Leállították a Budapest Gyógyfürdői Zrt. kiszervezését

Mno.hu

Tulajdonosi határozattal utasította a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottsága kedden a Budapest Gyógyfürdői Zrt. igazgatóságát arra, hogy vonja vissza azt a tevékenységek kiszervezésére kiírt közbeszerzési pályázatot, aminek napokon belül lett volna az eredményhirdetése – erről Hutiray Gyula (Fidesz) javaslatára, az ellenzék és két szocialista képviselő támogatásával döntött a testület. Demszky Gábor várhatóan felfüggeszti a bizottsági döntést. 

Elvetették Hutiray Gyula azon indítványát, amely szerint a cég igazgatóságát arra kérték volna, hogy a tulajdonos további intézkedéséig ne döntsenek a 250 millió forintot meghaladó ügyekben. A korlátozással Székely Gábor (SZDSZ) alelnök is egyetértett, szerinte azonban ezt megfelelő jogi formában kell rendezni. Az ellenzék azért szorgalmazta a cég döntési kompetenciájának szűkítését, mert Csatlós Csaba szerint az öt évre kiírt tevékenységkiszervezési pályázat összességében 7,5 milliárd forint értéket jelent. 

A cég igazgatósága által kiírt kiszervezési pályázat visszavonásáról érdemben nem tárgyalt ezúttal a bizottság, mivel a vitát már egy hete lefolytatták. A döntéssel azért vártak egy hetet, hogy megismerjék a cég igazgatóságának és felügyelőbizottságának (fb) ez ügyben a múlt héten kialakított álláspontját. Ferenci Tibor, a társaság vezérigazgatója kérdésre elmondta, hogy az igazgatóság és az fb egyaránt támogatta a kiszervezési pályázatokat. Tájékoztatása szerint az rt. jogszerűnek, illetve gazdaságilag indokoltnak találta a kiszervezési döntéseket. Közölte azt is, hogy a cégnek a felügyelőbizottságba delegált tagjai támogatták az fb döntését. 

Az MTI városházi információi szerint várhatóan önkormányzati érdeksérelem miatt Demszky Gábor felfüggeszti a kiszervezések leállítására hozott bizottsági döntés végrehajtását. Így ez ügyben akár már csütörtökön is újabb határozatot hozhat a Fővárosi Közgyűlés, elvonva a szakbizottság hatáskörét.

 

Forrás: Mno.hu

 

Itt lehet hozzászólni !