozzátok a beleteket mert megalkuvó gyáva népség vagytok .kivánok neketek sok sikert az élethez és semmi mást csak azthogy rajtatok is így nevessetek mint ahogy ti tettétek és élet és halál között lebegjetek!!!!
    ÁMMEN!!!!

  82. prof. em. Dr. islander szerint:

    hű…

    elszabadultak az indulatok mindkét oldalon.

    Inkább nézzünk magunkba és peace!

  83. Csepeli ismerős szerint:

    Na ez Magyaroszág…Szánalmas,irigy,önző kutya emberek többsége él itt.Nem baj mindenkit megbüntet a jó isten amiért ilyen gyalázatosak vagytok.A hölgynek meg jobbulást!!!INKÁBB ILYENEKET ÍRNÁTOK MINT HOGY….szánalmas parasztok

  84. katika petrik szerint:

    megveri az isten minden rossz indulatu embert es rossz akarot ne akocsival foglalkozatok hanem az ember eletevel kiväncsi lennek ha a ti hozzätartozitok lenne akkor is ilyen undorito gecik lennetek remelem a sors vissza adja nektek aki undoritkat ir a barätnömröl!!!!!!!!!!

  85. kocsogog vagytok szerint:

    Sok paraszt ! Gondolkozzatok mat h mit irtok ti vadbarmok … Nem h magatokba neznetek szanalmas kis retkek !:) es ezert tartotok itt ti magyarok ahol vagytok ;)))

  86. Zita szerint:

    mi a francért bántjátok a kishölgyet… ha tudni akarjátok van jogositványa és nem pozolt a kocsiba az meg h miből van kinek mi köze hozzááá nagyon irigyek vagytok héh hé hé hé h éééé !+!!!!!!

  87. Zita szerint:

    E… Jobbulást 🙂 pusza

Itt lehet hozzászólni !