Demján, Csányi, Várszegi – itt a leggazdagabbak listája!

Napi.hu

A leggazdagabbak


Idén már az ötmilliárd forint feletti vagyonnal lehetett bejutni a top-100 elit listájára. A Napi Gazdaság kiadásában holnap megjelenő 2008-as kiadványt Demján Sándor vezeti, aki a tavalyi rangsorhoz hasonlóan Csányi Sándort és Várszegi Gábort előzi meg.

Az összeállítást idén először három lista egészíti ki, ezekben az ötven legdinamikusabb fiatal, a huszonöt legsikeresebb asszony mellett a hazánkban élő huszonöt sikeres és gazdag külhoni üzletembert találni.

Pénzügyi befektetések, kereskedelem, informatika de legfőképpen ingatlanbefektetések szerepelnek a leggyakrabban a tehetős magyarok névjegyén. Az idén, ezúttal hetedik alkalommal megjelenő A 100 leggazdagabb című kiadvány „erősorrendjében” az eltelt közel egy év az élmezőnyben nem hozott jelentős változást. Az élen immár második éve Demján Sándor áll, aki egy év alatt újabb 40 milliárd forinttal gyarapította vagyonát. Ez, tekintetbe véve a TriGránit egyre nagyobb mértékű kelet-európai és oroszországi fejlesztéseit egyáltalán nem túlzás, s ezt a vagyonnövekményt a subprime-válság kedvezőtlen hatásai sem érintették jelentősen. Nem így, a dobogó második fokán álló Csányi Sándort, akinek érzékeny veszteséget okozott az OTP részvényárfolyamának csökkenése. A tavalyival egyező első öt közül még Leisztinger Tamás cégeinek teljesítménye érdemel figyelmet – nem csupán ingatlanfejlesztései, hanem a Forrás Rt.-is szép nyereséget hozott. Mint ahogyan Bige Lászlónak is jól jött a mezőgazdasági árak megugrása – ez ugyanis magával hozta a műtrágyák iránti igény ugrásszerű növekedését. Jó érzékkel erre már évek óta fejlesztésekkel készült.

Váratlanul az első tíz közé küzdötte fel magát Kovács Gábor. A jelentős műgyűjteményéről és a Kogart Galériáról ismert üzletember az egykori Sasad téesz ingatlanvagyonát értékesítette a közelmúltban, s ezzel szökkent a top-10-be.

Az elmúlt évben tovább nőtt a Brókernet három alapítójának vagyona is. Az immár kibővült tevékenységgel rendelkező biztosítási brókercég értékét szakértők 80-100 milliárd forintra teszik. Mi ennél szolidabb, 60 milliárdos értékkel számoltunk, s így illesztettük a rangsorba a „3 K-t” – azaz a Kostevc, Kutvölgyi, Kósa triót. Tavaly is jól teljesített – és bővült – a Fornetti. Palásti József „pogácsabirodalma” immár Ukrajnától Dubaiig terjed, s a kecskeméti székhelyű cég Európa második legnagyobb franchise-hálózatát üzemelteti.

Még egy figyelemre méltó jelenség: nagyon úgy tűnik, hogy a Rubik-kocka után egy másik korszakalkotó magyar találmány is világsikert arat. Darvas Ferenc nanotechnológián alapuló laboratóriumi berendezései ugyanis már tavaly megkezdték diadalútjukat a világ  nagy vegyipari és gyógyszerészeti cégeinél – ennek következtében a Darvas cégcsoport értéke is jócskán emelkedett.

A 100 leggazdagabb idei kiadása meglehet túlzottan kedvező képet mutat a magyar gazdaságról, hiszen fejlődésről, terjeszkedésről és nemzetközi mércével mérve is jó teljesítményekről ad számot. Mindez nem feledtetheti az alapvető strukturális és pénzügyi gondokat – amelyekkel a leggazdagabb magyaroknak – idén is szembe kell nézniük.

Forrás: Napi.hu

7 hozzászólás “Demján, Csányi, Várszegi – itt a leggazdagabbak listája!” bejegyzésre

  1. jani szerint:

    Na ezekre a jó emberekre én bizony rendesen kivetném az adót !!! Miért is nem vetik ki ????

  2. Földhözragadva szerint:

    Tisztelt Jani, ha valakitől az állam törvénytelenül elveszi ami azé, azt államosításnak hívjuk. Oszt ennek nincs olyan jó utóize…

  3. jani szerint:

    T. Földhözragadva !
    Én nem azt mondtam, hogy el kell venni ami az ővé, hanem azt hogy jobban meg kellene adóztatni. Egyébként az elvételről annyit, hogy a privatizációnak nevezett “szabadrablás ” se sokkal különbözik az államosítástól, az egyik kutya a másik eb !

  4. menyus szerint:

    Kedves barátaim!
    Az az igazság, hogy a tisztesség megkívánná, hogy a legtöbbet adózók listája is közzé legyen téve!
    Ezt valószínűleg azért nem teszik meg, mert kiderülne: a leggazdagabbak talán annyi adót sem fizetnek, mint egy jól fizetett középvezető!!!
    Érdekes lenne például látni, hogy a gazdagság, a jövedelem, arányos-e a közteherviseléssel!!! (Kíváncsi volnék például a csepeli képviselők helytállásának arányára a közteherviselésben.)
    Meggyőződésem, hogy a mostani globális tőke-kormányzat minden intézkedése a kisemberek nagyobb ARÁNYÚ részvételét idézi elő a közteherviselésben, merlynek viszont törvényszerű következménye a nem kellően növekvő állami bevétel.
    Üdv menyus

  5. badala szerint:

    Még néhány név !!!

    Bálintfy Gábor 9,5 milliárd
    Schmidt Mária 9,0 milliárd
    Vitézy Tamás 8,5 milliárd
    Kapolyi László 7,7 milliárd

  6. leslie szerint:

    Arra hívom fel néhány -önálló gondolkodásra képtelen- blogger figyelmét, ne a nevekkel dobálóddzon, mert a lényeg az utolsó oszlopban van!
    Pártállástól függetlenül! Amikor befekteti a növekményét, a balos csepeli meg jólétről zengedez. Sajna, a tömegeknek ebből semmi se jut.

  7. Papi szerint:

    badala!
    Már második esetben állítasz valamít amít be kéne bízonyítani. Az első esetben sem sikerült. Engem speciel nem érdekel mennyit keres bárki magán ügye. Sokkal fontosabb, hogy a közéletben, hogy viselkedik.

Itt lehet hozzászólni !