A kick-box is helyet kapott az Olimpiai Pavilonban

Csepel.info, Halker-Király Team

Idén 35. alkalommal szervezik meg az Utazás Kiállítást, amelynek kiemelt témája a sport és az olimpia. A Hungexpo F-pavilonjában, az Olimpiai Pavilonban 2300 négyzetméteres területen több mint 35 sportág mutatkozik be, ahol idén a Magyar Kick-box Szövetség standján a Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémiával is találkozhatnak az érdeklődők és megismerkedhetnek versenysportban, utánpótlás-nevelésben valamint sportintegrációban elért kimagasló eredményeinkkel.

A tervek szerint az Utazás Kiállítás ideje alatt, vasárnap estig 150 sportoló, köztük olimpiai bajnokok és olimpikonok sora vendégeskedik a nagyszínpadon. A sportolók küzdőtéri bemutatókkal (Halker-KiralyTeam: pénteken 17:00-18:00 és szombaton 16:00-17:00), játékokkal, vetélkedőkkel ismertetik meg saját sportágukat, lehetőséget biztosítva arra, hogy az érdeklődők maguk is kipróbálják a különféle mozgásformákat. A házigazda Buzánszky Jenő, a Nemzet Sportolója, Pulai Imre olimpiai bajnok kenus és Rudolf Péter színművész lesz.

A kick-box esetleges olimpiai szereplését tekintve biztató jel, hogy dr. Leyrer Richárdot, a magyar Kick-box Szövetség elnökét (egyben a 148 ország több mint 2,5 millió leigazolt versenyzőjét tömörítő legnagyobb kick-box világszövetség, a WAKO európai alelnökét) választották nemrégiben a Magyar Olimpiai Bizottság egyik alelnökévé, aki ma délelőtti felszólalásával nyitotta meg a 35. Utazás Kiállítást az Olimpiai Pavilonban rendezett ünnepségen és sajtótájékoztatón.

Csepel.info

Egy hozzászólás “A kick-box is helyet kapott az Olimpiai Pavilonban” bejegyzésre

  1. "?!" szerint:

    Remélem, hogy azt is megérjük egyszer, hogy a minden idők egyik legeredményesebb csepeli sportegyesületének (a Halker-Kiraly Team Kick-box Akadémiának) a páratlan eredményeiről szóló hírek legalább olyan mértéig felkeltik majd az itt fórumozó csepeliek figyelmét, mint a kutyapiszok-gyűjtésről szóló tudósítások!

    Az a gyanúm, hogy a CSEPELI Halker-Kiraly Team kiváló eredményei fölött átsikló fórumozóknak sejtelme sincs arról, hogy mennyi munka fekszik az eddig elért páratlan sikerekben, ezért nagyon hasznosnak tartom, hogy az “Utazás Kiállítás” ideje alatt az érdeklődők testközelből is megismerkedhetnek a Kick-box világával.

    Sok sikert kívánok a sportág népszerűsítése érdekében tartandó bemutatókhoz!

Itt lehet hozzászólni !