Sikertelen az MSZP lejárató kampánya

Csepel.info, Heti Válasz

Pártválasztók száma

Ezen a héten a helyi MSZP hirdetése segítségével a Csepel újság olvasói is megcsodálhatják, hogyan lehet 180 fokosan kiforgatni az igazságot egy, Kéri László politológus által szervezett beszélgetésen elhangzottak manipulálásával. Mint ismert, a nyugdíjak reálértéke évek óta csökken, Orbán Viktor pedig azon a rendezvényen a nyugdíjak reálértékének megtartásáról beszélt. A nagyberuházásokkal kapcsolatban még uniós figyelmeztetést is kapott Magyarország, mert Brüsszelből is látni, hogy bizony a beruházási, fejlesztési pénzek jelentős része magán- vagy pártzsebekbe folyik el. Az MSZP bizonyára nem véletlenül félti ezeket a zsebeket: az állami nagyberuházások felülvizsgálatát ugyanis azok felfüggesztéseként értelmezik, a nyugdíjak elmúlt évekbeni értékcsökkenését meg úgy állítják be, mintha azok emelkedtek volna. A Heti Válasz erről a lejáratókampányról írt cikket, amelyet az alábbiakban idézünk. A csepeli MSZP hirdetését a ma megjelent Csepel újságban olvashatják, a harmadik oldalon.

 

Csak messziről nézve tűnik azonban sikeresnek Gyurcsány Ferenc nyugdíjasokért indított kampánya. A miniszterelnök örülhet pártja két százalékpontos emelkedésének a biztos szavazók körében, a szerény javulás azonban nem igazolja a kisebbségi kormány stratégiáját.

 

Az MSZP-nek nincs új nyugdíjas szavazója – a Kéri-körből kiszivárgott Orbánbeszédre rászervezett kampány csupán bátrabbá tette a szocialisták eddig rejtőzködő híveit. Vagyis a párt a kiábrándult – ám a kampányokban mindig aktivált – szavazókból merített, nem a bizonytalan, potenciális választók táborából. Gyurcsány ezzel bizonyította, hogy még képes mozgósítani, s ez nyárra bebetonozhatja a hatalomba.

 

Ám a Fidesz változatlanul erős; tartja a népszavazás után megnövekedett népszerűségét, és az összes megkérdezett körében 42 százalékon áll. A 2006-ban az MSZP-re szavazók 10-15 százaléka már hónapok óta állítja, hogy “most vasárnap” a Fideszre voksolna, s ez az arány Orbán Viktor beszéde után sem csökkent. Így a Fidesz biztos szavazói ma is közel háromszor annyian vannak (54 százalék), mint a szocialisták elkötelezettjei (19 százalék). S az ellenzék táborához több nyugdíjas biztos szavazó tartozik, mint az MSZP-éhez.

 

Míg Gyurcsány a helyzetének stabilizálására, Orbán már a kormányzóképessége erősítésére összpontosít, és az adatokból jól látható: a lehetséges miniszterelnök-jelöltek közül – a kiszivárgott beszéde után is – a Fidesz-elnök a legnépszerűbb. A politikailag kockázatos “titkos beszéd” fő üzenete a Fidesz kommunikációs fordulata volt. Sokan Orbán őszödi beszédéről beszéltek, valójában ennek és a hasonló beszédeknek épp az volt az értelme, hogy ne legyen szükség őszödi beszédre.

 

A Fidesznek persze még van hol építkeznie. A közoktatás fejlesztésében, a családalapítás, valamint a vállalkozók támogatásában ugyan 40 százalék feletti elismerésnek örvend, a korrupció elleni küzdelem terén viszont az ellenzékben sem igen bíznak a választók. Ez a terület a legmostohább: a korrupció minimalizálására az MSZP-szavazók 40, a Fidesz-szavazók 50 százaléka tartja alkalmasnak saját pártját. A metróépítés felülvizsgálatával alighanem ezen akart változtatni az ellenzéki párt. Érdekes részlet, hogy a bizonytalanok a korrupció felszámolásában háromszor jobban bíznak a Fideszben, mint az MSZP-ben. Saját szavazói szemében az MSZP egyetlen erőssége a nyugdíjasokról való gondoskodás, míg a Fideszt a legtöbben a vállalkozások (41 százalék) és a családalapítás segítésére (46 százalék) tartják alkalmasnak.

 

A június vesztese – már ami a népszerűségi listát illeti – Fodor Gábor volt (9 százalékos mínuszával). Az új SZDSZelnök zuhanása mögött a koalíció helyreállításában reménykedő MSZP-szavazók gyors kiábrándulása áll. Vagyis ha Fodor nem lép valamelyik irányba, két szék között a pad alá eshet – a választópolgárok ugyanis nem türelmesek.

 

A vizsgálat jellemzői

 

A felmérés 2008. május 27. és június 11. között készült, ezer fő megkérdezésével.

A reprezentatív minta célcsoportja: a 18 év feletti magyar lakosok.

Az adatgyűjtés módszere: személyes kérdőíves interjú.

 

Politikusok értékelése

 

Alkalmasság

 

Forrás: Heti Válasz

22 hozzászólás “Sikertelen az MSZP lejárató kampánya” bejegyzésre

  1. Kovács Ernő szerint:

    Harmadszor is bukik a vezér! Nem tanultok belőle? A másik szemében megtaláljátok a szálkát, a tiétekben?

  2. Nagyapó szerint:

    Vajon Semjén Zsolt mennyivel fog emelkedni, ha ősszel megszavazza az országgyűlés azt a KDNP-s javaslatot, hogy kapják vissza a nyugdíjasok a 2007-ben tőlük elvett 30 000 Ft-ot?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop

  3. leslie szerint:

    Momentán vannak olyanok is, akik Csepel megtisztulásáról legalább annyit beszélnek..Ami a Csepel Újság mai hirdetését illeti: milyen beruházásokról beszélnek? Legkorábban tavasszal lehetne választás, addig a Szennyvíztisztító már próbaüzemen fut. Ami kész, annak az építését leállítani nem lehet. Vagy a hirdetés feladója talán a gerincútra gondolt?

  4. csollány szerint:

    Még mindig a gerincút építésével etetjük egymást? Még a végén, ha nem készül el, rákenjük az ellenzékre!

  5. miska72 szerint:

    Lehet itt a sz.t kenni, de itt akkor ias bűzlik valami a kerületben. Nem kicsit! NAGYON. A fejétől bűzlik a hal!

  6. feri szerint:

    Nagyon gyenge a szoci hírdetés. Ennyire be vannak szarva az elvtársak?

    Elindultak a lejtőn, és innen már nincs visszaút. Azt a sok hülyeséget, amit leírtak, nem hiszi el senki.

    Orbán elképzelése szerint a nyugdíjak a reálértéken maradnának, ami most nincs így. Az pedig, hogy NEM LEÁLLÍTANI, HANEM FELÜLVIZSGÁLNI AZ ÁLLAMI BERUHÁZÁSOKAT, az nyílván nagyon fáj nekik, mert ott tűnik el a sok pénz a pénzt.

    Free Zuschi!

  7. Székely szerint:

    Bizony nagyon gyenge. Megint hazudnak reggel, délben, meg este. A ciklusból hátralévő időt is végig fogják hazudni.

  8. Papi szerint:

    Kovács Ernő!
    Miért nem tudtok becsületesen játszan? Akkor soha nem nyernétek semmiben. Csak csalni és hatudni tudtok. “Dübörög a gazdaság Európa benünket irigyel”. Mást nem tudtok csak hazudni és csalni (PL. választások). Remélem meg így vagy úgy de meg fizet ez a gazember banda.

  9. kerics szerint:

    Néha belenézek ebbe a dühöngőbe, ugyanazok a megszállottak mondják sorra a frankót. Ha jól belegondolok, sok itt a volt komonista, annyi a süket szöveg. Ha higgadt véleményt akartok olvasni a helyi fideszes “népzavarás”-ról, vagy a Kis-Duna 2007-ben elkezdődött vízminőség javító projektjéről, akkor kattintsatok az MSZP megújuló honlapjára, a http://www.csepelen.hu-ra. Jön a Mercedes meghalni Kecskemétre és az EU innovációs központja leszünk. Le a szürkehályoggal, uraim!

  10. Papi szerint:

    kerics én rámentem az ajánlott honlapra “a kiszolgáló nem található” ezt kapom. Ez olyan mint a jelenlegi önkormányzat vagyis kamu.

  11. leslie szerint:

    Mi köze kedves kerics, a mercedesnek a csepeli lenyúlásokhoz? Semmi, nektek marad a mellébeszélés, a helyieket érintő kérdésekről pedig a pártközpontban kiadott jelszó: HALLGATNI!!!

  12. jani szerint:

    Bizony , bizony T. kerics nem ártana ha ön is látna és nem csak nézne! Ha már mi szürkehályogosok is látjuk hogy mi folyik ebben az országban, annak akinek nincs szürkehályog a szemén különösen látnia kellene a valót. Igaz ezt csak akkor látja meg az ember, ha akarja !
    Csak emlékeztetőül jön a a” merci” Kecskemétre, a milliárdos támogatásért, a magyar munkás kizsákmányolásáért, éhbérért való dolgoztatásért. a magyar törvények semmibe vételeért, egyéb büntetlenül elkövethető dolgokért !!! És a számára megfelelő aszisztencia – jelenlegi hatalom – miatt !
    És jön nem utolsó sorban az előre kiszámított magas profiért amit ki is visz az országból !! Felltehetően addig marad amig megéri, aztán arrébb áll majd, mint tette már több “nagy örömmel” fogadott hasonszőrű társa.
    Mielőtt kommunistázni kezdene is bárki, tegye fel magának a kérdést a tükör elött állva: ki is , mi is voltam én a rendszerváltás előtt ???!!! Milyen világnézetem VOLT????!!!!
    Azért mert valaki felveti a disznóságokat, az nem feltétlen mind kommunista, bár lehet közöttük az is, mert ugy tudom azok legalább a kisemberek érdekeiért harcolnak !
    Lehet hogy az én ismereteim ebben a kérdésben hinyossak, de meg lehet kérdezni az egykori MSZMP.-s , ma MSZP-s elvtárs /urakat, ők biztosan pontos választ adnak ez ügyben !!!!
    Egyébként tanács megfogadva : hogy még tisztábban lássam a dolgokat lehet hogy a szürkehályogot levetettem a szememről ha van rajata – bár nem tapasztaltam , hogy lenne rajta és akkor még több disznóságot fogok látni. Megigérem, hogy ebben a DÜHÖNGŐBEN közzé teszem az általam látottakat !
    Én is adok egy olvasni való ötletet: miről is szólnak a csepeli népszavazási-helyi kérdések- és főleg miért ???!!!
    Ez a csepeli infón biztos olvasható , feltételezhető a MSZP. honlapján ez nincs rajta !

  13. infósferi szerint:

    kerics, ha nem tetszik a rovat, ne olvass bele! A merci-projekt sikerére mindenki büszke lesz, bár én nyugtával dicsérném a napot!
    A Hankook sztori kezdetén is volt nagy üdvrivalgás, azt csak utólag tudtuk meg, mennyibe kerül az adófizetőknek egy koreai munkás foglalkoztat5ása.

  14. miska72 szerint:

    Nem kell ezeket lejáratni, lejáratják ezek maagukat! Nem kicsit! NAGYON!

  15. badala szerint:

    Az adófizetőknek joguk van tudni, hogy az adóforintjaikból kiket támogatnak fideszes vezetésű önkormányzatok egészségügyi intézményeken keresztül. Ezért az MSZP felszólítja a fideszes vezetésű önkormányzatokat, hozzák nyilvánosságra a Diagnosztikum Zrt.-vel kötött szerződéseket, valamint minden olyan szerződést, amelyet az Orbán Viktor bizalmasához, Kékessy Dezsőhöz köthető üzleti körökkel írtak alá – közölte Török Zsolt szocialista országgyűlési képviselő vasárnap az MTI-vel.
    “A minap nyilvánosságra került ötmilliárdos gyanús diagnosztikai mutyi után bebizonyosodott, hogy az egészségügy igenis üzlet a Fidesz számára, csak az a lényeg, hogy hozzájuk közel álló cégekhez kerüljenek a közpénzek” – fogalmazott a szocialista politikus.

    Török Zsolt elmondta: Kékessy Dezső neve nem először szerepel Orbán Viktor és üzleti ügye kapcsán, hiszen ő volt az, aki “cégein keresztül megvásárolta jóval a piaci ár többszöröséért Orbán Viktor V. kerületi lakását, és ő volt az, akit Orbán Viktor személyes kérésére neveztek ki Magyarország párizsi nagykövetének”.

    A kormánypárti politikus szerint a fideszes megyei vagy városi önkormányzati egészségügyi intézmények úgy írtak ki diagnosztikai pályázatokat, hogy azokat kizárólag a Diagnosztikum Zrt. által forgalmazott termékek, szolgáltatások megvásárlására lehet csak felhasználni.

    A Hírszerző korábbi híre szerint mintegy ötmilliárd forint értékben nyert pályázatokat az elmúlt majdnem egy évben a fideszes vezetésű önkormányzatok által üzemeltetett vidéki kórházak laborjainak teljes vegyszerbeszerzésére a Diagnosticum Zrt., amely egyik résztulajdonosa egy négymilliárd forintos ipari kémkedés ügyben érintett kft-nek, a Diachemnek.

  16. infósferi szerint:

    Kékessy Dezső is csepeli? Már megint mellébeszéltek! Sosem arról írtok, amire a kerület lakosai kíváncsiak lennének! Arról már megint hallgattok!

  17. infósferi szerint:

    Badala ! A csepel.info fenti cikke nem közvetlenül egyik v. másik politikai oldalt célozza meg, hanem arra hívja fel a figyelmet hogy az általános életszínvonal csökkenés és eladósodás mellett egyesek 40 százalékkal gyarapítják vagyonukat egy év alatt. A csepelieket érdeklő kérdésekre nem az ellenzéknek kellene válaszolni, hanem akik sorsuk felett döntenek.

  18. admin szerint:

    Badala, ez nem faliújság, hogy minden cikk után bemásolgass újságcikkeket. Egy helyen megmarad, a többi repül.

  19. badala szerint:

    További jó acsarkodást !!!

  20. Bubus szerint:

    badala, minden MSZP-s olyan tapló, mint te?

    Idézném az első bekezdésedet Hírszerzőről tovább: “…- közölte Török Zsolt szocialista országgyűlési képviselő vasárnap az MTI-vel, nem említve, hogy a Diachemhez nem csupán a Kékessy-családnak, hanem egy baloldali kötődésű üzletembernek is van köze.” ( http://www.hirszerzo.hu/cikkr.diachem-ugy_az_mszp-t_az_orban-kozeli_szal_erdekli_a_baloldali_nem.70283.html )

    Csak megjegyzem, hogy a Fideszben legalább mindenkire nézve súlyos következményei vannak, ha valaki ezt teszi, az MSZP-ben meg istenné válnak. Van különbség, a következmény, mert amíg az egyik nyíltan szét akarja hordani az országot, a másik nem ezt akarja.

    Kíváncsi vagyok, lesz-e itt normális szoci hozzászóló is, vagy csak olyanok, mint te.

  21. Erik szerint:

    Ceterum censeo… A gyurcsány ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop
    igy helyes :))

Itt lehet hozzászólni !